Azért megvannak egyes eseményekről a tipikus példák. Tudjuk, mit várjunk, ha egy Jo Nesbo könyvet veszünk kézbe. Az angol komédiáknak is megvan a maguk zsánere. Világmentős nagy látványfilmek - amerikaiak. A legjobb lélekemelők - francia dramedy. Egyedi horror? Japán. És ha azt mondom, egyházi rémtörténetek?
Mert az Egy eltitkolt élet ez a típus. És nagyon ír film. Innen ismerem a legtöbb olyan történetet, amikor szülőotthonba kényszerítik a megesett lányokat, a gyerekeket kiárusítják és még a lányokat is dolgoztatják. Vagy pedofil botrányok. Az egyházi személyek válogatott módokon keserítik meg az emberek életét. Van ilyen regénye Patricia Gibney-nek és Emma Donoghue-nak is. Most meg itt ez a film.
Lehetne máshonnan is közelíteni. Van benne szerelmi szál és világháború is. Nézhetnénk a két idősíkot is. De előbb-utóbb mindenképpen oda lyukadok ki, hogy micsoda fertőt lepleznek a papi gallérok és keresztek. Minek is válasszak mást kezdetnek? A főszereplő, Roseanne az Angliába menekült szülei gyerekeként nőtt fel, de a háború idején balszerencséjére visszatért a szülővárosába, Íroroszágba. A nagynénje meg mást se csinál, csak parancsolgat, lenézi és már látatlanban paráznának bélyegzi. Vallási okból: a lány előbb megfogant, mint ahogy a szülei összeházasodtak. Így az már a szemében bún volt, a gyerek is bűnös, az anyja meg szégyentelen. És ő az, aki a legközelebbi rokon. Bántalmazó, a vallás nevében.
Aztán, ott van a helyi pap. Jóképű, helyi fiatalember, aki felfigyel a fiatal nőre. Roseanne egy ponton meg is mondja neki, hogy nem tud azzal mit kezdeni, hogy papként milyen vágyai vannak. Az Gaunt keresztje, hogy pap, de nem akar az lenni. Ő nem így fogalmaz, de az a lényeg, hogy olyasmiket akar, amiket papnak nem szabad. Konkrétan a lányt, aki különben másba lesz szerelmes. És a pap majd úgy alakítja az eseményeket, hogy ezért megfizessen a nő.
Aztán, ott van a rendszer is. Roseanne és Michael összeházasodnak. A fiút szinte azonnal utána megölik, de attól még az érvényes házasság volt. Roseanne nem szerető volt, hanem feleség, majd özvegy. Mégis, paráznaságért őrültek közé kerül és nincs senki, aki szót emelne mellette. Noha, pap adta össze a szerelmével, minden megvolt és mégis. Csak néma csend és szenvedés a nőnek.
Hosszan lehetne írni arról is, hogyan bántak vele az egyházi intézményben. Borzalmasan, ha rövid akarok lenni. Gaunt még később is alkot, amit elkövet a nő ellen... Nem elég, hogy özvegy, gyászol, kínozzák gyógyászatnak mondva az embertelen módszereket, a papnak hála még gyerekgyilkosnak is megbélyegzik.
Amikor meg bezárnák hosszú évekkel később az intézetet, Roseanne simán ki lenne dobva. Aztán hova kellene mennie és mit kezdene magával?
Vagyis, én simán néztem úgy ezt a filmet, hogy milyen bűnei vannak az ír katolikus egyháznak. Az egész film egy lejtmenet, mindig jön valami még borzalmasabb, amikor már azt hittem volna, hogy szerencsétlen Roseanne ennél jobban nem szenvedhet. Pedig az írók mindig találtak valamit, hogy még nyomorúságosabb legyen szerencsétlennek.
Pedig, megvannak a maga szép pillanatai is. Roseanne és Michael kevés időt kapnak együtt, de az egészen idilli a körülmények ellenére is. Egyikük sem volt egy elveszett ember és sokkal jobbat, többet érdemeltek volna, mint amit kaptak. Az egy viszonylag kerek, értelmes szerelmi történet, ami akár mesebéli is lehetett volna. A lehetőség benne volt, így aztán még tragikusabb, hogy mi történt velük és a gyerekükkel.
Próbálták a két idősíkot és a kapcsolatukat is érdekessé tenni. Egy köztiszteletben álló orvos jön ide és kezd el foglalkozni a nővel, mielőtt mindent lebontanak. Dr. Grene még nem is sejti, hogy ő miképpen kapcsolódik a nő történetéhez. Nézőként előbb ki lehet találni, a nővér gyorsan ráérez. Egy szerencsés véletlen, ha már annyi minden balul alakult Roseanne életében. De ez a sík lényegesen kevesebbet van színen, kevesebb minden is történik. Az ad egy kis cukrot a különben szomorú, keserű történetbe.
Nem látványfilm, de azért minimális próbálkozás akad benne. Repülés, hajsza, de leginkább a klinika és egy-egy ház, esetleg az erdő a helyszín. Ahhoz elég, hogy változatosabbnak tűnjön, ha már a háborút meg sem próbálták a falak közé vinni vagy valami nagyobbat mutassanak.
A szereposztás lehet a kárpótlás. Kb. minden nagyobb szerepben ismert színész látható és vannak, akiknek még jól is állt a szerep. Theo James-t pl. jó színésznek nem tartom, ő inkább eye candy kategória. Viszont, itt eltalálta azt a sértődött beállást, amivel a pap megkeserítette Roseanne életét. Rooney Mara simán viszi a jeleneteit és lopja a műsort. A gyenge láncszem talán Michael, vagyis Jack Reynor. Semmit nem hittem el neki - se a háborús hőst, sem a hősszerelmest. Inkább pont azon merengtem, hogy mennyire nem illik rá egy szerep sem. Katonának tejbetök és szerelmesnek is olyan... semmilyen.
Talán azt írnám, hogy én kibosszankodtam magam a filmen. Volt nem egy olyan pillanatom, hogy csak néztem a monitort és nem akartam elhinni, mi történt. Ne már - pillanatok sora. Azok miatt emlékezni is fogok erre.
