Lottót nyerő, megváltozós, családi.
A Tucci család tisztes szegénységben tengeti életét egy isten háta mögötti olasz falucskában. Az apa a sajtgyárban dolgozik, a nagylány bolti eladó, a nagyi megszállott sorozatrajongó, a sógor meg egy kertészmérnök, aki munka helyett hibrid növényekkel kísérletezget otthon. Mégis, szeretik egymást, összetartanak, és megvan a maguk boldogsága. Mindent a feje tetejére állít, amikor 100 millió eurót nyernek a lottón. Eleinte titkolnák a hírt, de 
amikor kitudódik, felköltöznek Milánóba. Megindul a költekezés, és miközben az úri körök közé akarnak beilleszkedni, elvesztik önmaguk és egymást – szerencsére a család esze, a kiskamasz Kevi észnél van, és még időben közbelép.
Ha európai komédiát akarok ajánlani, nagy valószínűséggel egy francia filmet fogok megnevezni, de van esély egy-két német filmre is. Néha azonban lehet más filmre is bukkanni, ami egy-egy este kellemes mosolyognivalót nyújthat. Ilyen az olasz Szegény gazdagok is, mely nem ér fel a fentebb említett, nekem jobban fekvő filmekkel, de egy péntek estére pont megtette.
Amit először ki fogok emelni, mert az volt az első, ami miatt tényleg figyelni kezdtem a filmre, Milánó. Olaszországból elsősorban Rómát szoktuk filmen látni, de Velence és Firenze is fel szokott tűnni. Olyanra nem is emlékszem, amiben ezt a várost ismerhettem meg volna kicsit jobban. Ott viszont Milánó a film nagyjának helyszíne, és megkapjuk a képeslap montázst a város nevezetességeiről, melyet nagyon élveztem. Aki szereti Olaszországot, és még nem járt arrafelé, mint én is, már ennyiért is megérte volna megnézni.
De szerencsére ennél több mindent fel tudok sorolni a film jó pontjai közé. Az egésznek egy nagyon kellemes, olaszos életérzése van. Vidám, színes, szórakoztató, könnyed, és még talán az önmagunkon való nevetés képességét is ide írhatom. Feelgood film, ami kivételesen alkalmassá teszi plusz napfényt csempészni a nyári napokba.
A film humora fogyasztható, és valóban a gazdagok kifigurázására mennek rá. Duplán is: megkapják a magukét az újgazdagok, de az előkelőségek is. Nem az a harsányan nevettetős film, de jó ötletek vannak benne – a klisék mellett. Mert a férfi beleszeret a lányba, akinek a gazdagok nem jönnek be, ezért mosogatónak áll álcában – történetszál ismerős lehet máshonnan is. Nekem most éppen az Amerikába jöttem ugrott be, ha ott nem is pont ezért játszotta a herceg a szegény alkalmazottat.
Igazából még a szereposztással se volt bajom, ha azon néztem is egy nagyot, hogy a pénz után mennyire átalakult a nők külseje. Mert jó pasi nincs ebben a filmben, mindkét Tucci férfi messze áll a szépségideáltól. Még a kissrác a leghelyesebb, de ő még gyerek, nem ez a kategória. A nők viszont minőségi feljavuláson mennek át egyik percről a másikra. De ami enné is fontosabb, kedvesen klisések, akiket meg lehet kedvelni a butaságaikkal is. Ha belegondolok, a Tucci család egyetlen okos tagja a kiskamasz srác.
Viszont, pár dolog irritált. Leginkább az, hogy a dögös huszonéves lány összejön egy majdnem ötvenes pasival, akit szegénynek hisz. Dübörög az apakomplexus?
Mese kicsit, a tanulság is a szánkba rágva, de elmosolyogtat azon, hogy a pénz nem boldogít.
Szegény gazdagok - 5/3,5 egyensúlyoz a fárasztó és a vicces határán, a vége meg túl szép, hogy igaz legyen.
