Minden napra egy film

Minden napra egy film

South Park

23. évad

2019. december 22. - BBerni86

Kisvárosi, eszement, iskolás, drogos.

Randy Marsh kiköltöztette az egész családját a városon kívülre, hogy farmer életet éljenek. Az értékeit a farm nevébe is belefoglalta: ez a Böcsület Farm. Ettől kezdve a férfinak csak az számít, hogy vagyonokat keressen a házi fűvel. Amikor South Park már nem mutat elég vásárló erőt, mert többen megtermelnék magukat az anyagot, 12_22southpark23.jpgKína felé ácsingózik – még Micimackó meggyilkolása sem tartja vissza semmitől. Az egész család szenved tőle, miközben az iskolában is zajlanak az események. Cartman harcol az egészségesebb menü ellen, Butters különös baráti – zaklató viszonyba keveredik egy múmiával, és a lányok is csatlakozni szeretnének a fiú klubokba.

Az utóbbi években az kötött le leginkább ebben a szériában, hogy milyen irányban fejlesztik. Volt, amikor üdítően hatott, hogy a különálló részek helyett egy összefüggő évadot kaptunk. Majd lazítottak ezen. Most kicsit felemás a kép: az első részek összefüggenek, Randy Marsh füves történetei ezek, melyeket egy-egy iskolai eseménnyel színesítettek meg. A végén pedig más szereplők is kaptak egy-egy részt – így az anyák, vagy a PC babák. Azért a zárást meghagyták a füves részeknek. Mondhatni, mindenki megtalálja, amelyik jobban bejön neki: a laza összefüggések vagy a teljesen külön részek.

A magam részéről az új főcímmel még mindig nem békültem ki. Az egy dolog, hogy új a hangszerelés és olyan, mint egy elrontott country dal. De Randy ennyire előtérbe helyezése, az nem tetszik. A South Park mindig inkább a gyerekek sorozata volt, amelyben a szüleik csak mellékszerepet kaptak. Most meg Randy a főszereplő?

Az idei évadban is érkeztek a kemény kérdéskörök. Megpiszkálták Kína belpolitikáját, az oltás ellenes mozgalmat, természetesen megint volt Trump téma is, de előkerült a hagyományos tévézés és a streaming szolgáltatók küzdelme is a nézőkért. Idén a politika, közélet és társadalom témái voltak benne többször. Ahogy visszagondolok, egy emlékezetesebb popkultúra utalás jutott az évadba: a Disney csatorna és a Star Wars sorozatok, a Mandalorian ebben is helyet kapott. Úgy tűnik, bébi Yoda mellett nem lehet elmenni szó nélkül South Parkban sem.

Karakterfejlődés legfeljebb a PC babák és a családjuk körében van. Nagyon tudtam díjazni, hogy már túllendülnek azon, hogy minden csak a látszatról szól. Itt már arra volt utalás a részükben, hogy felfogják a sorok közti igazságot is, és hangzatos címszavakkal nem lehet őket megtéveszteni. Vagyis, a botránykeltő, de valóságot nélkülöző tartalmat már képesek kiszűrni és nem komolyan venni.

Az altesti poénok soha nem tetszettek, és mélypontként éltem meg, amikor ezekre húztak fel egy-egy részt. A legalja a South Park nőit középpontba tevő rész volt. Biztos van, akinek ilyen humor kell, azért tették bele, de én kifejezetten utáltam.

Külsőségeiben ugyanazt nyújtja a sorozat, amit eddig is. A karakterek ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan környezetben mozognak, még a hangjuk sem változott. Pedig egyszer érdekes lenne, ha elindulna az idő South Parkban is, nem csak állna, mint Storybrooke földjén.

Folytatása biztos lesz még, azért remélem, a gandzsa farm nélkül.

 

South Park - 5/3,5 még elnézem, de egyre többször fogom a fejem a sztorik láttán. Drogfarm, komolyan?

https://www.youtube.com/watch?v=rvccxQUCmO0

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8915361756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása