Végére értem a Gangs of London (s01e04-09) első évadának.

Az eleje jól leképezte, milyen lesz a sorozat. Egyrészt, nagyon erőszakos. Végig jellemző volt, hogy kegyetlenül bánnak egymással, és igencsak véres leszámolások akadtak. De épületet is robbantottak, voltak lerohanások és jó sok vér folyt. Másrészt, van egy rejtély, amire elkezdik a válaszokat is megadni. Jól csinálják különben: valamit megtudsz, de azzal generálják máris az újabb kérdéseket.

Eltolódott a főszereplő kérdése is – az elején azt hittem, ez a Wallace család története lesz. Aztán egyre inkább a beépített rendőré lett, akiről nem mesélem el, mennyire korrumpálódik. Már csak azért sem, mert az is annak a szálnak a része, ami majd visz tovább a 2. évadba.

Kiemelkedően jó rész számomra kettő akadt: a menekült cigány – bár megjegyzem, ők nem azt értik ezen megjelölés alatt, mint nálunk – levadászása volt az egyik. Építkezett a rész, ahogy a bujdosó fiút megismerjük, meg lehet kedvelni és szánni, miközben az apja siet felé, hogy a gyilkosok előtt odaérjen. Akik már ott vannak, helyezkednek. A végén pedig egy hatalmas összecsapás – nem is rémlik, hogy így szétszakadni embert már láttam volna, mint ebben. Akciófilmből ötös. A másik a toronyépület robbantása, Alex és Sean szemszögváltásával. Ahogy mindketten néznek, össze vannak vágva az arcaik és a szemük mozgása – meg, hogy kiből mit vált ki a toronyépület összeomlása. Csak egy jelenet, de kifejező és nagyon tetszett a vágás.

Van még ebben bőven potenciál, majd mesélem a 2. évadot is. (Megjegyzem, lesz 3. is, már be van rendelve.)

Újabb Bécsi vér (s03e02) epizód.

A gond az vele, hogy nem tudok hozzátenni semmit. Ugyanúgy krimi, ugyanúgy kényelmes és ugyanazokkal a kérdésekkel viaskodom. Nagyon utálom, ahogy most Clara és Max között feszítik a húrokat. Fel nem fogom, minek kellett így visszahozni ezt a színésznőt. Annyira nem tűnik igazinak, hogy újságíró karrierbe kezdjen az a szereplő.

Az eset most sem túl izgalmas, és érintőlegesen foglalkozik pszichológiával. Az elején nem is értettem, hogy és minek keveredett oda Max. Egy betörésben milyen pszichés tényező lenne? Nekem fura, hogy gyakorló orvos, de úgy jár a tetthelyekre, mintha helyszínelő lenne.

Aztán, fennakadtam azon is, hogy bár a BBC forgatja a sorozatot, a történet mégiscsak Bécsben játszódik és osztrákok a karakterek. Akkor hogyan keveredik bele a bokszerlázadásba az Osztrák-Magyar Monarchia? Ebben a részben egy olyan katonán igyekszik Max segíteni, aki ott harcolva szerzett lelki traumákat – szó van arról, mennyin harcoltak ott, milyen borzalmakat láttak. Aláírom, hogy kevés erről a tudásom, utánaolvastam, és kiderült, hogy az angolok hiába próbálták leverni, nem tudták. Akkor a többi nyugati nagyhatalom, mint a Monarchia, az olaszok, a franciák, stb. küldtek csapatokat. De ennek utána kellett olvasnom – a sorozatból nem derült ki, és csak fogtam a fejem, hogy miként került oda az a sereg? Legalább utalhattak volna rá, ha arra volt keret, hogy egy átkot hosszan ragozzanak.

De mindezen túl a látványvilága a szokott. Az átkot megtestesíteni nem sikerült olyan ötletesen, mint korábban a formabontó divatszalont, de elment.

Bírom a humorát is, és most is vannak olyan meghitt pillanatok a két főszereplő között, amelyek alapozzák az egésznek a baráti hangulatát. Ahogy Max előadta a ’nem lennék jó lélekbúvár’ szövegét, miközben az intézet személyzetén élcelődtek, kész. Az ilyesmi miatt nézem.

Mert bár utólag inkább arra emlékszem, ami nem tetszett, nézve kifejezetten jó szórakozás ez a sorozat.

Újabb példája annak, amikor a szinkronban nem csak módosítanak egy film címén, de az üzenetet is másfelé viszik. Eredetileg Woman is Losers. A nők vesztesek, vagy, ha maradunk a megadott formánál, Vesztes nők. Az is elmenne.

Ez hozná, hogy a nők mindössze azért, mert ez a nemük, már hátrányos helyzetben vannak. A film folyamatosan erre hozza a példákat: egy nem tervezett terhességhez ketten kellenek, mégis, a nő visel minden terhet. A történetben Marty bele is hal egy házi – fogorvos végezte – abortuszba, míg Celina kénytelen otthagyni az iskolát, dolgozni és gyereket nevelni egyszerre, míg Mateo élete semmit sem változik. Celina kapja a lenézést, mert feslett nő, míg Mateo éli világát. Amikor Celina már dolgozik, kevesebbet keres ugyanazért, mint a férfi munkatársak. Amikor férjhez megy, a tulaj csak azért felmond neki, mert már nincs esélye viszonyt kezdeni a friss házas lánnyal. Amikor válna, nem vehet saját házat, nem bérelhet lakást, de még kölcsönt sem vehet fel a férje vagy az apja nélkül. Vesztes nők, ezt mutatja az egész film. Hol van az a forradalom? Hogy az a zárás, hogy törvényes lesz az abortusz? Azt nem nevezném forradalomnak, és a szereplőktől függetlenül történt. Örülnek neki, de semmit nem tettek, hogy létrejöjjön a törvény.

Bár a nehézségekre van kihegyezve, és tényleg olyan, mintha a lányt az ág is húzná, azért nem lett depresszív alkotás. Olyan hősnője van, aki mindig feláll, megy és küzd tovább. Ebben van valami inspiráló is, ha azt rossz nézni, hogy önhibáján kívül mindig rosszul jár. Amit lehet, Celina kihozza az életéből – bár azt nem mondanám, hogy boldog is lesz, de a megelégedettségig eljut.

Van története a filmnek, van drámája – és testközelbe hozza a hősnője történetét. Ehhez kevert formát használ: egyrészt hagyományos, lineárisan elbeszélt történet, másrészt nyitják a falat. Nem sűrűn, de kiszólnak a nézőhöz és megtörik a történetet. Kiemelve, hogy ez csak egy történet, de azt példaként használják. Nézzük csak meg, mitől vesztesek a nők! Néha olyan, mintha várnák, hogy helyeseljünk, hogy igen, tényleg rossz nőnek születni. Modernebb ettől, de nem feltétlenül élvezhetőbb. Engem pl. kifejezetten zavar, ahogy ilyen formán a számba rágják, hogy mi a film üzenete. Lejött volna enélkül is.

Arról nem találtam semmit, mennyi pénzből hozta az HBO, de meglepően realistának tűnt a film. Mintha tényleg csak lementek volna az utcára, egy lakásba és forgattak volna. Nincs is látványelem, a színészeknek és a történetnek kell eladnia a filmet. Talán csak egy jelenet van, a hazatérő katonáknak rendezett buli a lányok táncával, ami filmes és nekem egészen a West Side Story jutott róla eszembe, meg az America.

Ha már színészek – rájuk is igaz, hogy mindennapira alakították őket. Minimális, vagy előnytelen smink és társaik. Komolyan meg is lepődtem, hogy amúgy miképpen néznek ki, főleg a női szereplők. Lorenza Izzo néha kifejezetten slampos a filmben, Chrissie Fit, aki pedig simán elmehetne a West Side Anitájának, egy-egy jelenetben döbbenetesen fiús. A színészi játékukkal semmi gond, csak fura volt egymás mellé tenni Celinát és Lorenzát.

A fesztiválfilmekért nem vagyok oda, ezt sem szerettem, de ezt meg tudtam nézni anélkül, hogy elálmosodjam. Nem volt ez rossz.

1985 jó év volt Steve Guttenberg karrierjében. Kijött a Rendőrakadémia, a nagy sikerre való tekintettel azonnal folytatták is. Ő meg szerepet kapott romantikus filmekben és komédiában is. Nos, a komédia lenne ez a film. És a címe miatt hoztam fel a Rendőrakadémiát. A Bad Medicine miért is kapott volna az eredetit visszaadó címet, ha a címszereplőnek volt egy sikerfilmje, amire rá lehetett utalni? Így lett nálunk Doki akadémia.

Nagyobb gond, hogy a film sem jó. Guttenberg megkapta a szokott szerepét: ő az alapvetően rendes gyerek, aki kicsit rosszcsont, kicsit nem találja a helyét – de aztán az iskolában magára talál, és nem csak megszereti, de jó is lesz abban, amit csinálnia kell. Különben annyira ráírták a szerepet, hogy egyes fordulatokat is kölcsönöztek a rendőrös filmből. Pl. a menesztést, amit majd visszavonnak, amikor látják, mennyire elkötelezett a fiatalember.

A történet lehetett volna vicces, de pont az orvosokkal ezt játszani, azért rossz belegondolni. Orvosi diplomát akarsz, de nincsenek az egyetemi felvételihez jó jegyeid? Vár Közép-Amerika, ahol a tandíjért felvesznek! Most komolyan kellene venni, hogy spanyolul tanítanak, vizsgáznak, stb. miközben az amerikai diákok jó része nem is beszéli a nyelvet? Vagy, azonnal mennek gyakorlatra, ahol valódi betegeket terelnek be eléjük? Itt kb. úgy néz ki, mintha nulla tudással és még kevesebb gyógyszerrel kizavarnák őket dolgozni.

Komédia, rendben, ne vegyem komolyan. Gyakorlat teszi a mestert, és az illegális klinika üzemeltetéssel a fiatalok több tapasztalatot és tudást szereznek, mint különben az iskolában. Ami egy vicc, de rendben, nem vesszük komolyan. Sajnos még így is gyenge a humor. Nem is tudom, melyik volt a rosszabb: amikor pl. halálba újraélesztenek egy parasztot, vagy az igazgató, akinek az anyja szinte vérfertőző, és aki második feleségnek kiszemeli pont azt a lányt, akit a főszereplő is igyekszik felszedni. Egyetlen jelenet volt, ami azért sikerült – amikor nem tudnak bemenni anatómia vizsga előtt holttesten gyakorolni, és vesznek maguknak egy hullát a városban. Akit aztán beöltöztetnek, és úgy visznek a kollégiumba, mintha csak részeg lenne persze, nem hulla. Naná, hogy nem mennek ilyen könnyen a dolgok. Kis Hóbortos hétvége feeling, de ez legalább vicces volt.

Különben egy regény az alapja, de nem mondhatnám, hogy kedvet kaptam volna utánanézni, létezik-e magyar kiadása. Ahhoz jobbnak kellett volna lennie a filmnek.

Igazából már kedvem is lenne újranézni a filmet – ez egy olyan alkotás, amit a második fele átértelmez, és nagy kedvem is lenne megnézni, hogy mindennek az ismeretében másnak tűnnek-e az eleje. Ezért bírnám nagyon, ha Agatha Christie Öt kismalacát filmre vinnék, mostani sztárokkal – nagyon érdekelne, hogy ugyanaz a jelenet mindig kicsit másképp, hogyan nézne ki. Itt is valami hasonló élményem volt, érik az, hogy legalább az első órát megnézem még egyszer.

A cselekményről ezért nem is akarok mesélni – ahogy elindult, megint nagyon Agatha Christie élményem volt. Nem véletlenül az Öt kismalacon merengek már most, bár ez egy más történet. Egy rejtvényes doboz, meghívás egy szigetre, ahol a házigazda gyilkoskereső játékot szervez – csak éppen az események nagyon hamar valódi bűnügybe csapnak át. Még szerencse, hogy véletlenül ide keveredett Benoit Blanc, korunk legnagyobb nyomozója.

Benoit Blanc – minden résszel kicsit árnyaltabb az alakja. Bírom, ahogy Craig még a vígjátéki vénáját is meg tudja vele mutatni – ahogy látjuk a profi, összeszedett nyomozót, majd a visszatekintésben kiderül, hogy neki is vannak nagyon is emberi pillanatai. Vagy az, ahogy unalmában nem hajlandó elhagyni a fürdőkádat. Kicsit Poirot, kicsit Sherlock, de végül is önmaga. (Azt különben jól értem, hogy Benoit homoszexuális, és Hugh Grant játszotta a pasiját?)

A filmnek ráadásul van egy nagyon különleges atmoszférája. Mai – influencer sztárral, divatikonnal, politikussal és új energiaforrások kutatásával. Ugyanakkor olyan, mintha egy Agatha Christie darabot néznék az ötvenes évekről. Ahogy egyszerre modern is, meg nosztalgikus is, az egyik vonzereje számomra.

Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének benne túlzások. A vége jókora pofon – nem is a robbanás, hanem a Mona Lisa sorsa. Vagy, ahogy majd ülnek ott a lépcsőn. Elviszi abszurd irányba, és azt nem is hevertem még ki. Igazságszolgáltatás ez is, bár még nem döntöttem el, mennyire vagyok kibékülve vele.

A külcsín különben remek. Elsősorban a ruhákat nézegettem – nagy kedvenceim voltak a Janelle Monae által viselt darabok, de jókat tudtam mosolyogni Blanc ruháin is – az a fürdődressz… Elegáns lett Hahn ruhatára is, míg azon jókat derültem, hogy Kate Hudson hogyan és milyen ruhákban hozta a dívát, és néha visszavonulót kellett fújnia a feltűnő Whiskey miatt, mint a medencés jelenetnél. De jó ki van találva az üveg és a hagyma szimbolikája és megjelenítése is – ahogy tényleg fejtegeti a történet is a réteget, hogy eljussunk középre – az igazság nem véletlenül a hagyma közepében fog kimondásra kerülni.

Döbbenetes a filmbe bekerült sztárok névsora. Daniel Craig, Edward Norton, Janelle Monae, Kathryn Hahn, Leslie Odom Jr. (nagyon úgy tűnik ő a Hamilton után nem énekel tovább, hanem a filmezés felé kacsingat), Kate Hudson, Dave Bautista és még hosszan sorolhatnám. Azokról nem is beszélve, akik személyesen nem szerepelnek, csak a hangjuk vagy a képük egy tárgyon. Az a Renner nevével eladott szósz…

Jó kritikái vannak, mi nézők is szeretjük. Így kit lep meg, hogy már írják az újabb Blac-nyomozás forgatókönyvét is? Várjuk szeretettel!

Nem is tudom, a Bécsi vér (s03e01) mennyire sorozat.

Abban igen, hogy krimi ügyeket oldanak meg, egy-egy esetet egy-egy epizódban. Csak éppen egy-egy rész egyben egy-egy film is, 80-90 perces hosszúsággal. Működne tévéfilmnek is, és az egész évadban, vagy akár az eddigi háromban sincs olyan összekötő elem, ami összehúzná a sorozatot.

A mostani nyitány ráadásul olyan furcsán viszonyul az előző zárlathoz, hogy nem is tudtam mit kezdeni vele. Max elég komolyan küzdött azért, hogy ne csak a szakmában, a magánéletében is a saját döntéseit hozhassa meg. Szakított a menyasszonyával, már elérte, hogy a választottja komolyan vegye. Erre újra a volt menyasszonyával flörtöl, aminek aztán folytatása se lesz, és a másik lány meg említés nélkül eltűnt? Mi ez? Az sem jó jel, hogy az eddig tipikus bécsi előkelő lány most feminista szálakat kapott, saját karriert kezd építeni – ha átalakítják a jellemét ilyen mértékben, valószínűleg a továbbiakban előre tolják és átveszi a másik lány helyét. Akivel mi is lett?

Az ügy viszont szépen összeállt, csavarral együtt. Fiatal lányokat ölnek meg az Elemi ösztönt idézően. Max tulajdonképpen profilozik, ami alapján majd ténylegesen nyomoznak is. Vannak ismerős elemek, csak a korszakra szabva. Ebben is megvan, ahogy a sajtó bevonásával igyekeznek a tettest lépre csalni.

Tetszettek a sorozat egészén áthaladó motívumok: mint Hamupipőke. Mondjuk, azért azt furán viccesnek találtam, hogy éppen azt a mesét kell a felügyelőnek felolvasnia a végén. Máshogy csengett az után, hogy a gyilkosságban milyen szerepe volt…

Korrekt kosztümös a sorozat, a kellő látványelemek megvannak benne. Kosztümök, hangulat. Egy volt, ami azért rossz irányba szúrt szemet. Az 1900-as évek első felében vagyunk – a bemutatott divatszalonban és a ruháikban pedig egy más korszak jelenik meg. Más szabással beugrana Yves Saint-Laurent, és erősen éreztem rajta a bécsi szecesszió hatását is – ami szintén évtizedekkel később jön, ha nem is annyival később, mint YSL. Látványosabb, aláírom, de a korhűség nem stimmel.

Még 2 rész vissza, majd mesélem, azokban mi jön.

Külön bejegyzést nem akartam neki, de felkerült végig a Dalfutár legutóbbi, ha jól rémlik, 8. évada is. 4 újabb rész és dal.

Az elején Hajós fel is vetette, hogy már mindenki annyira ismeri a koncepciót, hogy megpróbálnak valami kis csavart adni minden részben, hogy ne legyenek unalmasak. Így ebben az évadban voltak egymástól nagyon távol álló zenészek, akiknek valahogy közös nevezőre kellett jutni. Azért az kész volt, hogy pl. Péterfy Bori annyira nem szívlelte a neki szánt dal szövegét, hogy konkrétan írt helyette egy másikat a dallamra, és talán csak egy sort tartott meg az eredetiből.

Ebben az évadban készült el az első angol nyelvű dal is – azért itt is jól megnyomták a koncepciót. Ahogy belengették a szerzőnek, hogy írhat angolul. Ahogy olyan énekest kértek fel, aki az Államokban nőtt fel, és kint is, Magyarországon is igyekszik befutni. (Sajnáltam is Zórát, ahogy előre örült, hogy lesz egy jó magyar dala, erre angol szöveget kapott.) Nála talán csak Dés szeme kerekedett el jobban, hogy nem magyar szöveget kapott a dala.

A viták különben is jöttek most, hiszen már eleve úgy lettek összeválogatva, hogy nagyon más világokat képviseljenek. Lovasi András pl. olyan lazán beszólt Major Eszter dalszövegére, hogy nem tudtam eldönteni, sírás, üvöltözés vagy sima sokk lesz a dolog vége.

A forma tehát a régi, a tartammal igyekeztek kicsit játszani. Voltak nagy nevek, meg olyanok is, akik a saját ágazatukban nagyon menők, de a széles közönségnek nem olyan ismertek. Pl. Hundred Sins nevét ebben hallottam először. De nekem tetszik is, ahogy játszanak a generációkkal.

A másik ilyen vállalás, ami nem csak zenei szinten teszi izgalmassá a műsort, hogy nekimennek az előítéleteknek. Ebben az évadban Nótár Mary meghívása volt ilyen szempontból a csúcs, és beszélgettek is vele arról, hogy skatulyázzák be az általa képviselt stílus miatt.

Azt is lehetne elemezni, ki mennyire alkalmazkodó, vagy kekeckedő volt. Nem is tudom ki, talán Dés vagy Lovasi jegyezte meg, hogy a műsor közösen írunk számot koncepciója aranyos, de nem valós. A zene nem demokrácia. Meg is lehet nézni, hogy a stúdió nap pl. mennyit volt kamera előtt Lovasi illetve Nótár Mary. Szerintem Lovasi simán többet énekelt, mint Mary, nekem vele is egészen a fülemben van a dal.

Én továbbra is csak ajánlani tudom a műsort, most a 4-ből két dal tetszett, és az Odd One Out szövegét lassan tudom fejből. De nem is igazán a dalokért nézem, hanem a szereplőkért. Jó új arcát látni a már ismerteknek, illetve újabb zenészekkel és irányzatokkal ismerkedni.

Kicsit elmerengtem, honnan ismerem a trollokat. Nem éppen a magyar népmesék visszatérő hősei. Arra jutottam, hogy nekem Tolkien világából ismerősek, és némileg a skandináv mitológiából. Mintha Thor is csapott volna le párat, de ebben kevésbé vagyok biztos.

A Netflix-filmnek ezért egy vetülete volt, amit kifejezetten érdekesnek találtam. Utalnak mesékre, amelyek az én előismeretemben nincsenek meg. Már töröm is a fejem, honnan szedjek norvég meséket, hogy pótoljam. Az egyik pl. három bakkecskéről és egy trollról szól – idegesít is, hogy itt erre nagyon ráutalnak, de mivel nem ismerem a mesét, nem tudom, miképpen.

A film azonban elsősorban akciófilm, amelyben a katonaság, egy politikai tanácsadó és egy paleontológus együtt igyekszik megfékezni a bányászat miatt feléledt trollt. A mérete hegynyi, a teste áthatolhatatlan kő, és egyenesen Oslo felé tart. Visszatérő elem a filmben, hogy a csapat agyal, a troll beér egy városba vagy turistákkal teli rendezvényre, és a katonaság próbálja visszafogni a pusztítást. Lehet sejteni, mennyi eredménnyel, ha lepattannak róla a bombák is.

Mivel akciófilm, a látvány lenne benne a fontos. Nekem nem tetszett – már a trollal kezdve. Drabális, de mivel nagy kőszörny, ez még elmenne. De az arca és a farka… mintha saját maga paródiája is lenne. Eléggé emberire vették, hogy az arca kifejezetten zavaró is legyen. Nekem kb. az jutott róla eszembe, hogy olyan, mintha egy öreg, morgós törpét betettek volna egy nagyítóba, és óriást csináltak volna belőle. A katonaság ötletessége meg kimerül annyiban, hogy más-más fegyverből lövik. Tank és harci helikopter, meg hasonlók. Engem nem szórakoztatott, hogy lőnek, jön a robbanás, a troll meg halad tovább.

De nem ez a legfőbb gond. A történetben is vannak olyan elemek, amelyek rémesek. Az pl. hogy jön össze, hogy nappal is randalírozik a troll, de simán megbénítják pár lámpával? Vagy olyan ő is, mint Meyer vámpírjai? Arra meg nem is tudom, mit mondjak, amikor egy troll koponyával, a királynő különben ronda kocsijával száguldozni kezdenek.

Hogy legyen dráma is, Nora és néprajz-kutató édesapja elég rossz viszonyban voltak, amit majd ez a felfedezés old meg. Jön az önfeláldozás, könnyes búcsú, meg hasonlók. Még azt is kiéreztem belőle, hogy a politikai tanácsadó meg Kris százados is flörtölnek a hősnővel. Hála égnek nem jut idejük romantikázni a troll elől futva, de így is zsibbasztó volt, ahogy össze-összemosolyogtak, a tanácsadó meg közben olyan volt, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát.

Nem is akarok jobban belegondolni, mert ha elkezdem fejtegetni, mennyire ostobák benne a politikusok, eljutok a film összeesküvés-elméletéhez és a királyi család titkához, ami meg már egyenesen gagyi.

Vagyis, ez az a típusú film, amit az agyunkat lekapcsolva egyszer meg lehet nézni.

Az ünnepekre hozták ki ezt a filmet – már, ha hívhatom filmnek. A Netflixen már láttunk ilyen formátumot, nálunk azért nem annyira megszokott. Film, sorozat, dokumentumfilm – ezeket keverték össze nekünk.

Nézzük is sorba!

A sorozatot a legkönnyebb magyarázni. Több 20-30 perces részben mondták el II. András és az Aranybulla történetét. Átfogták a teljes uralkodását az Árpád-házi királynak, és szerencsére váltogatták a szereplőket is. Nem a fiatal énjét játszó színészre adtak parókát, meg kilónyi sminket, hanem az idősebb Andrást más játszotta. Határozottan jó ötlet volt.

Film is, mert lehet tudni, hogy eredetileg filmnek szánták. Ha összeadjuk a részek hosszát, egy hosszabb történelmi filmet kapunk belőle. Gyanítom, azért szedték darabokra, mert filmként még furább lett volna az a szerkezet, ami miatt a dokumentumfilmet is be merem dobni.

Ugyanis a történetet nem teljesen filmként nézzük. Megszakítják történészek magyarázatai, akár térképekkel és egyéb szemléltető anyagokkal. Folyamatosan magyaráznak, és a mozgókép mintegy csak életre kelti és dramatizálja, amit elmondtak.

Iszonyat rosszakat hallani róla – jó műsornak én sem nevezném, de azért nekem A kis Vuk nem jut róla eszembe. Szerintem megosztó a formátum, ha nem láttam volna már ilyet, biztosan fura lett volna nekem is. Ugyanígy formában készült különben Boleyn Annáról is műsor, arról mégsem hallani ennyire rosszakat. Csak dokumentumfilmnek, vagy csak történelmi filmnek valóban gyenge – filmként túl megszakított, epizodikus és nem elég történetmesélő. Dokumentumként meg keveset mond, és nem is mélységben. Elég felületes a műsor.

Sok pénzből készült, de nem mondanám, hogy látni rajta. A kosztümök azért jobbak egy színházi, eldugott és most előkerült kelléknél, de egyéb dolgok igencsak bökték a szemem. A mélypont nálam a Jordán és az ottani csata volt – kb. egy bakonyi patak jutott róla eszembe, nem egy jelentős folyó. Az ehhez képest semmi, hogy olyan vértelen harcot kaptunk, hogy a testből kihúzott kard éppen olyan tiszta volt, mintha éppen fényesítették volna. Több szereplő nem tetszett, Bánk bánnal még mindig nem is tudok mit kezdeni.

Ha már szereplők – casting. Azzal még ki lennék békülve, telepakolták ismert arcokkal, és vannak érdekes megoldásaik is. Veréb Tamás lett a fiatal II. András – néha merengtem rajta, hogy milyen könnyen lehetne musical betét is a filmben, lehet, nekem úgy még jobban is tetszett volna… Az lett volna az igazi mix – történelmi musical, dokumentum. Gertrúd Törőcsik Franciska, a testvérei között ott van Simon Kornél, az ország főpapja meg Rátóti Zoltán, de még szemezgethetnék bőven. A mi kis falunk jó része itt van, meg olyan színészek mellettük, mint Fenyő Iván. Sajnos, a színészi munka minimum fura. Erőltetett, túlzott az egész. Mű – a jelenetek és a karakterek is, talán ez a másik, ami nagyon rontotta az élményt.

Többet tudok az Aranybulláról, mint a sorozat előtt? Valószínűleg. Az is új volt, hogy II. András elment keresztes hadjáratra. Vagyis, tanultam is valamit belőle, elnéztem. De tény, a Toldi feldolgozás pár hónapja jobban tetszett.

Tovább a mese vonalon, de a változatosság kedvéért ez nem Disney feldolgozás. A dánok is elkészítették a maguk Hamupipőke meséjét, amiben ott vannak a mese elemei, de van egy középkori hangulat is benne. (Ilyen szempontból az Örökkön örökké, amit megidéz, csak francia királyi udvar és Leonardo da Vinci nélkül.)

Amit értékeltem a filmben, hogy igyekszik az alapmesét bővíteni és hihetőbbé tenni a szálakat. Pl. a királyi pár országjárása, ami a középkorban szokás volt. Ugyan annak nem sok értelme van, hogy miért így keresnek a hercegnek menyasszonyt, de legalább többször találkoznak és ismernek a fiatalok, nem csak egy bál és egy tánc jut nekik. Egymást nem ismerve, véletlen találkozástól kezdve közös vadászatig terjed a program.

Tetszett az is, ahogy a tündér keresztanyát kiváltották. Itt mágikus magvakból terem majd elő két öltözet ruha, meg egy kis tanulság a harmadik próbára. Az állatokból ugyan hagytak meg valamennyit, de messze nem úgy, mint a Disney történetben.

Összességében mese maradt így is, de igyekeztek közelíteni egy hihetőbben középkori történethez. Ennek megfelelőek a ruhák is – a vadászöltözet, de a báli öltözetek is. Azon még mosolyogni is lehetett, hogy Hamupipőke mostohája miképpen kezdte beöltöztetni a lányát a bálra. Szintén szimpatikus vonás volt, hogy itt a mostoha az egyedüli rossz, a saját lánya életét éppen annyira megkeserítette, mint a mostohalányáét. Rendben, őt azért nem dolgoztatta, de jó szót ő sem kapott. Ennek ellenére kedvesebb volt, mint az anyja.

A látványvilága egy fokkal jobb, mint egy tévéfilmnek. Késztetésem lenne a németek Grimm meséihez mérni, de annál több munka van benne. A ruhák nem tűnnek színpadi kelléknek, mint a Grimm mesékben. A kevés helyszínt kidolgozták, bár néha képesek eltúlozni a dolgokat. Ahogy Hamupipőke bemegy a várba, a bálra, még az északi fény is felragyog.

A casting messze van a Disney előszereplős feldolgozástól. Bár, belegondolva, a színeket meghagyták – Hamupipőke szőke, a herceg barna, de ennyi. Ők a kevésbé szép pár – főleg a herceg az, aki messze van az eye candy faktortól. Elsőre el sem akartam hinni, hogy az a fiatalember a herceg, annyira átlagosnak tűnt.

Összességében még így is jobb volt, mint amit vártam. A történet szépen kerekedett, jól állt neki a középkori színezet is. Annyira látványos is, hogy könnyen nézhető legyen.

Rászántam magam, a Resident Alien 2. évad végét is megnéztem.

Meglepetés: sokkal jobban tetszett, mint eddig az évad. Visszaköszönt a humora is, és a cselekmény is elkezdett értelmes lenni.

A végére kötötték össze a pontokat: Harry már rájött, hogy kik fenyegetik a Földet, milyen szerepe van, volt és lesz a szürkék elleni háborúban. Új szereplőként jött a szürke hibrid, visszatért az űrlény vadász és feltűnt a fia is, meg a kisvárosaik között is megkezdődött a szürkék ügyködése.

Talán ez volt az, ami annyira elvitte a végét – volt meglepetés, és tartunk valamerre. Azt ugyan még nem tudom hova, de egyre többen tudják Harry titkát és egyre többen kerülnek valamiképpen kapcsolatba az űrlényekkel. A végén sokkolt is, hogy már kiket és hogyan be nem gyűjtöttek ebből az isten háta mögötti helyről is.

Ezek és Harry közel sem emberbarát attitűdje, amik tetszettek. Mellette volt szappanopera is, anyákkal és eldobott lányokkal, gyógyszerfüggőséggel és párkapcsolati hullámzással. Még mindig olyankor veszít el a sorozat, amikor nincs sci-fi elem.

A maszkok is megosztók: Harry űrlény formája továbbra is pocsékul néz ki, a teljesen digitális baby jobban nézett ki és aranyos is volt. A szürkék, akik szintén digitálisak, szintén jobban néznek ki. A legrosszabb részek, amikor Tudyk fejére kerül a maszk és átvált pösze beszédre, mi meg látjuk az űrlényfejet.

A színészek jobbak: bírtam Terry O’Quinn űrlényvadászát, most esett le, hogy a tábornokot Linda Hamilton játssza. Új szerzemény Enver Gjokaj, egyelőre még csak fel-feltűnik, de az évad vége alapján a későbbiekben neki is több szerepe lesz.

Be van már rendelve a folytatás, kiderül, merre kanyarodnak majd az események.

2 részt haladtam a Gangs of London (s01e02-03) évaddal is.

Van már egy mintám. A sorozat védjegye az erőszak – minden részben legalább két olyan jelenet van, amikor valami elképesztően kegyetlen vagy véres történik. A bandák közti viszony egyre mérgesebb, és ez vizuálisan is megjelenik.

Tipikusnak tűnik az is, hogy az egyik szereplő beépített rendőr. Attól félek is, hogy már a kezdő részekben belengettek neki egy szerelmi szálat is: az egyik maffiavezér lánya kezd közelebb kerülni hozzá, már most. Vajon a jövőt vetíti előre, hogy a felettesei tartanak attól, hogy megtetszik neki a gengszterélet és oldalt vált?

Az erőszak mellett a titkok, amelyek viszik előre. 3 rész után még mindig nem tudni, ki mit üzletel titokban és melyik oldalon is áll. Sokak esetében abban sem vagyok biztos, hogy milyen képességei vannak. Billy-t gyorsan leírtam használhatatlan drogfüggőnek, erre kiderül, hogy már gyerekként hidegvérrel ölt és most is fenyegető, ha valakire rá akar ijeszteni. Sean elsőre erőszakos erőembernek tűnik, erre Lale-t nagyon átverte, aki kicsit sem vette komolyan a férfit.

Az erőszakossága miatt nem darálom, de elnézem, és az nagyon húz előre, hogy mi is folyik itt, és ki mit akar igazából.