Még egy Stephen King feldolgozás. Ezt ráadásul már filmesítették is, és elég nagy nevekkel. Annak idején Arnold Schwarzenegger öltötte magára a versenyző öltözetét, hogy próbálja megmenteni a nyomortól a családját.

A mostani verzió nem kevés modernizáláson esett át. Ha őszinte vagyok, azt is írhatnám, hogy az eredeti King történetet derűsebbre és családi akcióvá tették. Mindaz, ami az eredetiben vágott és dráma volt, itt vagy ki van hagyva, vagy annyira meg van szelídítve, hogy nem nagyon ismerni rá az eredetire. Máshol vannak a hangsúlyok is.

Ebben a verzióban az van kiemelve, hogy az ilyen valóságshow-k a tévében mennyire megrendezettek és mennyire mű az egész. A Menekülő ember a legnézettebb, a leginkább véres. Ben bármit megcsinált volna, csak ezt nem. Ám pont erre szemelek ki, másba nem kell. A kislánya betegsége miatt nincs választása, elvállalja. Hogy aztán az élő műsorban lássa, mit és mennyire forgatnak ki. A beszédeit kedvükre vágják, vagy egyenesen meghamisítják. Hazugságokat mondanak róla és a családjáról is. Mű az egész és az életben maradásához sem az kell, hogy talpraesett legyen és megoldásokat találjon, hanem a show szerkezetébe úgy illeszkedjen, mint a nagy kihívás, a nagy ellenfél és nem az, akit gyorsan levadásznak.

Ugyan említve vannak olyasmik, ami az eredeti regényben és filmben is benne volt, pl. a munkahelyi környezet hogyan teszi tönkre a dolgozókat és csodaszámba ment, hogy Ben nem lett steril és született egy lánya. De minden, ami mögötte volt, ebben nincs meg. Egyáltalán nem tették bele, hogy a felesége pl. kénytelen prostituálni magát, hogy ne halljanak éhen. Az eredetiben hullanak az emberek, és a szereplőknek nem lesz jó sorsa. Ben felesége is nagyon csúnyán végzi, de a show is más véget ér. King nem happy endet és szórakoztató akciót írt, hanem disztópiát, ami bedarálja és megöli a jó embereket.

Ezt a film nem vállalta be.

Maradnak a szórakoztatásnál és kissé Éhezők viadalát is idéz, ahogy Ben és a műsor mögötti ember, Dan Killian játszmáznak egymással. Katniss és Snow, más köntösben. Ez egy szórakoztató, egyszerűbb és megnyerhető film. Jobb popcorn mozi így, viszont ki is van herélve. Azért az másként és jobban ütött volna, ha Ben meghalna a végére, ahogy a családja is. Mert esélyük sincs - ahogy King kitalálta. De ez nem az a sztori, csak részben.

Magához képest meglepő, mennyi pénzt beleöltek. Nem olyan nagyon látványos, de nem is aprózták el a filmre szánt pénzt. Tényleg akciófilm, menekülésekkel és sokféle harccal. Mondjuk, ez mindig kevésbé ragad meg.

Ami nekem megmaradt, az a szereposztás. Ami azért nem rossz. Brolin jó gonosznak, a leginkább karakteres szereplő a történetben. Powell akciófilm hősként még nem győzött meg, de inkább ő, mint egy akciópapa. Különben talán ezért lett Ben alakja intelligensebb és inkább az eszével dolgozó alak, nem mint Arnie annak idején. Másabb maga a színész karaktere. Akin különben meglepődtem, Lee Pace. Ő a fővadász és nem ismertem rá. A stáblista után kerestem vissza, mégis, ki volt ő ebben a történetben.

Egyszer megnéztem, és kb. az a fő véleményem, hogy a mostani feldolgozások közé illik. Jobban eltérnek az eredetitől, popcorn filmek és még a végét is átírják... Ok, itt nem fájt annyira, mint a The Long Walk esetében, de et is más.

Mivel is lehetne kezdeni? Mennyire Netflix-tipikus a sorozat? Mert az volt az első, ami eszembe jutott, ahogy néztem.

Ennél jobban nem is lehetne LMBTQ sorozat, a szokott tartalmakkal. Az eredeti címével még inkább az lett volna, de azért annyi esze volt a készítőknek, hogy nem a Rózsaszín bakát nézetik velünk. Ennél jobb a Boots, ha az eredeti jobban ki is fejezi, mit kapunk.

Mert mi is ez a sorozat? Van egy kamasz, Cameron. Nem találja a helyét, csak a legjobb barátja tudja, hogy meleg. Kilátásai meg nincsenek. Annyira nem jó tanuló, hogy ösztöndíjat kapjon és nem is jó sportoló. Ő az, akit a nagyobbak mindig kiszemelnek és kínoznak. Az anyja, az egyetlen szülője meg narcisztikus, észre sem veszi a fiát, vagy ami van vele. Teljesen lekötik a stiklijei, mert finoman szólva szélhámos az asszony. Így, amikor Ray a tengerészgyalogsághoz készül, felajánlja, hogy menjen ő is vele. Van egy olyan szabály ugyanis, hogy az együtt jelentkező barátokat egy helyen képzik ki. Cameronnak csak annyit kell vállalni, hogy tovább titkolja a szexuális irányultságát, de eddig is ezt tette. A sereg ugyanis nem enged a soraiba melegeket.

A film innentől kezdve két vonalra szakad: az egyik maga a kiképzés. Kvázi kikényszerítik a srácokból a teljesítményt és elég kemény eszközökkel mondhatni mintára törik őket. Ahogy beszélnek velük, ahogy alázzák őket, ahogy a szakaszon belüli játszmákat erősítik. Nem egy emberbarát környezet. De hozzászoknak, edződnek és minden résszel kicsit jobban katonák lesznek ők is. Nem fest szimpatikus képet a kiképzésről a sorozat, és nem is magyarázza el, miért kell ilyennek lennie. Arra viszont bőven van utalás, hogy ez a kezdet. A kemény tisztek, nem a srácok előtt, pl. gondos apák és közük nincs a kemény szerephez, amit játszaniuk kell. Amikor az egyik srác öngyilkos lesz, a beosztott kiképző sokkal inkább kikészül, mint a srácok.

A történet másik fele a karaktertörténeteké, kiemelten a meleg téma. Cameron, aki titkolja, mi ő, de azért bőven lesz, aki ráérez. Egyszer még szerelmesnek is érzi magát, amikor az osztagba kerül egy biszex srác, akit ráadásul vele tesznek egy ágyba. Igen, mert még saját ágyuk sincs. Kettesével alszanak. Ennek is mi értelme? Ők ketten el is poénkodnak azon, hogy annyira homofób a sereg, közben meg a szókincsük, amiket csináltatnak velük, nagyon homokos az egész. A másik kiemelt szál ezen a vonalon az egyik kiképzőjüké. Sullivan a mintakatona, kitüntetésekkel és felívelő pályával. Csak éppen ő is ugyanazt titkolja, mint Cameron. Amikor szerelmes lett a seregben, kezdtek gyanúsak lenni, akkor kérte át ide magát kiképzőnek. De nem engedik el a témát. Azt is kimondják különben a sorozatban: ő egy remek katona. Miért nem száll le arról a sereg, hogy kivel alszik együtt?

De a többi fiúval jönnek egyéb témák is. Az ikrek, katona apával - az egyik a mintakatona alap, a másik a dagi, aki majd megszakad, hogy bebizonyítsa, ő sem értéktelen. A börtön helyett a katonaságot választó fiú. De van olyan értelmiségi családból származó is, aki még hazudott is otthon, hogy katona lesz, mert a család annyira elítéli a sereget. Ő viszont úgy látja, csak belülről változtatható a rendszer.

Ki tudták tölteni, a személyes történetekkel és a melegek elleni kiközösítés átívelésével. Különben, nagyon semminek tűnik az a boszorkányüldöztetés, amikor a végén a tévében látják, hogy irány Irak. Nem is lep meg, hogy 2. évad nem lesz. Az milyen lenne? Egy meleg Bőrnyakúak? De nem lesz, szóval mindegy.

Látványra hoz mindent, amit az ilyen katonai kiképzős sorozatokban vár az ember. A körletet, egyenruhákat, pályákat.

Hozzá jönnek a színészek - a nagy kiborulásokkal vagy a nagy üvöltésekkel. Max Parker kapott összetettebb szerepet, ő a nem is annyira titkon meleg kiképző. Neki az egész évad egy gyötrődés, mit tegyen. Leszereljen? Maradjon katona? Megéri megtagadni a szerelmét?

Ha már casting - feltűnő, mennyire LMBTQ kirakatszínészeket tettek bele. Állítom, Miles Heizer személyének köszönhető például, hogy a 13 okom volt végére Alex meleg lett, noha nagyon nem annak indult. Ha már Heizer - ok, nagyon kölyökképű. De 30 elmúlt, és ő játssza a zsenge 18 évest? Rég volt már a Parenthood és abban is ugyanezt a korosztályt játszotta. Azt meg még mindig nem értem, Vera Farmiga minek játszotta el az ellenszenves anyját. Hát, nem a tipikus szerepköre a színésznőnek.

Sajnos, ritka mocskos a sorozat nyelvezete is. A katonai környezet miatt valamennyire értem, de nagyon nehezen szokta meg a fülem. Borzalmasan beszélnek benne.

Egyszer mindennel együtt meg lehetett nézni, de annyi elég is volt.

Erről a filmről nem fogok sokat mesélni. Ahhoz jobban kellene értenem, de leginkább csak arról tudok írni, hogy nehezemre esik megfejteni, miről is akart ez szólni.

Még csak azt sem tudom értelmesen összeszedni, hogy a látottak, a cselekmény mi volt. Ami biztos, hogy van egy Dondo nevű kamaszfiú. Az apja halász volt és nem tért vissza. Az anyja már beletörődött, ő már a temetést is megszervezné. Dondo azonban mindenféle álomba kapaszkodik, hogyan élhette túl az apja. Pl. akár egy lakatlan szigeten is kiköthetett. Közben iskolába jár, barátkozik az iskola legokosabb lányával. Más barátja nem nagyon van. Kijár szörfözni, ahol egy most érkezett, fiatalokból álló csoporttal barátkozik össze. Meg van egy helyi templom is, ahol a lelkész szívesen a nyájba látná.

Ahogy írtam, nem lehet jól leírni. Pedig, azt még nem is fejtegettem, hogy a látottakból mi igaz, vagy mi lenne szimbólum. Mert azok a szörfösök, azokról simán el tudom képzelni, hogy valójában nincsenek is. Dondo valamiféle természetfelettit képez le velük, ha azt már nem tudnám besorolni, hogy pontosan kiket is. Tengeristeneket? Isten, Jézus és társaik lennének? Nem mondhatnám, hogy a film segít kitalálni.

Dondo szenved és a gyász szakaszait látjuk vele. Volt itt tagadás, mély bánat harag is. Az még növeli a képzavart is, hogy a vallás is ott van folyamatosan a történet peremén. Kisváros, viszonylagos szegénység, kapaszkodnak a hitbe. Dondo családja nem éppen vallásos, de a helyzetük azért az ő nézeteikre is hatással van.

Dondo drámáján túl van még egy vetülete a történetnek. A kitörés és annak nehézsége. Nem mintha Dondo lenne az, akinek esélye van innen elkerülni. Nem különösebben okos, nem kiemelkedő semmiben és szegények is. Neki nem nagyon látom, milyen jövője lenne. Itt ez nem is lényeg, itt az apja halálának gondolatát kell elfogadnia. Viszont, a vele barátkozó Sas színjeles és nem csak szorgalmas, ő intelligens. Nem is akar itt maradni, ő elmehet innen ösztöndíjjal. Mégis, nehezen indul el. Egy ponton nagyon szépen megfogalmazza, hogy nem akar itt maradni. De az sem kell neki igazán, ahova mehetne. De akkor mit lehet tenni?

Nem reménytelenség uralja a filmet, mégis, valahogy azt éreztem ki belőle, hogy nincs menekülés. Csak csendes üvöltés, aztán élni kell tovább, miközben igazán nem változik semmi.

Nem látványfilm, dráma. A színészek adják el. McCartney-re épül, szenvedni mindenképpen látványosan tud. Plusz, természetesen szerencsétlennek éreztem. Azt nem fejtettem meg, Dondo direkt ilyen-e, de nem egyszer futott át a fejemen, hogy szánnivaló ez a fiú.

És kiteszem a pontot, ez a film az a tipikus fesztiválfilm, amitől fáj a fejem. Azt viszont megjegyzem, hogy Skye szigeten forgatták. Olvastam már róla, most legalább tudok hozzá képet is kötni.

Az évad végére meg fogok lepődni? A Landman (s02e09) egész része altatás volt, gyerekes szálakkal. Pl. Angela elég nehezen viselte, hogy a lánya egyetemi előkészítő táborba megy és nélküle. De sejtem, azért altattak, hogy a vége annál nagyobbat üssön. Cami húzott valami váratlant, bár elő volt készítve. Az állandó szereplőknek adtak legalább egy-egy jelenetet, pl. ügyvédnőnk is csak kibékült mérnök barátjával, de minden olyan kis hétköznapi a véghez képest. Kb. kis semmilyen résznek mondanám, ha nem az lett volna a vége, ami. Plusz, még egy érdekes téma előkerült benne. Ainsley szobatársa kapcsán - olyan finoman olvastak be a szélsőséges liberalizmusnak, hogy merengtem is, hogy ez most kritika vagy sem.

A Palm Royale (s02e10) évadzárót kapott, ami elmenne a sorozat végének is. Szó se róla, ez is gagyi volt, mint minden eddigi rész. De legalább voltak meglepő esetei - mint a Dellacorte alap felnyitása, vagy az, hogy hősnőnk kinek a felesége lett a végére. Azt biztosan nem jósoltam volna meg semmilyen pontján a sorozatnak. Amúgy meg szépen elírtak mindent, amit eddig felépítettek. Norma kimosdatását hagyom is, az csak simán fájdalmas. A szokott idiótaság is - Doug komolyan azt hiszi, hogy a gyenge szívével visszamehet kereskedelmi pilótának? Szerintem úgy kiszórják az első orvosi alkalmasságin, hogy csak na. Színes, butácska és ebben még musical betét is. Ricky Martin nélkül, jegyzem meg. Azért táncolt, de már nem ő énekelt. Az átlagos részeknél az évadban egy fokkal jobb volt, de összességében nagyon buta egy kis sorozat és évad volt ez.

MacLean-kölykök bajban, ha Fallout (s02e05) összefoglalót tartok egy mondattal. Kifejtve, még egy kicsit többet tudunk meg a múltról. Azt már kezdem elengedni is, hogy ki itt a gonosz. Még egy ismeretlen alakot behoznak, aki szörnyeket teremt? Az eszéért nem fogom szeretni ezt a sorozatot. De már szinte ellendrukker leszek, hogy Lucy és Norm csak koppanjanak nagyokat. Valahogy azt éreztem ki belőle, hogy egy még nagyobb összeesküvést bele akarnak ebbe szőni, de nem biztos, hogy azt már be akarhatja venni az agyam. Így is elég katyvasz ez, nemhogy még kapjunk egy génsebész zsenit is is, aki szörnyteremtésben utazik... Legalább Maximus savanyú ábrázatát nem kellett néznem a héten, de a következőn gyanítom, őt veszik elő, hogy a most húzott nyitott véget még kicsit elhúzhassák...

Első orvosos menet - Chicago Fire és Med (s14/11e09). Sajnos a Fire lendülete nem tartott ki. Kelly nyomozása már kevésbé volt érdekes és bevonta a barátait is. Helyette Stella küzdött azzal, hogy a nevelt fiuk új nevelőt kap, el kell engedni. Érzelegtek, miközben látványos mentés meg nem akadt. Sem orvosi eset, amit meg kellene említeni. Bezzeg Violet és Vasquez közötti érzelmeket kezdik feszegetni, hadd legyen még inkább szappan... Ahogy a Medben meg Hannah apja jött látogatóba, hogy olyan végszóval távozzon: Dean szerelmes Hannahba. Frost egy színésztársával csevegett, meg szerezte vissza az ellopott pirulákat. Mi volt még? Egy orvosi eset kötött le, szépen összerakták, ahogy egy autóbaleset három tagja kapcsán lett megindult szülés, kísérleti műtét és félrekezelt hormonbetegség, ami pszichés zavarokhoz vezetett. Dr. Rabary is egyre többet megfordul a Medben...

Más szereplők kerültek előtérbe most a Grey's Anatomy (s22e08) kapcsán. Vagyis, Jo küzd azzal, hogy pihennie kell és a hormonok miatt folyton sír. Azt különben rossz értelemben találtam viccesnek, amikor a babaszobában elbeszélget egy másik, nem is beteg anyatárssal - és Jo sokkal jobban néz ki, miközben elvileg még súlyos beteg és a szívének is erősödni kell. Kiemelt szereplő még betegen sem nézhet ki rosszul... A nagy orvosi eset egy nagy daganat eltávolítása volt - kár, hogy újdonság nem nagyon volt benne. Shephardék nem is tudom, mennyi kivehetetlen daganatot vágtak már ki, ha azért az agyban ekkorák nem is akadtak. Amúgy meg Richard és az új kezelése volt a téma. Szintén, túl ismerős. Elnézem, kellemes orvosos szappan, de tény, hogy 22 év alatt már csak ismétlik magukat.

Remek kórházas sorozatos rész volt The Pitt (s02e02), mégsem fogok tudni sokat írni róla. A sémát már ismerjük: göngyölik a meglevő eseteket, miközben újakat is kapnak. Még egy kicsit beljebb megyünk abban, kinek hol tart éppen az élete. Pl. Robbie új barátnője is feltűnt, Langdon meg nagyon próbál mesélni az elvonóról, de nem nagyon talál közönségre. Robbie látványosan mellőzi, ezt is írhatnám. De az jó benne, hogy valóban inkább orvosi, mint szappanopera. A magánélet a nagyon kis mellékszál, azt viszont nagyban nézhetjük, hogyan csapolnak le folyadékot vagy szüntetik meg a gyógyszer miatti órák óta tartó fellációt. Azért komolyabb esetek is voltak, de az is jó volt - hogy kisebb és nagyobb ügyek is összejönnek, ettől életszerűbb. Azt is kezdik alapozni, hogy Robbie betegközpontú, személyes módszere és Al-Hashimi MI mániája egy ponton valamit kirobbanthat. Sokszereplős, mozgalmas, érdekes esetekkel és már bírom ezeket a dokikat is. Jelenleg ez a kedvenc heti nézős.

Máig vallom, hogy a kedvenc kémfilmem a Kingsman. Az első rész, amelyben Eggsy színre lép. A folytatással is kijöttem, de ott már komolyabb fenntartásaim voltak. Máig nem is értem, Vaughn miért nem trilógiát készített, miért kellett egy előzményfilm?

Ok, azért vannak tippjeim. A kezdetek is egy trilógia kezdete lehetett volna. Már ebben vannak rá elég komoly nyomok - hogy a Conrad áldozata/cseréje miatt életben maradt ifjú Kingsman alapítótag lett, ráadásul Aaron Taylor-Johnson játszotta. Egyértelmű jel, hogy vele még tervek voltak későbbre. Vagy, a végére betett jelenet, amelyben bemutatják Sztálin ellensúlyát, Hitlert. Simán el tudom képzelni, hogy lett volna még egy II. világháborús és egy hidegháborús epizód, hogy visszaérjünk a jelenbe. De ebből már nem lesz semmi. Több okból sem.

A legnagyobb persze az, hogy A kezdetek bődületes bukta lett. Talán a hangnememből már látszik, hogy nekem is ez a leggyengébb a 3 film közül és egyszer megnéztem, de annyi bőven elég is volt belőle. Az alapgondolatra visszatérve, nem kicsit veszteséges. Még csak a kritika vagy a nézők sem szerették, mondjuk úgy, hogy inkább szidjuk, mint szeretjük ezt a filmet sokakkal együtt. Nem elég, hogy ez nem fog folytatást kapni, szerintem sikeresen összehozta azt is, hogy Eggsy se kap újabb részt, azt viszont komolyan sajnálom.

Akkor, a mostani film. Annak a meséje, hogy miért alakult meg a Kingsman és ki volt mögötte. Ezért alig Kingsman film, tényleg a záróelem csak az alapítás. Addig meg inkább egy kémes thriller, mint az akció, amit Vaughn ezzel a címkével tálalt nekünk. Én még ezt is lenyeltem volna, ha kicsit... ügyesebben van megírva.

Az egy dolog, hogy a háború mögé tett egy Moriarty szintű gonoszt, aki mindent kitervelt és segítőkkel igyekezett romba dönteni a világot. De az, ahogy a történelmi figurákat használta... eleinte még megmosolyogtatott, de amikor rájöttem, hogy az a nő bizony Mata Hari, azért kezdtem kiakadni. Pedig voltak törekvések kicsit a történelemre is támaszkodni, de elég vad irányokba kanyarogtak. Főleg a Hajnal Szeme kapcsán, de Raszputyin is megérne egy misét.

A másik, ami a cselekményben rossz ötlet volt, Conrad megölése. Nem is a halála, mert az aláhúzza, hogy az ő emlékére és tiszteletére alakul a Kingsman. (Megjegyzem, nekem jobban tetszett volna, ha Orlando hal meg és a fia hoz az emlékére létre egy kémszervezetet az apja szellemében. A folytatások tekintetében is jobb lenne, mert ha lett volna, a II. VH-ra Conrad negyvenes lehetne saját kiképzendő fiú utóddal, míg Orlando egy 60-70 éves szervező?) Az igazán rossz ötlet az, hogy mennyire a véletlenek összjátéka kellett hozzá. Conrad értelmetlenül hal meg. Túléli a bevetést, már be van ígérve a kitüntetés, amivel átkérné magát az egészségügyisekhez. Erre a sajátjai egyike lövi le, mert kémnek nézi? Ha a csatatéren esik el, egy német lövi le - bármi, csak nem ez a banális halál. Addig is voltak fenntartásaim, de ezen jelenet után már komolyan morogni kezdtem. Aztán jött Mata Hari is...

Pedig egyes helyeken még tud villantani a film. Az pl. remekül ki van találva, ahogy Raszputyin orosz táncok harcmodorában küzd. Vagy, ahogy felhasználják a mítoszt, mennyiféleképp igyekeztek megölni, mire nagy nehezen sikerült végezni vele. Az akciók, ami a filmek védjegye volt, tud működni ebben is és vannak látványos elemei. De kevés, és elveszi tőlük a súlyt a machinálás.

Még egy, amit sajnos kihagytak. A Kingsman vicces volt. A King's Man nem az. Minimális humoros elem akad benne, szinte semmi. Ezzel is vesztettek valamit, ami a márkajelük volt.

Pedig, az is látszik rajta, hogy egy nagyon sikeres filmsorozat egyik része. A kosztümök, helyszínek, a stáb. Brutális, milyen színészek vállaltak benne kisebb szerepeket is. Pl. Daniel Brühl, aki mondhatni a Marvel után már rutinos volt a hasonló karakterekben. De Tom Hollandert is emlegethetném vagy Charles Dance-t. Akkor még menő volt Kinsman-filmbe szerződni. Kár, hogy két főszereplő nem stimmel igazán - Gemma Arterton megközelítőleg sem hozza azt a Peggy Carter alakot, akinek megírták. Ahogy Ralph Fiennes is inkább hihető a konspiráló nemesnek, mint a harcosnak, aki vív és lő meg leveri az ellent. (Még egy ok, hogy nem a jó Oxford halt meg a filmben.) A mellékszereplők, mint Ifans és Hollander, sokkal eltaláltabbak és szerethetőbbek.

Ok, a végére hagytam még egyet, amin bőven morogtam. Ezt szinkronnal néztem, eredetiben nem tudom, kezdett-e valamit Goode a hangjával. De a szinkronban még arra sem vették a fáradtságot, hogy álcában legalább mélyítse a hangját. Megírva úgy van, hogy meg kellene lepődni, amikor kiderül, ki a minden mögött álló sötét elme. A szinkronos változatban meg első hallásra lehet tudni. Roppant illúzióromboló volt ez is.

Vaughn ezt követően az Argylle-lel is bukott egyet, amit szintén a Kingsman-univerzumba igyekezett kapcsolni. Tartok is tőle, hogy mi lesz a következő projektje. Már láttam a neve mellett Cristiano Ronaldóét... rossz értelemben félelmetes.

Nem mondhatnám, hogy a 2. évad jobban behúzott volna. A Tomb Raider nekem jobban tetszik, amikor kalandfilm jelleget kap és nem mágiáva, mítoszokkal keverednek. Erre az évadra különben nagy kanállal etették velünk a misztikumot.

Ha nagyon röviden össze akarom foglalni, akkor Larát szépen átverik. Kicsalnak tőle egy műkincset a családi gyűjteményből, egy afrikai maszkot. Azzal természetfeletti erőket szabadítanak el és még több maszkot akarnak megszerezni istenszerű tulajaiktól. Az orisáktól. A cél pedig a világ újraalkotása. Lara persze ezt nem hagyhatja és megindul a versenyfutás a maszkokért.

Több helyszínre ellátogatunk és minden maszknak más típusú ereje van. A gazdáikkal különféle karaktereket ismerünk meg, és ezek egy része csatlakozik a csapathoz, így mindig kicsit többen lesznek egy közös célért. A végére persze a nagy összecsapáshoz is odaérünk, amiben mindenkinek ki kell vennie a részét.

Nem is lett volna nagy baj, csak valahogy olyan fura, milyen erőkkel játszanak itt. Mivel Larának van hacker barátja, mérhetetlen vagyona is, mondhatni, minden nehézséget gyorsan le tud küzdeni. Most még természetfeletti segítőket is adtak neki, akkor aztán tényleg a csillagos ég volt a határ. Annak ellenére, hogy a gonosz gyűjtötte a maszkokat, a mellékszereplők között volt olyan is, aki elesett ellene a harcban - mégsem volt igazán veszélyes mindenki másra. Túl sok mindent fel tudtak sorakoztatni ellene, akár az orisák és a népük, akár maga Lara és a barátai.

Az sem szerencsés, mennyire hasonló jellege van a sorozat nagyjának. Egyik maszktól futnak a másikig, megismerik a tulajt és kezdik elölről. Ha már eleve csak pár részes az évad, lehetett volna kevésbé azonos jellegű. 8 rész nagyon nem sok, nem kellett volna megszakadni a sok epizód megtöltésével.

Akció kalandnak azért így is elmegy. Sokféle eszköz, többféle harc, ebben az évadban mágikus is. Azért az látszik, hogy nem a Netflix zászlóshajói közé tartozik, de nem is hanyagolták el. A maszkok és képességeik meg vannak jelenítve, a csaták is korrektek. Lara mozgásába, a világába pedig nagyon igyekeznek a játékot életre kelteni. Ráismerni.

Azt nem igazán díjaztam, hogy visszatérő elem az évadban, hogy milyen az erkölcsös kincsvadászat. Egész egyszerűen felesleges moralizálásnak hat, hiszen Lara már eredendően egy más standard szerint ténykedett. A családi vagyont is mondhatni már múzeumoknak adta. Akkor már inkább az, hogy a világot érdemes-e megmenteni, vagy megérett egy újraindításra. De az kevesebb szót kap.

Sok mellékszereplő van, igyekeztek velük egy kis humort belecsempészni. Lara a komoly és komor lady, kellett mellé valami lágyítás. Nem feltétlenül hatásos mindig, de a karakternek jót tett pár lazább barát.

Nem rossz, csak igazán jó sem. Lenne kaland vagy fantasy, a vegyítés egy ilyen történetben egész egyszerűen furcsa. Még akkor is, ha a Lara Croft filmekben is fordult elő természtfeletti. Ebben most egyszerűen sok a mágikus képesség és összecsapás. Jó, az sem emelte a hangulatom, hogy Hayley Atwell hangján szólalt meg. Kb. minden rész első felében Peggy Cartert kerestem, még hasonlít is a személyiségük...

Ha valaki olyan filmet keres, ami gótikus, egyedi szépségű, van tartalma, horror is, de nem is - kitől nézzen meg valamit? Gyerekkoromban Tim Burtont javasoltam volna, és sokáig ki is tartottam a véleményem mellett. De, egy ideje azért már más nevet mondanék. Guillermo del Toro.

Nem fogom a teljes életművét méltatni, de határozottan egyedi és nagyon jó abban, amit összerak. Ezt már csak azért is hangsúlyozom, mert amikor megláttam, hogy Shelley adaptációt csinált és ilyen szereposztással, szkeptikus voltam a javából. Nem véletlenül tartott sokáig, hogy rászánjam magam. Ez a történet egyszerűen nem nagyon mesélhető jól, a szörny motívum és a feldolgozások rég elvitték teljesen más irányba. Meg a casting is...

Aztán elkezdtem mégis megnézni, és azt vettem észre, hogy ez valami ritka jól sikerült. A szerkezete, amit a történettel és a mondandóval műveltek, ahogy a film kinéz. A téli időszakban eddig simán ez a kedvencem, azzal együtt, hogy én nem szeretem az eredeti Mary Shelley történetet - olvastam, de általában előbb olvasok, mint filmezek, így ez nem meglepő.

A film annál inkább az lett. Nem is tudom, kinek a tragédiáját emeljem ki belőle. Egy annyira életigenlő, a szépséget és életet ünneplő film lett, miközben mindenki szenved, nyomorult és sorra jönnek a tragédiák. Még mindig próbálom megfejteni, ez hogyan jött össze neki. Mert annak ellenére, hogy tényleg az egyik rémes eset jön a másik után, mégis oda lyukadunk ki, hogy az élet értékes és lehet szép, csak meg kell élni.

A történet első felét Victor meséli el. Hogy lett annak a megszállottja, hogy legyőzze a halált. A pártfogója, a testvére és annak menyasszonya, majd a kísérletek meséje. Zsenialitás és megszállottság keveréke, ami újabb színeket kap, amikor a Lény megérkezik. Gyönyörűen le van zongorázva, hogyan érünk el az újabb szörnyűségekig, hogy aztán majd a Teremtmény vegye át a szót.

Mit is jelent embernek lenni? Miért érdemes élni? Azok a jelenetek, amelyek inkább beleégtek az agyamba, ezen a történetszálon bontakoztak ki. A vak férfi története, aki az első barát és tanár lett. Az a horrorba is illő jelenet, amikor jöttek a farkasok. A halál, majd a visszatérés és annak a tudata, hogy még elmenni se tud. 

Van a filmnek egy nagy trükkje. Vették, amit Shelley megírt. Meg is lehet találni a filmen. De kiegészítették, sokkal nagyobb történetté írták. És múködik így, nekem még jobban is, mint az eredeti tette. Így igazán történet, fordulatokkal és még inkább kihegyezett drámával. Ez nem simán egy feldolgozás, ez adaptáció abban az értelemben, hogy tartalmat és értéket adtak hozzá.

Vagyis, a cselekmény jó értelemben változott, miközben hű is az eredetihez. Nagyon emberi és tényleg nem tudom jobban mondani, de egyszerre fájdalmas és szépséges is. Az életre is ez igaz, nemde?

A következő meglepetés, hogy mennyire jó a casting. Ebben mániás vagyok a szereposztás látatlanul nagyon nem tetszett. Oscar Isaac szerintem öreg Victornak. Elordit elég jó színésznek nem tartottam egy ilyen vállalkozásba. Mia Goth nekem mindig is ellenszenves volt. Waltz tűnt az egyetlen jó választásnak, bár látatlanul nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Az ő szerepe az egyik olyan a filmben, ami del Toróék érdeme. Az eredmény? Kb. senkiben nem tudok vagy akarok belekötni. Isaac intenzitással viszi végig a szerepét és a megszállottság, az végig lángol, ha a történet egyes szakaszaiban másért is. Jacob Elordi felnőtt a szerephez. Iszonyat jó egymás mellett Oscar Isaac dinamikája, tempója Elordi hozzá képest törékeny, mégis erőteljes szenvedőjével. Még Mia Goth se irritált, pedig ő tényleg az ellenszenvesek listáján van nálam. De kisebb szereplőket is nézhetnénk, Felix Kammerer Victor öccseként úgy odavágta Victornak, hogy ő a halál, míg addig ő volt a napfényfiú...

