Nyomozós, zavaros, csajozós.
Sam éli a kaliforniai életet különösebb cél vagy irány nélkül. El van a lakásában, amiből hamarosan kiteszik, mert munkája nincs, így lakbért sem tud fizetni. A szomszédokat figyeli távcsővel, a nőket különösen. Amikor egy alkalmi ismerőse felugrik, meg ágyba vetik magukat. De egyszer beszélgetni kezd a csinos Sarahval, és amikor a lány nyom nélkül eltűnik, Sam jeleket vél felfedezni maga körül. A képregényben, amit olvas. A kutyagyilkosságokban, amik a környéken történnek. A hirdetésekben, amit lát. Megszállottan az ügyre veti magát, 
és nem áll meg addig, amíg rá nem jön, mi történt a lánnyal. Közben különös emberekkel találkozik, és egyre mélyebbre jut egy titkos összeesküvésben.
Gondolkoztatok már azon, titeket mivel vonz be egy film? E film miatt most bennem felmerült a kérdés. Fontos a történet, hajlandó vagyok megnézni, ha tetszik, amit tudok a cselekményről. Aztán, nagyon fontos nekem a stáb és a rendező. Nolan filmre akkor is ugrok, ha semmit nem tudok róla. És vannak olyan színészek is, akiknek nézem a dolgait, mondhatni, válogatás nélkül.
Ennek néha olyan következményei vannak, hogy olyan filmeket is látok, mint a Kaliforniai rémálom. Andrew Garfield szimpatikus Pókember volt, a Fegyvertelen katonát még szeretem is, így ennek a filmnek is neki veselkedtem. Nekem nem volt jó élmény. A különös egy kedves kifejezés, ha jellemezni akarom.
Ez a film számomra olyan volt, mintha bedrogoztam volna magam, és minden kavarogna előttem, meg fogalmam se lenne, mi a valóság. Nem egyszer gondolkodtam is azon, a főszereplő karaktere mennyire józan. Komolyan olyan, mintha valami pszichés betegsége lenne vagy erősen tudatmódosító hatása alatt állna.
De az egész filmben éreztem ezt a drogos hatást. Anno a Speed Racer kapcsán emlegették azt, hogy olyan, mintha drogos filmélmény lenne. Nekem ez tűnt annak. Különösek a szereplők, a történések, a vizualitás.
A film napjainkban játszódik, de van rajta egy nagyon erős film noir hatás is, mintha néha visszasüllyednénk egy régi filmbe. A hős ugyanúgy magányos és nyomozó karakter, ugyanúgy megjelennek a szép nők, akik nem állnak ellent neki vagy csábítják. De különben ez is bántotta az agyam: mégis, mit akartak ezek a nők ettől a lecsúszott figurától? Majdnem minden filmbeli női karakter lefeküdt vele – de miért?
Van ennek az egész retró is meg nem is, krimi is meg nem is, hangulatnak valamilyen varázsa, de engem nem tudott bevonni. Legtöbbször azon gondolkodtam, miért is nézem ezt a filmet. A történet buta is, meg nem is. A minden mögötti igazság olyan, hogy legszívesebben sikítanék tőle.
Igen, zavaros ez az egész. Mint film, el tudom képzelni, mit lehet értékelni benne. Ez valami más, már szinte unikum. De annyira eltér a hagyományostól, annyira furcsa, hogy nálam már elérte a zavaró küszöböt is, annak ellenére, hogy Andrew Garfield a főszereplő.
Nők terén akadnak még benne ismerős arcok, pl. Riley Keough, de esetükben a test a fő.
Le is írom, nekem ez a film nem tetszett. Érdekes, de nem a nekem tetsző értelemben.
Kaliforniai rémálom - 5/2 nem voltam még bedrogozva, de ilyennek képzelem. Zavaros, olyan bájjal, ami nem kell.
