Minden napra egy film

Judy

2020. február 18. - BBerni86

Nyomás alatt élős, koncertes, megtört hírességes.

Judy Garland még csak 15 éves, amikor olyan szerepet kap, ami egész életében a nyomában jár majd. Ő lett Dorothy, és a szerep sztárra tette. De már akkor nagy árat fizetett érte: minden lélegzetvételét kontrollálták, se enni, se aludni nem tudott, ahogy szeretett volna. A negyvenes éveire mindenért meg kell fizetnie: 2_18judy.jpgalkoholproblémái és nehéz természete miatt senki nem akarja foglalkoztatni, a kapcsolatai nem tartósak és még a gyermekeit sem tudja maga nevelni, ha nincs fedél a fejük felett. Judy azonban küzdeni próbál, és egy londoni fellépéssorozatot vállal el, ami megoldaná az anyagi gondjait. Közben megismerkedik és beleszeret a klubtulaj Mickeybe, aki szintén egy szebb jövőt ígér az asszonynak. A kútba esett álmok azonban újfent összetörnek mindent, amit sikeresen felépített.

Ezzel kipipáltam az utolsó olyan filmet is, ami 2020-ban jelentős Oscar-díjat kapott. (A jelöltek között akad még lyuk, de most kezdem úgy érezni, egyelőre elég volt ennyi is.) A Judy címszerepéért Renée Zellweger begyűjtötte a második aranyszobrát.

A történet okosan építkezik. A jelenben Judy utolsó korszakát látjuk, amikor a fényes sikerek és vagyon már csak emlékek. Küzdenie kell a gyerekeiért, a pénzért, a hírneve maradékáért. Mindezt úgy, hogy tulajdonképpen egy lelki roncs az asszony. Ugyanakkor tehetséges, szimpatikus több vonásában is, lehet neki drukkolni, hogy sikerüljön talpra állni. Pláne, ha valaki nincs annyira tisztában Garland életével, és nem tudja, mivel és kivel mi fog történni a továbbiakban. Én így voltam vele, így önmagában a film jelen idősíkja is lekötött. Sikerül-e a visszatérés, mind szakmai, mind magánéleti téren?

De a film ennél többet is mutat. Ahogy felsejlenek a múlt történetei, ahogy Judy Dorothy lett, amit a stúdió megkövetelt tőle, a jelen következik azokból. A függőség kezdetei? A kamaszt nem engedték enni, nehogy hízzon, inkább a kezébe nyomtak egy tablettát. Aludnia is kellett volna? Nem számít, amikor forgatás van, forgatni kell. Sok problémája egyenesen visszavezethető az áldozatokhoz, amelyek névvé tették.

Ehhez hozzájön az is, hogy maga is tisztában van vele, hogy öregszik és problémás. A folyamatos önértékelési gondok, ahogy próbált kapaszkodni valamibe vagy valakibe, miközben tartott tőle, hogy elbukik. Mintha csak önbeteljesítő jóslat lett volna. Igaz, a magánélete kudarcán nem lehet meglepődni. Ha egy 12 évvel fiatalabb harmincashoz megy hozzá, aki eleve Garlandot, a sztárt látta benne, lehet előre tudni, hogy a 3 gyerekes, sok gonddal küzdő asszony mellett nem fog megmaradni.

Ugyanakkor nagyon művészre vall, ahogy a színpadon új életre kel. A profizmus magas foka, ahogy legtöbbször teljesen kint tudja hagyni a magánéletét a színpadon kívül, és műsort ad. Ott megcsillan az, miért rajongtak érte annyian, és rajonganak érte a mai napig.

Zellweger dicséretére szóljon, milyen korrekten felénekelte a dalokat maga. Nem tátog, nem Judy hangját keverték be alá, énekelt. Meg is állapítottam, hogy most jobban szól, ha nézni nem is néz ki úgy, mint a Chicago idején. A Get happy a kedvenc. (Plusz, Oscar szereti, ha valaki zenészt játszik és maga énekel. Így lett Oscar-díjas Reese Witherspoon is.) Ha már a külső – mivel Judy szétitta az arcát, tablettákat szedett, itt nem volt hátrány, amit Renée tett a saját arcával. Sőt, még hitelesebbé is tette a karaktert. Látszott, ahogy kiélte magát.

De Zellweger mellett is vannak nevek és emlékezetes alakítások a filmben. A volt férjeket Rufus Sewell és Finn Wittrock játszották korrekten.

Az üzenet ugyan közhely: a sikernek komoly ára van, de Garland életére igaz volt. Miközben ezt megmutatja, azt is látjuk, hogy miért volt emlékezetes Garland, és az máig.

Tetszett ez a film, ha nem is lesz egy rendszeresen újranézős darab.

 

Judy - 5/4 érdekes karakterdráma, jó zenékkel és korrekt kivitelben. Zellweger karaktere ment hozzá.

https://www.youtube.com/watch?v=98t7aXRaA6w

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9015479076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.