Talán már írtam, hogy a Hamilton után Lin-Manuel Miranda tulajdonképpen azt csinálhatta, amit csak akart. Egyike lett azon filmeseknek/zenészeknek, akik a nagy sikerre való tekintettel szabad kezet kapott.

Az In the Heights is az ő nevéhez kötődik, és hasonló utat járt be, mint a Hamilton. Ok, akkor siker nem lett, de ez is rengeteg Tony-jelölést begyűjtött, Broadway állósiker, és készült is belőle film. Rendes film, nem színházi felvétel, mint amit a Disney vett meg a Hamiltonból. Így az is megnézheti, aki nem jut el a Broadway-re.

Abban látszik a színházi világa leginkább, hogy nagyon kevés helyszínen mozog. Alapvetően Washington Heights a szereplők mozgásterülete, de azon belül is pár szoba és az utca. Mivel itt élő a helyszín, színpadképnél látványosabb, de könnyen bele lehet látni, hogy nézhet ez mozgószínpadon ki. Itt mindenesetre élvezhetjük a városképet.

A cselekményt nem lehet megfogni. Nem is igazán egy, lineáris története van. Olyan szempontból találó is a cím, hogy az itt élők életébe és küzdelmeibe nyerünk kis betekintést. Ki mivel küzd, hogyan akar kitörni, miről álmodik, és milyen szegénységből építgetik az álmaikat. Miközben egy összetartó közösség is, tele egymás segítésével, tánccal és zenével.

Aki úgy, ahogy összefogja az eseményeket, az Usnavi. Már azon jót mosolyogtam, amikor kiderült, miért ez a neve. Amikor Dominikából az apja behajózott az Államokba, látta a helyi hajókon a feliratot, fogalma nem volt mit jelent, de megfogadta, hogy ez lesz a fia neve. U.S. Navy – Amerikai Haditengerészet. Ebből lett az Usnavi. De ő az elbeszélő is, aki már a jövőből visszanézve meséli el ezt a történetet.

Több fiatal ki van emelve – az okos lány, aki elsőként a családból ment egyetemre, ráadásul a Borostyánligába. A művészpalánta, aki ki akar törni innen és elmenni a belvárosba. A szerelmeik, a családtagjaik, a közösségük.

Valahogy sikerült megcsinálni, hogy minden nehézség és küzdelmük ellenére ez egy életvidám, pörgős film lett. Pedig benne van, hogy milyen előítéletek ellen küzdenek, hogy mennyire rasszista a környezetük. Hogy ezt a szegény környéket mennyire semmibe veszik, és mi zajlik ott áramszünet idején. Hogy mennyire nincs lehetőség, közel lehetetlen kitörni, és milyen nehéz minden generációnak. Mert a szülőknek, nagyszülőknek is megvan a maga terhe, ha az más is, mint a fiatalabbaké.

El tudja adni a zene és a táncbetétek. Látványos, pörgős, vidám. Akad benne egy-egy lírai felvétel is, de nem az a jellemző. A latin ritmusok, a Mirandára jellemző stíluskeverékek és a rap is jellemzi. Tagadhatatlan több stílusjegye is a film sajátja.

A szereposztásban is inkább zenészeket, énekeset láthatunk. Megvan az eye candy faktor is sokaknál, de itt az ének volt a lényeg. Két név ugrik ki, két mellékszereplő: Marc Anthony és Stephanie Beatriz is színre lépnek benne.

Hangulatos, vidám, és profin csomagolja szórakoztató, színes papírba a komoly témákat is. Színházba valószínűleg kevésbé tetszene, de ebben a formában elnéztem.