Terápiás, jobb emberré válós, beszédhibás.
Alain sikerember, aki a saját szakmájában a legjobbnak számít. Mérnök, tanár és üzletember egyszerre. Most éppen egy új autót akar a cégének piacra dobni, és a szokásosnál is jobban pörögnek a mindennapjai. Semmi másra nincs ideje, a lányára sem, és neki fel sem tűnik, mennyi mindent veszít a rohamtempó miatt. Egy napon azonban rosszul lesz az irodájában – ő így is dolgozni menne, de amikor az autóban is rosszul van, lelkiismeretes sofőrje kórházba viszi. Ezzel megmenti: agyvérzése volt. Az orvosok megmentik, de nem marad utóhatás nélkül 
az eset. A beszédközpontja komolyan sérül, és Alain képtelen rendesen beszélni. Ha eszébe is jutnak a szavak, keveri őket. Egy fiatal terapeuta kerül mellé, aki a közös munka során nem csak a nyelvet adja vissza a férfinak – észrevétlen rávezeti arra, miért érdemes élnie. Alain lassan tanul, de pár pofon az élettől, és ő is át kezdi értékelni a világát.
A francia filmek, mindig próbálkozom velük. Mert van pár nagy kedvencem, de szívesen szereznék újakat is. Szeretem a tájaikat, a hangulataikat, Párizst. Szeretem, hogy szíve van a történeteiknek. Sajnos, nem mindegyiknek, ezért is vannak a csalódásaim.
A Szavak nélkül is francia, és abba a vonalba illeszkedik, amelyikben megtaláljuk az Életrevalókat. Meglepően sok a hasonló vonása is a két filmnek: ebben is egy befolyásos, sikeres férfi kell, hogy megbirkózzon egy komoly testi fogyatékossággal (ok, azért annyira nem vészes, mint amit az Életrevalók mutatott, de Alain életének annyira része a beszéd, hogy pont ennek az elvesztése felér számára egy végtag elvesztésével.) Neki is egy idegen nyújt segítséget, akinek aztán ő is viszonozza a szívességet. Jobb kapcsolatot kezd kialakítani a családjával, és más, boldogabb ember lesz a film végére, mint az elején volt.
A különbség az, hogy se az Életrevalók drámája, se a szíve nem lelhető meg ebben a filmben. Eleve, Alain kevesebbet veszít. A munkáját, de szerezhet másikat. Neki nem kell feladnia az életstílusát, nem változik meg az életminősége. Neki van gyógyulási esélye is, ha jár a terápiára, és dolgozik a beszédén. A körötte levő emberek, a segítője története se olyan fájdalmas. Az Életrevalók támadható a túlzott szenvedélyessége/szélsőségessége miatt, de abban voltak komoly érzelmek, hatást váltott ki. Ebben ezekből sokkal kevesebb jutott.
A szív is kevesebb. Kevésbé mutatja azt, hogy az élet szép. Igen, Alain jobb életet fog élni, de nem jön át ugyanaz a katarzis.
De miért is mérem ennyire hozzá? Ha elfelejtem, hogy láttam már jobbat, akkor korrekt film. Építi a karaktereit, zajlanak az események, és egyensúlyoz dráma és könnyedebb hangulatok között. Képes arra, hogy komoly dolgokról is könnyeden beszéljen, levonja a tanulságokat.
Pozitív értékek mellett áll ki. Arra tanít, hogy a szakmai sikerek nem érnek semmit, ha nincs mögötte egy család, egy érzelmekkel is telített mindennap. Üdítő egy olyan világban, ahol folyamatosan a sikerre és a feljebb törésre buzdítják az embereket. Ez a film nem így tesz – igaz, Alain már felépített egy olyan egzisztenciát, hogy nem kell az utcára kerüléstől tartania. Lentről indulva nehezebb ezt a filozófiát átérezni…
A színészek korrekten játszanak, de ismert arcot nem találtam közöttük.
Nem a jobbak közé tartozik, de a jók közé. Csak francia filmtől többet várok.
Szavak nélkül - 5/3,5 izgalmasan indul, érdekes helyzettel és karakterekkel, de sajnos eluntam a végére.
