Minden napra egy film

Minden napra egy film

Stan és Pan

2019. november 24. - BBerni86

Turnézó, egykori sikereket feltámasztó, barátos.

Stan és Pan nagy sztárok voltak, az emberek özönlöttek a filmjeikre. A páros mégis azzal szembesült, hogy a hasonló kaliberű komikusokhoz képest alig keresnek. Pedig a pénz jól jött volna: mindketten sokszor nősültek, 11_24stan_es_pan.jpgváltak és Ollie (Pan) szerencsejáték függősége is emésztette a pénzt. Amikor Stan jobb fizetést próbál kiharcolni, nem újítják meg a szerződését, a páros évekre eltávolodik egymástól. Már hatvanon felül, a régi sikereken túl, megpróbálkoznak a visszatéréssel. Egy nagy körútra indulnak, melynek a végére remélik, új filmszerződést is sikerül kapniuk. Közben újra össze kell barátkozniuk is, megbocsátani, ahogy évekkel korábban elváltak az útjaik.

Egy újabb filmes rejtély, amire nem tudom a választ. Akik a világnak Stan és Ollie voltak, nálunk hogy lettek Stan és Pan? Az ócska rím miatt valami fordítónak így tetszett jobban? A Pan még értelmetlen is, mert azt nagyon kétlem, hogy Pán istent akarták volna így megidézni. Ami a filmen zavaró is volt, hiszen a címben, a fülemben is Stan és Pan a megszokott, hiába irritál különben – itt pedig végig Ollie van.

Valahol azért bízom benne, hogy a film megnézése közben és után nem csak bennem merült fel, mennyire nem normális a Pan az Ollie helyett.

Maga a film: egyszer meg lehetett nézni. Több olyan összetevője is van, ami miatt érdekes lehet. Egyrészt, a kulisszák mögötti szórakoztató iparra ad betekintést. Filmkészítés, show műsorral turné. A játszmák a szervezőkkel és a rendezőkkel. Ez a szemünk elől elrejtett világ számomra izgalmas, itt különösen jót mosolyogtam rajta, ahogy az élelmes szervező még az ingyen reklámozást is kitiporja a komikus párosból.

Másrészt, ismert emberek egy kevésbé ismert történetét meséli el. Stan és Pan nevét az is ismeri, aki egy filmjüket sem látta. Magam is ebbe a kategóriába tartozom.

Harmadrészt, van benne egy elég komoly drámai konfliktus is. Sőt, akár kettőnek is számolhatom. A párosnak a betegséggel és az öregedéssel éppen annyira küszködnie kell, mint a karrierjük feltámasztásával. Nem is tudtam eldönteni, melyik érintette őket fájdalmasabban: hogy az egészségük vagy a hírnevük sem a régi már.

A barátságuk témakörét azért veszem külön, mert ugyan drámának indul, de nagyon hamar egy Disney filmet idéző atmoszférába csöppenünk. Vannak múltbeli sérelmek, de egyetlen komolyabb beszélgetés azokat helyreteszi. Utána azt látjuk, ahogy folyamatosan áldozatokat hoznak egymásért. Egy olyan közeli, egymásra támaszkodós barátságot mutatnak a film második felében, hogy egy mesében sem lenne különb.

Talán ez volt, amiért a film egy ponton irritálni kezdett. Nem volt számomra hihető, hogy szinte ellenfelekből ilyen testi-lelki jó barátok lettek. Inkább drámát vártam, nem ezt a limonádét. Mert nem elég vicces, hogy komédia legyen. Viszont a dráma élét annyira elveszik, hogy annak sem lehet nevezni.

A színészek közül John C. Reilly alakítása fogott meg jobban, és nem csak azért, mert a maszkok is segítettek neki.

Egyszer érdekes volt, de újranézni biztosan nem fogom.

 

Stan és Pan - 5/3 színészileg és történetben korrekt, de hiányzott a dráma. A barát témát is túltolja.

https://www.youtube.com/watch?v=MdcBNrjc3wo

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr615320686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása