Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Gifted

2. évad

2019. március 16. - BBerni86

Képességes, terroristás, családos, küzdős.

A mutánsok két csapatra szakadtak: John vezetésével páran maradtak a hálózatba, akik a mutánsokkal jobban bánó országokba igyekeznek menekíteni az ittenieket. Ám Lorna és Andy egy új csoport bűvkörébe kerülnek. Akik azt mondják, nem elég, hogy folyton menekülnek. Saját mutáns államot akarnak létrehozni, ha ehhez harcolniuk is kell. Így a John mellett maradóknak állandó feladata lesz az is, hogy visszaszerezzék a családtagjaikat Reeva the_gifted.jpgbűvköréből. Andy legalább minimálisan kapcsolódik a családjához: a nővérével olyan kapocs van köztük, hogy így is hatnak egymással, és vannak közös álmaik. Marcos viszont egyre kétségbeesettebb, ahogy a szerelmével együtt a gyerekét is elveszítette. De ahogy Reeva tervei egyre jobban testet öltenek, Lorna felméri mibe csöppent, és kap mindenki egy esélyt, hogy a jó oldalra álljon.

Megváltozott a sorozat a 2. évadával, ami szerintem jól állt neki. Már nem a Strucker család menekülése, és általuk a mutáns hálózat megismerése a téma. Nem is a kormány az ellenfél. Most mutáns csoportok feszülnek egymásnak, és sokkal dinamikusabb ettől az egész sorozat. Az emberek, mondhatni, nagyon perifériára szorultak.

A sorozat továbbra is kiemelten foglalkozik a Strucker családdal, akiknek most fel kell fedezni azt is, mit örököltek gonosztevő őseiktől. Ebben a témában van is hiányérzetem, mert behozták azt a zenedobozt, aztán nem kezdtek a családi titokkal semmit. Mire való az a doboz? Helyette előjött Reed képessége is, és Andy pusztító énjét is meg kellett szelídíteniük. Így szülők – gyerek, de testvérek közti konfliktus is került terítékre. Szinte sajnálom is, hogy nem volt egy Lauren – Andy párbaj, vajon melyik az erősebb?

Kiemelt helyen van Lorna és Marcos is, akik szeretik egymást, de a nézeteik miatt eleinte nagyon más oldalon találják maguk. Ők hozták a sorozat limonádé vonalát – azért nagyon durva volt, ahogy nyomorult Marcos hol láthatta, hol meg teljesen elvették tőle a gyerekét.

A harmadik helyre jön Blink és John. Akik a legkevésbé érdekeltek, nem véletlenül tettem őket ide. Úgy éreztem, velük nem is tudnak mit kezdeni. Talán nem is véletlen, hogy ilyen-olyan módon ki is vonták őket az események sodrából.

Sokkal izgalmasabbak az új szereplők. Elsősorban Reeva, akinek a képességét most sem értem egészen. Blokkol másokat, de miért üvölt, mint egy denevér? Volt, akit azzal a sikollyal ki is végzett. Most akkor mit is csinált ő? De Grace Byers érezte a karakterét, nekem simán az évad legemlékezetesebb gonosza volt. Akkor is, ha lehetett volna még bőven építeni a karaktert.

Ez különben igaz mindenkire. Annyian vannak kiemelt helyen is, hogy csak vázlatosan lehet megmutatni, milyen emberek és hogyan fejlődnek.

A CGI és látvány szerintem rendben volt, inkább néha a ruhák és sminkek akasztottak ki. Andy új haja pl. tetszett, de Lorna az apját utánzó fejpántjával nagyon nem jött be. Különben is irritált, ahogy körbeírták, hogy Magneto lánya, de kimondani nem lehet.

A sztori is elszórakoztatott, ha néha voltak is benne hézagok. Nagyobb agyalás nélkül, csak nézve kellemes kis kikapcsolódás. Sokkal inkább befogadóbarát, mint a Legion.

 

The Gifted - 5/3,5 bele lehetne kötni a cselekménybe, a karakterekbe is, de szórakoztatónak találtam.

https://www.youtube.com/watch?v=YOi3WNrSk3E

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1614674305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása