Az All American (s05e12) sima továbblépő rész volt. Szenteltek egy részt annak, hogy mindenki elbúcsúzzon a múlt részben kiírt szereplőtől. Ok, aki nézi, már úgy is tudja, már én is láttam a neten találgató cikket, hogy Diggs miért hagyta ott a sorozatot. Vagyis, Baker edző halt meg.

Minden mást parkolópályára is tettek, temetés volt és elköszönés.

Nem is tudok mit kiemelni belőle, ez annyira a kötelezőket futotta. Maximum annyit, hogy a főszereplő Spencer még mindig az egyik leggyengébb színész az egész sorozatban. Plusz, nagy valószínűséggel visszatér és nagyobb súlyt kap JJ karaktere. Nem lepne meg, ha az ő függősége ellen küzdenének a továbbiakban.

Az All American: Homecoming (s02e12) pedig lehetőséget kapott, hogy megint bőven lehessen a ruhákról írni.

Igen, ruhákról. Az egyetemen ugyanis álarcosbál volt, és a lányok szebbnél szebb együtteseket kaptak, de még a fiuk öltönyével is eljátszadoztak. Meg lehet nézni, hogy pl. Damon felsőjén micsoda hímzés volt. Színek és maszkok sokasága, igazi felvonulás volt. Tudom, sokat emlegetem, de nagyon nem jön össze a szegény, elnyomott feketék vonal, amikor ilyen ruhákban nyomja mindenki, a szegény ösztöndíjas is. Nézni attól persze még jó - Thea együttese volt a személyes kedvencem, de az se semmi, Amara micsoda hercegnőruhát húzhatott.

Most a magánélet volt a középpontban, a megkezdett szerelmi szálakat keverték tovább. Damon mégsem lesz benne az időhúzásban, és a rész végén szinte úgy robbant Simone előtt, mint a másik sorozatban Liv tette Spencerrel az érzései feltárását. De volt itt fordított Hamupipőke is, meg az igazgatónő is éli a románcot.

Könnyed, tinis, érzelmes. Ez egy könnyed rész, ellensúlyozza az alapsorozat gyász felhőjét, ami itt éppen csak megjelent, mert Simone írt Jordannek.

A Young Sheldon (s06e13) semmi nyomot nem hagyott maga után.

Talán azzal össze tudom foglalni az egészet, hogy a gyerekek felnőnek. Az ikrek nagyon felelősségteljesen viselkednek a buliban, és Georgie már most sokkal komolyabb szülőnek tűnik, mint az apja. Külsőre is látni rajtuk, ahogy egy ideje írogatom.

A humor meg nagyon gyenge lábakon állt. Az idős szerelmesek lettek volna a humorforrás, de ez inkább csak nyögvenyelős volt, mint kicsit is vicces.

Feletjsük is gyorsan el!

Ha már a csalódások. Mit művelnek a Servant (s04e07) készítői?

Azt ígérték jön pár válasz. Helyette a nagy átverés, és most sem tudunk többet. Már fogalmam sincs, ki mikor és mit hazudik, mi itt az igazság. Jelenleg úgy néz ki, hogy lehetne racionális is, meg természetfeletti is a válasz. Idegesít is, hogy mondanak valamit, hogy aztán visszavonják az egészet.

Pláne, hogy George vallomására volt kihegyezve minden, aztán nem ért semmit az egész. Ami valamit ért a részben, két dolog: Leanne egyre gonoszabb arca, és az a sértettség a végén, amikor a család összefogott ellene, és hiába próbálta manipulálni őket, semmibe vették. Azt az egy jelenetet volt érdemes megnézni az egészben.

Végül, egy kis tűzoltó kaland. Chicago Fire (s11e13) egy kis átíveléssel. A csapat összefog, hogy segítsen Herman családjának.

Vagyis, megint azt kapjuk, amiben jó ez a sorozat. A családi, baráti közösség ábrázolásában. Mondjuk, most legalább volt egy látványosabb eset. A férfi, akinek a torkát átlőtte egy nyíl. A megmentése, meg az egésznek a kezelése nem volt nagy szám, de most már legalább volt egy eset, amire felkaptam a fejem.

A kiemelt szereplő megint Stella és Severide. Nagyon elment a sorozat feléjük, és el is szomorodtam, amikor emlegették Casey-t. Akkor jobban oszlott a figyelem. Én kezdem unni, hogy a százados - házaspár kezd minden rész középpontjában lenni.

Ahogy a mű drámát is... Ami megint van az egyik tűzoltó beszólásai miatt. Így kívülről egyértelműnek tűnik, hogy azért volt az egész, mert Stella kezd tetszeni neki nőként, noha nagyon jól tudja, hogy kinek a felesége és mennyire erős az a kapcsolat. Ne legyen igazam, és ne ez legyen, de most túl sok a jel.

És még mindig gyötrődök, meddig nézzem ezt még. Elmegy, de valami egyre jobban hiányzik. Izgalom, változatosság? Pipa és pipa.

Annyira belemerültem a sorozatba, hogy elfelejtkeztem az időről. Pedig a videójáték-adaptációk nem szoktak ennyire betalálni, de ez most tud valamit. Még akkor is, ha már láttam gomba - zombi - gyerek címszavakkal hasonló filmet.

Roppant jó a sorozat világa: egy posztapokaliptikus Amerikában járunk, miután egy gombafaj módosult, és már képes embereket irányítani. Erről jut eszembe, mennyire hatásos volt a nyitány. Ahogy a tudós felvezette, hogy a gombák miképpen győzik majd le a világot és az a néma csend, ami az általa elmondott jövőképet követte. Vissza: a gombák nyertek, a kevés ember sokféleképpen igyekszik túlélni és mivel road movie jellegű a sorozat, sok mindent látunk is. Jól működő, mondhatni szocialista közösséget. Most drukkolok is, csak a lónak baja ne legyen, amit onnan kaptak... De van erőszakkal uralt város, és világvége váró saját építésű kis édenje is.

Változatos a cselekmény, és nagyon jól működő drámákat pakoltak bele. Nem egyszer kaptam a fejemhez, hogy ezt nem hiszem el. Vagyis, itt aztán hullanak a szereplők. Lehet, az a visszatérő elem, hogy olyanok is simán meghalnak, akikre nem is számítottam veszteségként?

Aztán, jól is néz ki a sorozat. A lepusztult világ, a gombák vezette zombik. Némelyik kreáció egészen extrém, akár del Toro filmben is elmenne. De nagyon összerakták az összecsapásokat is - amikor a városban kitörtek a Föld alól, az valami nagyon kegyetlen volt.

Húzóerő lehet az apa - lánya felállás is, ami köré minden szerveződik Joel kíséri és megvédi a lányt, akinek a vérében lehet az emberiség túlélésének a kulcsa. Íve van, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és már nem csak kényszerből együtt utazó emberek.

A szereposztás is jól sikerült. Pedro Pascalnak testhez álló ez a macsó, gyereket védő harcos figura. Anna Torv karakteres kickside volt, Gabriel Lunát meg fel sem ismertem ezzel a hajkoronával. De szinte minden részre akad egy-egy ismertebb arc, akit másban már láttam. Kifejezetten tetszett a túlélés mániás meleg férfi megformálása, az egy egészen megható rész volt. Bella Ramsey tetszik kevésbé, de ez szubjektív: nekem nagyon ellenszenves ahogy fintorog.

Vagyis: izgalmas, változatos sorozatot kapunk, amiben a dráma is jól elfér. Nekem bejött - annyira, hogy ez a posztot meghagyom ennek az egy sorozatnak, és a heti más részeket majd tárgyalom holnap.

A hétvégi darálás cozy crimes sorozata ez volt. Mondjuk, a nyomoznők is illenek ebbe a sémába. Itt is nyomoznak, és itt is fontos elem a humor.

Vagyis, egyenesen haladunk tovább. Bunny gyilkosság áldozata lett, az egyik gyanúsított Mabel. Bár a trió ki akar szállni a podcast világból, de mivel egyre több nyom vezet hozzájuk, mint gyilkosokhoz, mégiscsak nyomozni és tartalmat gyártani kezdenek.

A sorozat egyi báját továbbra is az adja, hogy mennyire működik komédiaként. Még saját magukon is képesek nevetni, amikor pl. azt fejtegetik, miért nem jó egy folytatás. Vagy, amikor a rajongók kimondják, hogy milyen csapongó az évad és nincs koncepció. Igaz, de mindig van valami olyan elem, ami kárpótol ezért. A felújított sorozat, ahol tolószékbe rakják Steve Martint? Oliver dilemmája, hogy a fia nem is a fia? Vagy éppen Mabel törekvése, hogy művész legyen, ami képbe hozza az egyik új szereplőt. Valahogy nem is lehet jól mesélni, nézve bomlik ki, mért humoros pl. amikor felfedezik Bunny vagyonokat érő erotikus festményét, amin Charles megismeri az apját.

Annak ellenére működik nagyon jól a trió, hogy Mabel látszólag nem passzol közéjük. Oliver és Charles között sokkal több a hasonlóság, de Mabel ad nekik egy pluszt. Nem csak azzal, hogy jobban a jelenhez köti őket, más szemszöge van, de itt már szinte pótgyerekükként és jó barátként funkcionál.

Talán ez is a varázs része: a három barát, akik külön-külön mind furák, de együtt jó csapat. Szívesen nézi az ember mit ügyködnek, legyen az egy festmény elrejtése a tetőn vagy csak egy közös ötletelés egyikük lakásában.

Jó a közösség, amivel dolgoznak. Egyre többet kapunk a ház lakóiból, és ez jól állt nekik. Külön élveztem, hogy Nathan Lane is bekerült pár részbe, és Theo is kapott valamiféle továbblépést. Őt kifejezetten sajnáltam, és az apja áldozatának tartottam, nem gyilkosként kellett volna kezelni korábban sem.

Összerakták a sorozatot, színes és látványos a maga stílusában. A szereplők egyéni öltözködési stílust kaptak, odafigyelnek az olyan részletekre, mint a lakások berendezése és a bútoraik. Nem mondhatnám, hogy túl sok helyen megfordulnak, de ahol igen, azt jó volt nézni.

Látszik azon is, hogy mennyire sikeres volt ez a sorozat, hogy mellékszereplőknek is sztárokat tudnak behozni. Amy Schumer költözik be a házba, Paul Rudd egy híres színészként jelenik meg. Ő különben ott van fix szereplőként a 3. évad megtalálható stábtagjai között...

Vagyis, nagyon megy ez a show és lesz folytatás. Kriminek talán annyira nem izmos, nem véletlenül nem is az ügyet meséltem, de ahogy összeáll - a humor, a csapat, a nyomozgatás, az kifejezetten színvonalas műsorrá teszi a színészeivel együtt.

Az első gondolatom az volt, vajon kiket akartak megcélozni ezzel a filmmel? Van benne elég sok elem, ami szerintem már idegeníti a nézőket.

Az egyik, ami a leggyorsabban észrevehető, hogy ez egy fekete-fehér film. Nagyon kevés ilyen készül már, és amikor alkalmazzák, annak mindig van egy plusz rétege. Nem a szórakoztató filmek, inkább a komolyabb drámák eszköze, ha tudok egy-egy ellenpéldát is mondani. Pl. a Farkas utolsó kalandjáról nem éppen az jutna eszembe, hogy mekkora dráma, bár, bele tudom magyarázni…

Itt a hangulatteremtés eszközének és a téma iránti tisztelet elemének vettem. Hiszen a sztori az Aranypolgár írójának története, és az a film az egyik legnagyobb fekete-fehér klasszikus. Ezeknek a filmeknek a nagy korszakában játszódik, és filmesekről és filmkészítésről szól. Autentikus tőle, ha ennek az is az ára, hogy van, aki elvből meg sem próbálja megnézni, mert nem színes.

A második elemet már el is árultam. Szerintem az Aranypolgár ma már nem jelent annyit, hogy annak a megírása miatt tömegek kapnának kedvet leülni a film elé. Én láttam is, de nem sok mindent tudnék elmesélni belőle. A Rózsabimbó nekem is megvan, de most elgondolkodtam, hogy rá kellene szánni az időt, és megint megnézni, úgy hogy a filmet meg az utalásait már tudom értékelni. Kamaszként egyikről se volt fogalmam se, nem is maradt meg a film az emlékeimben.

A harmadik, a szerkezet. Egyszer magyarázza Mank, hogy miért úgy van elbeszélve az Aranypolgár, ahogy. Mintha ez lenne kicsiben megcsinálva itt is – van egy lineáris váz, az a pár hét, amíg Mank befejezi a forgatókönyvet. De itt vagyunk a legkevesebbet, mert ugrálunk vissza az időbe, és megértjük Mank összeálló élettörténetét. Hogy jutott el oda, hogy egykori barátja és befolyásos férfi ellen ír egy filmet, amiben elég fekete tükröt mutat neki?

Ha ezeken túlnéz valaki, és tisztelet a kivételnek, de nem a képregényfilmeken növekvő generációtól várnám ezt, van ebben a filmben nagyon sok minden, ami értékessé teszi. Remek párbeszédei és utalásai vannak. Nagyon sok benne a bennfentes elem, és a nagyon találó kép. Zseniális, amikor a részeg Mank felvezeti, hogy Hearst miképpen modern Don Quijote. Olyan finoman és érthetően hoz be komoly politikai témát és Amerika korhangulatát, hogy az ember szinte észre sem veszi, de érzi, hogy milyen lehetett Amerikában a nácik felemelkedése idején.

Ott vannak a színészei is – Gary Oldman simán korunk egyik legnagyobb színésze, és ezt a szerepet is nagyon hozza. Nem is tudom, hogy melyik Mank volt tőle a kedvencem: a megtört, tönkretett vagy fénykorában a legokosabb a teremben, akinek a nyelvétől félni kellett? Amanda Seyfried rég volt ilyen bájos - és nagyon elkapta, hogy a nő csak játssza a buta szőkét, sokkal több van benne. De tele van az egész ismerős arcokkal. Nem minden telitalálat, Tom Burke nekem nem Orson Welles, de lehet, ezt újra gondolom, ha ráakad az Aranypolgárra és visszanézem.

Vagyis, bár tényleg nem tartom szórakoztató és tömegfilmnek, de igényes és okos alkotásnak igen. Fincher korunk egyik kiemelkedő rendezője, és jó volt ezt a filmjét is megnézni. Így utólag sajnálom is, hogy nagy díjat nem adtak neki a filmért, pedig megérdemelte volna.

Ha már nyomozónők, ma is hoztam egyet, bár ő már visszatérő a képernyőmön. Miss Scarlet és Duke (s03e01) újabb évada indult el nálunk is.

A helyzet az, hogy sok tekintetben jópofa volt ez a nyitány. Volt csavar az ügyben, szépen vitték a krimit mindkét szálon: a kisasszony és a nyomozó is okosan jutott el egyik nyomtól a másikig. Jó köztük a kémia, és egyre jobban használják a mellékszereplőket. Még a fejlődést is látom: ahogy Duke kis segédje egyre jobban boldogul egyedül, vagy ahogy a halottkém egyre jobban van komikus mellékszereplőként használva anélkül, hogy nevetségessé tennék.

Az egyetlen bajom, hogy a színésznő tetszik egyre kevésbé, aki miss Scarletet játssza. Mivel az alakítása rendben volt, azt el tudom nézni, hogy idősebb, mint ami a szerep szerint kellene, hogy legyen. De az egyre jobban zavar, hogy ugyanabban a ruhában van szinte mindig. Most friss példáim vannak, hogy egy nyomozónő, kosztümös sorozatban is lehet divatos és lehetnek jó ruhái. Nem mindig ugyanaz. Plusz, a haja. Az a konty. Egyre jobban műnek tűnik.

De van annyira szórakoztató, hogy elnézem neki.

A héten kicsit fordítottak a fekete sportolók szokott rendjén. Az All American (s05e11) volt, amelyben közösségi témához nyúltak. Ugyan továbbra is önzőnek tartom, hogy Baker azért van sarokba szorítva, mert tőle elvárnák, hogy az álmai helyett a közösséget szolgálja, miközben mások az álmaikat hajtják, a csavar mindezt felülírja.

Egy szereplőtől elköszönünk, és minden arra van kihegyezve, hogy mindenkivel legyen még egy megható, közös jelenete. Mond nagy beszédet, kiáll a pozitív értékek mellett, és családfőként is felragyoghat. Hatásos lett az is, ahogy a végén lelép a színről.

A mellette levő szálak – Asher barátnője terhes és Spencer nem tudja, hogyan reagáljon Liv vallomására – eltörpülnek mellette és csak béna töltelékek.

Az All American: Homecoming (s02e11) viszont most talán az évad leginkább magánügyeit tárgyaló részét hozta. Nagynéni és unokahúg is szerelmi döntést hozott, és távolról még hasonlóságot is érzek benne. Mindkettőben az időzítés a fontos: egy barátság lehet-e szerelem?

Különben pont ebben látom, hogy hosszabb időre terveznek a sorozattal. Már a bevezetés óta nyilvánvaló, hogy Damon és Simone egymásnak vannak megírva. Most el is mennek abba az irányba, hogy szeretik egymást, barátnál jobban. Ami nyilvánvaló az első évad eleje óta. De a barátok közbelépnek, és marad tovább is az időhúzás.

Vagyis, nem megy érdemben a cselekmény. Csak elhúznak egy mézesmadzagot, hogy mi lehetne, és mit várva nézzük tovább a sorozatot.

Végül, a legnagyobb időhúzás. Servant (s04e06) és a szülinapos rész. Amit megtudunk, azt nézőként mi már tudtuk. Most csak rádöbben Dorothy is. Vagyis, semmi előrelépés.

Horrornak megint külön részként jobban működött, és parádésan fulladt káoszba a születésnap. A színésznőnek jobban áll, amikor Leanne egyre sötétebb, és nem csak egy különleges erejű, furcsa lány.

Vagyis, ezen a héten is: jól meg van csinálva, csak a heti történet rendben, de igazi haladás és válaszok most sincsenek, így a sorozat még most sem érzem, hogy haladna.

Lidia után országot váltunk, és egy kicsit nyugatra megyünk, Spanyolországba. A korszak viszont hasonló: Marina az 1940-es években törekszik arra, hogy rendőr lehessen belőle. Mondanom se kell, hogy mennyire támogatja bárki a törekvését. Egyedül az apja, aki már elhunyt és az inasa, akinek nem sok beleszólása van a család vagy a rendőrség életébe.

A sztori különben annyi, hogy egy sorozatgyilkos tűnik fel, aki az áldozatul esett prostituáltak mellkasába liliomot vés. Marina véletlenül belekeveredik a dologba, és nyomozni kezd. A család inasa, aki különben jó megfigyelő és a lány apja mellett jó 30 évig hallgatta a rendőri munkáról a történteket, lesz a szárnysegédje.

Átívelős a történet, úgyhogy minden részben kicsit közelebb kerülünk a gyilkos személyéhez. Marina mindent bevet a cél érdekében: betör a rendőrségre, flörtöl a nyomozóval, álruhát ölt vagy éppen beépül. Mivel ez a hobbija is, a tudományos eljárásokban is profi, és simán összedob egy korát megelőző, testnedveket kimutató lámpát luminol nélkül is. Inasa nem csak mellette áll, gyakran vannak kifejezetten jó meglátásai és az akciókban is kiveszi a részét. Az egésznek van különben egy képregényes hangulata, túl extrém kalandok és nyomozati munka van benne. Hamar arra is jutottam, hogy Marina nem rendőr kellene, hogy legyen - ahhoz túlzottan szereti megszegni a szabályokat, és nem tudom elképzelni, hogy egyenruhában és előírások szerint dolgozzon -, hanem magánnyomozó.

A hitelességet csökkenti az is, hogy túlzottan guilty pleasure a környezet. Marina anyja háztartásbeli, az apja rendőr volt. Mégis, olyan villában laknak, akkora hatalmas kerttel, hogy simán főnemesnek is elmennének. Marinának olyan ruhatára van, hogy azt meg egy modell irigyelhetné meg. Nagyon fontos neki a kinézete, és valóban, remek szetteket adtak a színésznőknek, amelyek kifejezetten jól is álltak neki. De hol van ebben a realitás? Itt kb. úgy néz ki, mintha a rendőrök a legmenőbb és legjobban fizetett szakmák képviselői közé tartoznának.

A történet végső megoldását is ezért lehetne csipkedni, kényelmes és belegondolva nem áll össze. Túl sok olyan részlet van, amire a nőnek emlékeznie kellett volna korábbról. Itt meg le kellene döbbenni, hogy ki volt és miért. Marina és inasa memóriája is kifejezetten jó, és egyikük sem emlékezett rá, hogy az a bizonyos személy hogyan lépett az életükbe?

Van benne minimális szerelmi szál is - két olyan rendőr is van, akiről elképzelhető lenne, hogy meghódítja a nő szívét. De ez csak nagyon-nagyon mellékvágány, nyomozás és humor van benne, nem gyengédebb érzelmek sora.

Aura Garridónak nagyon jól állt a szerep, és Jean Reno inasát is bírtam. Aura talán helyenként túltolja, Reno sokkal visszafogottabb, de a sorozat színes, harsány világába illett így.

Nem tudom, lesz-e folytatás. A történet alapján lehetne. Meg is nézném - de azért Lidiáé a jobb sorozat.

Már beharangoztam tegnap, hogy ma megismerkedünk Lidia Poet munkásságával. Pontosabban a Netflix sorozatával, amely az első olasz ügyvédnőről készült.

Hamar hozzá is teszem, hogy ez annyira igaz történet alapján, hogy valóban élt egy Lidia Poet, aki elvégezte a jogi egyetemet, és az állam visszavonta a kamarai tagságát. Lidia fellebbezett, elutasították, és a nép tüntetni kezdett érte. Az esetek, amikkel megtöltik a sorozatot és a magánélete már a szórakoztatás jegyében zajlik.

Hiszen ez inkább krimi, és nem jogi sorozat. Nagyon kevés jelenet zajlik a bíróságon, inkább azt követjük, hogy Lidia miképpen leplezi le az igazi gonosztevőt, hogy a bátyja majd a bíróságon szabadlábra helyeztethesse az ügyfelüket. Vagy, éppen rászánja magát a gyilkos, hogy felfedje, mit és miért tett, ezzel a gyilkosságból valami jó is szülessen.

Humor és krimi tölti meg, meglepően szép kosztümök és díszletek között. Kifejezetten jól mutattak az olyan részek, mint a biciklivásárlás után a próbakör az utcán. Szépen be van rendezve a Poet-ház is, az eredeti családi otthonról már nem is beszélve. Itt az a gondom sincs, ami pl. kísért a Miss Scarlet esetében. Lidia Poet tud és szeret is öltözködni. Sokkal jobb olyan sorozatot nézni, ahol nem mindig ugyanabban a szettben rohangál a hősnő.

Van a bemutatott esetekben különben közös vonás. Lidia, helyzetéből adódóan is vonzódik az elnyomottak ügyeihez. Nők vagy szegények, ha kihasználhatták őket, igazságtalanok voltak velük, Lidia már kész is a védelmükre kelni. A társadalmi igazságtalanságok és a feminizmus hírnöke.

Hitelesebbé teszi, hogy a magánéletében is következetesen ilyen. Mivel nem akar férjhez menni, a karrierjére koncentrál, neki simán belefér, hogy szeretőt, és nem szerelmet tart. Igaz, menet közben egészen összemelegszik a sógornője fivérével, de nem jutnak el addig, hogy szerelemről vagy komolyabb érzelmekről beszéljenek, ha érezni is, hogy többet jelentenek egymásnak, mint amit Lidia pl. Andreával épített fel. De simán segít az unokahúgának titokban összejárni a kertészfiúval, akiről nagyon jól tudja, hogy sem a bátyja, sem a sógornője nem látná szívesen a fiút a családban.

Ha már a szerelmi szálak – végre egy sorozat, ami megtalálta az arányt, hogy a logikus meztelenséget elfogadhatóan ábrázolja. Itt, ha valaki feláll a fürdőkádban, látszik, hogy nem ruhában fürdött. Ahogy közvetlenül a szex után sem hálóruhában kelnek fel az ágyból. Viszont, annyira el van homályosítva, vagy máshol van a fókusz, hogy nem megbotránkoztató sem egy mell, sem egy pénisz ábrázolása.

Az ügyek felépítése, a sorozat stílusa is modern. Nem véletlenül a King, amit tegnap meg is mutattam – ez különben a zárás dala. Mai, friss és mondanivalóban is passzol a történethez. Kosztümös, és szépen megcsinált sorozatot kaptunk, de olyan elemekkel, amelyekkel mai is.

Aki elég sorozatot néz, még ismerős színészeket is fog találni. Az első három rész alatt törtem a fejem, hogy Lidia alakítója, Matilda De Angelis miből ismerős. A Leonardóban volt a reneszánsz festő múzsája és jó barátja. Itt sokkal szimpatikusabb volt, bár tudok hasonló vonásokat találni a két alakban. A szabad szerelem elfogadása, a nők elfogadott szerepeihez képest több vállalása. Talán Lidia ambíciói érthetőbbek, és ezért bírtam jobban.

A végét különben kicsit nyitva hagyták – az pont az a pont, ahonnan még Lidia eldöntheti, kivel és merre tovább. El lehet itt köszönni tőle, de siker esetén egy 2. évad éppen indulhatna innen is, ahogy Andreának nemet intene a fejével és maradna a testvére családjával. Majd kiderül.

Szörnyekből cuki lényeket csinálni? A Pixar már megcsinálta, Szörny Rt. a címe. Ha nagyon akarom, még azt is megemlítem, hogy vannak igencsak egymásra hasonlító lények ebben és abban.

Akkor mi az új ötlet? Hogy a mese világában a szörnyek beilleszkedtek az emberek világába, és sportolókká lettek. Leginkább a pankrációhoz tudnám hasonlítani, amit csinálnak, csak ez nem előre lebeszélt show és színház, hanem valóban igyekeznek megverni egymást a ringben.

Erről is eszembe jut, hogy láttam már ilyet. Leginkább a Vasököl, ha jól emlékszem a címére, amiben a robotok tették azt, amit itt a szörnyek. Hugh Jackman volt az emberi főszereplő, a robot edzője.

A történet különben szintén ismerős elemekből áll össze. Egy városka elvesztette a sportoló hősét és annak edzőjét, igazából senki nem tudja, mi lett velük. Most van egy új szörnyük, aki képes lesz bajnokságot nyerni. Ám Csápoló utálja a hely örökségét, hogy itt mindig az elveszett bajnok utáni második lehet. Így más városba költözik, és mindent megtesz, hogy a Rayburn és Coyle edző emlékét őrző stadiont lebontassa. Coyle közben felnőtt lánya, Winnie elhatározza, csak egy új szörny kell nekik. Véletlenül bukkan rá Rayburn fiára, és innen már ki lehet találni mindent.

Edzés, barátkozás, nagy viadal. Minden, ahogy szokott lenni. A humort meg majd az adja, hogy egészen egyedi technikát alkalmaznak Rayburn harci stílusának. Táncokat alakítanak át neki harccá. Azok jól is néznek ki, és még jobban kiemelik a szörnyviadal pankráció jellegét. Főleg majd Csápoló ellen, aki vette a fáradtságot, és megtanult egy hasonló technikát, hogy úgy alázhassa le főszereplőnket.

Külcsínre kellemes, de azért nem az a szint, amit ma már tud a technika. Érezhetően számítógéppel készült, és a ringbéli jelenetek nagyon ki is vannak találva. A táncos harc alapból jó ötlet, és állatszerű szörnyekkel aztán lehetett ötletelni, hogy mit hogy tudnak még látványosabbá tenni. A szörnyek is jól néztek ki. Az emberek, amik nagyon műnek tűnnek a környezetben. Furának is érzem leírni, hogy a szörnyek szépek és illeszkednek, az emberek meg túlságosan babaszerűek.

Korosztály. A történet adná magát, hogy gyerekfilm. Még az üzeneteket is benyomták, amit gyerekeknek szoktak árulni. A barátságról, önmegvalósításról és hogy semmi sem lehetetlen. Itt simán belefért az is, hogy a maffiavezér, akitől mindenki retteg, nem csak elengedi Rayburnt, de még szurkol is neki. Viszont, vannak benne olyan utalások, amit a gyerekek nem érthetnek. Más filmekre, például. A kidolgozott verekedésekre is azt érzem, az inkább a felnőtteknek és a szülőknek szól, nem a kicsiknek. Legalábbis remélem, hogy nem az a cél, hogy a gyerkőcökből pankráció rajongó felnőtteket neveljenek.

Eredetiben a szinkronhangokon se spóroltak. Több ismert komikus és tévés komédia szereplő adta a hangját a karaktereknek. Pl. a Brooklyn Nine-Nine vagy a Murderville és a Miracle Workers stábjából.

Nem az év meséje, de egyszer simán nézhető és a táncos pankráció jól is nézett ki benne.

Gyorsan nézzük a sorozatnézéseim.

Belekezdtem a pótlásba. Az All American (s05e10) volt a kezdő, és maradt a könnyed hangvétel, még komoly témában is. Vagyis, Asher barátnője beteg, a kórházi számla magas és a csapat segíteni akar neki. Így árverést szerveznek – a fiúk bevállalnak egy randit a lánnyal/nővel, aki a legmagasabb összeget dobja be. Van benne humor is, de aztán ráhúzzák a párkapcsolati gondokat.

Bonyolódik Spencer szerelmi háromszöge. Kezd nyögvenyelős lenni – nem érzem hitelesnek, hogy eddig Liv után csorgatta a nyálát, most visszakaphatná és jön az öngyötrés. Nem mintha nem Liv lenne vele egy hullámhosszon… Ok, az új barátnő próbálkozik, de egyszerűen nincs köztük meg ugyanaz.

Egyre többen tudnak Jordan – Layla párosáról. Lassan ideje lesz itt is valamit lépni, mert már kifulladt a titkos kapcsolat tematika.

Viszont, most megint előkerült a szegény környék segítése. Spencer szabályosan nekiesik Baker edzőnek, amiért az igazgatói helyét egyetemi edzőségre váltaná. Nagyon álszentnek hat, hogy ő már kikerült, az anyja is elköltözött az új férjével, éli a maga boldog életét, a másiktól meg elvárja, hogy adja fel az álmait, hogy segítsen az ottaniaknak?

A másik sorozat most is jobban tetszett: All American: Homecoming (s02e10). Sport, egyéni dráma, ahogy szokták, ez az értelmesebb.

Thea is visszatér a teniszcsapathoz, és már megy is a harc a versenyző helyekért. A feszültséget az adja, hogy csapatként együtt kellene dolgozniuk Simone-nal, miközben ugyanazért a helyért versengenek. Erre keresik a megoldást – én különben jobban bírom, amikor jóban vannak. El is indulnak felé, de…

A rész végén egy olyan magánéleti kezdemény, ami könnyen el tudom képzelni, hogy borítani fogja Simone és Thea közeledését. Ez még olyan szappanos hatás, amivel ki tudok békülni.

Jobban bele lehetett látni JR nagyapja – apja – fiú kapcsolatokba, ami plusz hangsúlyt kapott attól, hogy Damon a nagyapa szemében azonnal teljesen elfogadható unoka. Pedig a fiúnak most azzal kell szembenézni, hogy meghalt a nevelőapja.

Az, hogy a tanári kar kapcsán is megy a kavarás, már sok a jóból. Nagyon nem tud tetszeni, ahogy az is szappanos drámát kap, hogy az igazgató asszony ki mellett köt ki.

Talán most egyetemesebbek voltak a szokottnál – nem a fekete közösség dolgaira vannak kihegyezve, hanem olyan sport- és magánéleti kérdésekre, amelyek rassztól függetlenek.

Végül, a The Good Doctor (s06e13) heti epizódja. Kezdek megint rákapni, most szívesebben nézem a részeit, mint ahogy tavaly szenvedtem vele.

Kaptuk a szokott tematikát: Lim orvosi esete egy átültetésre váró tüdő használhatóvá tétele volt. Inkább érzelmi oldalról volt nyomás, mert a fiatal nőnek már csak ez az esélye volt az életben maradásra. De az látványra nem volt nagy szám, hogy ülnek és várnak, hogy a tüdő kezd-e javulni.

Park Morgannek segített a klinikai teszt egyik betegének diagnosztizálásában. Itt is érzelmi játék volt: Morgan gyorsan leírta, hogy a férfi megszegte a szabályokat és így tönkretette az eredményeket, míg Park más választ keresett. Ő hinni akart a férfinak.

Végül, Shaun és a gyakornokok egy táborban megbetegedett fiút kezeltek. Ebben volt az orvosi rejtély – ahogy futottak a betegség után, és a tünetek rosszabbodására jöttek sorra a gyógyításra tett kísérletek. Persze, ráhúzták a magánéleti szálat is. A házaspár nagyon más személyiségekből állt, a gyerek kezelésében sem értettek egyet, és Shaun is töprengeni kezdett azon, hogy mi lesz vele és Leával, ha a gyereknevelésen egymásnak feszülnek.

Leírva semminek, giccsesnek hat, de a színészek és a jelenetek beletették az érzelmi pluszt. Annyira giccses volt, ahogy Lim az utolsó pillanatban tudta működőképessé tenni a tüdőt, és a lány megmenekült, noha már az anyja elköszönt tőle és elengedte. Mégis, megvolt az eufória, hogy sikerült, megoldották. Ahogy Shaun betegének szülei is egymásba tudtak kapaszkodni a marakodás helyett.

Érzelmileg most megtalálják a húrokat, és orvosi esetek vannak – sokkal szívesebben nézem ezeket, mint amikor átcsúsznak szappanba, és az a feszültségforrás, hogy kik járnak/szakítanak.