Minden napra egy film

Minden napra egy film

Doktor Knock

2018. június 25. - BBerni86

Szélhámosos, kisvárosi, emberekkel foglalkozós.

Knock próbált boldogulni az életben, de nem ment neki. Olyan szerencsejáték tartozásai voltak, hogy már az életét kellett féltenie. Így behazudja magát egy Indiába tartó hajóra, mint orvos. Ott hamar rájön, hogy az emberekkel való foglalkozás megy neki, és ha ügyes, jól is keres mellette. 5 évvel később, immár orvosi diplomával, egy kis francia város orvosi körzetét veszi meg. Figyel az emberekre, összebeszél a patikussal, és mindenkinek megtalálja azt az orvosi ellátást, amit meg tud fizetni. Szeretik, egyre többen járnak hozzá, a helyi pap nagyon féltékeny is lesz rá, és elkezd kutatni utána. Közben az egyik gazdaságban Knock megismer egy fiatal cselédet, aki a szerelme lehetne – de a lány súlyos beteg. Knock mindent megtesz érte, miközben a múltja is utoléri.

Ahogy már írtam párszor, a francia filmek közel állnak a szívemhez. Ők olyan bájos, könnyed vígjátékokat doktor_knock.jpgcsinálnak, amelyek telibe találják az ízlésem. Kedvesek, szerethetőek, könnyedek, de mindig van bennük súly is. És a drámát is úgy tálalják, hogy úgy érzi az ember, minden nehézség ellenére mégis szép az élet, és jó élni.

Ezt tudja a Doktor Knock is. Látszólag csak egy kis könnyed komédia, amiben az életművész doki felforgatja a kisváros létét. Egyszerre komikus és érdekes, ahogy mindenkivel megtalálja a hangot, és olyan betegségeket beszél be nekik, ami nincs is. Talán úgy is tűnik, hogy csak kihasználja az embereket a saját gazdagodásáért, de ennyire nem egyszerű a helyzet. Tényleg figyel az emberekre, és miközben kezeli őket, a valódi gondjaikat is megoldja. Tulajdonképpen nem csak a test orvosa lesz, de egyfajta pszichológiai terápiát ad az embereknek, akik fontosnak érezhetik magukat mellette. Ezért tudnak mindent megbocsátani neki, amikor kiderül az igazság. És Knock nem akart senkit sem tönkretenni: jót mosolyogtam azon, ahogy megtervezte, kinek mennyi pénze van, amit gond nélkül orvosra költhet.

Így máris nem egy könnyed komédia – mert az van benne, hogy az embereknek figyelemre és kapcsolatokra van szüksége. Közösségben könnyebb, főleg, ha a figyelem valódi. Amikor nem csak megszokásból bólogatsz a szomszéd beszédére, hanem tényleg érdekel, mi történt és fordítva. Az élet társasjáték, és Knock erre tanítja meg a környezetét.

És, hogy legyen feszültség is, drámai pontnak ott van Knock múltja és Adele betegsége. A lány története különösen tragikus, de mégis. Nem szomorít el, mert ezzel is sikerül az életet ünnepelnie. Mert vesztünk el embereket, érnek fájdalmak, de megyünk tovább, és amíg tart a mi életünk, munkálkodni kell!

A filmben remekül működik a kisváros hangulata, és időtlenné is teszi a sztorit. Az eleje, amikor erőltetve van a XX. század közepe és a város, nem az igazi. De a kisvárosban: ott lehetne bármikor is az idő, működne. Ott tökéletesen megvan az a franciás báj, amiért az ilyen filmekre kattanok.

Azon meg se lepődök, hogy Knock Omar Sy… neki ez a figura fekszik nagyon, rá van írva.

Bár nem éri el azt a szintet, de a Csokoládé jutott róla eszembe. Francia kisváros, egy különös idegen, aki jobbá teszi az emberek életét… nem a Csokoládé, de akinek az a film tetszett, ez is fog. Nekem tetszett.

 

Doktor Knock - 5/4 hangulatos, jópofa szereplőkkel, és szerethető humorral. Franciásan dramedy.

https://www.youtube.com/watch?v=YmVF_EpWrZI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7814069291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása