Akciós, családot egyben tartós, bűnüldözős, képességes.
Hiába segítette a család minden tagja szuperképességével a világot, a világ még mindig nem kér belőlük. Csak azt látják, mennyi kár marad egy-egy leszámolás után. Így vissza kell térniük az illegalitásba, és nem használni az erejüket. Mindenki szenved ettől. Egy különc milliomos, Winston változtatni akar a helyzeten. Ahogy egykor apja, ő is rajong a szuperekért. Egy programot talál ki, mellyel népszerűsítené őket. Helen az, akit az egész promóció arcának akar. Nyúlányka elvállalja, Bob pedig otthon marad a gyerekekkel. Elsőre azt hitte, könnyű lesz. De aztán szembe kellett néznie azzal, hogy Will házi feladatai nehezek. A lánya zokon vette, hogy kitörölték az udvarlója emlékeiből. Furi képességeiről még nem is szólva. Démonitor, az új ellenség minden szuper vesztére játszik, így hamarosan mindenki újra akcióba lendül, már az életük a tét.
Brad Bird annyira belejött az akciófilmekbe Tom Cruise oldalán, hogy már animációt is ennek szellemében készít. Mert bármennyire is szerettem e család történetének első fejezetét, a második etapra azt kell mondanom, inkább akciófilm, csak animálva, mint egy családi mese, amiben jó akció betétek is vannak.
A cselekmény is sokkal jobban illik az akció zsánerbe, mint a családiba. Ha csak az arányokat nézzük, sokkal többet látjuk a szereplőket bűnüldözés közben, mentve a világot, mint családi dolgokkal foglalkozni. Pedig azt vártam, hogy nagyon humoros, családi lesz a rész, ahol Bob marad otthon a gyerekekkel. De nem, a hangsúly átkerül Helenre, aki mindenféle küzdelemben vesz részt.
Akciófilmnek különben korrekt lenne. Még csak azt se róhatom fel neki, hogy mese létére túl bonyolult. Érthető, követhető, kisebb csavarral, és jól kivitelezett, pontosan időzített akciók sorozatával. Kifejezetten ötletes lett, ahogy Nyúlányka különféle módokon használja a testét. Ahogy kilövi magát, vagy ejtőernyőzik, de az se semmi, ahogy a kétfele szedhető motorral mutat be trükköket.
A látványa hibátlan a filmnek. A legjobb animációk innen, meg esetleg egy-egy DreamWorks meséből jönnek, és most sincs mibe belekötni. Van benne ötlet, kellően látványos és színes, jó nézni. Erre jár a piros pont.
A humora is megfelelő, a szinkronos változatban is vannak kifejezetten jó ötletek. A kedvencem a Démonitor, a főgonosz neve. Képernyőn keresztül képes bárkit irányítani, eltalált beszédes név. Az egészet nézve Furi maradt a kedvenc, bírom, ahogy az a kissrác játszik a képességeivel, és milyen balhékat kever. Az a mosómedve bunyó…
De. A nagy de. Ez a Hihetetlen család, a hangsúly a családon. Most ez hiányzott belőle nekem. Egyszerűen nincs meg benne az üzenet, valami szívhez szóló, amit a Pixar bele tudott tenni a meséibe. Ok, a család összetart, és segítenek egymáson. Jópofa az utalás, hogy a monitorok előtti függés is veszélyes. De hol az a varázs, ami miatt könnyeket morzsolt el az ember lánya/fia egy-egy Pixar előtt? Amiért drukkoltunk, hogy Némo kerüljön meg? Ahogy a Fel elején összetörték a szívünk Ellie halálával. Itt ez nincs.
Akció mesének kiváló, nagyon látványos, jó a humora, de a szívnek nem ad semmit.
A hihetetlen család 2. - 5/4 a grafika, a zenék, a karakterek, a humora is ülnek, de csak ismétli önmagát. Volt ez jobb.
