Most is van egy évadzáróm, így jön helyette egy új – pontosabban visszatérő – sorozat is: Schmigadoon (s02e01-02). Avagy, két hétköznapi ember megint megy a musical világ dalos lankái közé. Csak éppen most más a gond: a szerelmet már megtalálták, most jön az izgalom. Így az idilli, napfényes világból átlépnek Schmicago városába.

Érdekes, hogy míg a főszereplőnő nem örül ennek, hiszen neki az idilli, derűs korábbi Schmigadoon kellene, én a mostani történeteket és musical utalásokat értem jobban. Már kiszúrtam Sweeney Todd helyi alakját, volt egy kis Kabaré, beléptek a Hair után szabadon a hippik, és az alap természetesen a Chicago, amiből a cím is jön. Csak éppen itt megcserélődnek a nemek: a férfi megy börtönbe, a nagydumás sztárügyvéd pedig egy nő.

Az elsőkét rész után ötletesnek tűnik, legalábbis eddig tetszett, ahogy átformálták, vagy inkább a szereplőkre húzták a musical történetét. Kicsit paródia, de annyi szeretettel, hogy érezni belőle, hogy ez egy humoros főhajtás a zsánernek.

Természetesen zene is van – itt is igaz, hogy benne van az eredeti szelleme, de csavarral, pl. teljesen más a szövegezés, mint az eredeti. Kellően látványos, musicales, és az előző évadhoz hasonlóan most is volt annyi érzékük hozzá, hogy olyan szereplők kapják a dalokat, akik maguk is vagy énekes – színészek, vagy Broadway-karrier is van mögöttük.

Ha már színészek: ami meglepett, hogy mindenki jött vissza. Kicsit antológia jellege is van attól, hogy Schmigadoon lakói mind itt vannak, csak Schmicago városában új szerepük van.

Eddig lekötött, ötletes, én várom a folytatást is.

A Chicago Fire (s11e16) kapcsán nem tudok ennyit mesélni, annyira séma szerinti az egész. A mentések csak díszletet jelentenek, a családi és baráti szálakon megy a téma. Viszik tovább a megkezdett átívelő szálakat, és kis lépésekben árnyalják a szereplőket.

Ami most kicsit többet tud, mint az átlagos történeteik – mert a szerelmi szálak bizony kaptafára készülnek és ismétlődnek – az Hermann feleségének küzdelme a rákkal. Az most is benne volt, hogy micsoda harc ez az egész családnak, és mennyire örülni a kisebb győzelmeknek is.

A Chicago Med (s08e16) tetszett most is jobban, bár ebben is megismerni az egy ideje követett mintát. Ha belegondolok, egy eset volt, ami furább volt a szokottnál. Az egyik gyakornok műtét közben lett rosszul, aztán őt kellett ellátni. Elég extra baja volt, ilyet még nem is hallottam: a hasi sérvén át a belei felmentek a mellkasába. Lettek elég ciki tünetei – érdekes is volt, hogy inkább aggódott azon, hogy a történtek miatt rajta fognak nevetni, mint a műtéten, amin át kellett esnie.

A magánéleti vonalon pedig Daniel és a takarítónő kapcsolata volt porondon megint. Nagyon unom azt a szálat, és ugyanazt kerülgetik, már megint.

Egy résznek elment, de olyan nem volt benne, amiért kiemelkedne az átlagból és megjegyezném. Ok, talán egy kivétellel. A megbolonduló apuka esete, az kész volt.

Ugyanezt el tudom mondani A mi kis falunk (s07e08) kapcsán is.

Megint több kis történetet kaptunk: jött Gyuri és próbált pénzt szerezni a kocsija visszavásárlására. Még egy olyan poént is megengedtek maguknak, hogy most Erika nézi a focit – hiszen a színésznő a másik sorozatában fociedzőt játszik. Értettem. Volt tetűvész és elméletek, kitől ki kapott tetűt meg házi gyógymódok. Laci meg megijedt, hogy a most karcsú barátnője olyan lehet, mint az anyja – kövér. Így felmérést kezdett végezni, hogy ki mennyire örökölte az anyja alkatát.

Most a szokottnál is lejjebb volt a humor szintje, nem is nagyon tudtam ezzel a résszel mit kezdeni. Azért az már nagyon fájó poén, hogy azt nyomozzák, valakinek a fején vagy az intim részein van tetű.

Emlékezetes rész meg talán csak az, amikor Lacit lehordta a pap.

Végül, az ígért sorozatzárás: az Alaska Daily (s01e11) zárta a meggyilkolt indián lány halálát. Elvarrtak minden szálat, és az újságírók eldöntötték, hol folytatják a karrierjük. Tipikusan az a vég, amit arra lehet szabni, lesz-e újabb évados berendelés. Ha lesz, maradnak. Ha ez a vége, feloszlanak, és mindenki megy egy menőbb laphoz.

Szépen hozta a krimi vonalat, és kifejezetten szerettem, ahogy összerakták az igazi történetet és csupán az igazság, a sajtó erejével elérték, hogy az ártatlan kikerüljön a börtönből, a bűnös megfizessen.

De ennél is jobban sikerül azt hozni, hogy a rendszer kritikáját is megfogalmazzák. Nem csak krimi, hanem annak az üzenete is, hogy odafigyeléssel, a megígért reformok közül legalább eggyel elkerülhető lett volna a tragédia. Valahol talán ezért is működik a sorozat: mert itt a híreknek és az újságírásnak valódi tétje, az Alaska Daily tényleg tud változtatni dolgokon, és nyitja a szemeket.

Kicsit már különben felvezették, merre tovább. Jön majd a lap párbaj.

Ezt a sorozatot összességében szerettem, érdekel is, mit nyomoznak majd jövőre.

A Home Alone volt a film, amiben a kisgyerek megleckéztette a bűnözőket, akik rabolni akartak. Ennek készítették el az elmebeteg, ünnepi verzióját állattal is. Vagyis, van egy Zeus nevű kutya, aki elintézi a rablókat, ahogy Kevin tette korábban.

Az ünnepre való tekintettel a húsvéti részt néztem meg, de vannak más ünnepre forgatott verziói is. Nem is ez az első, de semmilyen hiányérzetem nem volt attól, hogy más részt még nem láttam belőle. A képlet egyszerű: a kutya lesz a védelmi vonal, amikor a gonosz és szerencsétlen emberek ténykedni kezdenek.

Azért van keret is: a család nyaralni megy, a kutyájukat meg beadják egy megőrzőbe. Alice pályakezdő, de lelkes és nagyon szereti az állatokat. Zeus hamar megkedveli és beilleszkedik. Kis szerelmi szál is lesz, mert a környékbeli helyes állatorvos megtetszik a lánynak, Zeus meg a férfi kutyájába esik bele. Családi, kedves, komolytalan az egész. A bonyodalom is: egy másik kutya megőrző tönkre akarja tenni Alice üzletét, és hol ellenőrt küld rá, hol rablókat bérel. De szerencsére ott van Zeus, hogy megvédje új barátait…

A poénok is kisebbekre vannak szabva. De már abból lehet sejteni, hogy elsősorban gyerekeknek szánták, hogy az állatok is beszélnek. Ok, azért nem az emberekkel, de nézőként haljuk a gondolataikat és az egymás közti kommunikációjukat. A legtöbb állat aranyos, szeretnivaló és bájos. Egy kivétel akad, de az is csak azért, hogy plusz humorforrás legyen: Alice egy nyulat tart, aki nem éppen kutyabarát. Szereti is átverni a négylábúakat, és elég kárörvendő jószág. Az is igaz, hogy a végére ő is baráttá válik és segít megvédeni a házat. Vagyis, ahogy írtam, csak komédia elem, hogy az elején mennyit tesz keresztbe a kutyáknak.

Nem bírom megállni, de a film egy jelentős része annyira mese, hogy rosszul esett nézni. Nem véletlenül a Home Alone ugrott be róla, mert Zeus hasonlóan teszi rablóbiztossá a házat. A kutya fog csapdákat felállítani, és akadályozni a rablókat. Mondjuk, Kevin keményebb volt nála – még egy ok, amiért kisebbek a célközönség. Kevin téglát hajigált a Vizes Rablókra, Zeus tojásokat. Kevin üveggolyón ejtette el őket, Zeus cukorkán. Nincs is olyan hosszú összecsapás jelenet, mint a másik filmben.

Azt külön ki kell írni, hogy a húsvét három formában kap szerepet, és nem az benne a lényeg: a Bannister család húsvétra elutazik. Alice húsvéti tojáskeresést szervez a környékbeli gyerekeknek. Végül, van két kiscsibe, akik időnként feltűnnek, megjegyzéseket fűznek a filmhez és ócska tojásos, madaras poénokat mondanak. Én nem aranyosnak meg helyesnek találtam őket, hanem komoly idegesítő elemnek. De ismétlem magam: ezt a filmet kicsiknek szánták.

Mivel sok benne az áldozat, mozgalmas a cselekmény és humoros is – ha azért kicsiknek való is ez a humor, a célt elérték. Ünnepekkor kisgyerekeseknek egyszer meg lehet nézni. A gyerekeknek valószínűleg tetszik is, a szülők meg nem halnak bele.

A John Wick csajos verziója? Nyilván nem, de látok némi hasonlóságot. Ez a popcorn verzió, a drámai súlyok nélkül, de hasonlóan felépített világban mozognak.

Kezdjük talán ezzel, mert a film egyik alapja az, hogy milyen is ez a világ. Titkos és bűnszervezetek mozognak benne, és eléggé homályban is vannak tartva, hogy mit csinálnak, mennyire kiterjedtek. Ami biztos, hogy főszereplőnk, Sam a Cég bérgyilkosa. (Hogy mi ez a Cég és mi a profilja? Az egyik homályos pont. Az biztos, hogy férfi vezetőségű bűnszervezet, és vannak bérgyilkosaik.) Az is biztos, hogy Sam egyik feladata vérfürdőbe fullad. A nagyobb gond, hogy az áldozatok között van a bűnvezér McAlester egyetlen fia, aki bosszút akar. Kicsit olyan az ő szervezete, mint az orosz maffia, de ez is a homályos pontok között van. A Cég nem védi meg a nőt, jellemző. Aztán, van egy bár, ami semleges terület. Bárki bemehet, fegyvert le kell adni, és lehet tárgyalni, enni, stb. Láthatóan a Cég és a banda is ismeri, tudják a szabályt. De ki vezeti, miért van ez? Vagyis, háttér, az nincs. Van és kész. Végül, van a Könyvtár a Könyvtárosokkal. Sam anyja is ide tartozott, amíg bosszút nem állt a férje gyilkosán és menekülnie kellett. Igaz, ők nem könyveket kölcsönöznek, ha valóban könyvekkel is van tele látszólag a Könyvtár. Csak éppen minden könyv bele ki van vájva, aztán bérgyilkos piknik asztalként minden akad bennük. Pénz, kés, robbanószer, mindenféle lőfegyverek. Könyvtári zsargont használnak, de minden csak álca. Könyvet kölcsönöznek – fegyvert visznek el. Könyvtári tagsági kell a használathoz. Meg hasonlók. Csak nők a Könyvtárosok, ők barátnők is, és képzett harcosok. Ők is semlegesnek tűnnek, és az ő szervezetük is rejtélyes.