Jól is néz ki ez a film. Végig egyensúlyoz sötét líra és horror között. Mint a Teremtmény pusztító ereje és törékenysége egyszerre. Vagy az a torony, ahol a kísérletek folytak. Nem néz ki CGI agymenésnek, de ami kell, az látványos.

Most nagyon várom, mire lesz ez elég a díjosztókon. Én drukkolok neki, ez egy sötét költemény filmkockákon. Nem tudok olyan elemet mondani, ami ne lett volna benne kellemes meglepetés. Golden Globe legjobb film jelölése már van különben, de ezt még meglátjuk. Szóval, del Toro megint csinált egy 'Ezt látni kell' filmet.

Most belegondoltam, mennyi ikonikus szerep van, ami meghatározta Neeson karrierjének egy-egy szakaszát. Ő volt Oscar Schindler, eljátszott nem egy ír hazafit, felvette a Jedi jelmezt, aztán megteremtette az akció papák korszakát. Annyira bele is merült az utóbbiba, hogy nehéz elképzelni, miket tett le korábban az asztalra.

A Feloldozás nem jelent újabb váltást vagy egy újabb nagy szerepet. Viszont, emlékeztet arra, hogy ez a színész több a keménykedésnél és a hatásos odacsapásoknál, amik már korántsem állnak úgy neki, mint az első Elrabolva idején. Egy köztes út ezek a szerepei és a komolyabb talentum között. Mert Thug kemény férfi, a maffia embere és amikor olyanja van, akkor nagyon oda tud csapni. Ugyanakkor meg egy lassan betegségben mindent elvesztő, magányos és idős férfi, aki sikeresen elidegenített magától mindenkit. De olyan szinten, hogy amikor megvan a diagnózisa és békülne a gyerekeivel, még annak is a tanúi vagyunk, hogy fogalma sincs a fia nevéről és nem a betegsége miatt.

A film egyszerre története annak a próbálkozásnak, hogy a bűnszervezetben megtartsa a helyét, és ne jöjjenek ár, hogy egyre nagyobb bajok vannak az agyával; valamint a családjával való kapcsolatfelvétele, a békülés keresése. Egyik sem egyszerű menet, és ezért kell hozzá az olyan színész, mint Neeson.

Csak sajnos maga a film, ahogy meg van írva, problémás. A legnagyobb bajom az, hogy lassú. Kevés dolog történik, vontatottan és a nagy csavarnak szánt vég, Thug utolsó nagy kirohanása, nem ül eléggé. Elhiszem, hogy nagy pofon lehetett neki, amikor szembesült azzal, mennyit ér a Connereknek az élete és a nekik tett szolgálatai, de az már szinte túl kevés és túl későn. Addig a film kétszer fullad bele a sehova nem vezető drámába.

Lassú a tempó is. Bár nem minden maffiafilm pörög és a családi drámák mellett nem is kellene, hogy elvárás legyen a haladás, így viszont engem hamar untatni kezdtek. Bár össze van rakva, kicsoda Thug, milyen ember és miben kell a vég előtt megnyugvást találnia, kellett volna egy ütősebb keret is köré. Annyira későn jön már, hogy a főnöke milyen sorsot szánt neki, csak nem számolt azzal, hogy Thug elméje lassan elszáll, de ösztönök és egy élet tapasztalata nem tűnik el nyom nélkül...

Moland és Neeson dolgozott is már együtt - a rendező szerintem legjobb filmjének csinálták meg az amerikai változatát. (Megjegyzem, nekem az eredeti Stellan Skarsgard főszereplésével ütősebb.) De, amit ebből ki akartam hozni, hogy hajlamos lennék a skandináv györekere fogni az ilyesmit - a depresszív, szakmájában remek, de különben nagyon szerencsétlen főhőst. Csak ő nem rendőr, hanem bűnöző. A társadalmi kritikát benne, mert az is bőven akad a szereplők történetében és környezetében. Meg a tempóban azt, ahogy a végére berobban, mennyire más az igazság, mint amit addig Thuggal együtt hihettünk.

Csak éppen ez nem skandináv krimi, meg film is. Lehet, olvasva sokkal jobban tetszett volna, de ezt filmen néztem. És bármennyire is nem szívesen írom le, mert örülök, hogy most Neeson több szerepet kapott, mint sima akció papa elvárásokat, én unatkoztam.