Viszik tovább, hogy milyen konfliktusok lesznek ebben az évadban. Vagyis, az All American (s06e02) folytatja a köreit. Spencer közel kerül az NFL ligához, és el kell döntenie, profi lesz-e és otthagyja az egyetemet. Liv az apjáról akar életrajzot írni, bár Jordan nem éppen lelkesedik az ötletért. Jordan különben szépen beletörődött abba, hogy a csapat sztárja Spencer – erre jellemző módon az új edző benne látja a csapat fontos emberét. Vagyis, alapozva lett, hogy a fiúk majd a foci miatt is egymásnak feszülhetnek. Patience ugyanazokat a PTSD tüneteket produkálja, amit egy másik évadban Layla. Most úgy tűnik, mindenki fix kapcsolatban van, így nem a szerelem lesz az idei évad fő témája. Volt meccs is, és sok lelkizés. Különben még mindig túl sok a szereplő, és érezni, hogy egyes színészeknél nagyon gyötrődnek, hogy legalább egy pár perces jelenetet benyomjanak nekik. Az eye candy faktor és a gazdagság ábrázolása a ruhákkal még mindig nagyon megy. Simán lehet úgy is nézni ezt a sorozatot, hogy a lányokra milyen ruhákat adnak rá egy-egy részben.

Duke már el is ment, így maradt Eliza egyedül a Miss Scarlet és Duke (s04e05) heti részére. Ez nem jelenti azt, hogy emlegetés szintjén ne lenne szó a felügyelőről. Eliza nem hajlandó válaszolni a leveleire, meg van sértődve. Ezt aztán mindenki fel is emlegeti neki, amivel nem túl vicces humort generálnak ebben a részben. Az sokkal jobban működött, hogy a főnökével vitáznak a nyomozati munkán vagy az új nyomozók felvételén. Nekem egyre nyilvánvalóbb különben, hogy Eliza nyomozónak jó, de nem főnöknek való. Semmi kompromisszum, túl makacs is, és más nem érdekli, csak a rejtélyek megoldása. Most az eset sem kötött le annyira – ugyan a kötelező csavar most is megvolt, de érezhetően arra ment a figyelem, hogy jelezzék, Wellington távollétében hogyan rendeződnek át a viszonyok a sorozatban.

Rászántam magam, haladtam az American Horror Story (s12e07-08) részeivel. A 7. epizód a visszatekintés volt, megismerhettük azt a halott feleséget, akihez eddig mindig mérték Annát. Azzal aztán jól össze is zavartak. Kicsit jobban megvannak a családi viszonyok, és hogy mivel bővül a sátánista nők szektája. Még tervezettebbnek és sötétebbnek tűnik, amit Annának túl kell élnie. Még a férje is más, mint amit tud magáról. Már szinte a Dűne és a Bene Gesserit fajnemesítésére hajaz, ahogy a sátánisták itt a gyermeket tervezik és várják. A végcél különben most sem tiszta, ahogy az olyasmik sem, hogy mitől lesznek egyes szereplők 2000 évesek. Ijesztgető, sátáni alkus, de az egésznek a logikája, ami összeköt és magyaráz, még mindig nincs meg. Mert a 8. rész is csak annyi, hogy Anna alkudjon. Egy korábban látott motívum erősítése van benne és ennyi. Azzal se tudtam mit kezdeni, ahogy Rosemary gyermekét is ide rángatták. A látvány sötét és absztrakt, van ijesztő hatás, de mindennek a célja a vizuálison túl még nincs meg.

A heti Young Sheldon (s07e07) ugyanazt a tematikát viszi tovább, amit már az előzőnél is jeleztem. Georgie és Mandy előtérbe tolása, a többiek legfeljebb mellékpoénokat kapnak. Itt megvolt a páros esküvője, és míg nászútra mennek, a nagyik és a dédi osztoznak a babán. Nem vicces, legfeljebb azt bírtam, ahogy Mandy anyja megfagyasztja maga körül a levegőt egy pillantásával is. Sheldon ebben a részben is alig volt benne, annyira ki van már fulladva a története. Már taszítani is kezd, hogy mennyire az új sorozatra gyúr rá ez az évad.

Most először kissé tanácstalan vagyok a Palm Royale (s01e07) kapcsán. Eddig ez volt a bűnügyes, de különben nagyon guilty pleasure sorozatom a gazdagok és szépek világából. Ám most kicsit kiléptek a dráma felé, és inkább a szereplők tragédiái voltak kiemelve. Ahogy Maxine szembesül azzal, hogy egy régi hazugság milyen trauma máig a férjének – még nem vallotta be teljesen, de a terhessége, amivel elvetette magát, nem is volt. Annyit már kimondott, hogy lássuk, a férje tényleg szeretett volna családot, és fájdalmas pont, hogy Maxine nem szült a 20 évük alatt. Vagy ott van a medencés fiú, Ricky Martin, aki kicsit bele meri élni magát, hogy megtalálta a hercegét és élhet boldogan, de a herceg nagyon nem az, akinek tűnt. Jön a szívtörés. Ahogy Linda és az öröksége is inkább a tragikus felé hajlik – a mostohája már most neki esne, mert ő akart örökölni. De ott van az is, ahogy a tolókocsis öreglány merényletet szervezett. A mesterkedések, a játszmák most nem viccesnek tűnnek, hanem csak pótcselekvéseknek, amellyel senki nem lesz boldogabb. Minél több a pénz vagy a szépség, annál nyomorultabbak mind. Nem tudom, innen hova tovább, csak bízom benne, hogy a báálnál többet tartogatnak még a készítők.

Bevallom, hónapokig halogattam, hogy megnézzem ezt a filmet. Nem is tudom, mióta várta már a lejátszóban, hogy elindítsam. De egyszerűen láttam a posztert, a trailert és a frász kerülgetett ezektől a mosolyoktól. Igaz is, hogy este néztem meg, de azt is elmesélem, hogy a kislámpa égett mellettem.

Nekem simán az a mosoly volt a legijesztőbb benne az embereken, sokkal inkább, mint pl. a szörny.

Az a fajta pszicho-horror különben, amelyeket a legjobban szeretek a horror zsáneren belül. Vagyis, van misztikus szál és nyomozás. Mint a Körben: meg kell tudnod mi történt, nyomozni, hogy még megmenthesd magad a nyomodban járó lénytől/átoktól.

Kellő dinamikát adott neki, ahogy Rose hitetlenkedését felváltja a rettegés, és gyorsan nyomozni kezd, mielőtt késő lenne. A nyomok különben könnyen jönnek, és tényleg dinamikusan vissza is fejt mindent. Ettől tempós a film, és nem is kellett ennél komolyabban kriminek lennie – ott volt a misztikus szál is, és az egyre közelebb jövő entitás. Plusz elemként kaptuk Rose tragikus múltját, és azt, milyen hatással volt a kapcsolataira. Egyértelműnek tűnik, hogy az anyja pszichés betegsége miatt lett belőle terapeuta. Ahogy majd magyarázza azt is, hogy az igazán mély érzelmek elől miért menekül akár a családja vagy a párkapcsolatában is.

Szerettem benne azt is, ahogy mi Rose szemszögéből látjuk, hogy mi történik vele. Nekünk valós a paranormális elem, amit mindenki más megkérdőjelez. Egyre inkább úgy néznek a nőre, mintha őrült lenne. Ez is adott egy plusz feszültséget. Egy ponton találgattam is, hogy előbb bedugják-e egy őrültek házába, mielőtt a lény nyomába indulhatna.

Különben ez a lény, entitás, vagy nem is tudom, minek nevezzem, a film gyenge pontja. Ha már krimi, nyomoznak és a nő egyetlen bizalmasa egy rendőr lett, akkor nekem kellett volna pár válasz is. De a filmből kb. annyit tudtam meg, amit magamtól is kitaláltam. Hogy a rémképek végén jön az öngyilkosság más előtt, aki majd a következő megőrülő és öngyilkos lesz. Így megy láncként a gyilkosság. De hogy indult? Mi ez a lény? Semmire nem adnak magyarázatot.

Nem lett véres vagy brutális sem. Elvben az öngyilkosok durván végeznek magukkal, és élőben biztosan sokkoló is lenne, de több thriller – horrorfilm után engem nem ráz meg, hogy egy szemcsés felvételen, hátulról látni, ahogy egy férfi valami metszőolló szerűséggel mellkason döfi magát. Vagy a torkát vágta fel? A szögből még az se biztos, pedig Rose még vissza is nézi a videót. Oda van figyelve a korhatárra, és amikor durvább rész jönne, elveszik a kamerát. Nem mutatnak semmi olyat, ami sokkolhatna. Talán nem is véletlen, hogy a mosoly az, ami a legijesztőbb elemként megmaradt bennem.

Jó ötlet volt, hogy nem kerestek ismert színészeket sem. A főszerepet kapó Sosie Bacon egyelőre ismerősebb a szüleiről (Kevin Bacon és Kyra Sedgwick), mint a szerepeiről. Kyle Gallner inkább csak sorozatokban tűnt fel, és nem is egy sztáralkat. Még talán Jessie T. Usher emelhető ki, de neki nem sok szerepe volt a másik kettőhöz képest. Ő a vőlegény, aki nem hiszi, amit a párja mond neki. Pedig én szeretem a sztárfaktort egy műsorban, de itt jól jött, hogy ismeretlenebb arcok hétköznapibbá, hihetőbbé tették a misztikus szálat is.

Sikeres film lett, kap másik részt is, sokan szerették. Nekem is tetszett, bár én azért megjegyezném, hogy annyira eredetinek vagy jónak nem találtam, mint amik eszembe jutottak róla: a Kör, a Sinister. Az It Follows is felrémlett bennem, de azt nem rakom a Kör mellé. Sikeres horror volt, viszont rühelltem. Annál jobban tetszett ez a mosolygós halálmenet.

Azt se gondoltam volna, hogy pont ez a film lesz az utóbbi időszak legcukibb romantikus filmje, amit láttam. A regényt nem sokkal az után olvastam, hogy kijött magyarul, és mit ne mondjak, nem voltam elájulva tőle. Tucat romantikus komédia, amiben olyan gyerekességek voltak, hogy a fejem fogtam kínomban. Komolyan egy farkasszem-párbaj a vetélkedő kollégák nagy versenye? Meg hasonlók.

De most rászántam magam a filmre is, és nagyon kellemesen csalódtam. Amit a regényben nem éreztem át, a színészek eladták nekem. Kb. minden jobban működött így élőszereplősen, még elmélkedem is rajta, miért.

Az biztos, hogy a színészek sokat számítottak. Pedig különösebben egyiket se bírom. Stowell leginkább katonaként van előttem Chris Hemsworth háttereként – ahogy belegondolok, elég sok mindenben játszott katonát. Most már állítom, jobban áll neki az öltöny, mint az egyenruha. Hale pedig PLL lánykaként égett be az agyamba, és mondanom se kell, Aria egyike volt azoknak, akiket nem sajnáltam volna, ha ’A’ elintéz. Itt viszont teljesen jól működnek, és párként is aranyosnak találtam őket. Színészkedni túl sokat nem kellett – szexinek és cukinak kellett lenni. Látványelemként egyértelműen ők szolgálnak, és megvan ehhez minden elem, korhatáron belül. Vagyis, Lucy Hale kapott egy sorozat ruhát, amelyek mutatnak, de nem rakják ki az idomait kirakatba. Austin Stowell pedig alapvetően öltönyben nyomult, de megvolt a kötelező kockahas jelenete is. Eye candy faktor a hatványon, azt kell mondanom.

Azt viszont tényleg nem tudom, hogy ugyanazok a béna játszmák, amiket a regényben utáltam, miért jobbak a filmen. Pedig végtelenül gyerekesnek találom, ahogy azzal ugratják egymást, hogy pl. Josh tükörként utánozza Lucy munkavégzését. Bár, egy tippem azért van. A regényben Lucy belső hangja is az agyamra tudott menni, ami a filmben szerencsére nem kerülhetett be.

Eléggé vegyítve van a klisé ezzel a baráti ellenségeskedéssel, hogy ne fussak világgá a romantikus filmek tipikus cselekményvezetésétől. Vagyis, itt is megvan a szentháromság: szenvedélyes/ellenséges kezdet után összejönnek, butaságon szétmennek és a nagy gesztussal beeveznek a boldog párok mesevilágába. Tényleg az dobja fel, ahogy az utálat – szerelem váltakozik a dinamikájukban, és nézőként akkor is inkább a szikrákat érezni köztük, amikor azt bizonygatják, hogy egymás ősellenségei.

Mivel a könyvet olvastam, azt nem tudom felmérni, hogy a fordulatok mennyire ülnek vagy meglepők – már tudtam, mi lesz. Vagyis, nekem nem kerekedett el a szemem, mint Lucy-nek, amikor szembesült azzal, hogy Josh komoly egyetemi kapcsolatának azzal lett vége, hogy a lány elhagyta a bátyjáért, aki aztán a cselekmény során össze is házasodik ezzel a nővel. Az meg ugyanolyan érthetetlen számomra, hogy Josh apja miért nézi le annyira a kisebbik fiát. Mert rájött, hogy nem orvosnak való és váltott? Komolyan, ha valami életművész vagy csaló lett volna belőle helyette, érteném. De a Harvardon szerez üzleti diplomát, és jó is abban, amit csinál. Hogy lehet egy harvardi diploma annyira ciki a szemében, hogy kb. minden második mondatával ezért állítsa pellengérre a gyerekét?

De mindegy is, nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy hangulata van a filmnek, és éppen annyira majdnem komikus, hogy ne csak románc legyen. Én ugyan nem nevetgéltem rajta, de tény, hogy nagyon más a humorom. A nekem tetsző feketébb elemek ebbe a történetbe és hangulatba nem is fértek volna bele, nem is kellettek. Helyes és cuki ez így.

Ok, még egy zárógondolat. Szerintem nyertünk azzal, hogy Robbie Amell visszaadta a szerepet, és Stowell lett Josh. Kifejezetten jók voltak Hale-lel együtt.

Csak egy jó krimit akartam megnézni, de egy furcsa sci-fit kaptam helyette. Lehetett volna még így is jó, csak éppen folyamatosan az járt az eszembe, hogy mi miből ismerős.

Ahogy a főszereplők, a hipnotikusok képesek víziókat kreálni és megtéveszteni az emberi elmét, az egészen olyan, mint az Eredetben a tervezett álmok létrehozása. Ahogy meg az ember rájött a film logikájára, már az sem volt nehéz, hogy előre észrevegyük, mennyi minden hamis a történetben. Amin meg kellett volna lepődni, mint Danny felesége, azon is csak a fejem csóváltam, túl sok volt a felé vezető nyom. Már csak az is, hogy a fotón a három egymás melletti ember: anya, apa és a kislányuk kb. úgy festett, mintha a gyereket örökbe fogadták volna. Még hasonlított is arra, akiről majd kiderült az, ami és ez akár nyomra is vezethetett. De nem csak ez az elem volt ilyen benne.

Egy másik Ben Affleck-film is eszembe jutott, A felejtés bére. Itt az emlékeztetők van úgy elszórva, mint abban a kis tárgyak, amelyeket a fizetése helyett kap majd meg a főszereplő. Danny nyomozása is hasonlít arra, mint a másik filmben.

Csak éppen az összehasonlításokban rendszerint ez a film jön ki rosszabbul. Hiába ez az újabb, a Konstrukció se látványban, sem történetben nem tudja hozni az Eredet szintjét. A felejtés bére a Nolan-mozinál gyengébb, de az is sokkal jobban tetszett, mint ez a film. Túl mű, túlságosan is nem természetes az a sakkozás, amivel a család előre megtervezte a történteket. Az meg egyenesen túlzottan kényelmes, ahogy a végén a nagy leszámolást megejtik.

A látványelem kimerül annyiban, hogy amikor a főhősnek van egy felismerése, a kép átvált egy másikba. Mivel itt az elmét tévesztik meg, az mosódik át, hogy mit akarnak láttatni vele, és mi az, ami tényleg történik körötte.

A stáblista is jobban hangzott pár éve, mint a jelenlegi szinten. Affleck nem is emlékszem, mikor játszott utoljára jelentős filmben. Braga kb. 15 éve volt a ismertebb, hozzá sem tudnék sikeres és mai filmet kötni. Fichtner meg egy az egyben az ügynököt játssza, aki Scoofieldet üldözte. A durva meg az, hogy még ezzel együtt is az ő gonosza tetszett a filmben legjobban.

Sajnos, valahogy az egész film félrement. A főszereplőt nem tudtam igazán megkedvelni, a csavar egyáltalán nem lepett meg. Még csak nem is egy túl eredeti történet, össze lehet írni, mi miből lehet ismerős. Kár érte, valami jobbat vártam, de ezt szinte untam.

A legutóbb leadott évad a Zavaros vér, vagyis az 5. kötet történetét dolgozza fel. Jellemző különben, hogy miközben Rowling az oldalszámot megpörgette – ez már közel 1000 oldalas krimi volt – a sorozatnak nem kellett több rész. Nem igazán tartam, töltelék volt több, amit a sorozat nem is vett át.

Ha már a regényhez mérem… Egy rész volt benne, amit előzetesen nem tudtam, hogyan tudnak vászonra vinni. A regényben Robin és Cormoran egy könyvet olvasnak, hogy képbe kerüljenek a hetvenes évek sorozatgyilkosával. A sorozatban természetesen nem olvastak – Robin egy riportfilmet nézett meg, és mutatott belőle részeket Strike-nak is. A lényeg ugyanúgy benne volt, és vásznon sokkal jobban nézett is ki. Vagyis, egy pont a sorozatkészítőknek. Rowling szinte egy második regényt is beleírt a könyvbe azzal a plusz kötettel.

Újfent megütött, hogy mennyire nem érzem szakmainak, ahogy Cormoran és Robin dolgoznak. Magánnyomozók, embereik vannak, akiket fizetniük kell. Ennek ellenére nekik a nyomozás nem csak munka, hanem szenvedély is. Az ügyek megoldása előrébb való, mint a fizetett feladatok. Több részben is felfigyeltem rá, hogy nem fizetésért küzdő nyomozóként viselkednek. Robin simán otthagyja a megfigyelést az új ügy kedvéért – mert egy régi eltűnés izgalmasabb, mint fényképezőgéppel várni, hogy a csalfa házastárs feltűnjön és lefotózhassa. A meggyilkolt lánya ügyében még évtizedekkel később is dolgozó kisöregnek Robin ingyen segítséget ígér és ad, míg Cormoran is csökkentett áron fogadja el az eltűnéses ügy folytatását. Inkább rendőrként és nem magánnyomozóként viselkednek. Ettől emberként jobbak, de hogy élnek ebből meg?

A krimi 4 részre elég volt, és szépen összeszedik a darabkákat a történet közben. Vannak mellékágak, nem egyből jönnek rá a megoldásokra. De pont ez teszi hitelessé, hogy próbálkoznak, beleássák magukat dolgokba, aztán majd kiderül, hogy jól gondolkoztak-e. A megoldáshoz némi szerencse is kell, de legalább nem csak azon múlt minden.

Ez az évad különben inkább krimi volt, és a magánéleti szálakat utalásként használták a háttérben. Vannak nem is kicsit erőszakos és direkt baráti/családi utalások, hogy Robin és Cormoran pár kellene, hogy legyen. A regényben ez jobban ragozva van, itt meg pillanatokat adnak nekik, amiből más irányba lehetne vezetni a kapcsolatukat – akár a szeretők kártya, akár a parfümvásárlás utáni pillanataik. Amikor egy szó vagy egy csók elég lenne, hogy ne csak barátok legyenek. De mindketten és minden esetben visszakoznak – Cormoran mondja ki, hogy Robin a legjobb barátja, és ezt nem teszi kockára egy kapcsolat kedvéért, amit valószínűleg elrontana. Cormoran egyéb magánéleti zűrjét is csökkentették: a nevelőanyja halála bekerült, de Charlotte nyomulása már nem. Robin válása is két jelenetben kimerül, nem lesz úgy elnyújtva, mint írásban.

Fura az is, hogy általában Holliday Grainger az, akit jobban szerepben érzek. Egy helyes, de nem a nagyon szép nő, aki építgeti az életét. Most valahogy nagyon nyúzottnak és fáradtnak látszott végig. Öregebbnek a koránál. Tom Burke jobban átjött, ha vele kapcsolatban folyamatosan azt is érzem, hogy túl jól néz ki Strike szerepére. Cormoran viharvert, inkább karakteres, mint jóképű férfi a regényekben. Burke meg simán jobban néz ki, mint Robin szépfiúnak megírt, most már volt férje. De most a gyerekkori traumák történetbe emelésével kevésbé zavart, hogy helyenként kisfiúsnak tűnt.

Különben visszaváltottam az angol nyelvű verzióra. Hiába bírom saját jogon, színészként Simon Kornélt és Kovács Patríciát, egyszerűen nem bírom ezt a sorozatot magyarosítva.

Kb. úgy voltam ezzel a filmmel, mint idén leszek a Szegény párákkal. A címét hallottam, szembesültem vele, hogy kritikai siker és díjnyertes várományos. A női főszereplő meg is kapta az Oscart. De van benne valami, ami annyira taszított, hogy semmi kedvem nem volt megnézni.

Még arra is emlékszem, hogy konkrétan az zavart, hogy valami olyasmi jött le nekem előzetesen a trailer és egyebek alapján, hogy egy agyament Mátrix verzió lesz, amiben egy mosodás néni menti meg a világot. A humora sem tűnt olyannak, ami nekem hiányzott az életemből.

Erre viszont most rászántam magam, és be kell látnom, mennyire csalóka volt az előzetesen kialakított képem a filmről. A kedvenc komédiám nem lesz, de ennek vannak értékei. Mi több, egyes részein még kifejezetten jól is szórakoztam.

Az első, hogy sikerült megkedvelnem Evelynt. Már akkor, amikor Alpha Waymond – a férje menő verziója egy másik világból, ahol kitalálták a párhuzamos világok közti utazást – felvezette neki, hogy azért ő a kiválasztott, mert Evelyn jelen verziója a rossz döntések szülötte, aki nem kezdett semmit az életével. A film története szerint minden döntés leágazáshoz vezet, és létrejön egy párhuzamos univerzum. A főszereplő Evelyn a nőnek az a verziója, aki mindig rosszul döntött. A lehető legszerencsétlenebb és nyomorult verzió. Ahogy majd elkezdi felfedezni a többi Evelyn világát, látjuk, hogy ő különben az a nő, aki bármibe fogott, sikeres lett, csak nem ebben az életében. Híres séf, operaénekesnő, harcművész, tudós stb. Csak ez a verzió nem jutott sehova. Ez már önmagában annyira tragikomikus, hogy együtt tudtam érezni vele, amikor felfedezte, mennyivel jobb élete is lehetne, és már ugrana is át egy másik életébe, miközben mosolyogtam is rajta. Evelyn összekapja magát, és csak megvillan ebben a verziójában is, hogy mi vitte sikerre a másik életeiben.

A humora azért az ízlésemhez képest felemás. Ahhoz, hogy egy ember képes legyen más világokbéli énjétől tudást kölcsönözni, kell egy beindító esemény. Egy ravasz, hogy úgy mondjam. Ez pedig általában valami ciki, kellemetlen tett. Amivel indítottunk, szerelmet vallani az ellenszenves adóellenőrnek, semmi. Majd jönnek az olyan altesti poénok, mint a bepisilés, vagy egy péniszre emlékeztető szoborba beleülni. (Azt nem Evelyn produkálja különben, hanem két férfi, akiknek el kellene őt kapni.) Vagyis, egy része már inkább sokkoló vagy gusztustalan, mint vicces, de akadnak jobb ötletek is a filmben. Pl. a személyiségek váltakozása. Amikor a nagypapa is hirtelen átvált az Alpha verziójába, egész terminátoros lesz. De a Lecsómackó is olyasmi, amire nehezen találok szavakat. A mosómaci cuki, a helyzet meg abszurdan vicces. (A Lecsó meg a kedvenc Pixar mesém, szóval, értettem az utalást.)

Még látványos is lett a film az abszurditása mellett. A bagelt nehezemre esett komolyan venni, noha abba is belenyomták a CGI-t. De a különféle ének megjelenése, a harcoló részek vagy a mosómaci tetszettek. Káoszos, furcsa, de valahogy jól nézett ki.