Magát a történetet lehet így érteni, és megvan a menő hatása az egyes elemeknek, csak éppen mélyebben belegondolva sok a kérdőjel. Nézve nem zavart, így utólag jobban. Pláne, amikor elkezdtem párhuzamot vonni a John Wick hotelláncával és az ottani bérgyilkos szervezettel.

De különben is el tudtam merengeni, hogy miről mi jut eszembe. Ahogy Sam, egyetlen kis nőként lever egy egész bűnbandát? Mint amikor Uma Thurman a jakuzán vágta át magát a Kill Billben, csak ez a korhatáros verzió. A dzseki is – Sam kb. úgy hordja a bowling terem dzsekijét, ahogy Uma azt a bizonyos sárga – fekete kezeslábast. A kislány, akit istápol majd? Leon Matildája.

Könnyed akciókomédiának megáll így is. Ha nem a párhuzamokat keresem, mókás. A popcorn vérengzés ellenére is – vagy éppen azért. Lőnek, verekednek, autós üldözés is akad, robbantás és géppuskás aprítás – by Kick/Ass – is. Nem egy okos történet, de nem is kell annak lennie. Látványos és kellően agyatlan egy menő, de fentebb már kifejtettem, mennyire mű és alapok nélküli világban.

Döbbenetes, milyen stáblistája van. Mondjuk, annyira videójáték figura mindenki, hogy nem kellett senkinek sem megerőltetnie magát. Karen Gillan lett Sam, Lena Headey játssza az anyját, a könyvtárosok között olyan színésznők vannak, mint Michelle Yeoh, Carla Gugino és Angela Bassett. Paul Giamatti a Cég képviselője. Még a kislányt játszó Chloe Coleman is ismerős – a Marry Me-ben játszotta a főszereplő lányát, de azóta több moziban is feltűnt a főszereplő lányaként.

Végig érezni benne a törekvést, hogy egy idézhető, laza filmet hozzanak össze. Lett is stílusa, könnyed is. Nem véletlen, hogy gondolkodnak további filmen is ebben az univerzumban, ha nem is látom, hogyan mennének tovább. Nem olyan a vége, hogy azt gondoljam, Sam a Cég ellen indul. Ha ki is fejti, hogy mennyire nem helyes, hogy férfiak kezében van a hatalom, akik felelősségre vonás nélkül tehetnek, amit csak akarnak.

Igen, ez maradt ki. Simán nézhető feminista filmnek is. A Könyvtárosok mind nők, Sam is és a megmentett Emily is. Ők a történet pozitív szereplő, míg a másik oldalon csak férfiak vannak. ’Kemény csajok jól elbánnak mindenkivel’ történetként is simán nézhető.

Kerülgetem egy ideje, hogy ponyvának nevezzem, mert azért nem az, de jelenleg jobb nem jut eszembe. Nem is akció komédia. Hagyom is, majd eszembe jut, ha nem erőltetem.

A BBC műsorokat szeretni szoktam, de most szenvedtem ezzel a thrillerrel. Nem indult rosszul, de már az első rész végére azon gondolkodtam, hogy nézek én ebből még 2 részt meg. Pillanatok alatt jutott oda a történet, hogy fogtam a fejem.

Az alap: Gabriel mentős operátor. Jó is benne, segít az embereknek. Aztán jön egy hívás, egy nő sírva mondja, hogy szerinte megölte a barátját. Gabriel és a nő egymásra ismernek – gyerekkori barátok, akik elszakadtak egymástól. Gabriel a rendőrségnek aztán mindent tagad, maga megy Sam után és ígér neki segítséget. Sam meg egyre nagyobb bajba keveri, Gabriel nem is sejti, mennyire és mire megy ki igazán a játék.

Mert azt az írók is felismerték, hogy Gabriel béna hulla- és autó eltűntető akciói nem valami érdekesek. Inkább tragikomikus az olyan jelenetekkel, mint amikor a barkácsboltban megvesz mindent, ami egy hulla eltűntetéséhez kell, az eladó nagy szemekkel néz, ő meg valami nagyon béna kifogást hoz, minek neki ennyi minden.

Az sem dobott rajta sokat, amikor az egyik munkatársa rájön, hogy Gabriel bújtatja a nőt és zsarolni kezdi. Ugyanolyan szerencsétlenül intézi ott is a dolgokat, közben meg egyre jobban kiborul. Akkor már nem tragikomikus, simán csak fájdalmas. Hogy a végére bevigyenek egy gyomrost, amikor Gabriellel együtt mi is rájövünk, hogy miről szólt itt minden, igazából.

Amúgy is olyan szerencsétlennek láttam Gabrielt, az a fordulat még rétesz egy lapáttal. Ő az a tipikus jófiú, aki mindenkinek segít. Aki jószívű, naiv, jót akar. Tudjuk, mi szokott az ilyen szereplőkkel történni. Áldozatok lesznek. Bár átvergődik a történéseken, és olyasmiket is megold, amiket ki se néztem volna belőle, azért végig az motoszkált a fejemben, hogy mikor kap már a fejéhez és gondolkozik el azon, mit és kiért áldoz fel. Egyre csak süllyed lefelé, és nem ezt érdemelné, miközben meg olyan a személyisége, hogy vágja maga alatt a fát. Balek, csak rájövök, mit akarok belőle kihozni. Hiába szimpatikus fiatalember különben, végig baleknak éreztem, és ez nem is tetszett.

Nem segített az sem, hogy sok múltbéli bevágás van. Gabriel lelki szemei előtt gyakran bevillan a gyerekkora, amikor Sam volt a legjobb barátja, az első gyerekkori szerelme. Levegős, zavaros álomképek. Amikor meg egy történet ott is kezd összeállni, csak rosszabb lesz minden még eggyel. Mert Gabriel nem most kezdte a balek szerepkört.

Nem tetszett, ahogy filmezték a történetet. Nem csak a gyerekkori emlékek lebegős volta, de a jelenben is akadnak gondok. Nagyon tévés, a kevés izgalmasnak szánt jelenet meg semmilyen. A fák közti bújócska még idegesített is, de az autós jelenetek sem jobbak.

Pedig pozitív előítéletekkel álltam neki, mert az Agents of SHIELD évadokban legtöbbször vagy a rosszfiú, vagy a Fitz – Simmons duó volt a kedvencem. (Volt, hogy Fitz révén mindkettő belefért egy évadba, mert megismerhettük Fitz másik világbéli, gonosz alteregóját is.) Fitz pedig Iain De Caestecker volt, aki itt Gabriel. Hát, a mellé tett Sam – Joanna Vanderham nagyon nem Gemma Simmons. Sőt, egyenesen a legellenszenvesebb figura a filmen. A szánalmasan szétesett, szenvedő Samként még elment, de amikor róla is kiderülnek dolgok, egyszerűen nem láttuk azt, amit megtudtunk.

Szomorú, de leginkább az kötött le, hogy hallgattam a szereplők beszédét. Nincs fülem az akcentusokhoz, de Caestecker valami érdekes dallammal beszél, amit simán elhallgattam. (Angolul néztem, jegyzem meg, tudtommal ez nem is létezik szinkronnal, de nem néztem utána, hogy biztos lehessek ebben.)

A bennem élő gyerek kifejezetten szerette ezt a filmet. Van benne pár dolog, amin azért felnőtt fejjel tudtam morogni, de ez olyasmi családi film, amit szívesen nézek.

Az első, maga az ötlet, hogy a gyerekeket elnyeli a boszorkány háza, és ők nyomozgatva, varázslattal és barátsággal igyekeznek hazajutni. Kicsit fantasy, kicsit keresgélő, kellően változatos a cselekmény. Alexnek, a főszereplőnek, a most a házba kerülő gyereknek bőven van akadály, amit le kell küzdenie. Estéről estére elő kell állnia egy rémmesével, ki kell nyomoznia, hogy lehetséges-e és hogyan a szökés, össze kell barátkoznia a már házban ragadt gyerekkel és a kémkedő macskát is meg kell békíteni, vagy kijátszani. Közben pedig saját magával is szembe kell néznie, ami talán a legnehezebb minden feladat között.

Ez az, amiért nagyobb fejjel is működik a történet. Ahogy Alexszel saját magát utáltatták meg, ahogy küzd azzal, hogy más akar lenni, mint ami. Szerintem ez korosztálytól független érzés, amivel bárki tud azonosulni. Olyan mindegy, hogy gyerek szenved ettől vagy felnőtt. Mellette meg ott a sok mese elem, ami szórakoztatóvá teszi a sztorit.

Bírtam, amiket fordítanak a szokott történeteken. A mese alap, amit itt átdolgoztak – hiszen minden jó történet igazságon alapul, mint itt megtudhatjuk – a Jancsi és Juliska. Csak éppen most kapunk egy olyan Juliskát, akit Grimmék nem álmodtak meg. Ez egy olyan csavar, amit azért már sejtettem, de így is ült, amikor ki is mondták és szembesültek a gyerekek azzal, ki kicsoda.

A boszorkány sem egy ronda vén banya, akitől menekülni kellene. Krysten Ritter egészen szexi, fiatalos banya lett. (Döbbenet, hogy legalább 10 évvel tűnik fiatalabbnak, mint Jessica Jonesként pár éve.) Vártam is, hogy nem írják teljesen a gonosz oldalra, a gyerekek megmentik őt is vagy valami. De működött gonosz figuraként is, és a nagybetűs Gonosz Boszorkány mellett színes alternatívát jelentett. A ruhái, a haja, az egész design – más, friss. Úgy gonosz, hogy sokáig nem is hittem el, hogy ő a történet gonosza.

Különben is igaz, hogy színesen és mókásan akarnak rémiszteni. Az éjféli kert, ahol elvileg horror jelenet van gyilkos lényekkel – annyira színes, könnyed, hogy nem az ijesztő elem érvényesül. De mondhatnám a házat kívülről, vagy akár a macskát is. Van benne némi giccs, túl van tolva, de mivel egységesen van ez a külcsín a filmen, megszokta a szemem és már nem zavart.

Humoros film és a legtöbbször jók a poénok is. Sajnos, egy-egy jelenetben olyan altesti humort is megengednek maguknak, amit nem tudom, miért kellett egy gyerekfilmbe – de bármilyen más filmbe is –beletenni. Köszönöm, de nem vicces, hogy a macska belekakil a gyerek müzlijébe. Még akkor sem, ha egészen korrekt CGI-t kapott, ahogy kárörvend a cirmos.

Rittert már emlegettem, mint Natasha boszit, de még érdemes Winslow Fegley nevét is felírni. Ő a filmben Alex, és jól illik a gyerekfilmek cuki kisgyerekei közé. A Lyle, Lyle Krokodile-ban láttam már, és bár a gyerekek mások, ugyanolyan cukin hozta mindkettőt.

Különben regényfeldolgozás – szerintem magyarul nem létezhet, vagy legalábbis még nem találkoztam vele. Gáz, hogy én szívesen el is olvasnám? Bírom az ilyen Lemony Snicket világot hozó, néhol sötétebb gyerekmeséket.

Mivel valami gyorsan nézhetőre vágytam, a hétvégén egy összefüggő etapot megnéztem A galaxis őrzői (s03e04-10) meséből. Röviden: Thanos elkapásáért olyan magas fejpénz járt, hogy a csapat feloszlik és megnézhetjük, ki mihez kezd a pénzével. Lehet sejteni, mi történik. Gamora az egyetlen, aki értelmes dologba kezd, a többiek meg hozzák a humoros részeket.

Külön részeket kaptak a tagok, és mindenki másképpen szerencsétlenkedett. Tetszett Groot története, Gamoráé. Peteré volt az, ami annyira ötlettelen volt, hogy az már szinte nézhetetlen lett. Összességében volt benne ötlet, és szép keretet kapott, hogy miért is kell az Őrzőknek együtt maradni. Nem csak azért, mert a pénzzel nem tudnak bánni.

A humorát meg bírom. Azon kifejezetten jól szórakoztam, ahogy elkezdték Petert és Gamorát szekálni, hogy több van köztük barátságnál. Azon szakadtam, amikor betörnek az erődbe, és Gamora visszaszól Űrlordnak, hogy most már elégedett-e, vagy fogja meg a kezét is? Mire Rocket benyögi, hogy szerinte Peter annak örülne. Nyelni-köpni nem tudtak.

Tele van visszatérő szereplőkkel, és jól is használják őket. Még arra is van törekvés, hogy ne mindig ugyanazzal küzdjenek, és változatosak a segítőik is. Mese, így nagy jellemfejlődés nincs benne, de kicsit még ezzel is próbálkoztak. Gamora ugyanis a testvérét akarja megmenteni Thanos befolyásától a kapott pénzből… Valamit el is ér.

A grafika változatlan – elég jól idézi a film szereplőit, de azért animációs mese. Nem véletlen, hogy nem is a film színészei szinkronizálják. A történet bőven eltér attól, amit a filmekben tettek.

Az All American (s5e15) pedig megválaszolta a múltkor feltett kérdést. Meddig húzzák el Spencer gyászát és lesz-e robbanás? Ez volt az a rész, amiben a Baker család után ő is el tud búcsúzni Billy-től.

Lelkizős, lassú rész, sok beszélgetéssel a pszichológussal. Ott volt az egyetlen olyan elem, ami a sorozat eredeti koncepcióját, az afroamerikai színt hozza. A doki ugyanis kimondja, hogy a fekete férfiaknak mennyire nehéz beismerni, ha baj van, és nem tudnak segítséget kérni. Sztereotípia? Talán, de még mindig inkább ez, mint a szegény környék és a bandák, amit maguk mögött hagytak egy ideje.

Különben, itt is megvan az a szerelmi idegtépés, amit a Homecoming is hozott. Ott Simone volt két fiú között, itt Spencer áll választás előtt. Nem mintha kívülről nem lenne egyértelmű, hogy melyik lánnyal kellene lennie. De azért még húzzák… Érdekel is, ebből is azt csinálják-e, amit a Homecoming. Látok rá esélyt.

Visszahozták JJ-t, voltak mellékszálak is, de ez most Spencer központú rész. Mivel Daniel Ezra szerintem gyenge képességű színész, nem örültem, hogy megint ő szerepelt többet.

Szintén, amit tippeltem korábban, bejött. Az All American: Homecoming (s02e15) a következő évadzárás. Meglepő is, hogy az alapsorozat több részt kapott, de az már egy más történet.

Minden megkezdett szálat igyekeztek elvarrni – a diákelnök választás, a táncórák és tanárnő viselkedése, a diákszövetségekbe kerülés, természetesen Simone választása a két fiú között is. Zsúfolt is lett a rész, mert sokan szerepeltek, sok mindent zártak.

Azért nem díjaztam, hogy mit hagytak meg nyitott végnek. Simone szerelmet vall, csak éppen nem látjuk, kinek. Nem mintha annyira érdekelne, kinek, hogy most szeptemberig a körmöm rágjam, de ez akkor is olcsó húzás. Az, hogy van egy kiújuló betegség és lehet, hogy a következő évadban valaki az életéért fog küzdeni, nagyobb eseménynek tűnik, és annak sokkal kisebb hangsúlyt adtak.

Volt sport, volt iskolai ügy, volt sok szerelmi téma. Most nem erőltették a fekete iskola témát, mondjuk, elég sok mindent bele kellett nyomni így is.

A két sorozat közül ez a jobban megírt, sajnálom is, hogy szappanosabbra vették a végét, mint egyébként a részeket szokták.

Végül, mivel egy heti nézős kiesik, kerestem a helyére más. A Rabbit Hole (s01e01-02) lett a kiválasztott.

