Talán már írtam, hogy a Hamilton után Lin-Manuel Miranda tulajdonképpen azt csinálhatta, amit csak akart. Egyike lett azon filmeseknek/zenészeknek, akik a nagy sikerre való tekintettel szabad kezet kapott.

Az In the Heights is az ő nevéhez kötődik, és hasonló utat járt be, mint a Hamilton. Ok, akkor siker nem lett, de ez is rengeteg Tony-jelölést begyűjtött, Broadway állósiker, és készült is belőle film. Rendes film, nem színházi felvétel, mint amit a Disney vett meg a Hamiltonból. Így az is megnézheti, aki nem jut el a Broadway-re.

Abban látszik a színházi világa leginkább, hogy nagyon kevés helyszínen mozog. Alapvetően Washington Heights a szereplők mozgásterülete, de azon belül is pár szoba és az utca. Mivel itt élő a helyszín, színpadképnél látványosabb, de könnyen bele lehet látni, hogy nézhet ez mozgószínpadon ki. Itt mindenesetre élvezhetjük a városképet.

A cselekményt nem lehet megfogni. Nem is igazán egy, lineáris története van. Olyan szempontból találó is a cím, hogy az itt élők életébe és küzdelmeibe nyerünk kis betekintést. Ki mivel küzd, hogyan akar kitörni, miről álmodik, és milyen szegénységből építgetik az álmaikat. Miközben egy összetartó közösség is, tele egymás segítésével, tánccal és zenével.

Aki úgy, ahogy összefogja az eseményeket, az Usnavi. Már azon jót mosolyogtam, amikor kiderült, miért ez a neve. Amikor Dominikából az apja behajózott az Államokba, látta a helyi hajókon a feliratot, fogalma nem volt mit jelent, de megfogadta, hogy ez lesz a fia neve. U.S. Navy – Amerikai Haditengerészet. Ebből lett az Usnavi. De ő az elbeszélő is, aki már a jövőből visszanézve meséli el ezt a történetet.

Több fiatal ki van emelve – az okos lány, aki elsőként a családból ment egyetemre, ráadásul a Borostyánligába. A művészpalánta, aki ki akar törni innen és elmenni a belvárosba. A szerelmeik, a családtagjaik, a közösségük.

Valahogy sikerült megcsinálni, hogy minden nehézség és küzdelmük ellenére ez egy életvidám, pörgős film lett. Pedig benne van, hogy milyen előítéletek ellen küzdenek, hogy mennyire rasszista a környezetük. Hogy ezt a szegény környéket mennyire semmibe veszik, és mi zajlik ott áramszünet idején. Hogy mennyire nincs lehetőség, közel lehetetlen kitörni, és milyen nehéz minden generációnak. Mert a szülőknek, nagyszülőknek is megvan a maga terhe, ha az más is, mint a fiatalabbaké.

El tudja adni a zene és a táncbetétek. Látványos, pörgős, vidám. Akad benne egy-egy lírai felvétel is, de nem az a jellemző. A latin ritmusok, a Mirandára jellemző stíluskeverékek és a rap is jellemzi. Tagadhatatlan több stílusjegye is a film sajátja.

A szereposztásban is inkább zenészeket, énekeset láthatunk. Megvan az eye candy faktor is sokaknál, de itt az ének volt a lényeg. Két név ugrik ki, két mellékszereplő: Marc Anthony és Stephanie Beatriz is színre lépnek benne.

Hangulatos, vidám, és profin csomagolja szórakoztató, színes papírba a komoly témákat is. Színházba valószínűleg kevésbé tetszene, de ebben a formában elnéztem.

Nálunk szerintem annyira még nem, de az Államokban nagy divatja van a podcast műsoroknak. Ezt nálunk abból szűröm le, hogy több podcast sztár könyve megjelent. Több sorozaton látom, hogy egy sikeres podcast alapján készült. Meg ott van a Selena Gomez-sorozat is.

Most pedig itt van ez a sorozat, ami viccesen és thrillerbe ágyazottan bemutat ennek a rajongásnak. Nekem fekete a humorom, szóval én komédiaként nézve jókat nevettem rajta – egyes barátaim reakciójából ítélve nem osztották a véleményem. Hát igen, én jobban sajnáltam a kutyát, mint Matt áldozatait. Állítólag ezzel nem kellene büszkélkednem, de ez van.

Visszatérve, a történet ötvözi a thriller és a komédia elemeit. Simán el lehet adni fekete komédiának a műsort. Adott egy küszködő házaspár, akik rájönnek, hogy megnyerő és jóképű vízvezeték-szerelőjük a környéket rettegésben tartó sorozatgyilkos. Az asszonyka, Ava podcast-rajongó, így nem a rendőrségre mennek, hanem megzsarolják a férfit. Egy podcast során elmeséli az életét, vagy feladják. Csak éppen azzal nem számolnak, hogy Matt rájuk is a frászt hozza. Soha nem tudhatják, mikor kerül kés a hátukba és egyre paranoiásabbak lesznek. Ahogy azzal sem számolhattak, hogy a férfinak megtetszik a zsáner, a népszerűség, és tényleg mindenre kész, hogy a Based on a True Story szenzációvá nője ki magát.

Rövid sorozat, mindössze 8 rész és egy-egy epizód durván csak fél órás. Vagyis, gyorsan végig lehet nézni. Használ olyan kliséket, amik már elcsépeltek egy krimiben/thrillerben. Mint a barát, aki rájön, mi folyik és zsarolni próbál. De mindezzel együtt hangulatos a végeredmény és ki van töltve a játékidő. Végig szórakoztató, több fordulat akad benne. A komédiából adódóan a körmöm nem rágtam le rajta izgalmamba, könnyedebb annál, de itt nem is vágytam rá. Itt eltalálták a humorom, egyszerűen csak vigyorogtam azon, ami jött. McEnroe történetét leszámítva. Mondhatni, nem bántam volna, ha Matt kést ragad miatta, de Nathan volt a kutyabolond, Matt-tet mondhatni hidegen hagyta a lövés és következményei.

Mennyire leszek beteg attól, hogy nekem simán Matt volt a kedvenc szereplőm? Nathan a sorozatban a jó ember, aki a szeretett nőért képes a meggyőződését félretenni, kompromisszumot kötni. Ő az, aki sokáig helyesen próbál cselekedni. De ebben a sorozatban ettől csak vesztesnek és baleknak tűnik. Ava az egykori szépség, aki becsvágyóbb és merészebb a férjénél, de van egy hamis biztonságérzete a korábbiak miatt. Elég szép volt, hogy az élet megkínálja dolgokkal, és fel se merüljön benne, hogy pórul járhat. Pozitív szereplő a sorozatban, de bizony én élveztem, amikor szembesült vele, hogy egy sorozatgyilkos nem fog úgy táncolni, ahogy ő fütyül. Az egyik kedvenc jelenetem volt, amikor Matt az első epizódot újravágta, és a házaspár nagy hévvel megindult, hogy kiosszák a férfit, és a saját verziójukat erőltessék rá. Az volt ám a koppanás – megmukkanni alig mertek, míg Matt kedélyesen elcsevegett velük és minden úgy lett, ahogy ő akarta. Vagy, amikor felveszik az első részt, Matt őszintén beszélni kezd, aztán látjuk, hogy a házaspárnak most esett le, kivel kezdtek.

Szó se róla, Matt egy pszichopata. Késztetése van a gyilkolásra, és pillanatok alatt képes átmenni érzéketlen mészárosba. Ugyanakkor okos is, nem hagy nyomokat. Megnyerő. Ő az a szereplő, aki jól érzi magát a bőrében és a helyén van. Magabiztos, kedélyes, a társaság közepe. Jól keveri a lapjait. Azt meg kifejezetten élvezet nézni, ahogy Tom Bateman játssza. Azok a váltások a legjobb haver és a kegyetlen gyilkos között – szintén a top részek között. Bateman színészi kvalitásairól nem igazán vagyok meggyőződve, neki a vonásait jobban értékeltem eddig, de a sorozatgyilkos szerepkör jól áll neki. Sorozatban már láttam Halloween-i gyilkosként, azt az alakítását szerettem. Most is, simán lopta az epizódokat azzal, ahogy félrecsúszott a kedélyes álarc, feltűnt a gyilkos, és a Bartlett házaspár igencsak nagyokat kellett nyeljen félelmében.

De a szereposztás különben is jól sikerült. Kaley Cuoco és Chris Messina párosa legalább annyira tetszett, mint a barátnők gyűrűje a nő körül. Éppen csak annyi, hogy a sorozatgyilkos figura sokkal jobban lekötött, mint a milliókra vágyó házaspár vagy az egoista, szeretőjét felvonultató barátnő. Hát igen, ez nem éppen a jó emberek tárháza volt…

Ha valamit találnom kell benne, ami nem tetszett, az a sok képzelgés. Visszatérő elem, hogy történik valami nagyon durva, mindent megváltoztató eset – mint Matt kiborulása és tömeggyilkossága –, amit rögtön vissza is vonnak, mert csak valamelyik szereplő álmodott vagy álmodozott. 1-1 még elment volna, de itt túlzásba estek vele. Legalább részenként volt egy, és annyira túl voltak pörgetve, hogy hamar megtanultam kiszűrni őket, és nem tudtak beugratni, hogy szörnyülködjek, mi történik éppen. Ebben az esetben a kevesebb több lett volna.

De mindennel együtt kifejezetten jó szórakozás volt a sorozat. A vége olyan különben, hogy akár folytatható is. Én nem is bánnám, elnézném még, ahogy Bateman gyilkost játszik, a szerencsétlen házaspár meg egyre mélyebbre süllyed a bűnben.

Ezt a filmet érteni kellene? Ok, a végére valamit már gondoltam róla, de addig csak néztem, hogy mi is ez. El se tudnám mesélni, mit láttam, csak a végét.

Ami biztos: főszereplőnk Fred. De, hogy mikor él és hogyan, azzal már bajban vagyok. Egyszer egy komolyabb állásban igyekszik bizonyítani, barátnője van és sikeresnek tűnik. Máskor kamasz, érettségi előtt fura alakok között. Néhol maga is drogos, és csak rajzol a falra. Egyszerűen nem értettem, hol fordul meg az élete és miért vannak a váltások. Nyomozásnak is tűnik, mert volt egy osztálytársa, Cindy, akivel történt valami. De mi? Hova tűnt a lány?

Nem csak a történet zavaros, a látványvilág is. Az ugrások ugyanilyen furcsák, és Fred haja, amiből próbáltam kitalálni, melyik síkon vagyunk éppen. Sötét, szomorú a látványvilág is. Amikor meg a drog is beüt, akkor aztán szétcsúszik minden és még kevésbé érthető.

Egyáltalán kinek szánták ezt a filmet? Szinte fesztiválfilmnek gondolnám, noha nem annak készült. Nekem lyukas maradt a cselekmény. A vége, amit kb. érteni vélek, még ott is van olyasmi, amit nem értettem, miért került oda. Meg kellene még egyszer nézni, a vége ismeretében, akkor tudnám, mi mihez tartozik. De annyira szenvedtem vele, hogy még egyszer nem akarok leülni elé.

A szereposztás se tetszett túlzottan. De nem tudom, kivel tetszett volna. Annyira nem jött be a film, hogy kétlem, hogy bárki fel tudta volna dobni. Dylan O’Brian szimpatikus, de Fred alakjával nem tudok mit kezdeni. Nem akar rosszat, akár kedvelhető is lenne, de mi a célja? Maika Monroe, vagyis Cindy a rejtély része, Hannah Gross nem lett emlékezetes. A banda fiú tagjai egy ponttal jobban megjegyezhetők, de ők meg nem szimpatikusak.

Nem is szenvedek tovább. Egyszer megnéztem, nem tetszett és zagyvának találtam.

Érik, hogy átállunk heti 1 sorozatrész ismertetőre, mert még inkább úgy látom, hogy kevesebb sorozatot nézek folyamatában. Még eldöntöm…

A mi kis falunk (s07e18) ráadásul pont az a sorozat, amiről már nem tudok mit mondani. Ugyanazzal a technikával, humorszinttel készül minden rész. Ez is. Több epizódból lett egy rész, sok szereplőt mozgatnak és nem az agyunknak készült a rész. Fociztak a gyerekek, elveszett vadászkutyát kerestek és aggódtak az elejtett baromfi miatt, és volt terhességi riadalom. Sztárvendég most nem volt. Legjobb jelenet – hát nem is tudom. Amikor a kutya megjött a kakassal?

A Silo (s01e07) kapcsán meg fogtam a fejem. Kezdünk olyan irányba elmenni, hogy mást lássunk, mint amit látni akarok. Juliette már az összeesküvés nyomában van – Gloria több mindent elmesélt –, és benéztünk a gondnoki ajtó mögé is. Viszont, itt egymásnak fog feszülni a seriff és a gondnoki hivatal. Ha emiatt pont azt nem látom, amit a regényben annyira bírtam, szomorú leszek. Már üldözik egymást, éppen csak nem robbant ki az ellentét. Ha el tudnék vonatkoztatni, jobb lenne, de mivel tudom, minek kell kiderülni, nekem nincs meglepetés. Pedig jól csepegtetnek, sejtetnek. Van feszültség, van a résznek külön története – Gloria – és haladunk is. De hova? Most kevesebbet mozogtak, kevésbé látványos a rész. De itt a rejtély a lényeg…

Melinda múltja után a tündérherceg következett az Unicorn Warriors Eternal (s01e07) részében. Kaptunk egy új világot, egy újabb eredettörténetet és visszatért Merlin is. Plusz, jött a válasz arra is, miért volt olyan fura, hogy a kicune olyan könnyen legyőzhető volt. Kicsit erőltetett, de magyarázza, miért és hogyan megy tovább a sorozat. Különben meg az érzelmeket keverték akcióval. A szomorú az benne, Melinda és Emma miképpen osztozik egy testen, és hogyan kezd mindkettő feldolgozni értelmi traumákat. Hercegünk meg mindent feladott egy nőért, aki emlékszik is rá, meg nem is. Volt most is harc, sok mágia és akadt humor is. Ami úgy tűnik, a szerzetes reszortja lesz, mert megint ő hozta a könnyedebb hangvételt a történetbe.

Végül, szerintem a Pepe (s02e10) évadzárót kapott. Vége lett a csillag vadászatnak, összejöttek, akik részek óta ennek a határán voltak, és a végére bekerült egy olyan fordulat is, ami magánéleti szinten megint kavarhat egyet a dolgokon. De, csak ha megint szappanosra veszik, mert kezelhetnék éretten is. Szakítottak, elköszöntek, és Gábor legalább magának beismerte, miért nem működhetett. Az nem változott. De ez már a jövő zenéje, ha folytatják. Most volt ármány, leleplezés és némi főzés is. Ugyan nem a konyhában töltötték a legtöbb időt, de a kedvenc részeim onnan jöttek. Amikor Gábor átment kegyetlen séfbe, és jól kiosztotta a személyzetet. Emberileg rémes, amit művelt, de ott volt leginkább szórakoztató a rész. De tetszett az is, ahogy vacsoráztak a vendégek, érkeztek a fogások és megvolt az éttermi hangulat. Nem volt ez rossz zárlat, szinte mindenki szerepelt és Gábor megint kapott egy életleckét.

Amikor már azon fennakadt a szemem, hogy ezen a nagyon okos filmen rajta van az igaz történet alapján címke. Hamar meg is magyarázom: volt elveszett drogszállítmány. A környéken barna medvék éltek. A többit meg Hollywood megírta.

Horror komédia, de kreténségnek is nevezhetném. Az alap, hogy az elveszett drogot a medve megkóstolja, bevadul tőle és rá is függ. Onnantól kezdve ő úgy gyűjti be a drogot, mint Maci Laci a piknikkosarakat. Aki meg az útjába kerül – legyen az a seriff vagy a drogért érkező bűnöző, macink felveszi az étlapra.

A történet azzal próbál mozgalmasabb lenni, hogy sok szereplőt mozgat. Nem is mindenki a drog miatt megy be az erdőbe – van két gyerek, akik iskola helyett kalandoznának. Van az egyik anyja, aki a gyerekeket keresi. Van a drogért küldött díler, de megjelenik a nagyfőnök is. Ahogy rendőrök is akadnak majd és erdőőrök. A medve pedig mindig lecsap, mászhat fára vagy a gloriett körül is ólálkodhat. De lesz olyan is, aki bemerészkedik a barlangjába. Ott aztán nagy élmény lehet a drogos kismackókkal fogócskázni… Látszik, nem? Agymenés szorozva némi kreténséggel.

Nem is tudom eldönteni, hogy sírni vagy nevetni kell rajta. Van mindkettőre példa benne. Néha tényleg vicces, hogy az emberek mit szerencsétlenkednek, míg a medve profin letarolja a stáblistát. De elég sok olyan jelenet is van benne, ami már túl sok. Még egy komédiában is. Amikor maci átugrik egyik fáról a másikra, mert az egyik emberen kiszagolja, hogy a kiszakadt zacskóból rákerült némi por? Aztán lenyalogatja a kiszabott karról? Jaj… Az viszont jól nézett ki, amikor a figyelmét akarják azzal elterelni, hogy a kiszakított zacskóból szórják a port, maci meg nyalja, mint kisgyerek a hópelyheket. Néha meg valami viccesből csinálnak agyatlanságot – amikor a medve kidől az egyik bandatagon, magában vicces lenne. Aztán a férfi megjegyzi, a medve mely része van az arcán. Ami meg simán undorító.

Látvány – nem egy komolyan vehető horror látványban sem. Azt totálban nem látjuk, amikor maci gyilkol és testet szaggat. Ami látszik, a kiszakított testrészek, láthatóan mű. Ahogy a vér is. Maga a maci viszont egészen jól néz ki. Az kifejezetten tetszett, ahogy hegyezi az orrát és vadászkutyaként kiszimatolja a drogot.

Színészi játékról ebben a filmben nem érdemes beszélni. Mindenki sarkított, mindenki papírfigura és menekülnie kell a medve elől. Aki meg inkább támadna, megjárja. Olyan jelenet is van, amikor a rendőr kiröhögi a bandatagokat, akik elindulnak medvére vadászni, hogy visszaszerezzék a droggal teli utazótáskát. Ehhez képest meglepő, milyen színészek szerződtek le bele. Keri Russell megy a lányát menteni, Alden Ehrenreich a bandavezér – Ray Liotta – gyászoló fia, Matthew Rhys meg a pilóta, aki elvesztette a szállítmányt. (Arra lenne tippem, hogy ő a feleségét támogatva ugrott be egy jelentre. Vagy inkább ki.)

Nem állítom, hogy jókat nevettem rajta, de a jobb értelemben szörnyülködés megvolt. Aki ilyet kitalál, pihent egy elme lehet.

Dél-Amerika nagy szappanopera-sorozat király volt, aztán jöttek a koreaiak és a rengeteg török romantikus, végtelen sorozat is. Nem kell megijedni, nem egy ilyet akarok elmesélni. De, amiért felhoztam, hogy a Netflix is kínál török sorozatot, és nem végtelenül elnyújtva, de felfedezni vélem benne a szappanoperák örökségét is.

Elég csak megnézni, milyen alaphelyzetet kapunk: Peyami nagyon sikeres, ünnepelt szabó a sorozatban. Bár lekicsinylőnek érzem ezt arra, amit csinál. Ha nyugati sorozat lenne, inkább divattervezőnek neveznénk, és úgy építi a saját márkáját, mint egy Ralph Lauren vagy egy Tom Tailor. Divatháza van, bemutatókat szerveznek. Csak éppen van családi titok, egy szégyenfolt, és arra nevelték, hogy ezt mindenképpen el kell rejteni a világ elől. Így folyamatosan szégyenkezik, meg a nagyapja után feszültségben él, hogy mikor esik szét minden. Esvet kis árva volt, akit egy nagyon gazdag család fogadott örökbe. Nem is titkoltan azért, hogy majd a család fiú örökösének legyen a menyasszonya. Már az esküvő előtt vannak, és Esvet legszívesebben elszökne. Amit szerelemnek nevez a vőlegénye, máshol büntetendő családon belüli erőszak. És természetesen a lány származásának is van egy nagyon szappanoperás titka. Dimitri az aranyifjú, egy nagy vagyon örököse, akinek mindig, mindenki, mindent elnéz. Tulajdonképpen azt szemlélhetjük, hogy kit és hogyan bántalmaz. Közben meg sajnáltatja magát, hiszen az apja nem egyszer érezteti vele, hogy mennyire semmire tartja. Mondjuk, nem is értem, Dimitri mit várt, mit szeressen benne az apja. A dühkitöréseit, a playboy életmódját, vagy, ahogy Esvettel bánik?

Az ő titkaik és sorsuk fonódik össze, amikor Esvet elszökik, és a személyazonosságát elcsalva jelentkezik gondozónak Peyami apja mellé. Lehet sejteni, milyen szálak jönnek: a fiatalok egyre jobban vonzódnak egymáshoz, miközben Peyami nagymamája ármánykodik és Dimitri is egyre vérszomjasabb. Vagyis, tiszta szappanopera, csak jobban pörgetve. El van túlozva az egész: az érzelmek hőfoka, az emberek jelleme.

Az első évad alig pár rész, de olyan titkokat lebbentenek meg, és a szereplő annyira szeretnek és gyűlölnek, hogy egy szappanopera első 100 részét, talán többet is beletömörítettek ennyiben. Hiteltelen, túl sok, de valami beteg módon szórakoztató, és ezzel a sűrítéssel tudott működni.

De az is a titok nyitja, hogy voltak jó vizuális ötleteik. A kedvencem egyértelműen az, amikor Peyami megálmodik és készíteni kezd egy ruhát. Ahogy korábban House doki, újabban doktor Murphy látja az emberi testet maga előtt, Peyami előtt ugyanilyen technikával tűnnek fel a ruhák. Szabásminták, vonalak, anyagok. Jól néz ki. Azon meg teljesen le vagyok döbbenve, hogy látszólag milyen kis munkával micsoda elegáns darabok készülnek. Többet is néztem volna, nem vitték túlzásba, de látjuk a munkafolyamatot, a ruhaköltemény születését, és érdekes, meg jó a kivitelezés is.

A ruhák különben is erősségei a sorozatnak. Ezt se sűrűn írom, de ebben a sorozatban a férfiak a stílusosabbak. Peyami leginkább – neki még a sportosnak mondott szettje is olyan, hogy mehetne a kifutóra. De Dimitri is egyedi stílust kapott, ami kevésbé kifinomult, de kicsivel sem olcsóbb.

A színészek játéka különben szappanoperás volt nekem – ahogy fentebb már fejtegettem a cselekmény kapcsán is. Túl van tolva, de valahogy mégsem zavart.

A vége meg olyan, hogy kellene még egy rész. Várom is, lesz-e folytatása.