Mindenen túl pedig példázatként is nézhető a film. Mert simán lehetne annyi is az egésznek a lényege, hogy a szeretet és a kedvesség kellene a választás legyen. Nem harcolni, nem szenvedni, csak mosolyogva megtalálni minden helyzetben a legjobbat, és szeretettel fordulni ahhoz, aki melletted van. Elfogadva őt. Hiszen végül anya és lánya néz szembe egymással – egyik sem tökéletes, hibáznak és szenvednek, de ha legalább egymásnak ott vannak és szeretik egymást, jobb a világ.

Az egész világmegmentés, párhuzamos világok és harcászati bemutatók, minden visszavezethető egyetlen családon belül a konfliktusokra. Az apára, aki megtagadta a lányát. Aki hosszú évekkel később is egy olyan ember megbecsülését akarja elnyerni, aki bántotta. A lányra, aki azt érzi, hogy semmi nem lesz jobb, esélye sincs, hogy elfogadják és szeressék önmagáért. Anya és lánya, akik akartalanul is ugyanabba a folyóba lépnek, de az anya felismeri és megtöri a kört. Az egyik legjobb példája a köveké. Az önmagában is zseniális kisfilm lehetne, és ott megint működik a film humora.

Yeoh tényleg nagyon jól hozza Evelyn alakjait. Neki el lehet hinni a szerencsétlen mosodást éppen annyira, mint a gyönyörű dívát. De Stephanie Hsu, Ke Huy Quan alakításai is tetszettek. Jamie Lee Curtist meg fel se ismertem, ledöbbentem a nevétől a stáblistán, pedig még csak el se dugták. Kiemelt mellékszereplő.

Vagyis, ez egy kellemes meglepetés volt, sokkal jobban tetszett, mint vártam. Simán azt is írhatom, hogy ez a film tetszett. Azért azt nem hiszem, hogy a Szegény páráknak is nekiesnék a kellemes csalódás arany fényében sütkérezve…

Láttam már rémes világvége filmeket, de erre jelen pillanatban azt sem tudom, milyen jelzőt aggassak. Kb. semmi nincs benne, ami tetszett volna. Miért gondolta Canet, hogy beszáll ebbe a filmbe? Nem gondolnám, hogy a pénz motiválta volna.

De, nézzük az elejéről. Történet. Katasztrófafilmes klisé. Beüt a nagy baj, és a családapa próbálja egyben tartani a családját. Itt az eső válik erősen savassá, de egyik pillanatról a másikra annyira, hogy szétmarja a fémet és bedönti a házakat. Ha meg az ember sétál benne kicsit, szétmarja a húsát. Michal a volt feleségével és a közös lányukkal menekül, ha meg is vannak közben a balhéik. Elise a bátyjához menne, csak éppen a telefonos hálózatnak is annyi, és nem tudja, hova lett a testvére. (Aki különben gyanús, ahogy a telefonon még tudtak beszélni, úgy tűnt, mintha ő készült volna erre az eshetőségre, és lenne biztos menedéke. De ezzel a szállal nem kezdenek semmit.) Michal pedig az új párjához menne, akit éppen evakuálnak a kórházzal vidéken.

A legnagyobb gond, hogy nincs benne egy értelmes történetszál sem. Csak kavarognak, és annyira ostobán viselkednek, hogy a végére komolyan azt vártam, hogy mindenki meghal, aztán csak nézzük a kihalt tájat a történet végén. Itt képes az idióta kamaszlány az eső után kiszállni az autóból és elszaladni a szántóföldre, amikor az eső kb. szétmarta az autót, és minden tiszta sár. Lett is visítás az apja felé, hogy mentse meg, amikor elkezdett süllyedni a sárba minden körötte, ami erősen maró volt.

Nem látom, miképpen lehetne folytatni az életet. Olyan szinten savas az eső, hogy mindennek annyi. Szétmarja a talajt, élet nem marad ott, ahova esik. Szétrombolja a házakat, szétmarja a fémet, megöli az embereket és állatokat. Leköltöznek a föld alá? Passz. Attól még iható vizük nem lesz.

A látványvilág. Az mondhatni nincs is. Rátették a szürke szűrőt, aztán egyre vigasztalanabb és rohadó minden a szereplők között. Elhagyott táj, összedőlő ház. De a horror elem, ami benne lehetett volna, azt nem vállalták be. Nem akartak elborzasztani minket azzal, hogy az eső konkrétan hogyan marja szét az embereket. Kevés helyszín, kevés ember, nem maradt meg bennem semmi kiugró.

A történet szereplő gyorsan váltak idegesítővé. Michal volt az egyetlen, aki legalább próbálkozott, de nem sokra ment vele. Selma, a lány leginkább csak hisztizni tudott. Meg ő volt a nagy természet- és emberbarát, aki komolyan megsértődött, amikor az apja a csapból megitatta a kóbor macskát, hogy lássa, iható-e még a víz. Kb. azt várta volna, hogy a szülei mentsék a többi embert és állatot, ő meg csak nyafogott végig, de nem csinált semmit. De, a bajt. Jellemző az is, hogy képtelenek voltak az emberek összefogni, mindenki magát igyekezett menteni. Eredmény: jó sok hulla, és a nagy meglepetés, hogy a végén még vannak túlélők.

Nincs is sztárszereposztás, mire fel lenne? Guillaume Canet az egyetlen ismert név a stáblistán, de fel nem fogom, minek vállalta ezt a szerepet. Nincs jó történet, érdekes karakterek, semmi. Talán, mert fesztiválokra nevezték? A debütálása Cannes-ban volt. De attól még nem egy jó műsor.

A kritikái különben közepesek. Én rosszabbnak láttam azoknál. Mi jó volt ebben? Az én szememben semmi.

Stuart Martin beleunt a sorozatba, és ennek most jönnek a nyomai a Miss Scarlet és Duke (s04e03-04) jelen évadában. Ez az évad is 6 részes lesz, de a színész egyre kevesebbet lesz jelen, míg ki nem írják. Olyannyira, hogy a 3. rész a kezdetekre visz vissza, amikor Eliza és William megismerkedtek, a fiatalember Eliza apjának pártfogoltja lett. Mivel a fiatalabb énüket láthattuk, új színészek is játszották őket. Majd a 4. részben William kénytelen szembenézni azzal, hogy ő szerelmes a nőbe, de Eliza olyan álmokat kerget, amelyek miatt esélye sincs változtatni a kapcsolatukon. Vagyis, valaminek változnia kell, és elmegy New York-ba egy csereprogramra. Eliza meg kitalálhatja egy év alatt, hogy mi legyen, ha visszajött. Már be is harangozták, hogy az 5. évad csak Miss Scarlet lesz. Jellemző különben, hogy a nő nem marad nyomozótárs nélkül. Duke megy, visszatér Nash, aki újra talpra akarja állítani az irodát. Sok tekintetben ő jobban is illene a nőhöz, bár eddig romantikus szikrák nem voltak közöttük. Ha csak ketten maradnak… A folyamat miatt a 2 rész szépen össze is illik. Ahogy Eliza mindig is küzdött az álmáért, és hiába telt el 12 év, nem mondhatnám, hogy igazán elért volna valamit. A női nyomozó ötlete továbbra sem sikeres, hiába ismerik el többen is, hogy megvan a képessége a munkára. Amit még érdekesnek találtam, hogy a fiatalabb éneket játszó színészek mennyire igyekeztek a későbbi gesztusokat, arckifejezéseket leutánozni. Ott a kor is jobban stimmelt, mert a konkrét évekkel lehet a szereplők életkorát is számolni. Eliza 28, Duke 30 körüli a sorozatban. A színészek viszont láthatóan idősebbek. Ezt már felemlegettem, ilyenkor meg újra eszembe is juttatták. Az ügyek különben most is jók voltak, kis csavarral, ahogy itt megszokhattam.

A Young Sheldon (s07e06) kapcsán pedig egyre erősebben érzem, hogy Georgie és Mandy saját sorozatára készülnek elő. A nagymamák ténykedésének hála, már az esküvő a fő téma, és a heti humor azon volt, hogy mindkét nagyi a saját vallására akarja kereszteltetni a kislányt. Így aztán volt keresztelés mosogatóban, de templomba lopott gyerekkel is. Kicsit vissza is hozta az aranyosságot, amit eleinte szerettem ebben a sorozatban. A nagyik ellenségeskedése is ült, ahogy az apák beletörődően tudomásul vették, éppen mit kell tenni az asszony bolondériája miatt. Sheldon éppen csak felbukkant ebben a részben, de meg is értem. Neki már annyira kifúlt a története, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Csak azt ne unnám már most, hogy azon megy a poén, hogy Mandy és Georgie között 11 év van a nő javára. Plusz, az anyasorozatból tudom is, hogy válás lesz a dolog vége. Vajon addig eljut majd a Mandy & Georgie?

Akkor, heti évadzárók. Az első: The New Look (s01e10). Tökéletesen végigvitték a Chanel és Dior párhuzamot. Míg az egyik most felemelkedett, a másik teljesen elveszett. Ahogy Catherine kitüntetést kapott, úgy bukott le Coco és hurcolták el, miközben Dior átvette a párizsi divatvilág vezetését is. Nehéz is eldönteni, mi volt a rész tetőpontja. Azt hittem, majd a kollekció lesz az. Ha már a cím is arra céloz, és minden aköré lett szervezve, hogy új szépséget kell találni a divatban is a II. világháború borzalmait követően. Volt is bemutató, hamar fel is villantak az ikonikus ruhák, de sajnos a hamar a hangsúlyos. Rendesen meg se lehetett őket nézni. Catherine kitüntetése viszont részletes és kiemelt volt. Ahogy Dior és a divattanács egymásnak feszülése is. A színészek megint vitték az egészet a hátukon, ha most, legalább a végén nem bántam volna, ha a ruhák átveszik a prímet. Különben, jött a Miss Dior parfüm is, ha jól sejtem. Így kimondva nincs, de eléggé biztosnak érzem, hogy azt adja a húgának ajándékba a részbe, és vezeti be a kollekcióval együtt Christian. Szépen el is varr minden szálat, talán csak az nem maradt innen tiszta, hogy Coco innen hogyan lép tovább. Mert börtönbe nem kerül, de az már egy másik történet.

Ha zárás, egy új kezdés. Visszatért Spencer James, vagyis All American (s06e01) új évad. A testvérsorozat nem, szóval lehet, hogy a Homecoming marad teljesen befejezetlen. Pedig, már most azt látom, hogy az All American kezdi ugyanazokat a köröket futni. Ahogy korábban egyszer Layla szenvedett a PTSD-szerű tünetekkel, most Patience fog. Ahogy Spencer és Liv kerülgették egymást szakított, de még egymást szerető párként, az várható pont Patience kapcsán ismét. Legalább annyit megtettek, hogy JJ elment lelki felfedezőútra, így már nem feszülnek be, hogy neki is írjanak közbe egy-egy értelmetlen feltűnést. Különben a kezdő rész a gazdagok és szépek, plusz a szerelmi tematika mellett maradt. Nem is bánom, ha nagyon képmutatóan nem kezdenek el a szegény feketék helyzetén görcsölni, mert nekik ahhoz már rég semmi közük. Ez Gossip Girl szint, csak fekete fiatalokkal.

A 2. befejezés, amit megnéztem, The Regime (s01e06). Már vége, és most sem lettem okosabb. Mi volt ez az egész? A történet körbeért, de kb. nem változott semmi. Még csak azt sem tudom eldönteni, hogy Elena egy okos és törtető nő, vagy éppen nagyon ostoba. Lehet egyszerre mindkettő? Az nem lepett meg, hogy Butcher – hiába, így jobban megmaradt a fejemben a neve, mint a tényleges keresztneve – úgy végezte, ahogy. A politikai rendszerről mélyen benne van a kritika. Nincs változás, végső soron a nagyhatalmak játszmája minden, és a helyi nagynak tűnő politikusok igazából nem rendelkeznek se hatalommal, se erővel. Kiszolgálhatják ők is a rendszert, és elhitethetik magukkal, hogy valakik, miközben dróton vannak rángatva. Olcsó kivitel, jó színészek és nyitva hagyott kérdések. Mi lett pl. a házi mindenes imádott kisfiával, akit Elena is annyira szeretett?

Ami viszont most meg tudott lepni: The Good Doctor (s07e05-06). Lettek volna ötleteim, hogyan írnak ki szereplőt, mert megint kezdenek sokan lenni, de valami egészen mást léptek meg. Az egyik szereplőt megölték, éppen annak a résznek a végén, amiben a sorozat jó szokásához híven egy eseten keresztül kitalálta, hogy miképpen élje majd tovább az életét. Az eljegyzésére készült, aztán a temetésével kezdtünk a következő rész elején. Jó érzékkel nem értek rá gyászfeldolgozni, mert nagy baleset történt, és ömlöttek a súlyos sérültek a sürgősségire. Mindenki egyik betegtől rohant a másikig, és közben kellett gyorsan összeszednie magát, megbékélni. Charlie és Shaun is úgy tűnik, közös nevezőre jutnak végre. A 6. rész, a sok esettel, tragédiákkal és gyors megoldásokkal helyén is volt. Ilyesmi kellene több, valami más és emlékezetes, nem azok az esetek tucatjai, amelyek inkább szólnak a dokik magánéletéről, mint az orvosi esetekről.

Továbbra is a tavasz guilty pleasure sorozata a Palm Royale (s01e05-06). Igazából újat mondani nem tudok róla, mindenben hozza a szintet, amit a korábbiakban. Színes, ragyogóan néz ki és ezerrel ármánykodik mindenki. Pár igazságot kimondtak a két részben, de különben haladunk a nagy bál felé, amit Maxime próbál megrendezni. Szórakoztató, harsány és úgy komédia, hogy görbe tükre is a gazdagok és szépek világának.

A 3. évadzáró tűnt legkevésbé annak: az Invincible (s02e08) végére is pont került. Mark összecsapott az évad gonoszának szánt párhuzamos világok utazójával, de nem is az volt belőle a lényeg. Az a lelki válság, amit a férfi aztán elindított. Nem az erőszak volt most a hangsúlyos, hanem, amit kiváltott mindez belőle. Így nem harci, lelkiző részként fogok erre emlékezni. Sok szálat éppen megkezdtek – végső búcsú Amber alakjától, jön helyette Mark látóterébe más. Nolan sincs végleg leírva, ott is csak kezdődnek az események. Talán azt mondanám erre a részre, hogy a jóság témáját feszegeti. Hogy az a lényeg, amit Mark meg is kérdez. Ha a jó is végez az ellenfelével és gyilkos lett, akkor honnan tudod megmondani, hogy ő a jó és nem a rossz? A poént meg a párhuzamos világok jelentették. Nekem különben az intelligens dinoszauruszoké tetszett legjobban, ami kb. A majmok bolygója, csak dinókkal. Azt meg hagyjuk is, hogy nem lehetett kihagyni a The Walking Dead világot sem…

Ha nem is új évad, de téli leállás után folytatódott az American Horror Story (s12e06) is. Itt is írhatnék már 2 részről, de egyet is elég volt lenyomni a torkomon, még egyre nem bírtam rávenni magam. Anna már kérdéseket tesz fel, egyre jobban érzi, hogy mennyien tévesztik meg és alakoskodnak körötte. Nem is látványra volt ez a rész most undorító, de valahogy egyre inkább borzaszt az egész, ahova haladunk. Az sem segít, hogy egyre nyilvánvalóbb, milyen régi ügyködések kezdenek el beérni. Hoznak vissza minden sztárt, nyomott a hangulat és továbbra is Rosemary sötétebb és véresebb verzióját követjük. Csak már kellene pár válasz is, minek mi a célja, ki mit akar és hasonlók, mert a puszta borzasztás és rejtélyeskedés már nem köt le.

Az biztos, hogy nem a Kék Bogár az első, aki eszembe jut, ha az Igazság Ligájára gondolok. Eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen szuperhős is. Mint kiderült, van.

A film egy eredettörténet. Túl eredetinek nem mondanám, szépen össze tudom szedni, mire emlékeztet, de nagyon. Egyrészt, van benne egy olyan kisebbségi hozzáállás, amit a Fekete Párducban megjátszottak az afroamerikaiakkal. Nem is annyira a Párduc, hanem az unokabátyja, akit Michael B. Jordan játszott. Aki nagyon is érezte, hogy mennyit szenvednek, és azért is haragudott Wakandára, mert nekik mindenük megvolt, de nem segítettek a többieken, élték a maguk elzárt és luxus világát, míg a feketék hosszasan rabszolgaként tengődtek a nyugati világban. Itt a latin származásúak kaptak nagyon hasonló alapokat, csak a rabszolgaság nélkül. Folyamatos szembeállítás, hogy ők mennyit küszködnek, szegények és a gazdag nyugatiak hogyan élősködnek rajtuk. Ki is van mondva a filmben, hogy vannak 'Ők' - meg a fehérek.

Ezzel kapcsolatban tennék is hamar egy megjegyzést. Jaime-t szekálja azzal, főleg a húga, hogy egy gazdag fehér lány tetszett meg neki. Csak éppen Jenny Kord messze nem egy fehér lánynak van ábrázolva, csak a gazdag stimmel. A brazil Bruna Marquezine játssza, és rá is teljesen illik a latinos külső. Szinte vártam is, hogy a történetből is kiderüljön, hogy az anyja mexikói, brazil, argentin vagy valami hasonló volt. Még Sarandon is úgy lett sminkelve, hogy ebben a filmben őt is el lehetett volna adni latin-amerikai színésznőnek.

A stáb, az egész világa a latinos hangulatot és történetet hozza. Rémlik is, hogy annak idején a reklámkampányt is arra húzták rá, hogy a latin-amerikaiak is kapnak egy szuperhőst. Az egész film azt a hangulatot és sztereotípiákat idézi. A családi összetartás, a szegénység, a munkák, amiket végeznek. Az illegális bevándorlás. A zenéjük, a szappanoperáik. Nekem volt is egy olyan érzésem, mintha akaratlanul is kifigurázná a népcsoportot azzal, hogy ennyire sarkítja őket és a sztereotípiákat hangsúlyozza ki.