Ok, nekem is az volt az egyik bevonzó, hogy Kiefer Sutherland a főszereplő. A 24-et szerettem, amíg nem próbálták mással pótolni Jacket. De ez azért messze nem az a sorozat. 2 rész után két dolog tűnik biztosnak, amiért ez nem a 24:

1 – John Weir messze nem egy olyan hazafi és jó ember, mint Jack Bauer. Ő egy megoldóember, aki törvénytelen húzásokkal intéz a tőzsdén dolgokat. Manipulátor, nagy szervező és paranoiás is. Ahogy az emberekkel bánik, ahogy megél, nem egy szimpatikus figura. Okos, találékony, ezért sok mindent el lehet neki nézni, de nem egy jófiú. Attól vajon tudunk neki drukkolni, hogy az ellenfelei rosszabbak nála? Majd kiderül.

2 – Bár van akció elem is benne, ez elsősorban nem akció sorozat. Összeesküvés elméletes thrillernek mondanám most. Johnt valaki átverte, neki meg hamar rá kell jönnie, ki és miért. Az is a sorozat érdekessége, hogy mennyire nulláról kell indulnia, hogy megértse, mibe csöppent.

Egyelőre bőven van csavar, rejtély, és mozgalmas is. Majd meglátjuk merre halad, de a nyitány alapján nekem nézős lesz.

A szereposztás is ok – Kiefer sorozatban mindig öröm, és Charles Dance az apjaként jó ötletnek tűnik. De majd ezt is meglátjuk, még nagyon az elején járunk.

Nem bírom megállni – olyan sorozatnak tűnik, amit magyar csatorna is megvehetne. Előre derülök is, hogy lehet magyarra átírni a címet. A Rabbit Hole jobban hangzik, mint a Nyúl ürege – de tudjuk, milyen elvetemült címek születnek.

Olvastam a regényt is, és el is vette a kedvem a filmtől. Mondjuk úgy, a könyv vége annyira irritált, hogy nem akartam filmen is megnézni, ezt hogy valósították meg. De mégiscsak Christian Bale-film, rászántam magam.

Nem a regénnyel akarom összevetni, de azért pár mondatot szánnék rá. Az alap egyezik, és egyes jeleneteket szó szerint kiemeltek a regényből. Ugyanakkor van benne egyszerűsítés és finomítás. A végén a gyilkos jelenet a regényben sokkal brutálisabb, több vérrel és a tűznél drámaibb jégtömbökkel. Gus karaktere sem kap viszonylagos békét, mint a filmen – itt el tud köszönni Mathilde árnyától, míg a regényben a lánya után ugrik. A regényben valahogy jobban tudtam sajnálni mindenkit – Gus, Poe, a testvérek is mind áldozatok voltak, akik ennél többet érdemeltek volna. A filmen annyira nem kapott el az érzés, hogy sajnáljam őket.

De akkor maradjunk csak a filmnél. Akkor működik legjobban, amikor Gus Landor nyomoz. Legyen az a tetem vizsgálata, az akadémia bejárása és a megfigyelései, vagy a közös gondolkodás Poe-val. Van annak egy dinamikája, ahogy összeáll, mi történt és ki miképpen felelős a történtekért. Ha nincs az a plusz csavar a végén, hogy igazából ki miben bűnös, akkor is működött volna.

Az a csavar – a regény miatt ismertem, és eleve úgy néztem a filmet, hogy olyan jeleneteket kerestem, amelyek utólag nézve mássá válnak. Így gyanúsabb valaki, elárulja magát? Sajnálatomra nem. Pedig reménykedtem benne, hogy lesznek utalások, kis pluszok – ami miatt esetleg újra is nézné az ember a befejezés után, de nem bukkantam ilyesmire. Pár utalás van, amiből ez-az sejthető, de azok annyira finomak, hogy nem árulkodnak a nagyobb képről. Az a szalag, a báli ruha – de akkor is beleférne így a történetbe, ha valóban az történt volna a lánnyal, amit az apa mindenkinek mondott.

A Marquis család titka is elviszi a történetet. Van éppen elég rémes elem abban is, és Gillian Anderson az anya szerepében simán lopta a fiatalok elől a jeleneteket. Az anyában megjelenő őrület sokkal hatásosabb volt, mint amit Lucy Boynton képes volt Lea alakjába beletenni. Hol maradt a megszállottság, a kétségbeesés? Valami? Eredetileg Lea és Artemus elbűvölő, de elátkozott alakok. Itt egyik oldal sem dominált.

De különben is igaz, hogy az idősebb színészek vitték a műsort. Bale, a saját fájdalmával is viaskodó, de különben remek nyomozó szerepében. Anderson, a megbomlott anya. Toby Jones, aki látványosan omlott össze, amikor szembesítették azzal, amit nem akart meglátni a családjában. Talán csak Harry Melling, mint a fiatal Poe tudott valamit villantani, de leginkább csak a megszállott részeknél. Vagyis, amikor Poe alakja belebolondul Leába, és a józan eszének annyi. Az a különcség, valami másvilági, amit Poe alakjában keresnék, Melling figurájában nem volt meg. Inkább tűnt szerencsétlennek, mint furának. Pedig nem is jöttem rá egyből, hogy magamban miért hívom Neville-nek a film elejétől…

A színek minimumra vételével kellően borongós hangulatot teremtettek, és az akadémia is jó háttér lett. Nem éreztem bezárva a cselekményt szűk helyre, pedig igazság szerint azt tették. A West Point falai között jártunk legnagyobb részt.

