Minden napra egy film

Minden napra egy film

Lopakodók 6.

Szellemlövész

2019. március 21. - BBerni86

Terroristákra vadászós, katonás.

Brandon Beckett újabb küldetésre indul. Miller vezetésével a csapat Grúziában igyekszik egy terroristafenyegetést elhárítani. Az arabok igyekeznek destabilizálni az országot, saját erőszakos politikájuk szolgálatában. Beckett hamar szembesül azzal, hogy a csapatuk folyamatosan csapdába sétál. Hiába támogatják őket külsősök is, a legmodernebb drón rendszerrel. Kell lennie a soraik között egy téglának, aki folyamatosan kiadja a helyzetüket. lopakodok.jpgBeckett nézetei akkora felháborodást keltenek, hogy a férfit más területre vezénylik. A tényeknek azonban nem tudnak ellent mondani, kénytelen a vezetőség is elismerni, hogy valaki elárulta őket. Beckett is visszatérhet a csapatához, hogy együtt találják meg az árulót, és állítsák meg a szivárogtatást, majd vadásszák le a célpontot.

Hogy lehet egy történetről annyi bőrt lehúzni, hogy az egykor korrekt, és nézhető akciófilmből eljussunk egy olyan filmhez, melyet szinte fáj nézni? Ezt a leckét sajátították el a Lopakodók filmek készítői. Már csak azt csodálom, hogy van olyan, aki még pénzt ad ilyen filmek elkészültére.

A jelen alkotást nézve: meg sem próbáltak moziba menni vele – amit nagyon meg is tudok érteni. Egyből videón jelentették meg, most meg gyengébb tévéadók tűzik késő éjjel műsorra, amikor pár éjjeli baglyon kívül senkinek eszébe se jut tévét nézni.

A történet nagyon egyszerű, izgalmasnak sem nevezhetem. Én konkrétan halálra untam magam, amíg ment mellettem. Abszolút nem kötött le, és inkább csak azt listáztam magamban, mennyi mindennel van problémám. A cselekmény láthatóan összetákolt, és erőlködnek, hogy a műsoridőt kitöltsék. Pl. semmi értelme annak, amikor Beckett egy másik csapathoz kerül, mert a grúzoknak még az ötlet sem tetszik, hogy árulók lehetnek köztük. Kapunk ott új karaktereket, egy akciójelenetet és semmi értelme az egésznek. Annyira töltelék, amivel csak az időt húzzák, amennyire csak lehet.

A főszál sem jobb. Nem mesélem el előre, ki vagy mi az áruló, de röviden nagy csalódást keltett. Még csak meg se magyarázzák, hogy történhetett ez meg, ott a tény és kész. Én meg legyek vele boldog. Nem lettem.

Karakterek és konfliktusok. Ebbe talán jobb bele sem menni. Mi motivál ebben a filmben bárkit is? Igazából, emberileg nem tudjuk meg. A terroristák simán csak terroristák, akiket likvidálni kell. Az amerikai oldal sincs jobban ábrázolva. Brandon Beckett a lövész, aki elvégzi a feladatát. Hazafiság, szülői példa, mégis mi teszi ilyenné? Ebben a filmben kimerül annyiban a személyisége, hogy nem ló fiatal gyerekeket könnyeden fejbe. Vagyis, Brandon nem éppen egy pszichopata. De ez lenne a jellemzés?

A színészek között nem akad név, Billy Zane lehet ismerős máshonnan, aki a filmek eleje óta jelen van. Gondolom, ha megszorul kicsit anyagilag, csinál egy ilyen filmet és máris van zsebpénze. Játszani nem kell senkinek, lehet nyugodtan ripacskodni, ebbe a filmbe belefér. Annyi más baja van, hogy ez már semmi.

Az akciók, a tájak is untattak. Lövészekről lehet izgalmas, látványos műsorokat csinálni, van erre is példa, de ez a film nem ezek közé tartozik.

 

Lopakodók – Szellemlövész - 5/1,5 tévés akció, érezhetően összedobott forgatókönyvvel és igénytelen látványvilággal.

https://www.youtube.com/watch?v=IuyZA-3xvWY

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8014705350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása