Táboros, sorozatgyilkosos, szellemes.
Brooke az esküvőjén történt tragédia elől költözik be a városba. Gyorsan új barátokra is lel, egy aerobik stúdió fiatal alkalmazottaiban. Hívják magukkal nyári táborba felügyelőnek is, amit eleinte elutasít, de amikor egy éjjel megtámadja egy sorozatgyilkos a lakásában, mégis a csapattal tart. A helyszínen derül ki számára, hogy a 
Redwood Tábor pár éve egy szörnyű mészárlás helyszíne volt – az egyetlen túlélő vette meg, nyitja meg újra. A nyitás előtt már vannak jelek, hogy megint elszabadul a pokol. Visszatér az egykori gyilkos, de új mészáros is jelentkezik. Ahogy egyre több a halott, egyre több titok is kiderül: ki volt az igazi gyilkos egykor és most, valóban kísértetjárta hely a tábor?
A The Politician kapcsán nagyon dicsértem Ryan Murphy munkásságát. Itt egy újabb sorozata, amit talán a zászlóshajónak is lehet nevezni. Az American Horror Story 2019-es évada. Ahogy ez a sorozat évek óta, most is megosztóra sikerült.
Zseniális vagy förtelmes? Megfelelőnek érzem mindkét jelzőt rá. Ennek megfelelően hol nagyon szerettem a sorozatot, és jól szórakoztam; hol legszívesebben félbehagytam volna az egészet. De ez az évad rövidebb a szokottnál, így azért könnyebben végignéztem. Tudom, az apokalipszises évaddal le vagyok maradva – de ez antológia sorozat, nyugodtan lehet így is nézni. Majd sort kerítek az AHS világvégéjére is, ha túl vagyok a tábori sokkon.
Zseniális benne, hogy fogja a táboros slasher filmek összes zsánerét, és majdnem paródia szinten kiforgatja őket. A Péntek 13 abszolút visszaköszön, de a zsáner több elemét is használja. (Még egy olyan része is van, ami a Kill Billt juttatta eszembe.) A sorozatgyilkos mindig visszatér – itt egy egészen eredeti ötlettel. Nem egy szereplőről kiderül, hogy nem az, akinek látszik. A karakterek sorra halnak, változatos módokon.
A gond az, hogy át is csúszik paródiába, már túl sok. Minden annyira fel van erősítve, hogy az alapból nem éppen a logikájáról híres zsáner ebben a formában már több mint röhejes. Túlságosan tervezettnek és kitaláltnak érzem ahhoz, hogy gagyinak nevezzem, de ahhoz van közel. Abszolút nem lehet helyenként komolyan venni, és inkább nevetséges, mint ijesztő.
A végére sikerült minden szálat rendezetten összefogni, még szerettem is, ahogy a sok esemény és minden összefüggés egységesen összeáll. Az is jól esett, hogy ez az AHS évad mondhatni happy enddel zárult. Nem jellemző, hogy jó szájízzel fejezek be egy évadot, de most ez történt. Mindenki megkapta, amit érdemelt és a gonoszság sem emelkedett fel.
Szeretem azt is az antológiában, hogy új színészek is vannak, de visszatérő színészekkel dolgoznak. Idén nagyot néztem Matthew ’Glee’ Morrison szerződtetésén – 4 részbe tellett, mire ráismertem. Hiányoltam Evan Peterst. Bírtam Finn Wittrock és Dylan McDermott vendégszereplését. Részben a színészek miatt is nézem az évadokat, igaz ez most is.
A sorozat külcsíne harsány. Zenében, küllemben is visszahozza a nyolcvanas éveket, de ahogy a slasher elemeket, ezeket is annyira felerősítették, hogy már paródiának hat. Meg is állapítottam, hogy szerencsére túl kicsi voltam, hogy bármire is emlékezzem belőle. A frizurák, a ruhák, a sorozatban használt zenék – majdnem kínzóeszközök.
Nem ez a leggyengébb évad, de horrornak alig nevezhető. Mészárlás, nem félelemkeltés.
American Horror Story – 1984 - 5/3 szélsőséges évad volt: vagy nagyon rühelltem, vagy jól szórakoztam. Harsány, színes.
