Nehezen hiszem el, hogy ez ugyanannak a személynek egy újabb története, akit a legismertebb Ripley filmben vagy a Netflix sorozatban láttam. Biztosat nem állítok, az eredeti regényt nem olvastam, de ez a film egy egészen más hangulatot és karaktert hoz nekünk, mint az előbb említettek.
A mostani Tom Ripley művész baráti körrel szépen éldegél, színésznek tanul. Csak éppen a siker előtt álló festő meghal, és ahogy Ripley hirtelen beugrik a helyére a többiek előtt, már meg is van a terv, hogy miképpen gyűjtsék
még be az összes pénzt, mielőtt Derwatt halála kiderülne. Aztán jön majd a bonyodalom, mert Ripley egyrészt szerelmes lesz, másrészt az egyik vevő állítani kezdi, hogy a képe nem is Derwatt, valaki - és jól ré is érez, kik - hamisítja és át akarják vágni.
Szó se róla, a szereplő most sem megy a szomszédba hidegvérért és szenvtelenségért, amikor ölni kell vagy a hullát kell valamiképpen elrejteni. De egy sokkal fiatalosabb, emberibb arcát mutatják meg. Van hobbija, amiben szeretne jó lenni - a színészet. Heloise-t valóban szereti, és elég sok mindent megtesz, hogy megszerezze és meg is tartsa a nőt. Azon még mosolyogni is tudtam, amikor a végére kiderült, hogy mennyire megtalálta a zsák a foltját. Itt nem annyira rideg és üres. Nem egy jófiú, de már jobban lehet vele azonosulni. Csibészes, gátlástalan, de azért nem egy szörnyeteg.
A történet is sokkal lazább, populárisabb. Van kis hajsza és megtévesztés, de ahogy Heloise miatt egy helyben kell maradnia, másként kell játszania a fiatalembernek. Plusz, most vannak bűntársak. Persze mindent nem tudnak Ripley igazi világáról, de ez már nem egy magányos farkas útkeresése, hogy valami értelmet adjon az életének.
Körömrágóan izgalmasnak nem mondanám, és a végére tett csavar sem olyan meglepő. Ha az embernek van füle hozzá, akkor azért Heloise egy-egy mondatából lehet következtetni, hogy ő nem az az ártatlan virágszál, akinek tűnik. Csak sokkal jobban megjátssza magát, mint pl. a művészi körbe tartozó Cynthia, akit művész gruppinak is tudnék nevezni. Ha jól számolom, csak a baráti négyesből hárommal ágyba bújt, kettő el is vette volna, ha a nő el akarta volna kötelezni magát. Ok, ez már 5 évvel a Pasik és csajok meg a tinifilmek után volt, de akkor is meglepett, hogy Claire Forlani kapta és vállalta ezt a szerepet, tangával, szexjelenettel és szabados erkölcsöket megjelenítve.
Ha már színészek. Az is vicces valahol, hogy a két főszereplő, akiket nem tudtam volna névről beazonosítani, a többiek sokkal jobban helytálltak máig, mint ők valaha. Pepper mellékszerepel alig észrevetően ebben-abban, Barrett meg inkább arról ismerős nekem, hogy ő Gabriel Macht felesége és két gyerekének anyja, egyszer a Suits-ban is feltűnt. Dafoe vitte a legtöbbre, de Alan Cumming és Claire Forlani neve mond valamit, tudok szerepet mondani tőlük, míg a főszereplőkkel ez nem áll.
Nem tévéfilmnek szánták, de ma szinte annak látszik. Pláne, ha melléteszem a Netflix sorozat látványvilágát a fekete-fehér Rómával, ami sokkal mozisabb élmény, mint amit itt kapunk. Pedig van francia kastély is benne...
Ha minden igaz, ez a legkevesebbre értékelt Ripley-film. Meg tudom érteni, miért, noha én a Matt Damon verziót se szerettem. Ez valahogy nem elég Ripley-t idéző számomra.
Olcsó romantikus problémázást kaptunk, mert kiderült, hogy Liv angol legjobb barátnője éppenséggel egy helyes fiú, csak éppen olyan keresztneve van, amit mindkét nem viselhet. Mindenki jól meglepődött, a páros meg megbeszélte, hogy bíznak egymásban. Ok, még mindig inkább ez, mint amikor minden részbenn némi túlzással mással kavartak, de nagyon mű volt az egész. A többiek történetei se segítettek, meg olyan visszatérő is, ahogy Layla pszichés betegsége néha erősödik. Valami új kellene már, legalább a fociban, mert az sem volt. Kb. ha nem ment volna ez a rész, se vesztettünk volna semmit a cselekményből.
