Rendőrös, állatrablós, társsal összeszokós, beépülős.
Max New York-i rendőrkutya, aki társ nélkül is üldözi a bűnt. Éppen egy egzotikus állatokat ellopó banda nyomában jár, akik legutóbb egy kis pandát loptak el Pekingből. Miközben lecsap az átadáson, meghiúsítja az FBI ügynök Frank akcióját, a tolvajok egérutat nyernek. Az egyetlen nyomuk egy kutyakiállításra és versenyre mutat, ahova be kellene épülniük. Ehhez össze kell dolgozniuk, mintha valóban gazda és kutyája lennének. Kezdetben a páros egymás agyára megy, és mindent megtesznek, hogy a másikat lerázzák. De ahogy a verseny egyre élesedik, és egyre közelebb kerülnek a tolvajokhoz, rájönnek, hogy együtt sokkal hatékonyabbak, mint külön. 
Akkor is, ha vonulni kell, akkor is, ha akciózni.
Amikor először olvastam kritikát erről a filmről, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy annyira gyenge és rossz lett, mint amit írnak róla. Annyira azért elvették tőle a kedvem, hogy moziba ne üljek be rá, amiért utólag hálás is vagyok. Nagyon sajnáltam volna a mozijegy árát, mert most az időmet sajnálom, amit a vasárnapomból erre a filmre áldoztam.
Pedig a rendőrös, kutyás filmeknek hagyományai vannak, és olyan örök kedvencek születtek a témában, mint a Kutyám, Jerry Lee, vagy, amelyik az én szívemhez közelebb áll, az Egyik kopó, másik eb. Ez a film is valami hasonlót akart megvalósítani, csak éppen egészen más módszerrel.
Kicsit gondba is vagyok vele, hogy kinek szánták ezt a filmet: mert a nyomozós szál, az inkább felnőttes. A Beépített szépség, csak éppen Sandra Bullock helyett egy rottweiler vonul a kifutón. Minden más, a poénok és a kivitelezés, meg nagyon kisgyerekes.
Ebben a filmben beszélnek az állatok. Csak egymás közt, az emberek nem értik őket, de így is elég irritálónak találtam. Mert egyszerre akarták megtartani a normákat, amelyben az állat csak egy állat, miközben többek is lettek ennél. Mintha Zootropolis lenne, meg nem is. Már eleve az, hogy egy rendőrkutyát hagynak New Yorkban egyedül nyomozni, ez a mesevonal. De a kutyaparádén mégse léphet fel önmaga, ott kell egy társ is. Ha nyomozhat egyedül, miért nem mehet a színpadra egyedül?
A poénok annyira gyerekesek, hogy én rendszeresen kiakadtam, és nem szórakoztam ezen a filmen. Mert az egy dolog, hogy nem lett vicces a film, de nagyon buta is mellette. Egyszerűen nem lehet élvezni, mert mindig akad benne egy akkora blődség, hogy az fáj.
Az érzelmi oldala se áll össze. Az egyik kopó, másik ebben elhittem, hogy ellenségekből barátok lesznek az ember és a kutya. Itt mi a vízválasztó? A semmiből egyszer csak legjobb pajtások lesznek, persze.
De van még rosszabb is. Nem elégedetek meg azzal, hogy az állatoknak adtak emberi hangot, és szerintem lazán többet beszélnek a filmben, mint az emberek, a szájukat is mozgatták a beszédüknek megfelelően. Vagyis, CGI. Ami a szemek tekintetében kifejezetten ijesztő lett. A kis mexikói forma eb, amely betanítja a kifutóra Maxet, neki lettek a legijesztőbb szeme. Olyan ijesztő, mű üvegszemek, hogy rám horrorfilmes hatást tettek. Egy horror komédiába simán vinném innen a kutyákat.
Egyszerűen felnőtt fejjel élvezhetetlen a film, de szerintem a kutyakedvelő kicsiknek bejön.
Kutyaparádé - 5/2 viccesnek szánták, de a legkisebbeknek az. És azok a műszemek… horrorba is elmenne.
