Misztikus, ősi háborús, szörnyes.
A régmúlt időkben egy boszorkány elszabadított egy kórságot, mely végezhetett volna az egész emberiséggel. Arthur király és szövetségesei megállították, de végezni ők sem tudtak az asszonnyal. Feldarabolták, és testének darabjait elrejtették a világban. Jóslat szól arról, hogy egy napon visszatér majd, és ha megtalálja a királyát, elhozza az emberiség végzetét. Napjainkban is dúl a titkos háború természetfeletti és emberek között. A nácik karmaiból kimentett démon gyermeket egy harcos fogadta be, és nevelte a legnagyobb fegyverükké. Hellboy most kénytelen a származásával és a végzetével szembenézni: egy szövetséges csoport úgy véli, ő az, aki elhozza a véget és Nimue mellett elszabadítja a poklot. A feltámasztott boszorkány mindent kész bevetni, hogy oldalán a démonnal uralhassa a világot: ehhez azonban Hellboynak is lesz pár szava.
Volt már kettő egészen korrekt Hellboy-film, a másodikat a tündérekkel kifejezetten szerettem is. (Jellemző, hogy a tündér herceggel tudtam benne szimpatizálni, és a természetfeletti lények világa jobban tetszett, mint az emberi.) Azok a filmek nem kapták meg a záró harmadikat, helyette a történet újrakezdésének adtak még egy esélyt.
Új szereplőket és új történeti alapokat is kaptunk. Hellboy múltja egyezik, a nácik akarták a világra szabadítani, de egy közbelépő nácivadász és egy harcosnak hála a szövetségesek meglátták a lehetőséget abban, ami Hellboy lehet. Pusztító helyett megmentő. Itt még ennél is tovább mennek egy fokkal, és a film végére megismertetik velünk Hellboy családfáját. Mit ne mondjak, nem voltam oda érte, de pont az egyik kedvenc mítoszomba piszkáltak bele. Manfredi volt az utolsó, akitől tetszett, hogy átírta Arthur történetét. De ez már egy másik történet, maradjunk a filmnél.
A cselekmény nem éppen okos, de pörgős és akciódús. Agyi aktivitásra nem nagyon, a szemekre van hozzá szükség. Látványos lett, és jól megvalósított ellenfelekkel zúznak a képernyőn a szereplők. Mondjuk Nimue összevarrása nem fogja megnyerni az év jelentét, de végig inkább a véres szépség, mint a horror mellett döntöttek a készítők.
Éreztem az erőlködést, hogy menő film legyen a végeredmény. Del Toro ezt a vonalat lazán hozta, itt nem volt olyan sima a helyzet. Poénos beszólásokat próbáltak adni a szereplőknek, de sűrűn volt olyan érzésem, hogy ezek valósággal bele vannak erőszakolva a forgatókönyvbe. A kísérő zenékben már inkább megvolt a dögös hatás, ha nem is a film zenei albuma lesz, amit szabadidőmben hallgatni fogok.
A karakterekben is igyekeztek a félig komolyan vehető, félig humoros vonalat megtalálni. Hellboy végig teszi a megjegyzéseket. Ben elvileg azzal hozza a feszültséget, hogy képtelen benne megbízni, és végig inog, hogy a szörnyet vagy a hőst lássa a társában. A végére róla is kiderül valami meglepő, de nem lepődtem meg annyira, mint kellett volna. Eredetileg Ed Skrein kapta ezt a szerepet, neki szerintem jobban állt volna ez a morgós, de hősies karakter, de az is lehet, hogy csak az a bajom, hogy nagyon nem csípem a Hawaii Five-O című sorozatot.
Ha már a színészek. Nem ismertem fel David Harbour színészt Hellboy maszkja alatt. De még csak el se tudom dönteni, hogy ez dicséret vagy negatívum. A maszkmesternek dicséret, annyi bizonyos. Jovovich elveszik Nimue karakterében, se nem szép, se nem félelmetes, mintha nem is lett volna. McShane is sokkal karakteresebb és többet tud, mint amit itt meg tudott mutatni magából. Egyiküknek se ez lesz a karriercsúcs.
Különben akkora bukás volt a film, hogy nagyon kétlem, hogy folytatást terveznének neki, annak ellenére, hogy a végén már a Hellboy világ újabb jellegzetes alakját kezdik behozni.
Hellboy - 5/3,5 látványos lett, megtűzdelték szexi zenékkel, de a történet erősen tipikus. Egynek elment.
