Megvan és tudom is, mi a bogaram. Bele bírok veszni abba, hogy a történet szereplői mennyi idősek. Igen, mániásan számolom az életkorokat és még a színészekével is képes vagyok összevetni őket.

Azért emlegetem ezt fel, mert Baccarin karaktere, Marcie egy ponton merengett azon, hogy hány éves volt, amikor találkozott a közben már exé lett férjével. Nagyon könnyen túllép különben a férfi halálán, és nyit majd Charlie felé. Azt még meg is értem, hogy Charlie felfigyel a nőre – ha Baccarin most a szokottnál fáradtabbnak és leharcoltabbnak is néz ki Marcie-ként, nem is nőies nőként ábrázolják, azért a színésznő szép. Azzal már több bajom van, hogy Marcie mit talál fordítva vonzónak. Brosnan és vele Charlie lazán 25 évvel idősebb, és már nem lehet eladni ötvenesnek. Előbb asszociáltam volna apa – lánya párra, mint a film szerelmespárjára. Azzal együtt is, hogy Brosnan figurája öltönyben jár, jól tartja magát és van egy olyan kellemes modora, ami üdítő lehet Marcie számára a leírások alapján reménytelen férje után.

De nem is akarom ezt tovább ragozni, ez csak a személyes kis bogaram. A történet szerencsére nem románc, és nem is kell jobban belebonyolódni a témába. Ez egy gengszterfilm, minden körítést félretéve. Stan nagy fejes volt, csak éppen megöregedett és az agya már nem a régi. Hű jobbkeze és megoldóembere, Charlie tartja a frontot. De egy feltörekvő másik vezér rájuk tör, Charlie az egyetlen túlélő, aki aztán bosszúhadjáratba kezd. Inkább erről szól a film, nem Charlie és Marcie románcáról.

Inkább a stílus és az agyas megoldások, egy kis krimi irányába mennek el a történettel. Ami különben jó ötlet. Brosnan lehet, hogy egykor Bond volt, de már nyugdíjas korosztály. Tudtam értékelni, hogy nem akciópapaként a pofonokat osztja, egyszerűen nem hinném el, hogy a hetvenet súrolva harmincas nehézfiúkat ver le. Viszont, Charlie okosabb náluk, megkeresi az indítékot és a lőfegyvernek is mindegy, hogy idősebb vagy fiatalabb kéz tartja.

Brosnan az különben, aki bele tudta tenni a filmbe azt a pluszt, amitől Charlie kiugrik az átlagból. Bármilyen bután is hangozzon, belőle süt egy olyan úriemberes stílus, ami ebben a maffia környezetben még inkább kiugrik. Még Baccarin is, Marcie-ként el lett tolva egy munkásosztályú, átlagosabb nő felé.

Van a történetben humor is. Igazán komolyan venni úgysem tudtam se krimiként, se maffiafilmként, így viszont legalább elmosolyogtam olyasmiken, mint a szerencsétlen bérgyilkos, aki robbanó fánkkal megy ölni – majd pár jelenettel odébb Darwin-díjas halált hal.

Mai szemmel nem tudom nézőcsalogatónak nevezni a szereposztását. Brosnan neve talán a legjobban csengő, James Caan az utóbbi években semmi emlékezetesben nem kapott szerepet. Baccarin sorozatokból ismerős lehet, de a filmes áttörés Deadpool ellenére sem jött össze. Ha a játékukkal kapcsolatosan merengek, az maradt meg bennem, hogy Brosnan bűnözőnek is úriembert játszik, Baccarin meg ennyire külvárosinak sosem tűnt.

Egyszer elnéztem, de annyi elég is volt belőle.

Egy újabb zsáner, amiből szívesen nézek filmeket. De már sorozat is van ilyen. Vagyis, főszerepben a szakácsok. Az ételek elkészítése mellett az is téma, hogyan és kivel érdemes élni. Most is ezt kapjuk, azzal a francia bájjal, amit különben is közel érzek magamhoz.

Gabriel Carvin már mindent elért, amit a szakmában el lehet. Az élete azonban nyomorult, és nem tudja, mi hiányzik neki. A családja, az étterme, minden hidegen hagyja. De egy barátja kérdéseire mégis rájön, mit kellene még megfejtenie. Egy régi szakácsversenyen volt egy japán férfi, aki elvitte előle a fődíjat. Az umami felhasználásával készült tésztalevesével legyőzte. Ennek a férfinak indul el a felkutatására, hogy az umami nyomában az élet élvezetét is újra felfedezze. A családja is kap közben leckét: Jean fia kénytelen átvenni az apja helyét az étteremben és végre kilépni az árnyékból. Nino pedig az apja után utazva egészen mást talál, mint amire számított.

Igen, elég kiszámítható. Ez nem az a film, ami meglep, de megmosolyogtat. Egész jól össze lehet szedni előre is, hogy kinek mi lesz a megváltása a történetben, de attól még szívesen néztem az utat, ahogy eljutnak arra a pontra. Talán csak Gabriel feleségét nem értettem, aki nyíltan csalja a férjét, de elhagyni nem akarja. Az a kapcsolat ebben a formában furcsa. Szeretik egymást, de mégsem? Mi az, ami együtt tartotta őket, amikor már csak bántották egymást? Igaz, a film azt is ennyire sehogyan kezeli, ahogy majd Gabriel arra is ráébred az úton, hogy még fontos neki a nő. Küld neki egy fotót, egy kedves mondatot és ezzel látszólag minden meg is lett oldva.

Három fő szálat variáltak a történetben. Jean, akinek az apja helyett kellene a nagyon neves influenszernek elkészíteni az apja ételeit. Az eddig elnyomott fiú, akit nem tartott az apja sokra, de most megmutathatja. Nino, aki az apja által felkeresett szakács unokájával kerül barátságba és nekik írtak egy kis kedves, inkább aranyos, mint kicsit is szenvedélyes szerelmi szálat. Gabriel pedig a japán szakács oldalán életleckét kap, miközben együtt enni járnak. Kicsit megmutatják neki a helyi kultúrát, de leginkább életérzéseket. Itt van kis humor is, és jól elkapták, ahogy a férfi megint tud lelkesedni. Szakács, így ételek kapcsán, de tényleg igyekeztek olyasmit mutatni, ami azért nem mindennapi. Különleges disznősülttől kezdve olyan desszerten át, amit nem is igazán értettem, mi volt. Jég, vagy valami tenger gyümölcsei?

Ha már humor, finoman adagolják. Kis jelenetekben, esetleg egy-egy beszólásban. Még viccelnek Asterix és Obelix kárára is, de előkerül a karatekölyök is.

Nem nagy mozifilm, tévéfilmes annak ellenére, hogy Depardieu eljátszotta a főszerepet. Különben nem is kellettek bele ismertebb arcok, szimpatikusak lettek a fiúk is, a japán szereplők is.

Megvan a maga bája a filmnek. Nekem ez adta el leginkább, függetlenül attól, hogy egy nagy film, csak egy olyan, amit egy este jól esett megnézni.

A podcast és könnyed krimik reneszánszát éljük. Bár az is igaz, hogy egyik sorozatnak sem sikerült úgy megkapaszkodni, mint Martinék házon belül gyilkost keresős sorozatának. Ezzel már le is lőttem a poént - ezt a sorozatot is elkaszálták, nem lesz második évad, ha meg is ágyaztak neki.

Cserébe, ez legalább egy zárt évad lett. Volt egy fő szál, a hajón talált holttesté, amelynek kapcsán egy család összes sötét titkára fény derült. Mi több, egy másik titkos szervezet is napfényre került. Lényegében minden fontos szereplőről megtudtuk, mi lesz vele és a bűnügyek megoldásai is megérkeznek. Igen, azt benne hagyták, hogyan lehetne folytatni, de ez az, amire nem fog sor kerülni. De, amit nagy nehezen igyekszem kibökni, hogy szerencsére elég zárt ahhoz az évad, hogy ne maradjon bennem hiányérzet.

Maga a sorozat különben olyan, mintha Poirot egy ügyét igyekeznének modernizálni egy csavarral. Ugyanis a hajón zárt szoba rejtélyként történik a gyilkosság. Az itt tartózkodó Cotesworth, akit a világ legjobb detektívjének tartanak, neki is áll a nyomozásnak, egy segédet véve maga mellé. Imogene kivételes megfigyelőképességgel rendelkezik, és meg is van a maga múltja a nyomozóval. A csavar azonban azzal jön, hogy itt kilép a sorozat a Poirot-mederből. Bár Cotesworth marad az elbeszélő, mintha az ő emlékiratait olvasnánk, a nyomozást tulajdonképpen Imogene fogja lebonyolítani, ha egy ponton többen is a rejtélyek nyomába erednek. A pontok összekötése azonban a nőnél marad.

Bulvárosabbá tették elég sok mindennel a történetet. Elsősorban azzal, hogy Imogene fiatalabb, kikapósabb és ilyen a gárda jelentős része is. Sokakkal kavarnak, megcsalnak és szexbotrányokba keverednek. Néha már túlzásba is viszik, nem akartam részenként azt nézni, éppen ki kivel kavar. De azt is ebbe a kategóriába tenném, ahogy a rejtélyt és az ügyet felépítik. Imogene története, a múltja az egészet áthatja, és nem feltétlenül tetszett, ahogy minden mindennel összefügg, az összes külön szál egy nagy történetbe illeszkedik majd be.

Szerencsére a történet pörög, a szereplők mozgásban vannak és sorra jönnek a fordulatok - meg az újabb hullák is. Anélkül komoly bajban lennének, mert ha nem kötött volna le ennyire, mi hogyan alakul, jobban ki lettem volna akadva a szereplők pocsék magánéleti döntésein és a csapodár jellemükön. Még a főszereplőnőt is úgy alkották meg, hogy egyik nap egyik, másik nap másik pasival hentereg. Igaz, legalább azt nem akarták ragozni, hogy szerelmes lenne, ha a végére azért választania kell a két férfi közül.

Az nem lep meg különösebben, hogy a kötelező LMBTQ szálat és a vegyes párokat sem hagyták ki. A történetnek pluszt egyik sem ad, ez most csak olyan, amit bele kell tenni. Mint annak idején az egy kötelező fekete szereplő, most kell lennie legalább egy vegyes rasszú párnak és egy LMBTQ szereplőnek vagy párosnak. Ez a sorozat kipipálja ezeket.

A látványvilágból kihozták, amit ki lehetett. Van eye candy faktor, vannak látványos ruhák és ékszerek, luxus környezet és még városnézés hangulattal is, amikor az egyik részben Máltán partra szállnak. Nem akciósorozat, de a szórakoztató és thriller vonalat a bulvár elemekkel és látványvilággal szépen eladták.

A húzónév Mandy Patinkin, akitől nagyon sok mindent ki lehetne emelni, de a nyomozó jelleg miatt a Gyilkos elmék évadait emlegetném fel. Ez a szerepe azonban egész más alkatú, mint Gideon volt. Közelebb van Agatha Christie és Kenneth Branagh Poirot-jához, egy kicsit komolytalanabb kivitelben. A főszereplők ilyen-olyan sorozatból ismerősek lehetnek, de náluk azt is számolni kell, hogy fontos volt a dögösség faktor is. Elég sokan villantottak vagy vállaltak be meztelen jelenetet is.

Egynek elment, az elején még kifejezetten lelkesen néztem is. Utána nekem túl bulváros és saját magára rálicitáló lett, de egynek elment.

Úgy tűnik, az új sorozat is trilógiává bővül? Ami nem sikerült a szellemírtó lányoknak, az új családnak jobban bejött. Vagyis, a Spengler család már New Yorkban küzd a természetfeletti ellen.

Nem vitték túlzásba a magyarázatot: az előző rész óta eltelt 2 év, Callie és Gary együtt maradtak, és a nő gyerekeivel kiegészülve újranyitották az irodát New Yorkban. Próbálkozott a történet újabb családi konfliktusokkal is, de azok voltak a film legrosszabb részei. Phoebe, aki még annyira fiatal, hogy nem engedi a város terepre menni, miközben más vágya sincs, mint ezzel foglalkozni. Túl okos is, hogy a kortársai között bármit is tudjon kezdeni magával. Az anyjával vannak is ebből veszekedései, mert Callie egy háziasszony, aki soha nem keveredik erre a pályára, ha nem az az apja, aki. Ezt a lánya meg a fejére is olvassa, pláne, ha valamit megtiltanak neki. Gary meg azzal küzd, hogy ki is ő a családban. Merje magát a srácok mostohaapjának hívni, mire van joga a nevelésükben? Trevor pedig jól megvan a bőrében, vele különösebben nincs semmi. Most ő kerül annyira perifériára, ha kimaradt volna a filmből, sem tűnt volna fel.

Sokkal jobban sikerült a természetfeletti ellenséget és annak útját bemutatni. Ki ő, honnan jön és mi a célja, hogyan csapnak majd össze. Ez szépen belesimul majd abba, hogy a Szellemirtóknak mennyi létjogosultsága van a mai New Yorkban és mi mindent kell felújítani a házukban. A korábbi csapat is kap szerepet, és most nem is csak mutatóban, mint az előző filmben. Dan Aykroyd volt talán a legtöbbet színen, de Bill Murray is többet szerepelt egy jelenetnél, hogy az ismertebb kettőst emeljem ki. Az új gárdából meg mindenkit hoztak vissza – ha a fele banda érdemben történetet nem is kapott. Rudd apa vagy sem és Wolfhard is elveszik a történetben. Ettől függetlenül az pozitív, hogy mindenki visszatért, megvan a folytonosság.

Az új szereplők meg adtak a történethez. A kedvencem a Tűz Ura volt, akin kb. a legjobbakat mosolyogtam az egész filmen. Nadeem nem is tudta, milyen örökséget hordoz, eléggé felelőtlen és semmirekellő fiatalember, de most gyorsan össze kell szednie magát, hogy ősi démon ellenfele lehessen. Nem is tudom, melyik volt a legjobb jelenete. A harci páncélos belépőjétől kezdve a rádöbbenése arra, milyen ereje van, nekem tetszett.

A látványon se spóroltak. Minden ismerős szellemet bedobtak és a démon főellenség is jól sikerült. Pláne, amikor már a szarvait is becsavarozta magának. De különben is vannak jól sikerült jelenetek benne – amikor a kis bicikli halad a ködben, az jó példája annak, hogy nem is kell igazán félelmetesnek lenni egy jelenetnek, hogy para legyen.

A kritikusok különben nem voltak oda érte, és a kasszarobbantás is elmaradt. Meglepő, de azzal együtt is, hogy a családi történet nekem se tetszett benne, én szívesebben néztem, mint amiket olvastam utána róla. A szellemmel összecsapás jobban érdekelt, mint amennyire nem szerettem Phoebe kamaszlányos jeleneteit. Különben csak nekem tűnt úgy, hogy Melody szinte LMBTQ szállá lépett ki mellette? Mindegy, hála égnek a románcot mellőzték, csak a sorok között volt egy ilyen érzetem.

Folytatása vagy lesz, vagy nem. Én szívesen néztem ezt a részt, és sokkal jobban tetszett ez is, mint a csajos verzió.

Spencer a héten beadandót írt, és mindenki igyekezett neki segíteni az All American (s06e06) heti részében. Vagyis, kimentek a vidéki házba, és párkapcsolati feladatokat oldottak meg. Nem igazán haladtunk sehova, a fix párok megerősítették a kapcsolatuk, és pont került Patience függő kapcsolatára is. De különben is a párok voltak előtérben, az ikrek anyja is győzködve lett, hogy kezdjen megint randizni. Mondjam, hogy nesze semmi, fogd meg jól? Kb. mintha az utóbbi pár részben felgyülemlett, de különben már részben megbeszélt személyes gondjaikat összeszedték volna és most valamiféle zárást igyekeztek volna nekik adni. Kis lelkizés, és újabb példa arra, hogy a Spencert játszó színésznek van kb. 2 arckifejezése és ennyi. Tudom, ezt sem először írom, de jobban működne ez a sorozat, ha az ikrek vagy csak Jordan lenne a középpontban. Ott jobban sikerült a casting.

Mivel újat nem tudok mondani, nem ismétlem magam a Chicago Fire (s12e11-12) és Chicago Med (s09e11-12) kapcsán. Mindkettőnél az volt az érzésem, én ilyet már láttam ezekben a sorozatokban, legfeljebb más karakterek kapcsán. Megint van egy ellenfél, aki Boden ellen tör. Violet győzködi az új kollégát, hogy náluk jó helye lesz. A Medben meg Ripley néz szembe megint a múltjával, és kezdi magét meggyőzni, hogy Hannah szeretheti a múltja ellenére is. (Nem mintha Hannah büszkélkedne a függőségével, pedig elég mélyen benne volt.) Különben meg a szokott módon esetek és a doktorok magánügyei szinkronba kerülnek.

Ez áll a The Good Doctor (s07e09) esetére is. Annyi a különbség, hogy a héten vendégszereplős rész volt. Visszajött egy vizsgálatra és Alexék esküvőjére Claire. Lehetett sejteni, hogy mivel most Kalu is itt van, sor kerül olyan beszélgetésre, amire évadokkal korábban kellett volna megejteni. Azért magamban azon tudok vigyorogni, hogy Jordan mindig rosszul jár. Ez már sorozatban a sokadik férfi, aki valami miatt csak a barátja akar lenni. Nézett is egy nagyot, amikor szembesült vele, hogy Claire nem csak egy gyakornoktársa volt a férfinak korábban… Különben az esküvő nem volt nagy szám, sokkal gyorsabban és szimplábban lerendezték, mint ami korábban hasonló esetekben volt a sorozatban. Nem mintha bánnám, Morgan és Alex nem tartoznak a kedvenc párjaim közé a sorozatban. Ami viszont ütött, pedig már láttam ebben a sorozatban ilyet: Aaron bejelentése Shaunnak. Csak nem lassan vége a sorozatnak? Vannak jelek. Szinte mindenki befutott, a szerelmével van vagy már családos, és Shaun így elvágná az utolsó szálat is a gyerekkorához. Majd kiderül.

Profin meg van csinálva, de még mindig nem értem, mi a The Sympathizer (s01e05) lényege. Robert Downey Jr. továbbra is több szerepben lubickolhat, és a félvér főszereplő is egyre több mindent játszhat el. Most is van a részben fekete humor, vagy inkább némi furcsaság, irónia? A robbantásban lesérült, most kezd visszatérni a játékmezőre. Beszél a filmesekkel, enyhítené a bűntudatát és változás áll be a párkapcsolati státuszában. Elég durván ejtik, de már ki van szemelve a lány, aki a szerelmi szála lehet. De hogy jutunk vissza Vietnámba? Arról még most sincs fogalmam. Van cselekmény, haladnak a szereplők és a történet, csak még mindig nem tudom összekötni a kettőt. A krokodilos volt a kedvenc jelenetem különben, azon jót nevettem. Az meg egyre inkább érik, hogy elolvassam a regényt, annyira zavar, hogy még mindig nem értem, mi lesz ennek az egésznek az értelme és hova lyukadunk ki.

Különösebben nincs semmi új a Tracker (s01e08) ezen részében sem. Egy eltűnt vőlegényt kell megkeresni, ami kis segítséggel sikerül is. Se egy igazán ütős történet, se a főszereplő történetét előremozdító szál. Egyre inkább semmilyen ez a sorozat, pedig valami kalandos, krimis nyomkövetés lehetett volna.

Először tért el nagyon a Domina (s02e04-05) a történelemtől. Már egy ideje szórakoztatom magam azzal, hogy nézem össze a szereplők életútját a sorozatban ábrázoltakkal. Julia és Jullus viszonya a korszak elég nagy botránya volt, de egész más körülmények között robbant, mint itt. Bár értem – így adott egy indokot, hogy Livia haza tudjon térni a száműzetésből, hiszen ő békítette ki a felszarvazott férjet és tüntette el az igazságot. És itt az eltérés – a botrány már akkor robbant ki, amikor Julia a harmadik házasságában volt, Tiberius feleségeként. Itt még Agrippa a férje. A botrányt nem is sikerült így elcsendesíteni – Jullus öngyilkosságba menekült, Julie elbujdosott. Majd, az ötödik részben maradtak ezen az elszállt vonalon, és nem is éreztem jól sikerültnek a történetet. Livia már végrendeleteket hamisít, Vesta szüzeit játssza ki és megy a flört Agrippa irányába. Van ármány, van szórakoztató cselekmény, csak egyre kevésbé tudom összeegyeztetni, amit itt mutatnak azzal, amiről tudom, hogy majd eljön. Mindegy, lassan inkább történelmi fikciónak nézem, úgy szórakoztat.

Ezt hagytam a végére, mert most lecsaptak. Az utolsó 4 részt 2-2 bontásban adták le, és ez az utolsó előtti Young Sheldon (s07e11-12) etap. Elő van készítve, ahogy mindenki már készül a sorozaton túli életére. Sheldon mindjárt megy az egyetemre, Georgie-nak nagy tervei vannak az apósa cégében és szeretne majd második gyereket is. George pedig élete álmát készül megvalósítani, és Sheldon kis ellenállását tekintve mindenki készül is vele a váltásra. Továbbra is áll, hogy nagyon készítik elő Georgie és Mandy külön sorozatát, de már egyértelműen az szálakat varrnak el, hogy aki akar, itt  el tud köszönni a Cooper családtól. A szokott családi hangulat, már kevesebb humor, de még mosolygós és az új pár előretolása. Aztán, az utolsó jelenet. Én csak néztem, hogy ’Mi van?’ Bár az így magyarázza, hogy miért maradt a család Texasban. Amit az Agymenőkből tudok. Annyira megleptek, hogy most nem is tudok ehhez mit hozzágondolni. Ezt így a sorozat végére betolni, kész. Ezek után érdekel, mit tudnak hozzátenni a végére, mert ez elég nagy meglepetés volt.

Csak nem újabb zsánert avatunk? Lesznek olyan filmek, amelyekben a gyerekeik esküvőjén a szülők jönnek össze? Mert tudnék mutogatni, hogy ez a film mennyire hasonlít Julia Roberts és George Clooney közös filmjére, de a legutóbbi J-Lo akciós románcos rettenet is játszott hasonlót kicsiben.

De, akkor konkrétan ez a film. Lana sikeres genetikus, aki fiatalon özvegyült meg és egyedül nevelte fel a lányát. Emma nem is nagyon mer neki semmit elmesélni, fél a véleményétől. Így arról is csak akkor számol be, hogy barátja van, amikor RJ már a kezét is megkérte. Nincs mit tenni, utazik az örömanya Phuket szigetére, ahol megismeri a fiút és ledöbbenhet, hogy RJ annak a Willnek az egyetlen fia, aki az egyetemi nagy szerelme volt és nagyon összetörte a szívét. Természetesen Will is itt van – jött a család az esküvőre, és az egyetemi barátokkal kiegészülve Will és Lana újra elgondolkodhatnak azon, hogy mit jelentenek egymásnak ennyi év távlatából.

Vannak a szokásos, és ennyi idősen már azért gagyi jelenetek. Lana és Will annak idején együtt éltek, majdnem össze is házasodtak. Itt meg komolyan zavarba jön, amikor rányit zuhanyozás közben? De azzal se nagyon tudok mit kezdeni, ahogy Lana barátnője, Janice folyamatosan játssza a kerítőt. Megy a régi csapat meztelen fürdőzésre meg hasonlók. Az ötvenes az új kamaszkor? Bár a fiatal pár is kap egy nagyon kicsi mellékszálat – Emma elbizonytalanodik az anyja megjegyzései miatt, és az esküvőre rátelepülő szponzorok kapcsán is el kell gondolkodnia. Ez azonban végig csak kis mellékszál – nagyon egyszerű megoldásokkal. A szervezőnek meg kell mondani, mi az, amit már nem vállalnak be és végzi tovább profin a munkáját. RJ meg annyira szerelmes és megérti a lányt, hogy elég egy kis beszélgetés, hogy minden rózsaszín és jó legyen magukkal kapcsolatban Emmában.

Azt viszont hosszan fejtegeti, hogy miért ment tönkre Lana és Will kapcsolata, most mit éreznek és sok hasonló. Második esély-film, amiből éppen az hiányzik, hogy eltelt kvázi 30 év. Hogy lehet 2-3 nap alatt 30 év kihagyás után oda jutni, hogy házasodjanak össze? Az sem segített éppen, hogy – szintén újabb filmes klisé közelít – Lana mellett feltűnik egy 15-20 évvel fiatalabb udvarló. Nem mintha Lana komolyan fontolgatná Lucast, mint párkapcsolatot, de ahhoz éppen elég a jelenléte, hogy Will féltékeny legyen.

Kis könnyed komédia, kicsit sem kellene komolyan venni, akkor nézhető. Van egy baráti alaphangulata, és szépen betették a komoly szereplők mellé a vicces és támogató mellékalakokat. Rachael Harris az, akit több komédiából is ismerősnek találhatunk, és most is lazán hozza a cserfes, jószívű barátnőt. Mai szemmel igazán nagy név nincs benne, mert azért Shields és Bratt nem hangzik úgy, mint a Roberts – Clooney. De azért a középszintet, az innen-onnan ismerős volta megvan szinte mindenkinek, ha tévéből is. Pl. RJ – Sean Teale – a The Gifted, egy X-Men világú sorozat egyik főszereplője volt. Miranda Cosgrove az iCarly címszereplője, bár én inkább gyerekszínészként emlékszem rá. A Rocksuliban ő volt az a kislány, aki menedzserként érvényesült. Chad Michael Murray ugyan a fiatalabb csábító szerepét kapta, de nekem inkább az jutott eszembe róla, hogy nem áll jól neki az öregedés. Sokkal leharcoltabbnak tűnik, mint a kora. És hogy Lucas itt a neve… Nem jó ötlet eszembe juttatni, hogy anno a One Tree Hill-ben milyen volt fiatalon.

Látványelemnek szánták a jó karban levő idősebbeket is, nem véletlenül kerül le annyiszor a felső Benjamin Brattről, vagy van annyi fürdőruhás jelenete Brooke Shieldsnek. Részemről jobban díjaztam a tájat, mint néznivalót. Mondanom se kell, ha Phuket, szerepelnie kellett annak a különleges alakú sziklának az öbölben, ami 10 esetből kilencszer feljön, ha rákeresünk a helyszínre.

Könnyed film, amiben érezni erőltetettséget is, és több mindent el kell engedni, hogy elnézze az ember. Mondjuk, én nem utáltam, de nekem sokat adott hozzá a helyszín is. Most jól esett ez a tengerparti idill, ha nem is éppen az a generáció bulizott ott, akiket ilyen filmben várna az ember.

Most már regényt is tudnék ilyet mondani, de inkább filmeken találok olyan alkotásokat, amelyekben feldolgozzuk a szovjet érát és a szocializmust. Ilyen a Mesterjátszma is, ami különben több novella adaptációja és van benne még egy ismerős toposz.

A címben is van rá utalás, és ebben a filmben sokan és sokat sakkoznak. A sakk különben is köthető a szovjet világhoz, ha nem is éppen a mi sakkozóinkkal, hanem az amerikaiakkal vívtak csatákat címekért, melyek nemzetek összecsapásai is lettek. A Vezércselre is mutogathatnék, ha az utóbbi éveket nézem, de ott van a Sakk musical is, éppen ezzel a témával. De magyar történet is rémlik, csak nem tudom, mi is volt az pontosan. A magyar sakk-bajnoknak kellett az orosszal kiállni, a magyar még ifjúsági volt. Talán kamasz. És vesztenie kellett, hiába volt ő a jobb, de nem verhette meg az oroszt. Mivel mattot mert adni, elég durva bosszút álltak rajta. Mi is volt az? Passz. De a sakk II. világháborús történetekben is bukkant fel, nácik és zsidók között, mint a Halálfej-Sakk klubban vagy az Egy kém Auschwitzban történetében.

A sakk itt is egy nagyobb játszmát jelképez. Nem csak a szereplők sorsa múlik egy játszma eredményén, de az egész hitéért kiálló pap és a megtörni akaró vallatók között is van egy játszma. Azzal ugyan nem tudtam azonosulni, ahogy a sakkal alakítottak ki egy tört személyiséget, de különben volt benne ötlet. A Mesterjátszma nem csak egy játék, hanem az egész vonaton fennálló helyzet is az.

Jól ki van találva a keret. Hogy mi az a vonat, ki kicsoda rajta és ahogy a különféle embereknek majd beugrik, hogy kerültek ide. Még meg is lepődtem. Mondjuk, nem azon, hogy az nem egy Nyugatra tartó menekültvonat és látszat csak minden. Az első gondolatom a pap megtörésére egy vallató trükk volt, de azt hamar elvetettem. Ahhoz túl sok volt az orosz és kommunista a vonaton. Majd arra gondoltam, a pap találta ki az egészet a cella magányában, és a fiatal pár – István és Márta – megmentése az ő fejében levő játszma, amivel azt jelképezi, hogy nem engedi magát megtörni, nem vall. A filmben más a válasz, de azt azért nem tárgyaljuk most ki.

Maradjunk inkább annyiban, hogy a részleteket szépen összeillesztették. Az olyan apróságoktól, mint a leragasztott ablak, addig, hogy mennyire sokféle ember ül a vonaton. Mondjuk, mindenki idősíkja, ahonnan jött, szerintem nem illik össze, de nem is ez a lényeg. Vagy a jegyvizsgáló alakja – jót vigyorogtam azon, hogy itt 50 dollárt kér. Eszembe is jutott a végére az ókori párja – neki két drachmát kellett fizetni. Vagy, amit a végére István megfigyel, a vérzést. Azt következetesen viszik végig, de csak a végére érthető a miértje.

A vonat különben jó arra is, hogy ne legyen zavaró, hogy egy helyszínre vagyunk bezárva. Működött itt is, messze jobbak voltak a vonaton levő jelenetek, mint pl. a városi vágókép Mártával és Istvánnal.

A castingban is vannak kifejezetten jó húzások. Mácsai Pál egykori sakkozó vallatója, Hajduk Károly Bálint atyája. Péterfy Bori, mint ügynök és vallató. A fiatal pár nem ért fel hozzájuk, de azért a történetbe kellettek ők is.

Egynek simán jó volt. Kisebb költségvetéssel, de jó színészekkel így lehet valami értelmeset összerakni a sakk és személyiségzavaron túl.

Elméletben ez egy krimi komédia. Gyakorlatban meg nem tudom, min kellene nevetnem. Sorozat, krimi, podcast és humor – ide azonnal beírnám, hogy Only Murders in the Building. Nem fog a Bodkin ide kerülni mellé, több okból sem.

Egyrészt, azért ennek a sorozatnak elég egyedi és gyakran furcsa a humora. Ahogy már írtam is, nekem járatnom kellett az agyamon, hogy egy-egy jelenetnél mi is a poén. Nem állítom, hogy mindig rájöttem, máskor meg inkább kínosnak éreztem, mint nevetősnek az ábrázoltakat. A szereplőkkel történnek fura dolgok, és a helyi lakosok különösek. Ezzel operálnak és az egész évadot megnézve inkább erőlködés, mint igazi humor.

A történet különben egyszerű – Dove menő riporter, csak éppen a legutolsó cikke informátora öngyilkos lett, és Dove kénytelen kényszer-menekülni, amíg elülnek a hullámok. Mély utálatára egy podcast szakmai segítőjének kell lennie, és a stábbal vissza kell utaznia Írországba. Bodkin a kisváros, ahol kb. 25 éve hárman rejtélyesen eltűntek Samhain ünneplésekor. Gilbert erről készíteni műsort, remélve, hogy nyereséges lesz és a cégét, házasságát is megmentheti. Emmy az asszisztense, aki lelkesen, de annál kevesebb hozzáértéssel szervezi az utazást, fuvarozást, szállást, stb. Dove meg legszívesebben leütne mindenkit. Egészen addig, míg rá nem jön, hogy van itt egy történet. Messze nem Samhain, de a kisvárosiaknak megvannak a maguk titkai, és az egyik helyiben a nő egy hírhedt csempészt ismer fel. Mire észbe kapnak, hol veszekednek, hol összedolgoznak, de egyre régebbi és baljósabb történeteket ásnak elő.

A szereplők szélsőségesek. A helyiek furcsák, és nem csak a titkaik miatt. Nem mondanám mindenkire, hogy kretén, de van köztük az is. Ahogy csendes őrült meg látszólag rendes ember igencsak rovott múlttal. Akinek az ilyen különcök bejönnek, nekik a sorozat is működhet. Én egy ponton már inkább szenvedtem velük, és csak fogtam a fejem, miért nincs itt egy normális ember.

Mert a főszereplőkben is inkább a paródia felé hajlást éreztem. Dove, aki érzéketlenül és bárkit kihasználva nyomoz, utálja az embereket és nincs senkije, semmije. Legfeljebb az utálata az apácák meg Írország iránt. A naiv, gazdag apuci elkényeztetett kislánya, Emmy. Ő már annyira kedves meg jót akar, hogy azzal nevetséges. A végére bele akarták venni, hogy Dove példáját követve keményedik és önellátó, akaratos nő lesz belőle, de arra már eső után köpönyeg. Már idegesített. Gilbert meg simán csak szerencsétlen, sok kínlódással magában, amit mosoly és poénok mögé igyekszik rejteni. Will Forte szépen hozza is a karaktert. Mivel ők nyomoznak, és nem bűnözők, nekik kellene drukkolni, néha még ment is. Az elején bírtam a trió dinamikáját – csak éppen nekem jobban működtek egymásnak beszóló, piszkálódó idegeneknek, mint a végére a barátságukkal.

Az ügy kanyarog, a végére meg is fejtik. Némi szerencsével, de komédiához képest viszonylag normális nyomozás után. Azt a felét a sorozatnak komolyabban vették, és nem nevettetni akartak azzal, hogy mi történt, ki és miért halt meg. Ami persze nem akadályozta őket olyan abszurdnak tűnő mellékszálaknál, mint az angolnacsempészet vagy a beépített ügynökök.

Érdekes, engem menet közben vesztett el a sorozat. A nyitányban még láttam ötletet, és a trió is tetszett. Aztán túl sok lett a fura helyi, vagy a nekem egyáltalán nem tetsző történetszál. Egyszer azért elment, de nagy szerencse, hogy pár részes csak az évad. Ennél több már irritáló lett volna belőle.

Akkor már valami baj van, ha azt veszem észre magamon, hogy a sorozatban nem a főszereplőnek, hanem az ellenfelének drukkolok. Itt sajnos ez volt.

Pedig, elvben Gerard Butler játssza az abszolút hőst. Az elkötelezett katonát, aki különleges bevetéseken kockáztatja az életét és védi az USA érdekeit. Ha férjnek nem is vált be – mert mindig a munka volt az első -, apaként próbálkozik. Semmi rosszat nem tudok rá mondani azon túl, hogy unalmas és kiszámítható.

A történet alapja, hogy egy sikeres akció után elvállal egy újabb fedett munkát. Tom kap egy helyi vezetőt – Mo személyében – és elindulnak. Csak éppen gyorsan ki kellene vonni, mert az álcája lebukott, a korábbi társát már ki is végezték. Nincs kimentési pont, nincs segítség. Az egyetlen esély, ha a SAS támaszpontra eljutnak Kandahárba, ahonnan éppen készül hazafelé egy gép. A gond meg az, hogy hadurak és az ISI is el akarja kapni őket. Megindul a hajsza.

Az ISI ügynök, Kahil Nasir meg az a szereplő, akinek sokkal érdekesebb volt az útja, mint a főszereplőké. Ő tűnik a felkészültebbnek, az ő egysorosain mosolyogtam jobban, meg maga az egész karakter sokkal színesebb. Túl sokat nem fedtek fel belőle, de még így is ő érdekelt jobban. Kb. a jobban kinéző jelenetek is neki jutottak – Mo és Tom szépen unalmasan kocsikáztak, míg ő szelte a távolságot motoron, miközben szervezte is az akciót telefonon. Hát, én szívesebben néztem volna Nasir ügynök küldetéseit, mint Tomét.

Pláne, hogy a film azért ráutal arra is, mennyire furcsa, ahogy az amerikaiak ott jelen vannak. Mert bizony nem emberség vagy a világbéke utáni vágy vezeti őket, hanem politikai és gazdasági érdekek. Az egy kifejezetten jól sikerült mondat, amikor Tom azt mondja, vannak olyan háborúk, amelyeknek nem is akarnak véget vetni.

Akció téren tettek bele látványosabbnak szánt összecsapásokat. Küzdenek is, menekülnek is, van mindenféle jármű és pusztakezes harc is. Jobb lenne az összhatás, ha a cselekmény nem szabotálná őket. Van olyan, hogy a sérült Roman – Tom egyik főnöke – kiveti magát a kocsiból, hogy az önfeláldozásával időt nyerjen Tomnak és Mónak a meneküléshez. Ők meg mit csinálnak? Megállnak, és nézik, mi történik. Ezt nevezem aztán értelmetlen áldozatnak.

A szereposztás mostani szemmel nem éppen nézőcsalogató. Gerard Butler már unalmas az ilyen katonaszerepben – épp eléggé meguntam több filmen át, amikor az elnököt védte. De különben arra is rájöttem közben, kire emlékeztet itt bántóan. David Boreanaz Jasonje a SEAL Teamben. Az egyike azon kevés sorozatnak, ami már annyira fájt, hogy félbehagytam. Pedig az nekem nehezen megy. Travis Fimmel elveszik a történetben, de nem is nagyon hagytak neki mit játszani. Ali Fazal kapta az egyetlen menő szereplőt, de ahogy már említettem, itt ő az ellenség oldalán áll ISI ügynökként.

Remekül gyártottam adattáblákat mellette, szóval háttérfilmnek ok, de én bizony untam volna, ha valamit nem csinálok közben, míg nézem a filmet.

Egy újabb példa arra, miképpen használnak egy mellékszereplőt reklámra. Pedig nem is az a leggázabb poszter, amit a bejegyzés mellé tettem. Van, amin csak Bean szerepel.

Én simán azt is hittem, hogy Sean Bean játssza a címszerepet előzetesen, pont a poszterek miatt. Ahogy az első részt néztem, először azt hittem, kombinálni fogják a regényeket. Az első részt és valamelyik jóval későbbit, párhuzamba állítva, és lesz egy fiatal Shardlake, meg egy öregebb, akit Bean játszik. Le is döbbentem, amikor kiderült, hogy Bean Cromwell, egy idősík van és képesek voltak kiemelt helyre tenni a színész miatt egy olyan karaktert, aki az első és az utolsó részben tűnt fel talán 1-1 jelenetre. Hiába láttam már ilyet, akkor sem esett jól. Pláne, hogy nem hiszem, hogy Bean neve még annyit jelentene, mint a Trónok harca és a LotR után. Na, mindegy.

A sorozat az első Shardlake-regény feldolgozása, egy nagy változtatással. Mivel a regényeket mind olvastam – Sansom halála miatt több nem is lesz -, meg is engedem magamnak, hogy ezt kiemeljem. Értem, a sorozatban miért így oldották meg, de van vele egy gond. Na, de sorban. Shardlake, részben azért is, mert testi fogyatékos, segéddel dolgozik. A sorozatban valóban Jack Barak az állandó társa, ahogy itt is látjuk. De – Jack Barak a 2. kötetben lépett színre. Az elsőben, a Kard által címűben, amiből ez az évad készült, egy Mark nevű fiatalember volt mellette. Nagyjából őt is vették le a sorozatban, csak már Barak volt a neve. Érthető, ismétlem: ha elég sikeres lesz, és lesz második, vagy akár sokadik évad, akkor már most meg van alapozva a főszereplő nyomozó páros. A gond az ezzel, hogy Mark és Jack Barak nagyon nem hasonlítanak egymásra. Barak nekem mindig is inkább egy katonát, egy nyersebb embert idézett, míg hozzá képest Mark piperkőc és széplélek volt. Ha másért nem is, ennek az ellentétnek a feloldásáért érdekelne is egy második évad. (Bár a 3. kötet a regények között a kedvencem, addig eljuthatnánk a sorozatban is.) Igaz, azt legalább most megoldották, hogy Barak maradhasson – az eredetiben Mark elment a franciákhoz Alice-szel, ezért is kellett Baraknak belépnie a második kötetben.

Távolról a sorozat különben A rózsa nevére emlékeztet. Itt is van egy idősebb nyomozó, aki fiatal társával a kolostorban történt halálesetet akarja felderíteni. Csak Eco olyan szimbólumrendszert használt, hogy az irodalomról, kultúráról tartalmazzon mélyebb gondolatokat. Az szépirodalom is. Sansom és Shardlake, így a sorozat is inkább a történelem felé hajlik ki. A történelmi környezet egy dolog, de minden mögött ott van Henrik és az ő általa megváltozott angol világ. A kolostorokat zárni akarja a vagyonukért, ki is van mondva nyíltan Shardlake-nek, hogy el kell érnie, hogy az apát adja át a kolostort és a vagyont a királynak. Nem az igazi bűnös a lényeg, hanem a papok bűneinek leleplezése. Csak éppen Shardlake az igazság megszállottja, és akkor sem áll le, amikor egy vagyoni csalás miatt már megvan a kolostor lejáratásával. A gyilkossági ügyet is megoldja – az pedig szintén történelmi indítékot kap. Nem magyarázom el, hogyan, de nagyban kapcsolódik ahhoz, ahogy Henrik megszabadult a második feleségétől, Anna királynétől.

A nyomozásra is rányomja a bélyegét, hogy történelmet is kell nekik magyarázni közben. Regényben jobban működött, de igyekeztek a sorozatban is. Shardlake alakja, ahogy el van kötelezve az új rendszernek és miért, szépen ki is kerekedik belőle. A magánéleti szálak – Barak és Alice – nagyon semmilyen lett. A színészek között se volt kémia, de különben sem látszott úgy, hogy ez szerelem lett volna. Ahhoz több kellett volna annál, hogy párszor egymásra mosolyognak, meg viszonyba kezdenek kb. nulla alappal. Mindegy, elengedem.

A fő helyszín a kolostor lett, azt szépen be is mutatták. Kívülről, a több épülettel és gazdasággal még látványos is lett. Különben nem sok minden van benne, de tudjuk: a kosztümös filmek és sorozatok drágák, így lehetett kicsit spórolni. Meg azzal, hogy a szereplők többsége ugyanazt a ruhát hordta az egész évadban. A legfeltűnőbb Barak esetében, akinek a nemeseket leszámítva a legfeltűnőbb volt a szerelése.

A színészek kapcsán már említettem, hogy Sean Bean lett Cromwell, Shardlake és Barak megbízója. Ő a legismertebb név a sorozatban. Nem sokat van jelen, nem is nagyon kellett játszania, csak kicsit keménykednie meg hangsúlyozni, hogy gyors eredményt akar. Shardlake – Arthur Hughes inkább színházi világból érkezett, meglepően sok Shakespeare darabban játszott már. Az ő esetében azért kár, ahogy a testi nyomorék voltát kamerával megfogták. Shardlake durván púpos, itt ezt meg főleg azzal fejezték ki, hogy az egyik keze mintha kisebb lenne és béna. Kamerabeállítási trükk, de annyira bántotta a szemem… Pedig Hughes jól játszotta, ő hozta legjobban a szerepe jellemét, de ez az olcsó megoldás nem tett jót. Barak, vagyis Anthony Boyle szintén színházi gyökerekkel rendelkezik. Ő azért több filmes és tévés munkát is kap, még az is lehet, hogy neki sikerül kitörnie is és ismertebbé válnia. Majd kiderül.

Ha már a szereposztás, még ezt a sorozatot is elérte a Bridgerton-hatás. Nem is tudtam mit kezdeni azzal, hogy az egyik szerzetes a kolostorban malagai, és tényleg déliesebbek is a színész vonásai. A nyomozók ezt le is veszik, és gyorsan szóvá is teszik neki, hogy került Angliába. Azért nem rasszista megnyilvánulás, de elég erős a kiemelés. Azon viszont senkinek szeme se rebben, legfeljebb nézőként nekem, hogy Fabian apát – a kolostor vezetője vastag aranygyűrűkkel és vagyonnal – afroamerikai. Arra meg mintha vakok lennének. Ez kifejezetten fura a spanyol kiemelése mellett.

Mivel csak 4 rész volt, így a bőven elment kategóriában elfért. Még úgy is, hogy Barak hirtelen belebújt a piperkőc Mark szerepkörébe. Elég jó kritikái is vannak különben, szóval nem kizárt, hogy a Disney tényleg fogja folytatni is.