Azt hiszem, a regény a hatásosabb, de a film a fogyaszthatóbb. Nem hiányzott az a depresszív hangulat, amibe a regény lökött. Még ha Poe alakjához az is illett inkább.

Tinifilmek – a Netflix készítette az utóbbi időszakban a sikereseket belőlük, és ezt is ők sugározzák. Ugyanakkor ez már más irányvonal, mint amit a legnagyobb sikereik képviseltek. Őrültebb, színesebb, de még gondolkodom a jelzőkön. Ádázabb?

Talán azzal világítom meg legjobban, ha azt írom, hogy a Heathers nyomvonalain halad, és iszonyatosan messze van a fiúktól, akiket a koreai-amerikai kamaszlányka szeretett. Fekete komédia, és bevallottan Hitchcock az egyik inspiráló, vagyis az Idegenek a vonaton. Csak itt nem ölnek, hanem a középiskolában állnak bosszút egymáson a lányok.

A maga módján élvezetes, elnéztem. A végére a csavarok is megérkeznek, és átértelmezik a korábban látottakat. Van humora, van cselekménye. És mégis. Sok. Ugyan nem amerikai középiskolába jártam, csak filmeken látom, de akkor se hiszem el, hogy az ilyen lenne. Még, ha ez nem is átlagos eset, mert gazdag kölykök drága magániskolájában bonyolódik a cselekmény.

Kezdve azzal, hogy a konfliktusok rendezése és a reakciók nem hihetők. Drea elvben a szegény, ösztöndíjas lány, aki keményen megdolgozott azért, hogy a menők közé tartozzon. Csak éppen semmiben nem látni, hogy annyira más háttere lenne. Ahogy öltözködik, amilyen autóval jár. Egyszer a szobáját is mutatják, de azt is, ahogy vásárol. Ha nem ismerjük a keretet, nem lehetne megmondani, hogy ő nem olyan gazdag lányka, mint a többi. Ő a tipikus középiskolai ádáz méhkirálynő, semmiben sem jobb, mint a társai.

De a személyiségénél furább, ahogy az iskola a kikerülő videót kezeli. Max semmit nem veszít, a lány meg mindent? Amikor később a megcsalások derülnek ki, neki akkor is lesz mentség. Még az akkori barátnője is melléáll, noha számára is akkor derül ki, hogy a barátja mennyire megbízhatatlan. Miért van ez a nagy különbség? Mert Drea családja szegény? Addig nem volt jelentősége. Max nem a pénzével menti meg a helyzetet egyik balhéja esetében sem. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy a személyiségük lett volna más, mert Max még manipulatívabb és hidegebb, mint Drea. Vagy a nemek közti különbség? De az se stimmel, mert a lányok is a fiút védik majd. A megalázott lányt kitaszítják, a megalázó fiút védik? Hol van ebben bármilyen logika? Sehol.

Eleanor terve remekül működik, ül a csavar, amikor kiderül, ki ő igazán és mit miért tett. A feloldás az, ami itt minimum fura. Jobb így, kedvelhető a vége, csak éppen felfoghatatlan az a nagy egymásra találás a végére. Mindegy, ne akarjam a logikát keresni benne.

Inkább simán élvezem a sötétebb humorát, és azt a divatorgiát, amit ebben a filmben összehoztak. Minden szereplőnek megvan a maga stílusa, és nagyon ki is tettek magukért a kosztümösök. Nem is tudnám eldönteni, ki kapta a legjobb szetteket. Maya Hawke és Camila Mendes is nagyon előnyösen lett öltöztetve, de a mellettük levő mellékszereplő lányok is stílusosak lettek.

Mivel Netflix, nem meglepő, hogy sok-sok ismerős arcot láthatunk. Ahogy emlegetni szoktam, a Netflix szeret a színészekre címkét tenni, és egy-egy sikerének szereplőjét több mindenbe beletenni. Hawke Stranger Things állandó, Mendes Riverdale szereplő, de pl. a mellékszerepben feltűnő Alisha Boe 13 okom volt állandó szereplő volt, míg Sophie Turner az HBO GoT évadaiból ismerős. A lányok esetében nagyon nagy az eye candy faktor, bár sokan mellette jól is játszanak. A fura az, hogy a srácok mennyire nincsenek ezen a szinten. Amikor pl. Austin Abrams megérkezett férfi főszereplőként, mint a mindenki nedves álma Max, nem értettem. Más filmben a főszereplő legjobb haverjának se menne el. (A kevésbé népszerű, végén Brea mellett kikötő Russ sokkal jobb pasi különben.)

Hangulatos, fiatalos, túlzott. Bírtam, fenntartásokkal. Ahogy már írtam, nekem Heathers érzet volt.

Alapvetően krimi sorozatokat néztem, egy kivétellel. Kezdjük is ezzel, hogy aztán nyomozgassunk! A The Nevers (s01e08) továbbra is feladja a leckét, hogy szeretem-e éppen ezt a sorozatot. Most újra kezd megjönni hozzá a kedvem, az előző résznél most jobban elkapott a hangulata.

Pedig azt nem mondhatnám, hogy a szereplők élete nagyon ment előre. Inkább kezdenek kibukni a fájó pontok, és egyre élesebbek a személyes konfliktusok. Mi van, ha a szeretőd a tetőd alá hozza a feleségét és a fiát? Mi van, ha egyre többen nyaggatnak, hogy a megszállottságod miatt hanyagolod azokat, akiknek szüksége van rád? Mi van, ha egy ellopott élet felszínre akar törni? Nem hiszem, hogy eljutunk a töréspontig, de most érdeklődve nézem, mennyire közel jutunk hozzá.

Többen gyötrődnek, és a másik oldal is szervezkedni kezd. A végére pedig meglépnek valami olyat, ami valóban sci-fibe kapcsolja a történetet. A kosztümös, képességek történetbe megérkezik – most nem árulom el ki.

Amit különben még érdemes nézni – a viktoriánus, modernizált ruhákat. Alapvetően a divatot nem változtathatják meg, de ahogy modern gépeket idéző találmányok jönnek, a kosztümökbe is vannak remek ötletek.

A Poker Face (s01e02) korrekt, önállóan értelmezhető krimi részt kapott. Az elején még az is felmerült bennem, hogy antológia a sorozat? Pedig tudtam, hogy nem.

Mi, nézőként jelen időben követhetjük nyomon a gyilkosságot. Majd egy napot visszapörögnek az események, és a főszereplő szemszögéből is végigéljük a bűntény napját, majd azt, ahogy a gyilkos nyomába ered.

Egyszerű, mondhatni könnyű eset, de pont az benne a nehézség, hogy az elterelés és a tényleges bűn is annyira pofon egyszerű, hogy fel sem merült a rendőrökben, hogy más gyanúsítottat keressenek. Hősnőnk meg a rá jellemző módon szépen végigköveti a nyomokat, és felteszi a kérdéseit. Ugyanaz a technika, mint a nyitányban.

Akár ilyen is lehetne a sorozat: menekülés közben egy-egy bűnügy, amit megold és megy tovább. Az összes átkötés annyi volt, hogy a végén megjelent Benjamin Bratt és érdeklődött, ki látta a nőt.

Elég sajátos hangulata van, 2 rész után ez a sorozat tetszik. Majd meglátjuk, milyen irányba mennek tovább.

Az Alaska Daily (s01e09-10) visszatért a fő témájához, az eltűnt és meggyilkolt őslakos nők tárgyához. Kiharcolták a DNS-tesztet, de most azzal szembesültek, hogy azok a nyomok félrevezetők. A rendőrség meg ráugrott, nagy valószínűséggel egy ártatlant küldenének börtönbe. Boldogan, még elő is adták a sajtónak, hogy micsoda kemény munkával le tudják zárni az ügyet.

A jó része az volt, ahogy Eileen és a csapat nyomozni kezdett, más bizonyítékokat szedtek össze. Közben folyamatosan rámutatnak, hogy mi a baj a rendszerrel. A statisztika és a látszat mindig fontosabb, mint a bajba jutott emberek. Így aztán nagyon sok minden elveszik, sok elkövető vígan garázdálkodhat tovább.

Sikerült úgy belenyomni a társadalmi problémát, hogy nem tűnt szájbarágósnak. Inkább egy korrekten felépített krimi, amiben érzékeny témák is felszínre kerülnek.

De most is áll, hogy a szerkesztőség életét és más ügyeket is látunk mellette. Ez feldobja, színesíti, és a mellékszereplők is értelmesen feltűnhetnek, nem csak egy-egy mondatra bevágják őket.

Játszanak azzal is, hogy Eileen mennyit változott ebben a közegben, de azért azt túlzásnak érzem. 10 rész ment le a sorozatból, de szinte oda jutottunk, hogy az örök magányos farkas családra lelt itt Alaszkában. Persze…

Végül, egy évadzáró is jutott mára. Miss Scarlet és Duke (s03e06) elköszöntek, és most még nem láttam 4. évados berendelést. De gyanítom, hogy lesz, mert képesek voltak minden előrelépést lenullázni, és a szereplőket visszalökni a kezdőpontra.

Vagyis, Eliza megint kapott egy állásajánlatot a másik nyomozótól. Ezúttal csábítóbbat, aláírom, de akkor is ismerős ez a vég. Duke pedig megint csak azzal nézhet szembe, hogy szerelmes a nőbe, de Eliza nem éppen az a természet, aki beérné azzal, hogy Mrs. Wellington lesz belőle. Arabella kíméletlenül meg is mondta a férfinak, hogy mi áll az útjukban – nekik és a Duke – Eliza párosnak is. Ez a nő illene jobban hozzá, minden téren – csak a nyomozásban nem. Valahol már sajnálom is nyomorult felügyelőt. Többet érdemelne, mint ami összejön neki.

Különben volt krimi is, nem is rossz. Minden szereplőt összetereltek, mert többen is nem éles bombát kaptak. Mindkét nyomozó, Moses és Duke csomagja is megérkezett, természetesen. Együtt eredtek a feladó nyomában, és jól is állt nekik, hogy többen és többfelé nyomoztak.

Csak nem próba, hogy milyen lenne, ha Eliza elfogadja az állást és saját emberei lennének, akiket koordinálhat? Parancsolgatni különben nagyon tud.

Azt már nem is írom, hogy jelmezben megint a szokott ruhák kerültek elő. Van humora a sorozatnak, a mellékszereplőket kifejezetten szeretem, és a krimi is rendben van. Ha valamit felrovok neki, az Eliza makacs természete és a kosztümök szegényessége lesz. Most komolyan, 1-2 ruhája van egy nem is szegény nőnek a XX. század első felében?

Ahogy nézem, egyre több sorozat fog elköszönni, úgyhogy majd hozom sorra a záró részeket is. Tippre a Homecoming lesz a következő.