Családos, tragédiát feldolgozós, pókkal küzdős.
Kara lába alól kicsúszott a talaj, miután egy szörnyű autóbalesetben elvesztette az egyik fiát. Ráment a házassága, a munkája, kialakulóban levő gyógyszerfüggősége miatt élő gyerekeitől is egyre jobban eltávolodik. Hogy mentse a menthetőt, költöznek és bentlakó ápolónői állást vállal. Walter néprajzkutató, aki éppen egy gyilkos 
mítosz nyomában jár, egykori tanítványának hála, aki képtelen volt megemészteni, hogy Walter nejével végzett a megfigyelt indián törzs, ezért ellopta a szent ereklyéjük és a törzs nagyját lemészárolta. Egy dührohamban az ellopott edényt is földhöz vágja, nem sejtve, hogy ezzel felébreszti a benne tárolt gyilkos lényt. A pók éhesen ébred, és mivel nem veszik észre, lassan a saját vadászterületévé alakítja a házat. A macska csak a kezdet, Kara gyerekei is célpontok.
Pont a napokban jutott eszembe gyerekkorom egy szeretett filmje, az Arachnofóbia. Ahogy arra visszaemlékszem, ijesztő volt. Nem merem letesztelni, ma is annak találnám-e. Viszont, belebotlottam egy másik horrorba, amelyben pók az iszony tárgya.
Már a címen jót mosolyogtam. Itsy Bitsy – bírom mennyire egyetemes a nyelv, nálunk is hasonlóan hangzik az ici-pici pók mondóka, mint az angol. Itt van abban fekete humor is, hogy nem éppen egy kis pók okozza majd a gondokat a filmen.
A cselekmény sajnos már ennyire nem fogott meg. Pedig az alap nem lett volna rossz. Kifejezetten szeretem, amikor egy monda mögé nézünk, és láthatjuk, hogyan alakult ki egy szokás vagy legenda. Itt volt a gyilkos istennő, akinek a személye szerintem a pókkal feleltethető meg. Igaz, a logikával már akadtak gondok. Ha az indiánok elkapták az óriáspókot, meg is ölhették volna. Nem értettem, miért áldozták fel neki a gyerekeiket, amikor annyival egyszerűbb lett volna egy lándzsával leszúrni, vagy megfőzni, vagy akármi.
A jelenben hihetően felépítették, hogy a pók birtokba veszi a házat. Az a rész, amikor a macska egérre vadászik, nem véve észre, hogy belőle is célpont, kifejezetten ütősre sikerült. Számomra az volt a film legijesztőbb része, sokkal hatásosabb volt, mint amikor az ízeltlábú már az embereket vette célba.
Mert az, hogy egy pók emberre megy, még akkor is inkább nevetségesebb volt, ha ez nem egy normális méretű pók. Lehet, hogy azért is éreztem viccesnek, mert nem lett ijesztő az állat. Simán egy nagy pók és ennyi. Az Arachnofóbia kisebb pókokkal is frászt tudott hozni az emberre, ez ilyen formában paródia felé vitte a filmet. Bevalljam? Helyenként még nevettem is rajta, annyira ostobán nézett ki a nagy pók vadászata.
Ebből kitalálhattátok, hogy nem voltam elájulva a CGI teljesítményétől. Bár, az is simán lehet, hogy egy gumipókot mozgattak csak. A lényeg az, a végeredmény nem lett ijesztő.
A karakterek mindegyike kapott egy családi drámát, de annyira nem ezen volt a lényeg, hogy ez csak háttér volt, hogy miért érzik rosszul magukat. Egy erősebb pillanat volt, amikor Jesse az anyja szemébe merte mondani, hogy már ő neveli a húgát, mert az anyjuk semmire nem alkalmas egy ideje. Annak volt súlya, de rendesen levezetve semmi nem lett a gyászukból. Túlélték a pókot, ez rendbe tette őket. De nem is vártam többet, ez horror, nem dráma.
Nem egy okos vagy ijesztő horror, de voltak jó részei és elszórakoztatott. Egynek elment.
Itsy Bitsy - 5/3,5 bár a pók gagyin nézett ki, helyenként egész jó hangulata volt a filmnek. Egyszer nézős.
