Zsenis, tervet végrehajtós, családi titkos.
Henry nem egy átlagos 11 éves. Szó szerint zseni, aki nem csak okosabb a korabelieknél, de sokkal érettebb is. Tulajdonképpen ő hozza a családi döntéseket az anyja helyett, befekteti a pénzük, vigyáz az öccsére, és nagyon segíteni akar a szomszéd kislánynak is. De bármivel próbálkozik, a felnőttek közönye miatt nem ér célt. A nevelő 
apa túlzottan befolyásos, így a bántalmazás ügyét még csak ki sem vizsgálják. Így egy kockázatosabb tervet kell kidolgoznia és végrehajtani. De valami közbejön, amit nem láthatott előre. Sokat fáj a feje, szédül, közbe elhomályosodik a látása. Van, amikor a zsenialitás sem menthet meg. Henry így egy könyvet ír, melyben az utolsó kívánságát hagyja az anyjára. Susan pedig élete legnehezebb döntését kell, hogy meghozza.
Szerettetek már olyan filmet, amit a kritika lehúzott? Még akkor is, ha ti is érzitek, hogy komoly bajok vannak a történettel? Mondjuk, mert van benne valami, ami miatt szíven üt. Ami az egyik kedvenc motívumod egy filmen. Esetleg egy kedvelt színész.
Henry könyve jól le van pontozva, bármerre is nézem. Van is benne igazság, pontosan látom én is, mi mindent lehet ennek a filmnek felróni. Kétszer is zsánert ugrik: egy családi, kalandos filmnek indul, minimális dramedy hangulattal. Megismerünk egy zseniális gyereket, aki olyan helyzetbe kezd keveredni, ami akár Stephen King tollára is áhítozhatna. De akkor átugrunk kőkemény drámába, majd egy újabb fordulattal thrillerbe. Erősek az ugrások, és valahogy mindegyik szál csonka marad.
Mert a szereplők érzelmileg túl hirtelen váltanak a zsánerekkel együtt. Csak egy példát hadd mondjak! Susan, aki a dráma rész végére teljesen összeomlik, és maga alatt van. Majd ugrunk a thrillerre, és varázsütésre minden rendben lesz vele? De a filmnek folyamatos hibája, hogy pszichésen nem kidolgozott. A szereplők gyásza, fájdalma soha nem mélyülhet el, pedig elég komoly traumákat szenvednek el. Túl könnyen lépnek tovább.
Bele lehet kötni abba is, hogy Henry rendben, hogy zseni volt, de ennyire nem lehetett az. A lépésekre kidolgozott terve, ami működik is. Ahogy annyira szó szerint eltalálta, mikor mit gondol az anyja, hogy a kazettával pont olyan, mintha beszélgetnének.
Abba inkább nem akarok belegondolni, hogy az mennyire hiteles, hogy Christina helyzetével egy felnőtt sem akar törődni. Hogy egy ilyen komoly és folyamatos bántalmazást ennyire szőnyeg alá lehet söpörni. Aztán meg pillanatok alatt megoldanak mindent… persze.
De minden hiba ellenére, nekem tetszett a film. Mert a dráma szíven ütött. eszembe juttatott egy olyan filmet, amin a mai napig bőgök: A jövő kezdetét. A két főszereplő gyerekben sok a közös vonás, és így még tragikusabbnak éreztem Henry történetét. Aki zseni is, ami az egyik kedvenc filmes esetem - nagyon bírom, amikor az egyik szereplő ennyire több intelligenciában, mint a többiek. Izgalmas, milyen ember és mire használja, amivel több az átlagnál.
Szerettem, mert a gyerekszínészeit is bírom. Henry az a Jaeden Martell, akit sokan Az miatt jegyeztek meg. A kisöccse meg az a Jacob Tremblay, aki szerintem korunk egyik legjelentősebb gyerekszínésze. Naomi Watts az anyjukként kb. azt hozza, amit már láttunk tőle pár anya szerepben, de ez jól áll neki.
A film különben bukott, a kritika se szerette és a közönség se. De ez most különösebben nem érdekelt, nekem tudott tetszeni a hibáival együtt is.
Henry könyve - 5/4 bőven akad benne kritizálni való, de a drámája fájt. Jó értelemben más, mint amit vártam.
