Az eredeti címe csak Kenguru volt. Azt sem érzem passzosnak, de jó szokásomhoz híven még mindig inkább kijövök azzal, mint amit a magyar keresztségben kapott. Megint csak azt érezhettem, hogy olyan adott neki címet, aki nem látta a filmet. Mert ha igen, akkor Chris és a kenguruk lenne a címe.

Magyarázom is. A történet két oldalról indít. Az egyik valóban Lili szála, akinek meghalt az apja. Aki abba kapaszkodik, ami a férfinak is fontos volt. Állat-, és főleg a kenguruk védelme. Másik szálon Christ ismerhetjük meg, aki ki akar törni, híres lenne. De balul sül el az ismertté válásra tett kísérlet. Élő adásban segít vissza a mélyvízbe egy kiúszott kölyök delfint, amely pár nappal később holtan sodródik ki a partra. Mint kiderül, azért úszott ki, mert beteg volt, és Chris az állatvédelem kérése ellenére vitte ki a mélybe. Így aztán a meteorológus hirtelen közellenség lesz. Nagyon messze talál új állást, de menet közben elüt egy kengurut, a kocsija tönkre megy. A kenguru erszényéban azonban a kicsi kenguru még életben van és az itt lakó Lily el is hiteti vele, hogy már az ő felelőssége. Így Chris az eldugott környéken ragad, és mire észbe kap, már árva kengurukat és sérülteket istápol. Míg a netes ismertség miatt nem kap még egy esélyt a tévénél és meg nem kísértik a korábbi álmai...

Látható, nem igaz? Chris az emberi főszereplő. Ő az, akinek megváltozik az élete. Ő az, aki létrehozza a kenguru menedéket és akinek a története miatt ki lehet tenni a filmre, hogy igaz történet alapján. Lily kiemelt mellékszereplő, sokat szerepel és sok minden nélküle nem is történt volna Chris életében. De akkor sem róla és a kengururól szól a film. Pláne, hogy nagyon hamar lesznek többen és nem csak kölykök.

Komédia, mert a fő téma az lesz, hogy a nagyvárosi, szépfiú Chris hogyan válik vadonlakóvá és állatbaráttá. Ő pl. észre sem veszi, hogy a helyi gyerekek videó feltöltésre kerülnek és netes sztár lett a kenguru-védencekkel együtt. Láthatjuk, ahogy küzd a higéniával, vagy éppen egy sérült kenguru üti ki, meg sok hasonló. 

Családi film is, mert Chris pozitív irányba fejlődik, sokkal jobb ember lesz a film végére. Teljesen átértékeli, mi a fontos számára és változtatni fog az életén. És ehhez még csak szerelem sem kell, nincs ilyen szál a filmben. Ok, arra egyetlen utalás van, hogy korábbi főnöke, Liz nem csak a főnöke volt, vagy tetszett neki a nő, de az egy megjegyzésben ki is merül. Itt Lily gyógyul ki a gyászból, Chris meg tényleg állatvédő lesz.

Ausztrál, tévés film és ez sok mindenen látszik is. A helyszín, a szereplők. Elvétve sem lehet benne ismerőst találni, noha Chris az országos tévéből keveredik le vidékre. Nem is hiányoztak. Magunk közt szólva a kenguruk benne a sztárok és a cukik, ha emberek története is van mellettük.

Ha már felhoztam a kengurukat, akikért simán megéri megnézni a filmet, én tanultam is ebből a történetből. Nálunk annyira egzotikus a kenguru, hogy teljesen ledöbbenten azon, ahogy ott olyanok, mint nálunk az őzek. Kicsit sem védettek és pl. a sofőrök miatt rengeteg elpusztul, a kölykök meg árván maradnak. Még valami, amit most tanultam: a kenguruk kiközösítik a falkából az árva kölyköket. Ha az anyjuk meghal, és pl. az anyát elütő sofőr nem tesz valamit a kicsiért, akkor annak vége. Amikor Chris először viszi a kölyköt orvoshoz, meg is mondják neki, ha nem gondozza, humánusabb lenne elaltatni.

De összességében ez egy korrekt családi, állatos film. Moziba biztosan nem ülnék be rá, de a tévé előtt egyszer simán elmegy. A családi filmekből sok mindent át tudott hozni, és nálunk azért nem mindennapos a kenguru, hogy ne tudnánk csak ámulni a kicsiken.

A legismertebb skandináv krimik és nyomozók. A top3-ban talán kettőben lennék biztos. Az egyik a Millennium-sorozat és benne Lisbeth, ő azért elég egyedi és feltűnő jelenség. Az eredeti sorozatrészekben olyan kemény történetekkel, hogy máig ahhoz mérem, milyen fekete tud lenni egy skandináv krimi.

Viszont, a másik helyre simán behoznám Harry Hole-t. (Még a Q ügyosztály, amit én tippelnék a legismertebbek közé, de lehet, hogy inkább Wallander nyerne.) Nálunk is nagy sikerrel megy a könyvsorozat, de ott volt a film is. Ha az nem is hozta a várakozásokat, de Nesbo is az egyik olyan szerző, akitől nem csak olvashatunk, de filmesítik is. És most megint aktuális, hiszen született egy új Hole-feldolgozás. Ezúttal Netflix-sorozat és szerintem jól is megy.

Az biztos, hogy elaprózva nem lett. Az első, hogy Nesbo írta meg ezt is. Érezni is rajta. Nem teljesen a könyv, de olyan jól van átdolgozva, hogy végig hű az eredetihez. Abszolút vállalható és élmény annak is, aki a regényeket szerette. Nálam azért nagy szó ez, mert éppen abból a részből készült, ami nekem a legkevésbé volt szimpatikus. Én sokkal szívesebben olvastam volna a Boszorkányszögben, ahogy a sorozatgyilkost keresik, nem Hole vendettáját Waaler ellen. Megjegyzem, meg tudták oldani, hogy ne legyen zavaró, hogy ez a Waaler és korrupció-vonal több kötetet is érint a könyvek közül.

Aztán, ami gyorsan feltűnt, hogy a zenére is lehet fülelni. Erős, hangulatos zenei háttere van a sorozatban. Nem is lepett meg, hogy a komponisták között ott van Nick Cave. Sorozatnál, pláne egy krimi esetében ritkán jegyzem meg, hogy mennyire jó zene ment mögötte, hogy illett a sorozathoz. De a Hole rendelkezik ezzel az erősséggel is. Nem csak daráltam, szívesen néztem, de ezt hallgatni is jó volt.

A casting Netflix-szint, annak jellemzőivel. Kiegészítve azzal, hogy számomra szimpatikus volt, hogy nem amerikai Hole-t csináltak. Sok az autentikus színész és igazából az ugrik ki, aki nem norvég - skandináv területen dolgozik. Főleg Kinnaman feltűnő így, övé az egyik főszerep. (Waaler volt.) A másik Stormare egy kisebb szerepben. Viszont, most megtudtam, hogy mindketten svéd gyökerekkel rendelkeznek, így azért ők sem annyira szembántóak a skandináv stábban.

Kinnaman nálam soha nem volt egy nagy színész. Az szokott a neve hallatán beugrani, ahogy az Öngyilkos osztagban szerencsétlenkedik. Waaler viszont jól állt neki - lehet, nem hősöket kellene játszania, hanem a rosszfiúkat. Az a hideg, gyilkos tekintet, az hitelesebb tőle.

Igaz, főleg Santelmann kellene, hogy kiemelődjön, mint az új Hole. Egészen más felfogás, mint amit Fassbender játszott a filmben. A mostani Hole jobban hozza a kötéljátékot - nagyon szét tud esni, de vannak olyan ügyek, amikor összeszedi magát és zseniális. Hole két arca, itt megkaptam. Meg is lepődtem, amikor rákerestem a színészre és rájöttem, hogy évadokig láttam a The Last Kingdomban, de össze nem kapcsoltam volna a nyomozót a viking harcossal. Mindegy is. Szerintem jó Hole lett - talán csak a sárm nem jött át. Hole még akkor is jó pasi, ha olyan gondjai vannak, amilyenek. Itt annyira nem lehetett érteni, mit esznek rajta többen is. Igaz, azt jobban is értékeltem, hogy azt meg tudták mutatni, miért remek rendőr.

Talán az is tetszett a sorozatban legjobban - ahogy az agyműködését leképezték. Ahogy meg tudták mutatni, hogy ő miből mire és hogyan jön rá. Az a fejbeni munka, ami őt kiemeli a megfigyelőképességén túl, itt tényleg pazar. Vizualizálva, nem túlmagyarázva, de átadva.

Döbbenet, de a sorozatban még a Hole - Waaler játszma is tetszett. A sorozatgyilkos üldözése, a korrupciós eset, minden nagyon szépen összeállt. A nyomozás, a megérzések, az ügyek felépítése. Jó krimi, rövidítek.

A gyenge pont az, ami a könyvekben is. Rakel. 10 kötetet olvastam már el, és nekem semmi nem tudja megmagyarázni, miért pont ő kell Harrynek. A sorozat folyamán simán volt 3 olyan nő, aki szerintem jobb lenne mellette. De Hole számára a nő Rakel. Már itt is. Jó, Tjelta szerethetőbb itt, mint a karakter a könyvben, de így is ez a problémám. Egész egyszerűen nem bírom, kétszínűnek látom azt a nőt. (Igen, én vagyok az, aki örült, amikor a címbeli Kés abban a kötetben Rakel életét vette el.)

Elkalandoztam. A lényeg, hogy a sorozat jó lett. Most már csak drukkolok, hogy folytassák a sorozatot. Nagyon sok regény van még, amit filmesíthetnének.

Az egyik leghíresebb színésznő, valaha. Még ma is legendás, pedig ő még az előtt élt, hogy igazán megörökíthették volna, milyen volt. Van egy felvétel róla, ebben a filmben is említik. Vannak fotók. De az, hogy milyen volt a színpadon, hogyan játszott, az nem maradt ránk.

Viszont, az életét ismerjük. Formabontó volt az is. Ő egy olyan nő volt, aki férfiakat játszhatott, mert meggyőződése volt, hogy az összes nagy szerepet férfiaknak írták. Ha ő Hamlet akart lenni, akkor azt játszotta. Támogatta darabok megszületését, ebből a filmből pl. megtudtam, mekkora szerepe volt abban, hogy a Cyrano meg lett írva. Tömegek rajongtak érte, hírességek és nagy szerzők. Az életét pedig ugyanazzal a tűzzel élte - szeretők, lányanyaság, botrányok. De mindez ő volt. Szabad.

Ugyan van egy keret is, de nekem fontosabb volt a filmből az, hogy mitől volt Sarah Bernhardt jelenség. Mi volt az, amiért annyi embert meg tudott mozgatni. Mert az nagyon lejön belőle, hogy semmilyen formában nem tartotta be a szabályokat. És neki elnézték, noha ugyanezért más ment volna a pokolba vagy kitaszították volna. De a tehetség, amilyen szenvedéllyel játszott, szeretett, azért szerették.

Még ezzel együtt is, azért ma sem semmi, amit szerelmi téren összehoztak a történetben és gyanítom, hogy az életben sem lehetett nagyon másként. A szabad szerelem híve volt és a gyönyör számított, nem az, aki adja. Lehetett férfi vagy nő, nem az volt a lényeg. A húséget is egészen másképpen értelmezte. A szerelmet is.

Az az, ami ma is azért erős. Hogy miképpen élt, szeretett sokakat, miközben egy színésztársa volt, akit a szerelmének mondott és milyen formában voltak együtt. Az a keret. Hogyan szerettek, vesztek össze és idővel békültek ki. Mással házasodtak, viszonyaik voltak, mástól voltak a fiaik. Akkor mégis, hogy került ebbe a kapcsolatba bele a féltékenység és ármány? Nos, az is kiderül.

Aztán a keret is fokozza a zavart. Mert mi a keret? Az idős, a lábát vesztett színésznő Lucient és a fiát igyekszik békíteni azzal, hogy ellmeséli a maga szerelmi történetét Luciennel. És miért veszett össze apa és fia? Az idősebb nem bírta megemészteni, hogy a fia elszerette és feleségül vette Charlotte-ot. Én kb. a srácot tudtam sajnálni, aki elvette az apja egykori menyasszonyát, későbbi szeretőjét és erről még csak nem is tudott. (A végén kiírták, hogy később kibékültek, de csak az után, hogy Charlotte és Sasha elváltak.) Vagyis, maradhatunk annyiban, hogy ebben a filmben a botrányos az alap és ettől azok a sztorik, amik szappanoperában is cifrák lennének, itt gyakoriak.

A keret, ahogy összeáll a történet több síkból, a kosztümök és amit Kiberlain átad a színésznő vibrálásából, az adhatja el a filmet. Mert különben nem az a film, amit jól esik nézni. Össze kell rakni. Nagyon nem jóféle szerelmi t9rténet. Nem is szórakoztató, inkább csak érdekes tud lenni.

De az látszik, hogy igyekeztek életre kelteni a korszakot és a ruhák, jelmezek, helyszínek miatt is nézhető a film. A színészek annyira nem voltak szimpatikusak, de ezt szimplán betudom annak, hogy olyan kacifántos szerelmi sokszögekben léteztek, amelyeket én nem bírok.

De a lényeg nekem akkor is az maradt belőle, hogy Sarah Bernhardt nem mindennapi nő volt. Nagyon meghaladta a korát és már az is egy csoda, ahogy abban a korban, ilyen élettel és elvekkel ő akkora sztár volt. A fehér holló, és a tehetsége miatt lehetett az.

Igazából a Tracker (s03e11-12) annyira egy szinten mozog, hogy nincs mit hozzátenni. A történetek egész jók, de nagyon kényelmes, ahogy Coulter telefonhívásra kész válaszokat kap. Az még mindig irritál, hogy milyen gyors a számítógépes segítője. Két kattintás neki minden. Az ügyvédnő is kezd saját történetet kapni egy csoportos perrel, még csak alapozzák, de fogadunk, hogy abból is lesz még valami baj? Igazából nincs mibe belekötni, de nem is átütő. Az eltűnt kamaszfiú története nagyon tipikus, a másikban - az egykor megerőszakolt és most bosszút álló doktornő - története legalább egy plusz csavarral emlékezetesebb tudott lenni.

Be lett rendelve a 2. évad a Memory of a Killer (s01e10) sorozatból. Nem vagyok tőle boldog. A végére sokat javult, de igazából a fő szál el lett varrva. Angelo elkapta az ügynököt, aki vendettába kezdett ellene. Volt nem egy összecsapás, volt sérülés. Éppen az a kevés, amivel nyitva maradtak és ahogy lehet folytatni. Konkrétan abban az irányban indultak, hogy Angelo ne tudja fenntartani a kettős identitását. A sérült unokaöccs rossz helyen kotyogta ki begyógyszerezve, hogy valakinek van egy lánya. Angelo nem úgy tűnt, hogy meg tudta győzni a főnökét. Még neki nem esnek, de a bizalom sérült. Maria meg egyenesen felteszi a kérdést az apjának, miután a szülés után otthon megkapta az apja aktáját. A legemlékezetesebb? Az összecsapást kellene írni, vagy ahogy ketten leszedtek egy egész osztagot. De nekem az maradt meg leginkább baljós elemként, ahogy Angelo elkezdte a testvére példáját követve a maga emlékfalát összerakni.

Szerencsére az előző részre hajaz az RJ Decker (s01e04) ezen része. Vagyis, a nyomozás vállalható. Volt csavar, megjelenik Decker azon tulajdonsága, hogy inkább az igazság érdekli, mint a vállalkozása. Van benne valami Harry Bosch-t idéző, ahogy végigmegy, befejezi akkor is, ha pl. az ügyfél már nem is akarja, hogy tovább dolgozzon az ügyön. Csak a  magánélet ne lenne... Amennyire poénnak tűnt elsőre, hogy az ex-feleségével és annak újabb feleségével él együtt, olyan idegesítő tud lenni, ahogy az ex mindenbe belekotyog. Mondjuk, legalább jól beolvasott az Ochoa leányzónak annak hibái okán.

Elsőre azt hittem, készülős rész lesz az Invincible (s04e06) epizódja. Míg Mark gyógyulgat, az apja és a testvére elkezdenek közös nevezőre kerülni. Ahogy a szövetség is készül a háborúra. Még így is jutott bele bőven véres rész és akció. Mit ne mondjak, már megsajnáltam azokat a rovarszerű helyi lényeket, akikből az apa és fiai éltek 2 hónapig. Még szerencse, hogy Oliver emberségesebb tudott lenni, vagy egy megevett bolygó maradt volna utánuk. Még érzelmi részt is sikerült beletenni, ahogy Nolan tényleg elkezdett beszélni és sokkal őszintébb tudott lenni, mint Debbie-vel. Kicsit azt is előre vetítette, hogy ki merre megy tovább. Oliver nagyon nem ember, hiába néz ki jelenleg annak. Azt meg hagyjuk is, milyen rémesen nézett ki Mark, amikor végre magához tért. Közben mutatták, ahogy a gyomorsebe gyógyult. Mit ne mondjak, meglepett, hogy így rendbejött csak annyitól, hogy etették. Azért nagyon durván ki lett ő zsigerelve... De ez az Invincible, persze, hogy nem csak ennyi volt. A vutroniak lecsapnak és a végére jön egy újabb kegyetlen küzdelem. Ezzel belépünk az utolsó nagy csata bemutatásába? De még ezzel együtt is, ez egy építkezős, lelkizősebb rész, ha meg is tartotta mellette az egyéb jellemző jeleneteit és erőszakot is.

A szokott szálakat vitte tovább a Chicago Fire & Med (s14/11e17). Most Stella szembesült vele, hogy a kapitány miképpen viselkedik, hogy a végére jöjjön a döbbenet, mit kezd Kelly ellen. A másikban meg Daniel küzdött az életéért, illetve kapott egy visszagondolós, a műtét közben lelki utazást. Egyik sem hozott újat, és kb. azt éreztem végig, hogy volt már ilyen ebben a sorozatban.

Nem írom a jó részek közé Georgie&Mandy (s02e15) kálváriáját sem. Mandy öccsének dalát játszani kezdte a rádió, erre visszajött az exe és ez kiváltott a többiekben is némi érzelmet. Se humor, se jó sztori. Még az volt a legjobb, ahogy Connie és Mandy plüssmaffia kezdenek lenni. A legjobb rész meg Connie pasijának beszólásai, pl. hogy miért van az ügyvéd száma a hűtőjükön kitéve.

Meglepetés, nem lett nagy leleplezés az Elsbeth (s03e15) során, ahogy veszekedés. Eléggé meglepett, hogy a végén nekiálltak tényleg ET-t nézni. Valami nagyobb, erősebb következményeket vártam. De ebben a sorozatban sosem a magánélet volt az erősség. Hanem az ügyek és a Columbo stílusú nyomozás, amit most is megkaptunk. Ezúttal egy gazdag, rendezvényszervezésben magát kiélő nő hirtelen bosszúját kaptuk. De most komolyan, olyan béna volt szerencsétlen, hogy sikeresen másra tudta terelni a gyanút, és azon bukik le, hogy nem a gyilkos fegyvert adta a pasi kezébe? Meg is érdemelte, hogy lebukjon. Különben meg Elsbeth-tel passzoló nő volt, csak Elsbeth nem várja el, hogy mások is úgy öltözzenek vagy lógjanak ki az átlagból, mint a mostani gyilkos.

Teljesen szokott rész A mi kis falunk (s10e06) kapcsán. Az tűnt fel különben, hogy Piroskáék is egyre nagyobb alkeszek, csak ők nem a kocsmában isznak. Különben meg a polgármester ügyködött, Bazsóék a megrongált szoborral rohangásztak, a rendőrék meg készültek az éves vizsgára. A szokásos langyos komédia, amit a karakterek adnak el. Mondjuk, Sváb és Bazsó lassan a kedvenc párosom, most is jól beszólogattak egymásnak.

A szokott sémát követte a Grey's Anatomy (s22e16) is. Az orvosi eseteket szorosan rákötötték a magánéleti dilemmákra. Amelia a volt anyósát kellett operálja, hogy rádöbbenjen, kell vállalnia a kockázatot és próbálja meg a jelenlegi szerelmi kapcsolatát életben tartani. Teddy és Owen tett egy újabb lépést egymás felé, szintén Owen anyja kapcsán. Jo visszament dolgozni, de annak is az lett a lényege, hogy a sajét nehéz szülése miatti traumájával birkózzon. Sok szál volt, rajtuk kívül is többen kaptak jeleneteket - így lekötött, és elég nagy átívelést is kaptunk a kísérleti kezelés miatt. Csak az, hogy új már nincs a nap alatt. Nem is egyszer volt már ebben olyan, hogy a rezidens tiltott eljárást alkalmazott és fizetni kellett érte, bár végleg senkit nem tettek ki. Izzy is visszajött, ahogy Lexiék is maradhattak. Most majd Kwan fut köröket - azt meg úgyis tudjuk már, ki köszön el pár rész múlva.

Újfent nem a jog adta el a Matlock (s02e13) heti részét. Most éppen egy MI vallomása döntötte el, hogy egy meghalt nő cégét ki vigye tovább. De ez is csak mire volt jó? Hogy Mattie a végén bekapcsolja a programot, és a lányával beszéljen legalább így. A gyakornokok körüli szálak is simán fájdalmasak, ahogy az is semmilyen, hogy Julian megsajnálja az apját, akinek a stroke után maradtak vissza tünetei. Maradjunk annyiban, hogy nagyon remélem, zárják majd ezt a  sorozatot, bár az átívelésben most sem haladtak semmit. De az érdekes volt, hogy Mattie és Alfie apjának kapcsolata milyen színeket hordoz.

A végére csak megjon a The Pitt (s02e14) nagy drámája. Most már ott tartunk, hogy többen komolyan aggódnak és ki is fejezik, hogy Robbie nem hosszú szabadságra fog menni, hanem végez magával. Felcsavarták az egyéni szálat, miközben zajlik a műszakváltás. Továbbra is jók az orvosi esetek és leköt az egész. Igazából erről azért nem tudok többet írni, mert végig ugyanazt a szintet tudja hozni és jó. Talán azt emelném ki a héten, ahogy az egyéni történetből megint a rendszer egyik hibájára rá tudnak mutatni. Most éppen az, hogy azért nem tudnak rendesen dolgozni a férfi mentősök, mert félniük kell a szexuális zaklatás vádjától is, ha csak arról is van szó, hogy levegyenek egy melltartót, hogy egy műszert feltegyenek. Megjegyzem hamar, én simán megnézném az éjszakai váltás műszakját is. Az ottani főorvos szintén roppant szimpatikus figura, nem véletlenül szerepelt ebben az évadban nappal is, amikor besegített egy katonai/rendőri csoportnak.

Alapvetően szeretem a Disney családi filmeket. Nem egy nagy gyerekkori kedvencem az övék és most is le tudnak kötni. A sportfilmeket is szeretem - még olyan sportok esetében is, amelyeknek a valódi közvetítéseit nem bírnám végignézni, annyira szenvednék rajtuk.

A Hinned kell ezeket tudja: családi film, Disney, sportversennyel. És mégis, mennyire nem szerettem ezt a filmet! Már az alaptémával bajom volt. Adott egy nagyon szerencsétlen gyerek baseball csapat, ahol az egyik játékos apja, ráadásul segédedző, rákban haldoklik. Mivel a legjobb fájdalomcsillapító neki a fia meccsei, Kelly edző nevezi a gyerekeket a bajnokságra, ahol esélyük sincs. A gyerekek meg kitalálják, hogy Bobby edzőért fognak játszani. Majd jön a Hamupipőke-történet: elkezdenek nyerni, komolyan edzeni és még a világbajnokságra is mennek. Mivel volt bajom? A semmiből hirtelen jól játszó gyerekekkel. Ahogy igazi dráma nélkül, csak könnyes elemnek rápakolták, hogy Bobby nézi a meccseket. Meg a végével, de az később.

Különben szinkronnal néztem és ellenőrizni nem tudom, de elég gyanús, hogy helyenként félre lett fordítva. Pl. az egyik csapat, akit le kell győzniük, az egyetemi előkészítősöké. Nos, ezek a gyerekek 11-12 évesek. Középiskolai előkészítő, esetleg. De egyetem? Ilyeneken fent tudtam rajta akadni és szokás szerint meg is fogalmaztam  magamban, hogy mennyivel jobb angolul filmezni. Mindegy, túlteszem magam ezen, ha már nem angolul néztem meg.

Sportfilmnek sem az igazi. Baseball filmből láttam már izgalmasat, de ez nem tudott lekötni. Nincs karakteres ellenfél, akit le kellene győzni. Nincs jól bemutatott edzés sem. Az volt kidomborítva, hogy a gyerekek Bobby nevével a sapkájukon játszanak és visszatérő elem is, hogy Bobby megy meccset nézni, szenved, és olyan lelkesítő beszédek vannak, hogy Bobby itt van, pedig ő mennyivel többet szenved ezért, mint ti. Mit ne mondjak, nem is éreztem, hogy ettől bármelyik gyerek jobban érezné magát vagy motiváltabb lenne játszani.

A cím - Hinned kell. Kérdeném, miben? Legalább a Disney nem csinált csodát, de nincs benne a hit elemként sem a filmben. Sőt, egészen más irányba mennek el. Amikor már hinni nincs értelme. Amikor Bobby dönthet, hogy bevállal egy műtétet, ami talán megmentheti, vagy még lesz viszonylag jó fél éve, fel sem merül benne, hogy műtsék meg. Nem hisz a gyógyulásban. A csapat meg eleve esélytelen - ahhoz képest nagyon messze eljutnak és a vereség is diadal valahol, annyira kemény meccs volt, olyan kicsin múlt. De valahogy az egészből az jött le, hogy nem hinni kellene meg reménykedni, hanem cselekedni.

Ezzel odaértem, hogy miért nem tetszett a vége. Egyszerűen rühelltem, ahogy zsebkendőt akartak a kezembe nyomni. Akár Bobby halálával, akár azzal, ahogy a fia már felnőttként, maga is apaként olvassa el az apja utolsó üzenetét. Olyan olcsó húzás mindkettő...

Sportfilmnek elment a látvány, szépen leforgatták a meccseket és használták a pályát. Nem tűnt úgy, hogy egy helyen játszódik az egész, pedig pár házi jelenetet leszámítva mégiscsak a pályán játszódik a nagyja.

Ha a színészeket nézem, akkor a 'ment nekik már jobban is' kategória. Még megismeri a főszereplőket az ember, de már lefelé mennek szerintem. Jelentős, nagy sikerű filmet mostanában egyik se tud felmutatni. Meg olyan fura is, ahogy már itt is érzem, hogy kiöregedettek a szerepkörből. Az egyik ötvenes, a másik hatvanas, de a cselekmény és a családi állapotuk alapján maximum negyvenesek lehetnének. Főleg Kinnear azért eljátssza, de már inkább nagyapát, nem kisgyerekes apát kellene előadniuk.

Háttérfilmnek elmegy, de különben túl sok mindenbe tudok belekötni. Nem izgalmas. Nem igazán dráma, de a beletett humor meg nem működik. Ezt biztosan nem nézem újra.

Azt tudtam, hogy regényként trilógia. De csak az elsőt olvastam, annak elég jól levette a cselekményét a sorozat első évada. De azt nem tudom, hogy maradtak-e a regényeknél, vagy saját történetet írtak neki a folytatásra.

Az mindenképpen meglepett, hogy ez az évad mennyire épít a korábbiakra. Eddig azt feltételeztem, hogy azonos szereplőkkel, de új történetbe kezdenek. Ehhez képest a múlt csap vissza, és Blum a korábban megöltek piszkos ügyei miatt kerül megint bajba. Amit a lányokkal műveltek, annak voltak bizonyítékai. Bizonyos elemek meg azt feltételezik, hogy az anyag a nőnél kötött ki. A lányával akarják zsarolni érte, miközben előkerül Schönborn holtteste is, és a nyomozás is megindul a nő ellen.

Mellékszálakon is titkok és a nő életét nehezítő tényezők vannak. A lánya titokban pont a kiszemelt Schönborn örökössel randizgat. Johanna is megint mesterkedik és felemlegeti a korábbi egyezségüket. Egyszerre feni rá a fogát a rendőrség és olyan elemek, akik a maguk titkaiért bárkinek ártanának.

Sajnos, kevésbé sikerült dinamikusra, mint az első évad. Tulajdonképpen a korábbi halálok és gyilok videók következményeivel néznek most szembe, és nincs benne olyan nyomozás, mint korábban. Csak az pörgeti meg kicsit, amikor már Blum lányát elrabolták, keresi, miközben ki kell játszani a rendőröket is. De ott sem igazán nyomozni kell, alig krimis a hangulata.

Több szál is furcsa benne. Nem nagyon tudtam azzal mit kezdeni, ami kialakult Blum és Reza között. Egyszerre olyan, mintha együtt is lennének, meg nem is. Együtt vezetik a hullaházat, együtt nevelik a gyerekeket, közbe csókolóznak is, mégsincs köztük semmi páros dinamika vagy annak külső jele, hogy együtt lennének. De Johanna mesterkedései is minimum furcsák és nyakatekertek. A végére azzal még poént is akartak betenni, hogy neki a most történtekkel is sikerül nyerni, és meg is állapítja, hogy a fia ténykedése csak jó volt valamire. De a sorozat nagyon altat azzal, hogy ő is csak sodródik és reagál a történtekre, miközben a vége szerint meg bábozott a többiekkel.

Nem különösebben látványsorozat, de egy ilyen krimitől nem is várom. A táj végig jó háttér, és azért mozgalmas. Több helyszínnel, kisebb akciószerű jelenetekkel. Csak az olyasmiken morogtam, mint Blum rendszeres elhúzása motorral. Az kb. olyan érzést keltett bennem, mintha ugyanazt a jelenetet nézném sokadszorra.

A szereplők visszatérők és nincs is velük problémám. Azt ugyan még most sem értem, hogy miért akkor jelenség Blum. Valahogy az a különlegessé, amit a regénybe beleírtak és a nővel a többiek viselkedése sejtet, nincs benne Mühe játékában és/vagy külsejében.

Ez az évad kevésbé tetszett, de simán benne lehet az is, hogy az elsőhöz képest kevésnek érzem. Egész egyszerűen nem olyan jó a története vagy a rejtély. Kár, hogy nem önállóbb történet.

Olvastam azt az ifjúsági regényt, amit az eset alapján Berg Judit írt. Lehet, meg kellett volna cserélnem a sorrendet. Mert az megalapozta az elvárásaim - kalandot, filmszerűséget vártam most is, de ez valami egészen más.

A National Geographic filmje nem igazi film. Sokkal inkább filmes dokumentumfilm. A történet szereplői mesélik el az emlékeiket, amelyet különféle módszerekkel a filmesek életre is keltenek. A katonák szála, a nagybácsi és apa története, ami egészen filmes kivitelt kapott. Emberekkel, akik mesélik a történeteket és el is játsszák az akkori történéseket. Menetelnek a dzsungelbe, eszik az őslakosok kitartási főzetét, meg hasonlók. A gyerekeknél a legidősebb, a nővér mondja el, velük mi történt. De ők nem játsszák újra a 40 napot - a dzsungel hátterébe vannak árnyalakként belerajzolva.

Egyik sem nyűgözött le, sőt. Pedig ezt nézni kellett volna, de semmi késztetésem nem volt, hogy kövessem is a látványt. Kb. podcast vagy hangoskönyv élményt jelentett, simán lehetett csak hallgatni is. Legalább az állatok, a dzsungel kaphatott volna nagyobb szerepet, akkor lett volna mit néznem. De drogozó katonák, akik ezt mesélik, hogy az indiánok módszere nem egyenló a drogozással? Az kellett élőképen?

A történet maga sem olyan, ami le tudott volna kötni. Igazából nincs kaland, nem izgalmas. A gyerekek egyre kiéhezettebben köröznek, míg a katonák és a bennszülöttek keresik őket. Mindössze maga a tény az izgalmas, hogy lezuhantak és túléltek magukban 40 napot. Ami már csak azért is parádés, mert a kiskamasz életben tartotta a kistestvéreit, akik közül a legkisebb csak másfél éves volt.

Az sem tetszett, amit háttértörténetnek betettek. Az apa bizonygatta, hogy jó ember, a nő családja meg mesélte a történeteket, hogy miért rongy ember. Mondjuk, az egyik barátnőnek volt egy megállapítása, ami már messzebb vezet. Az egész kultúra egyik rákfenéjére mutat rá - hogy miképpen maradnak együtt a nők a férfival, aki veri és bántja őket, aki más feleséget venne el, akinek mégis megbocsátanak és gyerekeket szülnek.

De volt benne még egy vonal, ami irritált. A katonák kapcsán beletettek egy misztikus vonalat valami természetfeletti lénnyel, aki a látomásaik szerint védelmébe vette a gyerekeket. Hogy az mennyire nem hiányzott... De értem. Olyasmi nélkül nem hogy 80 perc, de talán 1 óra sem jött össze.

Foglaljam össze? Unalmas. Nem néz ki jól. Olyasmiket tettek bele, amik inkább bántottak, mint lekötöttek. Van egy kötet ugyanezzel a címmel. Nagyon remélem, az ennél jobb, mert ezen szenvedtem.

Anna Sewell egykönyves szerzőként ismert. Az az egy könyve viszont zseniális - a Fekete Szépség eredeti, regény alakja kapcsán hosszan tudnék ódát zengeni. A lovak személyisége, a társadalomról bemutatott kép, az emberek - köztük jók és rosszak, hatalmas pofont adva, hogy mennyire nem érdemeljük meg a lovakat sem, ahogy a kutyákat sem. Furcsa is, hogy mennyire szeretem a könyvet és filmen mégsem tudott eddig tetszeni.

De most belefutottam a Disney 2020-as feldolgozásába. Van egy nagyon jó alapváltása: áttették a történetet a mai korba és mellette képesek voltak megtartani az eredeti cselekményszálakat, tanulságokat és rendszeresen pofon vert azzal is a film, hogy mennyire kevés a jó ember, mennyire önző az emberiség, miközben olyan állatbarát a történet alaphangvétele is, hogy engem sodort vele végig.

De, amit különösen ki akarok emelni, hogy mennyire jól átszabták mai, jól eladható kamasztörténetnek. Az első jelentős váltás, hogy Szépség egy mentett musztáng, aki majd a gondozója megárvult unokahúgával lesz nagyon jóban. A film nem csak Szépség, de Jo története is. A lányé, aki a ló mellett kivirul, éltcélt kap és a sorok között még egy hamupipőkés jellegű szerelmi szálat is kapott a környék gazdag örökösével, aki nem mellesleg szintén jó lovas és állatbarát. Jo és George, ok a nevekkel nem voltak kreatívok, de hajlandó voltam lenyelni. Egy jó kis ifjúsági regényes lapot hozzáépítettek.

Erre pedig rákerültek a regényből ismerős fordulatok, csak a ma korára szabva. Pl. Szépség a vége felé nem fuvaros ló lesz a városban, hanem egy parki konflisos mellett szolgál, aki tüdőgyulladás miatt kell, hogy megváljon majd tőle. Jönnek ugyanazok a fordulatok, ha nem is ugyanazokkal a történetekkel. Szépség itt lesz majd hegyimentő lova, egy paraszt mellett alaposan kihasználják és még lehetne sorolni. Ötletes, ahogy egyszerre az eredeti is, meg új is.

Még azzal sem volt bajom, hogy milyen formában mesélik el. Maga Szépség a narrátor, aki elmeséli a történetét már a végéről visszanézve. Annyira a végéről, hogy még a halálát is megemlíti. Ok, azért a mennyből mesélő ló már nekem is sok egy kicsit, azt a mondatot kivehették volna. De maga a formátum működik és sokkal jobb így, mint a Susi és Tekergő beszélő állataival. Itt a ló ló és nincs megszemélyesítve. A narráció belső. Megjegyzem, azért sajnálom, hogy nem sikerült angolul néznem, mert Szépség jobb lett volna Kate Winslet előadásában, de mindegy, szinkronnal sem rossz, csak Winslettel jobb lett volna.

Az is egy jó döntés volt, hogy találni a filmben ismerős arcokat, de nem sztárokkal pakolták tele. Első blikkre hárman voltak, akiket megismertem. A legismertebb szerintem a George anyját játszó Forlani, aki egy gazdag, de rideg nőt játszott, lehetett is nem kedvelni a történetben. Jo az a Mackenzie Foy, aki az Alkonyat-őrület idején Bella és Edward kislánya volt. Még én is megismertem, akkor annyira ott volt mindenfelé, pedig én nem láttam azt a részét sem az Alkonyatnak. (Még büszke is vagyok rá, hogy egyik Alkonyat filmet se néztem meg. Amit unokatestvérem beletekerve mutatott, nekem az is sok volt.) Itt nem feltétlenül dicsérném agyon, de annak az arca és nem a játéka az oka. Annyira nyúzottnak, idősebbnek tűnik, modellszerűnek, hogy nem találtam hitelesnek egy 16-17 év körüli lányra. Iain Glen viszont nagyon szimpatikus lóidomár volt, tényleg csak a személyazonosság miatt rémlett fel nekem, amikor sorozatban kalózkodott.

A lovak meg visznek mindent. Szépek, nemesek és összetörik a szívünket, amikor végignézzük, hogy bánnak velük sokan. Nem is tudnám, melyik a legfájóbb része. Az biztos díjas lenne, amikor George anyja a fia tudta nélkül eladja annak díjnyertes versenylovát, kvázi barátját - amikor a fiú egyetemre megy. Ami azzal a szegény állattal megesik... Több, mint méltatlan.

Hú, bele se kezdek, mert amit a regény, a film is ki tudta hozni belőlem. Már írtam is, az emberek nem érdemlik meg a lovakat. Szégyen, hogy olyan fajba tartozunk, ami képes ilyesmiket művelni más élőlényekkel. És hiába lesz happy end, hiába pozitív a film, nekem betalált a keserű pirula is.

Jogi sorozat, amit érdemes is nézni? Most nem vagyunk vele elkényeztetve. Azon kb. hetente morgok vasárnaponta, hogy a Matlock mennyire nem az. Azt is sajnálom, bár szeretem a nyomozásaikat, hogy Elsbeth kb. teljesen félretette a jogot. Egyszerűen nincs rendes, heti nézős jogi sorozatom jelenleg.

Viszont, amikor a Netflix hozza a The Lincoln Lawyer-t, akkor legalább darálok egyet, amit a negyedik évadában is érdemes nézni. Minden benne, amit eddig is szerettem, de meg is tudott újulni.

Miben más a negyedik évad? Mickey saját magáért kell, hogy harcoljon. A 3. évad olyan véget kapott, hogy Mickey-t gyilkosság gyanújával letartóztatták. Most már tárgyalnak, Mickey képviseli magát, miközben a csapat segít neki és Lorna a céget is igyekszik életben tartani. Egyaránt van benne nyomozás és tárgyalótermi krimi is, így mindkét típusból nyújtani tudja, amit szeretek benne. A védő és ügyész csörtéit, a trükközéseket a tanúkkal és a bizonyítékokkal. Miközben az igazságit is kutatják. És a krimi is értelmes, nyomról nyomra, felépítve az esetet.

Természetesen ennek is Connelly-regény az alapja. Sajnos, nálunk már rég nem adtak ki belőle újat, ezt sem olvashatjuk magyarul. Ki hogy van vele, nekem a tárgyalótermi krimi nem megy még angolul. Vagy a helyszínelős. A Csontembert nagyon el akartam olvasni, nekiestem angolul, de a rémálmaimban jön elő, ahogy szótároztam, amikor Linc és Amelia egy helyszínt néztek át... Elkalandoztam. A lényeg, hogy az alapját jelentő regényt nálunk nem adták ki. Így mondjuk a meglepetés ereje megvan, nem tudtam előre, mi lesz. De akkor is, én szívesen olvasnám is a Mickey Haller könyveket.

A Netflix a szereposztással sem szokott mellélőni. Sikerült visszahozni minden állandó szereplőt és visszatérőket is kaptunk. A legnagyobb szerepet közöttük Neve Campbell kapta, aki kiáll Mickey mellé és az ügy végére társügyvédként, védőként is becsatlakozik. Pedig ő megszállott ügyész! Kicsit voltak eddig fenttartásaim vele, de most jól megírták az ő részét is. A másik visszatérő pedig Lana Parrilla volt, aki gyilkos séfet és Mickey szeretőjét játszotta korábban. Most a börtönből tenne keresztbe a főhősnek, és okoz is pár kemény percet a tárgyalóteremben.

Lorna kis ügyei hoztak más eseteket, de a központ Mickey védelme lett. Jól felépítve, érdekesen. Alapvetően megállt az eset a maga lábán, de kapcsolódik korábban történt eseményekhez is. Ahogy már emlegettem Lisát a 2. évadból visszalépve, az ügy megoldásának is köze lesz egy korábban bemutatott történethez. Lehet annak ismerete nélkül is érteni, de ad neki egy pluszt, ha látta az ember az előző évadokat is.

Külcsínre tudja ugyanazt, amit eddig is. Stílusos, városi, több helyszínnel és jó ruhákkal. A színészeket is simán ide rakom, már megvan mindenkinek a maga megszokott megjelenése, kiegészítői. Pl. Lorna kutyusa vagy Mickey öltönyei.

Semmi rosszat nem tudok rá mondani, hozta a szokott szintet. Jó tárgyalótermi sorozat, jó krimi. Jó színészekkel és most először Neve Campbell is tetszett benne. Lesz ötödik évad is, hála égnek. Legalább így van egy jó jogi sorozat...

Van még olyan Disney-klasszikus, ami nem létezik filmként is? Hirtelen nem jut eszembe egyik sem. De, a Vaiana/Moana. A Jégvarázs. De a régiek, a klasszikusok szépen sorra elkészültek. Még az állatosak is.

Nem a saját, de az egyik barátnőm nagy kedvence volt a Susi és a Tekergő. Ezért volt cocker spániele. Elnéztem én is, de nekem nem volt a top3 listámban sem benne. Így az élőszereplős verzió elé is kételkedve álltam - Az oroszlánkirályt pl. nagyon szerettem és nem voltam lenyűgözve az új verziótól. Pedig nagyon győzködtem magam mellette.

Most erre nem volt késztetésem és elég hamar kaptam is, amin moroghattam. Azon már túltettem magam, hogy mennyire félrement nálunk a cím. Gyerekként nem zavart, de már értek angolul. Amikor Édesem megkapja a kiskutyát, azt mondja, olyan mint egy kis hölgy. Innen lesz a neve Lady. Magyarul is maradhatott volna, ez azért nem egy ismeretlen kifejezés nálunk sem. De nálunk Susi lett. Miért? A mai eszemmel már be is ugrik róla Bajország kedvenc nyomozója, aki az unokahúgát hívja magában Sushinak. Ok, elkalandoztam. Átfutott most is az agyamon a neves problémám, de nem ezen akadtam meg.

Hanem, hogy ezt is utolérte a multikulturalizmus. Miközben nem lett modernizálva a környezet, simán lehetünk a XX. század első felében, Lady (Susi nem lesz nálam, bocsi. Annyira gagyi névnek érzem.) gazdái vegyes házaspár - fehér férfi, fekete nő. Aranyosak, helyesek, nincs velük semmi baj. De ebben a környezetben? Kvázi vártam, mikor jönnek a tüntetők és akarják szegregálni a nőt vagy elüldözni őket. Tudom, Bridgerton-hatás, de ezzel nem fogok tudni megbarátkozni. Azt írtam már, hogy a neves doktor meg a koreai gyökerekkel rendelkező Ken Jeong? F. Murray Abraham meg annyira sztereotíp olasz éttermest játszik, hogy az már maga egy sokkhatás. Most komolyan, így kell modernizálni a Disney-meséket? Pedig én igyekszem nyitott lenni, de egyszerűen nem értem a miérteket.

Erre jön rá, hogy a mese semmilyen új elemet nem kapott. Elmesélik a klasszikus Disney-t, csak emberekkel és animált ebekkel. Hát igen, még egy dolog, ami azért bántja a szemem és az agyam. A beszélő kutyák. Ezért is kellett őket animálni, gondolom én. Egy igazi cocker még úgy tenni sem tudna, mintha beszélne és mozogna a szája. Az eredeti, rajzolt mesében semmi bajom vele. De amikor élőszereplős, akkor miért kellett ezt is így átvenni? Ez is bántotta a szemem.

Mennyire cukik a kutyák? Változó. Van egy-egy jelenet, amit szépen megcsináltak. De összességében én visszasírom a régi, rajzolt verziót. Lady még csak hagyján, de Tekergő? Nagyon távolról hasonlít csak arra a kutyára, amit a mesében megszerettem. A mellékszereplő kutyusok, a vadász meg a beöltöztetett házikedvenc sokkal jobban sikerültek. Az a híres jelenet, a spagettivel. Na, az animált kutyákkal nagyon furcsa. Nem néz ki jól, pláne, hogy egy Oscar-díjas színész énekel nekik a háttérben annyira... fájdalmasan.

Pedig a mese nem véletlenül klasszikus, aranyos mese. Állatbarát, humoros, szerethető a története. Az üzenete is éppen az, amit a Disney mindig is zászlóra tűzött. Szeretet, család kell. Legyünk hűek, harcoljunk a sajátjainkért. Még akkor is, ha James Herbert rémálmából szabadult patkányokkal kell csatát vívni.

Maradjunk annyiban, ha az unokahúgom meg akarja majd nézni, én a régi mesét fogom elővenni neki. Ez nem tudott semmit hozzátenni, kevésbé aranyos és a zene sem olyan, mint régen. Nem modernizált, nem frissít, a kutyák sem helyesebbek így. Az meg, hogy ebben vegyes pár van, nem fogja növelni a történet értékét.