Minden napra egy film

Minden napra egy film

Supergirl

3. évad

2018. július 01. - BBerni86

Világmentős, baráti társaságos, szerelmi gondos.supergirl_season_3.jpg

Kara nehezen teszi túl magát, hogy a világ megmentéséért a szerelmét is fel kellett áldoznia. Kísérti, vajon a tettei Mon-El életébe kerültek-e. Az sem segít, hogy körötte mindenki boldog és szerelmes. Ekkor még senki nem sejti, hogy új gonosz van felemelkedőben. Volt még egy túlélője a bolygójuk pusztulásának, egy másik lány, akit kimentettek és a sötét felemelkedésének eszközének szántak, Reign. A baba már felnőtt nő, jó anya és sikeres üzletasszony, a Luther Corp. új vezető megbízottja. De most valami mozgásba lendül, és elkezd feléledni benne Reign, aki ellen Supergirl is tehetetlennek tűnik. A csapat a jövőből kap segítséget: a Légió visszatért, mert az egyik csatlósa Reign után a jövőt veszélyezteti. A Légió tagjai között ott van Mon-El is, de Kara ennek sem örülhet igazán: a férfi életében 7 év telt el, és a Légió vezetője nem csak a parancsnoka, egyben a felesége is.

Legszívesebben megverném, aki ezt tette e sorozattal! Ok, soha nem volt egy erős szuperhősös sorozat. Így hirtelen nem is tudok olyat mondani, ami ennél gyengébb lenne. A Legends of Tomorrow ellen van nem is egy kifogásom, de cselekményben, minőségben, karakterekben az is köröket ver e sorozatra. De tavaly működött a Mon-El és Kara szál, azt kifejezetten szerettem. Aranyosak voltak, és volt miért drukkolni.

Erre mit csinálnak idén? Szétszedik őket! Most komolyan, miért nem lehet Kara boldog a magánéletében? Ha az univerzumot nézem, most mindenki révbe ért. Flash és Arrow ebben a szezonban megnősültek (dupla esküvő volt, nem is mondok semmit), és a legendák között is volt nem egy, aki szerelmes lett, stabil kapcsolatba kezdett. De nem, Kara szenvedjen csak!

Amúgy is irritál, hogy a Supergirl lassan nem több mint az Arrowverse durván feminista kivetülése. Minden fontos szereplő nő. Már ott tartunk, hogy a főellenség, a főnök, a testvér, a rivális, a megtalált szülő – mindenki nő. A férfiak annyira csak díszletek ebben a sorozatban, hogy az már bántóan túlzás. Mert azt simán le tudnám nyelni, hogy Kara mindenkit megment, az ellenfele is nő, de miért kellett ennyire eltorzítani a világképet és a karaktereket?

Erre rájön, hogy a cselekmény idén gyenge volt. Ha nem agyvérzést kaptam a magánéleti szálak idióta kanyargásán, akkor halálra untam magam. Végre kitaláltak egy olyan gonoszt, aki felvenné a versenyt erőben és taktikában a hősnővel, és ezt is el kellett vinni – a nők összetartanak, megmentik egymást – feminista vonalra.

Ez a sorozat is szenved abban a betegségben, hogy túl sok karaktert mozgatnak, és mindenkire nem juthat idő. Néha ugyan a mellékszereplőknek is dobnak egy csontot, de ez szinte semmi. Maradnak helyette a hirtelen eltűnő emberek, ami miatt szintén mérges vagyok. Legalább utalás lenne, mi történt velünk, nem csak eltűnnek, mintha nem is lettek volna.

A sorozat külleme is fájdalmas. Egyszerűen béna az animáció, amikor akciójelenetek vannak. Erőltetik, de annyira… rossz nézni! Még az évad fő összecsapása is béna volt. Arról nem is meséltem még, a jelmezek is milyen gagyik. Reign, Mon-El cuccai is kínosan fájdalmasak – de nem csak az övék, szinte mindenkié.

Nem is tudom, miért szenvedek ezzel a sorozattal. Tavaly is béna volt, de ott kaptam valamit. Mondjuk, idén is: poszttraumás stressz szindrómát.

 

Supergirl - 5/2 minden oda, amit tavaly szerettem benne. Guilty pleasure helyett girl power minden téren.

https://www.youtube.com/watch?v=V390fRogksA

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8314083029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása