Minden napra egy film

Minden napra egy film

Seal Team

1. évad

2018. július 08. - BBerni86

Harcolós, kapcsolatos, csapatmunkás, katonai.

A SEAL osztagok között az egyik, ha nem a legjobb a Bravo Csapat. Vezetője az a Jason Hayes, aki már élő legenda, akitől minden újonc tanulni akar. Ő olyan csapatot tart össze, mely nem csak bajtársak, de testvérek szövetsége is, akik átvészelik együtt a válást, vagy éppen ünneplik az érkező gyerekeket. Terroristákat kapnak el, védőőrizetet látnak el, amire a parancs szól. Az újonc Clay Spenser a kiképzés poklában is e csapat felé kacsingat, de nem könnyű bekerülni. Clay az apja miatt, aki sikerregényt írt a katonai múltjából, extrán bizonyítani akar, ő nem az örege. Afganisztán, 6 hónapos kiküldetés. A Bravo nagy teherrel indul neki: az elődeiket lemészárolták. Igazságot akarnak szolgáltatni nekik.letoltes_5.jpg

Idén kettő katonai, speciális osztagos sorozat indult útjának. A The Brave, amely félévadot és kaszát kapott. Végigszenvedtem, nekem se tetszett. A SEAL Team, ami viszont sikeres lett. Azt hiszem, a Brave kapcsán már elemezgettem is, hogy a trend pont úgy alakult, ahogy a személyes tetszési indexem is.

Első pillantásra a bátrakat kezdtem el követni, de pár rész után teljesen kiábrándultam. Adtam még egy esélyt ennek a csapatnak, és 3 rész után rákattantam. A Seal Team nézettsége nőni kezdett, ahogy a Brave zuhanórepülést produkált nagyon hamar. Egyértelműen ez a jobban összerakott a kettő közül.

Egyrészt, sokkal realistább, életszerű katonai bevetések vannak benne. (Vagy, inkább úgy lenne pontos, amit civilként hitelesebbnek látok.) Untatni szoktak a katonai bevetések, a Sólyom végveszélyben is halálra untat, de ezt érdekesnek találtam. Most először láttam ilyen kutyás bevetéseket, nagyon bírtam is, ahogy a kutyusok is csapattagok voltak, és ahogy a bevetésekre vitték, dolgoztak velük. Nekem ez új élmény volt, ilyet még nem láttam.

Vizuálisan is törekedtek a sokféleségre. Volt pl. éjszakai jelenet infra kamerával, vagy fejkamerával végigkövetett események.

Volt változás évad közben a felépítésben is. Epizodikusnak indult, amikor minden rész egy-egy akciónak felelt meg. Különféle bevetések, sokféle élethelyzet, amibe bekerült az egység. Majd az évad másik fele átívelős lett, a csere osztaguk gyilkosainak elfogásáról. Elnéztem mindkettőt, de azért az epizodikus részek jobban estek.

Amivel viszont igazán a Brave fölé emelkedett, hogy itt van minimális karakterizálás. Személyiséget, magánéleti kérdéseket is kapnak a szereplők. Lesz, aki sérülést titkolna. Látunk egy szárba szökkenő szerelmi szálat, de egy erős pár válását is lekövethetjük. Soha nem ez a hangsúly, de nekem kellettek, hogy drukkoljak a bevetéseken is, hogy ne az aktuális kedvenceim legyenek áldozattá.

Ennek a sorozatnak volt a jobban sikerült castingja is. David Boreanaz hozza tovább a Doktor Csont karakterét, ő a nagy hős, a nagy jellem. (Poénkodtam is rajta, hogy ezt csinálta Bones előtt.) Max Thieriot meg kiszabadult a Bates Motelból, és katonának állt. Különben őt is bírom, itt újoncként a kölyökképe is előnyös – már csak azon drukkolok, hogy a második évadra megborotválkozik, mert az a sivatagi hajzat és szakáll… juj.

Nekem ez tetszett jobban, de nem csak nekem. Jövőre visszatérés a 2. évaddal!

 

Seal Team - 5/4 sok ismerős sorozatszínész, realista akciók, miközben építgetik a karaktereket is. Bejött.

https://www.youtube.com/watch?v=OAHa5f2F1Yw

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9514095647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása