Megvolt a gyerekrész a mesével, akkor lessük meg, egy felnőtt mivel horrorizálhatja akár ma este is magát. Nem nehéz választani, mert meglepően kevés Halloween epizódot vagy filmet kaptunk idén.

Legnagyobb névnek első blikkre az American Horror Stories tűnt, így ezt választottam magamnak esti tévézésre. Mit ne mondjak, most már kattog is az agyam, milyen Disney-mesével vagy cuki állatos műsorral rángassam magam vissza depresszív földről. Mert megvannak azok az elemek, amelyekért nem vagyok oda, de egy Ryan Murphy műsor esetében számítok rá.

Vagyis, a kapott 5 részben bőven volt LMBTQ tartalom. Kaptunk idős milliárdost és csini, fiatal tanár párját egy robottal kiegészítve - nem is tudom, milyen szerelmi sokszögnek kellene azt a felállást minősítenem, van bonyolító tényező bőven benne. De ez már lepereg, még szinte örülök is, hogy 5 részt kb. ennyivel letudott.

Viszont, az milyen játék, hogy minden most leadott rész a lehető legsötétebb véget kapta? Legalább egy lett volna, aminek nem a legsötétebb és érfelvágó vég jutott volna. Olyan szinten ebbe az irányba mentek el, hogy amikor már vártam is, hogy minden epizód rossz véget ér és a főszereplők megszívják, akkor is voltak olyan befejezések, hogy a fejem fogtam, ki tudott ilyen szadista végjátékot elképzelni. Illúzió, ábránd, kedv és minden romboló ez az 5 rész, pláne, ha egymás után nézi őket az ember.

A történetek viszont változatosak és vannak képi ötletek is benne. Az orvosi kísérletes epizód pl. fekete-fehérben forgott, és egy-egy ponton nekem eszembe juttatta a Frankensteint. Nagy ötlet a személyre szabott pokla a fiát elvesztő írónak az epizódjában - abban még fekete humort is találtam, mit és miért választ a férfi a végére. De volt CGI szörnyeteg is a koboldos epizódban, vagy a mumus részben is. (Ha nem is mumus az a szörny, hiába indul tipikusan annak az epizód.) Ha legalább az esélye megmarad, hogy jó véget érnek az események, jobban élveztem volna, így viszont abszolút lehangolt, hogy bármivel is próbálkoznak, nyernek a gyilkosok és szörnyek. Legjobban a koboldos epizód csapott meg - ott annyira vártam volna, hogy az a bizonyos szereplő legalább megússza, de nem. Nincs itt kegyelem, senkinek.

Az epizódok bevezető képsorai különben most is sötétek és ijesztően absztraktak. Van olyan rész, amikor a nyitány inkább horror, mint maga az epizód.

Ami kissé fura volt, hogy most nincs sztárdömping, de AHS színészek se jöttek egy-egy epizódra. Victor Garber az egyetlen, aki felismerhetően ismerős volt számomra, de tény, hogy eléggé Alias-fan voltam annak idején, hogy Sidney apjaként nekem ő ismerős legyen. Nagyon megöregedett különben, pedig már akkor sem volt éppen fiatal, amikor az Alias kettős ügynökét játszotta. Jack, még a neve is beugrott.

Az American Sports Story-nál különben még így is bőven jobban tetszett. Ezen az estén meg valahogy belefér az is, hogy szenved és hal minden jó - vagy legalábbis szimpatikusabb - szereplő a részekben.