Minden napra egy film

Minden napra egy film


Station 19

7. évad

2025. március 05. - BBerni86

A végére értem és mit ne mondjak, hoztak benne pár olyan döntést, ami miatt bőven tudnék morogni. Egyelőre még megállom, de nem szerettem a végét. Jó, egyet. Úgyis hajlamom van arra, hogy most egy bejegyzés erejéig panaszkodjam. Mivel még megy az anyasorozat és van olyan szereplő, aki ott állandó…

Tovább

Those About to Die

1. évad

A Gladiátor után keresnem kellett még valami 'szandálosat'. Itt kötöttem ki. A helyzet az, hogy nekem sokkal jobban tetszett, mint a kritikusoknak vagy amilyen az általános fogadtatása. Így nekem szívfájdalom is, hogy nem úgy tűnik, lesz folytatása. Pedig lehetne, bőven van még történet, amit ebben…

Tovább

Station 19

6. évad

Ha hetiben nézném, akkor most jönne az a sor, hogy nagyon nem tudok mit mondani róla. Mert annyira olyan, mint a korábbi részek, hogy csak ugyanazt tudom ismételni. De mivel egész évadról van szó, megpróbálom kicsit bővebben. Az első, hogy elkezdtek sakkozni a szereplőkkel. A 19-eseknél tele van…

Tovább

Joika

Bár a kritika szerette a filmet és Diane Kruger személyében egy ismertebb név is van benne, valahogy mégsem tűnt ki a kínálatból. Pedig a hasonló, karriert építős, táncos filmek érdekelnek, keresem is őket. Mindegy, a lényeg az, hogy belefutottam ebbe a darabba. Mert elég kemény film. Bármilyen…

Tovább

Station 19

5. évad

Megszakadt a jó széria. Így rövid is leszek, mert azt tudnám ragozni, mitől is vagyok csalódott. Talán szedjem pontokba? 1: Tönkretették a legjobb sorozat összefonódást, amit jó ideje láttam. Sőt, nem is tudom, párhuzamos sorozatok éltek-e olyan jól együtt, mint amit a Station 19 és a Grey's…

Tovább

Az elveszett lány

Elena Ferrante olasz sikerszerző. Azt még nem döntöttem el, hogy elsősorban női olvasóknak ír, vagy egyetemesen is van több mondanivalója. Amibe eddig belefutottam tőle, az szépirodalmi igényű, de nagyon női történet. Női sorsok, élethelyzetek, döntések, szereplők. Regényként ilyen Az elveszett…

Tovább

Visszavágó

1. évad

A sakkról már született egy nagyon jó sorozat. A Vezércsel. Regénynek is remek volt és értelmes, látványos sorozat is lett belőle. Most pedig megint a sakktábla elé igyekeznek ültetni minket a tévések. A Visszavágó azonban rövidebb. Pár részben elmeséli, hogy mi is történt, amikor a világ…

Tovább

A diplomata

2. évad

Az első évad nagyon kellemesen meglepett és vártam is a folytatás. A vége meg az lett, hogy most a 3. évadot várhatom. Megint van egy elég durva és nyitott befejezés az évad végén... Mivel be is lett rendelve a harmadik, a sorozatot még nem ismerők nyugodtan beugorhatnak, nem kell attól félni, hogy…

Tovább

Back to Black

Amy Winehouse. Egy újabb sztár, aki lehetetlenül fiatalon ment el. Nem kellett hozzá sok - a világhír, a házassága, az alkohol és a drog. Leginkább a drog. Még 30 sem volt. Igazából nem meglepő, hogy életrajzi alapú film készült róla. Elég híres/hírhedt volt már életében és maradt az halálában…

Tovább
süti beállítások módosítása