Kísérletes, álomvilágos, problémás.
Annie és Owen is küszködik a világgal. Mindketten különcök, akikre a mindennapok túl nagy terhet rónak. Annie nem bírja túltenni magát a húga halálán, amiért magát okolja, és egy gyógyszer hatása alá kerül. Aminek most lesznek a tesztjei, a továbblépés, ahova be akar kerülni. Owen a jóképű bátyja árnyékában él, akinek a disznóságait a család mindig leplezi. Most is azt akarják, hogy a bűnt, amiért Jed bíróság elé áll, Owen vállalja magára. A pszichés betegsége miatt ő könnyen megúszná. Mindketten, bár Annie csalással, bejutnak a kísérletekre. Egy MI vezérelte virtuális vakóságban próbálja a program segíteni a traumáik feldolgozását. A géppel azonban valami baj van, vissza kell térnie az egyik eredeti tervezőnek is. Értetlenül szemlélik, Annie és Owen világai miért kapcsolódnak össze.
Vannak azok a filmek, sorozatok, amelyekről tudom, hogy jók. El is tudom mesélni, miért. ÉS mégis, nekem nagyon nem tetszenek. Ebbe a kategóriába sorolom be a Maniac című sorozatot, amelybe rengeteg jó dolog van, de nekem idegen és zavaró az egész.
A történettel alapból még nem lenne bajom. Orvosi kísérlet, problémás emberek, akik egymásra találnak a kísérlet során. Csak éppen nem tetszik maga a cselekmény. Leginkább furcsa az egész, amivel nem tudok mit kezdeni. Leginkább a valóságban játszódó részek. Amikor az orvosok és tudósok szálai mennek, szabályosan szenvedtem. Nagyon nem tudott lekötni, hogy a számítógép gyászol, vagy a zseniális, de kidobott szakember anyakomplexusban szenved, virtuális szex-valóságokban szórakoztatja magát, vagy éppen feldolgozatlan kapcsolati traumája van egy másik tudóssal a kísérletből. Elvileg ez a valóság szintje, és gyakran szürreálisabb, mint a képzelt világok.
Amik között azért akadtak ötletesek is. A fantasy valóságot kifejezetten szerettem. Az is bejött, ahogy valóban a traumáik feldolgozására épült a rendszer. Ha közbe öntudatra is ébredtek, olyan dolgokat kellett megoldaniuk, amelyek az életben is kísértették őket. Még azt is elég finoman sikerült ábrázolni, ahogy ezek a virtuális valóságban átélt kalandok az életben is közel hozták egymáshoz a két főszereplőt.
A látványvilága egyedi, és tele van ötlettel. Hangulatos. Az már a személyes problémám, hogy nem volt vevő erre a hangulatra. Nekem ez is inkább furcsa, mint szórakoztató volt. És ide tudnám tenni a karakterek különös megjelenését, az olyan hajviseleti és öltözködési dolgokat, mint az egyik valóságban Owen derékig érő fonott haja, vagy dr. James nagyon retró szemüvege ebben a futurisztikus környezetben.
A stáblista egy mozifilm esetében is komoly lenne. Ha csak felsorolást tartok: Emma Stone, Jonah Hill, Justin Theroux, Gabriel Byrne, Sally Field, Billy Magnussen, nézőcsalogató tud lenni. Rengeteg jó alakítás is van ebben a filmben. Stone, akinek egyszerre megvan a karakter sebzett, de erős oldala is. Theroux, akire rá se lehet ismerni, annyi komplexust beletesz a figurába. Vagy Magnussen, aki már szinte rutinból hozza a jófiús rosszfiút. Jonah Hill direkt maradt ki a felsorolásból. Két okból is: szerintem így soványan rosszul néz ki. (Mondjuk, ducin is.) Másrészt, annyira ellenszenves nekem a színész, hogy az már szinte utálat.
Egyedi, már szinte művészi, a Legion is eszembe jutott róla, de nem az én szájízem szerinti.
Maniac - 5/3 ennél jobb objektíven, egyedi történet és látvány, erős színészek, de nekem nem tetszett.