A heti The Sympathizer (s01e04) legalább vicces volt. Hősünk fel lett kérve egy háborús film tanácsadójának, és a tábornoka lánya meg vele szökött. Robert Downey Jr. megint lophatta a músort, és azt még élveztem is, ahogy nem is sejti, hogy a tanácsadója miképpen kezd kommunista propagandába a háta mögött. Pl. rendszeresen olyan szöveget adat az ázsiai szereplők szájába, aminek semmi köze nincs ahhoz, amit a rendezőnek mond. Van is, aki el sem akarja mondani a kommunista reklámszöveget. De mellette érzelmi oldala is akad, ahogy az anyjával kapcsolatos emlékeit újraéli. Abban is érzek jelképes gesztust, hogy a végére a falut szétbombázzák. Volt humor, volt emberi oldal, de a keret még mindig nem tiszta. Hol fogoly, és ki hallgatja meg a főszereplő történetét? Ha a nagy egészhez nem is tudom, mennyit tett hozzá ez a rész, ez fillerként és vendégszereplőkkel a forgatáson remekül működött.
talpa alól meg elég jól kirántották a talajt. Avagy a bálon mindenki kamuzott és csalt, mások lebuktak és jött az elnök, akit egyesek meg akartak merényelni. Én eddig elszórakoztam ezen a sorozaton, de most idegesített az egész rész. Túlzások, buta fordulatok és még a vége se lett jó. Nem tudom, lesz-e második évad, ha nem, akkor kifejezetten gáz, hogy ennyire nyitva hagytak mindent. Semmi évadzáró hangulata nincs, inkább utolsó előtti résznek éreztem.
A szokott módon az eset és a magánélet keveredett a The Good Doctor (s07e08) heti részében. Shaun családjában azon megy a vita, hogy elkezdjék-e már most vizsgáltatni, hogy Steve örökölte-e az apja másságát. Miért is ne, az orvosi esete meg egy olyan kisfiúé volt, akinek 3 keze volt, és a harmadik kis kezét a család a testvérének hívta. Igen, annyira durván is nézett ki, ahogy ez hangzik. Park a házasságon törte a fejét, de Morgan ’lánykérései’ nem sikerültek viccesre. Pedig nagyon próbálkozott, de valahogy nem igazán működött az a szál. Mégis, mit várt Park? Nem olyan nőt választott magának, akit az érzelmei irányítanak. Aaron meg sajnos átívelést kap a drogos lánnyal, és az még folytatódni is fog. Már most nem tetszik, és a színésznő is ellenszenves. Pedig a legjobb jelenet az övék, amikor Aaron kifakad, és felemlegeti a lányát. Hála égnek nem voltak sokat az új rezidensek, őket még mindig nem sikerült megkedvelnem.
volt: az egyikben Georgie kapott tippet az apósától, mi a jó házasság titka. Ez legalább mosolygós volt, és az a család Mandy szüleivel sokkal jobb műsort nyom, mint az eredeti felállás. Nem véletlen, hogy a másik szálon sem Sheldon vagy a Cooper család került előtérbe, hanem Connie közmunkája. Volt benne erőltetettség, de ahogy egy ideje írom, az már teljesen ki is van fulladva. Én már egészen úgy nézem, mint a fiatal házasok előzmény-sorozatát.
spanyol filmes átdolgozása. Lehet sejteni, mennyi eredetiség szorult belé, ha ennyire déjá vu érzetem volt egy-egy jelenettől. Még egy megjegyzés – a francia verzió jobban sikerült.
Pest.
összerakni, hogy tévéfilmes külcsínnél jobb legyen, ha azért a nagy produkciókkal nem is tud versenyezni.
történetben. Ahogy a cím már elárulja, halott feltámasztás jön, csak most nem Victor, hanem Lisa hoz vissza egy holtat az életben, és majd ők is eljutnak a testrészekből összevarrás fázisába kamaszos és szerelmes szálak színesítéseként.
Ifjúsági horror komédiaként elnéztem, mert vizuálisan azért jópofán összerakták. Azt ugyan nem értettem, hogy miért Liza Soberano kapta
Taffy szerepét – kicsit sem tűnt Carla Gugino lányának, mi több, se alkatra, se arcra nem olyan szép, hogy elhiggyen az iskola méhkirálynőjének, örökös szépségverseny győztesnek. Még Kathryn Newton is jobban fedné azt a klisét, pláne, amikor elkezd sötéten és szexisen öltözködni, megkapja a sötétebb sminket a történet haladtával. Elkalandoztam. Lisa ruhái, ahogy a Lény minden áramcsapással egyre emberibb. Még az is, ahogy kitalálták, hogy nézzen ki az összevarrt teste. Azon még vigyorogtam is, bár azért egy ponton már idegesített is, ahogy Janet kis gyémánt fülbevalója ott maradt a rávarrt fülben, még azt se vették ki.
amelyben más-más történelmi korszakban állít emléket a nácik ellen partizánként harcoló asszonynak. A főszerepet meg egyenesen álmai színésznője játssza, akiért kamaszkora óta odavan. De már az első nap zsarolják és ami tönkre mehet egy forgatáson, itt tönkre is megy. Miközben a vezetőség egyre hajszolja a rejtélyes árulót, aki mindig keresztbe tesz nekik.
legszívesebben abba is hagytam volna a filmet. Kb. kétszer el is aludtam rajta, ez is sokat mond arról, mennyire találtam érdekesnek.
miközben az egyik barátnője díjat is nyer, meg kiadót is talál magának. Ha mindez nem lenne elég, a férje nem érzi át a baját. Ő szívesen dolgozik tovább is, a regénnyel kapcsolatban meg csak annyi mondanivalója van, ha az asszonyt boldoggá teszi az írás, mit érdekli bármi más? Jó hobbi. Ezzel alá is írta a halálos ítéletét.