Családi barátos, függőséggel küzdős, gyászolós.
Francis dúsgazdag, de elég magányos ember. Nincs családja, barátja is csak kettő volt. Robert és Mia, és szerette a házaspár lányát, Oliviát is. Amikor együtt készülnek kórházat nyitni, a három barát súlyos autóbalesetet szenved. Robert és Mia belehalnak, Francis túléli, de soha nem lesz már a régi. 5 évvel később Olivia hívja fel, egy kéréssel: szívesen hazaköltözne, de akkor állás kellene a férjének, akivel nem régen házasodtak össze és most kisbabát várnak. Francis a lány kedvéért összekapja magát, és a kórházban állást ad Luke-nak. A fiatal párnak akar mindent megadni, amit Olivia szüleinek már nem lehet. Pénz, ház, kinevezés – és nagyon rájuk is telepszik, jelen van minden pillanatukban. Ugyan Luke is megkedveli a férfit, de felismeri a függőségét is, és 
Francis ultimátumot kap: kezeltesse magát, vagy nem lehet része az életüknek. Nekik nem a pénze kell, jobban kell lennie végre!
Nem mai film, de most akadtam rá. Bevallom, egy dramedy volt az elképzelésem, melybe ott a dráma is, de vicces helyzeteket is vártam, ahogy Francis elkezd belefolyni Olivia és Luke életébe. Ehhez képest ez vegytisztán dráma, és kicsit el is vette az életkedvem.
A fókusz abszolút Francis alakján van, aki 5 éve emészti magát, gyászol, és nagyon le van épülve. A film remekül visszaadja, ahogy nem mondja ki, de abszolút magát hibáztatja a barátai haláláért. Minden téren bocsánatot akar nyerni, de magának se képes megbocsátani. És a film előrehaladtával egyre pontosabban látjuk is, mit tesz vele a lelkiismeret-furdalás.
Első körben, ahogy Luke személyével szeretné a legjobb barátját pótolni. Tulajdonképpen neki adja meg azt a figyelmet, kinevezést, amit Bobby kapott volna tőle, ha még élne. Ahogy segíti a fiatalokat, az is mind annak a kivetülése, hogy fáj neki Olivia szüleinek az elvesztése, és a lányon keresztül akar bocsánatot nyerni és kapcsolódni hozzájuk.
Majd a film második felére Francis gyógyszerfüggőségéből is nagyobb adagot kapunk. Amíg volt szer, pörgött, és ha érezte is a néző, hogy valami nem stimmel vele, ennyire betegnek nem tűnt. De a drogja nélkül őrültségekre vetemedik, és elmarja maga mellől az embereket. Számomra az volt a mélypontja, amikor képes volt az ujja egy részét is levágni, hogy fájdalomcsillapítót szerezzen.
Olyan mély utat rajzolnak a függőségének, hogy nem is értem, a megoldás hogy tud olyan könnyen megszületni. Mintha a film fókusza a szakadék mélyének az eléréséig szólna, és a felszállás már csak jelezve van, szinte meseszerűen – mert a lényeg, hogy maga is felismerje, mit tesz magával, és képes legyen megbocsátani magának is.
Annyira Francis a fókusz, hogy a film is Richard Gere show lesz. Jó színész, elbírja, de pont az ennyire központba állás miatt nekem a film végére kicsit sok is lett belőle. Kicsit többet vártam volna a mellékszereplők történetéből, akik így díszletté váltak Gere mellett. Dakota Fanning alig van jelen, Theo James alakítása meg kimerül abban, hogy Gere karaktere rángatja ide-oda, amihez kellően morcos fejet vág. De ennyi.
Dráma, így látványelemre se számítson senki. A kórházi környezet elég hiteles, de azért nem a Chicago Med vagy The good doctor díszleteit képzelje ide bárki is.
Egyszer meg lehetett nézni, de mély nyomokat nem hagyott bennem.
A jótevő - 5/3 karakterdráma a gyászról, érzelmek vannak benne, cselekmény kevesebb. Nem jó nézni.
