Küzdős, talpra állós, kapcsolatos.
Jeff az anyjával él, egy húsfeldolgozóban dolgozik, és keményen küzd, hogy visszaszerezze a barátnőjét. Erin azért szakított, mert elunta, hogy a férfit semmilyen programra nem tudja elcsalni. Jeff bizonyítani akar neki, így a bostoni maraton nézője és drukkolója lesz, ahol Erin is részt vesz. Ám ezen az eseményen bombás merényletet hajtanak végre, Jeff az egyik merénylő mellett állt. Túléli, de elveszti mindkét lábát. Felépül, és segít a rendőrségnek elfogni az elkövetőket. Nemzeti hős lesz, amit az anyja igyekszik minél tovább fenntartani. Jeff pedig Erinbe próbál kapaszkodni. Mert kétségei vannak, szenved, nem érzi magát hősnek. Annyira elhagyja magát, hogy Erin megint elmegy, de ez lesz az, ami ráébreszti a férfit, mit akar magával kezdeni és miért kell még küzdenie.
Van pár olyan színész – gondolom, minden filmrajongó így van vele – akiknek minden filmjét hajlandó vagyok megnézni, szóljon bármiről. Nálam az egyik ilyen név Jake Gyllenhaal. Ha belegondolok, a Donny Darko óta töretlen a figyelmem. És olyan izgalmas filmeket láttam így, mint az Éjjeli féreg vagy az Éjszakai ragadozók.
A Bostoni erő nem kerül bele ebbe a felsorolásba. Talán, máshogy, egy egészen más forgatókönyvvel lehetett volna, de ez már csak fantázia. Mert a film kész, láttam is, ilyen lett és nekem nem tetszett. Túl sok hiányérzetem maradt utána.
Egyrészt, képtelen voltam eldönteni, mire játszottak a készítők. Ez egy amerikai hőstörténet lenne, amiben a szimpatikus fiatal hős leküzdve a nagy megpróbáltatást mindent megkap? Amerikai eposz, ami azt hirdeti, hogy bármi is jöjjön, az Államok nem adja fel és küzd? Vagy egy emberi dráma, a mélypontokra és a gyógyulásról? Bármelyiket bele tudom magyarázni, a magvai benne vannak, de igazán egyik sem lett. Mert ugrál ezek között. Mire valamit elmélyítenek az egyikbe, ugrunk valami egészen másra, sok minden befejezetlennek is tűnik így. Plusz, a film sem tud egységes lenni. Csak furcsa így.
Nehezen viselem, amikor nagyon direkt, készakarva érzelmekre hatva akarnak egy propagandát lenyomni a torkomon. Itt nagyon benne volt ez is a pakliban. Némelyik annyira hamis, hogy az igazi, megható és könnyfakasztó pillanat, amit el akartak érni, kifullad egy nevetésbe, és gúnyos vicsorba részemről, annyira mű és hamis az egész. Erre legjobb példa a srác, aki a kezdődobás után megy oda Jeffnek megköszönni mindent.
Gyllenhaal nagyon hitelesen szenved a filmen, van jelenléte az egész folyamat alatt. De akkor is rossz érzés, hogy tudom, hogy jóval idősebb, mint a karaktere. Számomra nehezen érthető, miért nem figyelnek ilyesmire a szerepválogatók? A végére Maslany gyűjtött még nálam sok kreditet, ha nem is tetszett, ahogy a film Erin és Jeff kapcsolatát bemutatta.
Egyszer megnéztem, többször nem fogom. Nem lett ütős film.
5/3 (Bostoni erő) nagy Gyllenhaal fan vagyok, de ezt a filmet megosztónak érzem. Mintha nagyon le akarnának tolni a torkomon valami megható és hazafias dolgot, de aztán mégse. Legyen inkább dráma, majd újra jön a hazafias szólam. Tévéfilmes jellege is van, mintha a pénz elment volna arra, hogy eltűnjenek JG lábai. Egy-egy jó pillanata van, Gyllenhaal és Maslany még nézhetőek is (bár JG lazán egy évtizeddel több, mint akit játszik), de akkor is tele vagyok hiányérzetekkel. Miről is akart szólni ez a film? Tán maga se tudja.