Amúgy különben a szuperhős filmek kliséje alapján kapjuk az ellenfeleket. Ahogy majd Bogár és Kord izombere összecsapnak? Mint amikor Tony Stark és a családi barát, aki annyira nem jó barát, mentek egymásnak a páncélokban. Itt még azzal is meg lett tolva, hogy a Bogár színe a kék, míg az ellenfelét nem is kicsit festették meg pirosra. Egyértelműbbek nem is tudtak volna lenni.

Az egészben van egy gyerekes vonás, ami miatt nem lehet komolyan venni. A Flash, a Marvelnél meg a Pókember könnyedsége, és a gyerekeknek szánt tartam, amit így próbálhattak meg átültetni. Az eredmény az, hogy nekem a poénok jó része gyerekes, és a látványvilága is gyakrabban juttatott eszembe egy gyerekfilmet, mint egy felnőtteknek szánt akciófilmet.

Vagy a Transformerst, főleg OMAC külcsínében elsősorban. Csak itt nem jármű a másik alakjuk, hanem az emberré változnak vissza.

Ahogy meg a családot és annak szerepét mantrázzák, vártam is, mikor hajt be az egyik utcába Vin Diesel és a csapata. A Halálos iramban filmek azok, ahol kb. ennyiszer és ilyen tartalommal hangzik el, hogy család.

Pedig egy humoros, szórakoztató családi filmet igyekeztek készíteni, és ez látszik a cselekményben, a poénokon is. Nem véletlenül megy az egész család kiszabadítani Jaime-t vagy kapnak olyan fegyvereket, amilyeneket. Azért is piszkálják egymást, vagy azért szerencsétlenkedik a fiú először, amikor bekapcsol a skarabeusz a hátán. A szándékot értem, csak valahogy mégse az igazi. Talán, mert túl gyerekesnek találom az egészet?

Nem a legjobb DC film, lehetett volna jobb a látványvilága is, de nem bántotta a szemem. A történetet is meg lehetett nézni egyszer. De tény, nem bánom, hogy bukta lett, és valószínűleg nem lesz még egy Bogár-film.

Ezek után kíváncsi leszek, Branagh készíti-e még Poirot-filmet. A Szeánsz a harmadik a sorban, és megosztó. A nílusi résznél jobban tetszett, az Orient Expressznél kevésbé. A kritikusok összességében jól bántak vele, és nyereségesnek is mondható, ha kasszát nem is robbantott.

Ez az első abban, hogy Branagh nem Poirot legismertebb eseteihez nyúlt hozzá. A Halloween epizód különösebben ismerős sem volt, csak egy borító rémlik nekem, amin az almán halálfej villant meg. A történetben különben van ötlet, és Branagh rutinos filmesként tudta, mivel tud dobni rajta. Eredetileg az angol vidéken, egy birtokon játszódott a tucatnyi közül. A film cselekményét azonban áthelyezték Velencébe, adtak hozzá némi misztikumot és ezzel magyarázni is tudták a több nemzetből származó stábot.

Nem bírom ki, meg kell jegyeznem. Azzal semmi bajom nem volt, hogy a jósnő Michelle Yeoh lett. Jó színésznő, már Oscar-díjas is, és most ez a divat. A filmesek egyre inkább vakok a rasszra, már a történelmi környezetben játszódó filmekben is. De azért képesek olyanokat beletenni, hogy a hajam azért égnek áll. Joyce két segéddel dolgozik, akikről kiderül, hogy Magyarországról menekült testvérpár, akik Amerikába akarnak eljutni. De akkor miért egy indiai/arabnak kinéző fiatalember játssza a fiút? Szőke, árja külsejű húggal. Legalább ne hangsúlyozták volna ki a történetben, hova valók, mert az a külsejükkel nem fért össze.

Ha már a stábot szemlélem, Branagh ezen a téren kissé visszavett. Yeoh mellette a legnagyobb név – ok, azért Dornan is A listás, de neki az elismertsége meg sem közelíti a másik kettőét. Nem blockbuster sztárokat hozott, mint a Nílusra, csak kifejezem magam. Társnak a nyomozásban Tina Fey jött, a többiek pedig ismerősek lehetnek innen-onnan, de attól még messze vannak, hogy az ő nevükkel adjanak el filmet. Branagh más filmjeiből is mentett át szereplőket – Dornan és Hill pont az ő Belfast című filmjében játszottak már apa-fia párost. Ez a szimpatikusabb megoldás, még akkor is, ha én is azok közé tartozom, akik a stáblista alapján is válogatnak, mit néznek meg.

A látványt két oldalról kapjuk: Velence alapból ad egy hangulatot, amit maximálisan ki is használtak. Másrészt, a gótikus horrorokból merítve kapunk egy kísértetjárta házat, annak minden kellékével. Éjszaka játszódik a cselekmény, sok a gyertya és maga a ház is hozza ezt a világot, sötétséget.

Azzal is el tudtam szórakoztatni magam, hogy milyen képekből és beállításokkal hozták össze a filmet. Tetszett, ahogy a maszkot használták. Ahogy próbáltak játszani azzal, hogy kifejezzék, miként tapasztalja maga körül a történteket Poirot, aki tudtán kívül drogot kapott.

Akkor, mi a problémám, amiért megosztónak találom? Ez alig krimi. A kezdés nagyon az. Ahogy megvan a bűn, Poirot lezárja a palazzót és megkezdi a nyomozást. Innentől azonban, mintha ki lenne belezve a film. Alig nyomoz, kevesebbel beszél és valahogy nincs cselekmény. Szinte azonnal ugrunk oda, hogy Poirot már össze is hív mindenkit, és elmondja, ki tette és miért. Az, hogy Ariadne az új könyve miatt be akarta csapni és Poirot testőrével szövetkezett, sokkal nagyobb súlyt és levezetést kapott, mint a bűnügy megoldása. Ott is volt egy összegyűlés és leleplezés, és a kettő közül az volt a jobban megalapozott. Most nem véletlenül nem tudta elsorolni Poirot, miből mire jött rá. Az pl. honnan jött neki, hogy miért kellett és hogyan meghalnia a doktornak?

De a hangulata, a színészek és az egész miliő eladta. Egy estére kellemes film volt, a kísértetház feeling miatt jobb sötétben nézni. De nem lenne kedvem újranézni.