Minden napra egy film

Minden napra egy film

Lizzie

2019. március 09. - BBerni86

Kihasználós, kosztümös, gyilkosos, tiltott viszonyos.

A Borden család nem csak módos, de köztisztességnek is örvendenek az 1890-es években. A családfő a második feleségével és vénlány lányával él egy fedél alatt. Lizzie Borden modern felfogású nő, aki nem akarja hagyni, hogy az apja elnyomja, és rákényszerítse a régi normákat. De a vagyoni függés, a testi erőszak őt is kalitkába zárja. A lizzie.pnghelyzet fokozódik, amikor új cseléd érkezik a házba. A fiatal Bridget felnéz a nőre, aki kedves vele, egyedül a családban, aki olvasni tanítja, aki meghallgatja. Aki az egyetlen, aki kiáll mellette, amikor Andrew Borden természetesnek veszi, hogy a cselédet bármikor szeretőként is használhatja. A két nő között egyre gyengédebb érzelmek szövődnek, és együtt keresik a menekülés útját a Borden kalitkából.

Aki látott már pár krimit vagy thrillert, az tisztában van vele, hogy a sorozatgyilkosság elsősorban a férfiak sportja. Kevés hírhedt női gyilkos akad a történelemben. Lizzie Borden egyike ezeknek, ha szigorúan véve sorozatgyilkosnak nem is nevezhetném. Hiszen ahhoz minimum 3 áldozat kell, neki meg kettő volt.

De mivel ennyire hírhedt a figura, ebben-abban felbukkan az alakja. Azt hiszem, legutóbb az AHS-ben láttam, de készült róla saját sorozat is, nem olyan régen, és most egy újabb film is megismertet minket az eseményekkel.

Amivel ez a film más, mint a többiek, hogy egy új nézőpontot ad hozzá a gyilkosságokhoz és a motivációhoz. Amibe akár egy #metoo vonalat is bele tudnék magyarázni, de nem igazán van hozzá kedvem. Mindkét nő, Bridget és Lizzie is a szabadságáért és a függetlenségéért küzd. Mindketten Andrew Borden rabságában sínylődnek, ha nem is egyformán sanyarú a sorsuk. Szerintem Bridget szenvedése, akitől a gazda azt is elvárja, hogy csúnyán fogalmazva a szajhája is legyen, rosszabb, mint a lányáé. De a cél ugyanaz: szabadulni a férfitól, szabadnak és egyenlőbbnek lenni.

Nem igazán akarom így értelmezni, de most, hogy átgondolom, inkább ez, mint a másik. Mert itt Lizzie és Bridget szeretők is lesznek, és ennek a kapcsolatnak a védelme is a motivációk közé kerül. Az 1800-as évek végén járunk, nem csak az apa, de a korszellem se támogatna egy ilyen kapcsolatot. Szóval, a szabadságuk inkább döntő nálam, mint a viszonyuk.

A film érzelmi oldalról közelít, a két nő portréját festi meg, akik végül eljutnak a baltáig és a végső megoldásig. Nem a gyilkosság, a per és a botrány a lényeg, ezeket alig látjuk, és csak a film végén vannak jelen. Hanem az oda vezető út, a két nő maga.

Maga a cselekmény, a karakterrajzok még le is kötöttek, de nekem sokat rontott a filmélményen a szereposztás. Még nem is annyira Chloe Sevigny, akinek jól áll ez a szerepkör, hanem Kristen Stewart. Számomra egyszerűen nem hiteles egy olyan naivaként, akit apa és lánya is megkíván. Azt meg inkább nem is jellemezném, hogy mennyire nevetségesnek találtam a megkínzottnak játszott tekintetét. Ok, nekem ő nagyon nem szimpatikus, már az Alkonyat óta.

Tévéfilmes minőség külsőségeiben, kevés helyszínen, de a kosztümök korrektek.

Egyszer nézhető, de igazából se a szereplők, se a cselekmény egyes részei nem tetszettek.

 

Lizzie - 5/2,5 a casting érdekesnek tűnt, a filmbe is lenne ötlet, de nem tetszett a végeredmény.

https://www.youtube.com/watch?v=ylfEsqKDgKI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3814677974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása