Szerelmes, különös betegséggel küzdő.
Charlie különös betegségben szenved, ahogy előtte a nagyapja is. Ha különösen erős érzelmet él át, elájul. Ez egy különleges narkolepszia. Charlie esetében az öröm a legerősebb kiváltó. Így úgy rendezi be az életét, hogy kellemes legyen, de kerül mindent, ami igazán boldoggá tehetné. A könyvtáros életébe egy napon berobban 
Francesca: a barátja hozta a könyvtárba, abban reménykedve, itt nem fog a nő jelenetet rendezni szakításkor. Francesca azonban nem fogja vissza magát, és Charlie lép közbe, nyugtatja meg a nőt. Pillanatok alatt egymásra hangolódnak, és amikor a nő visszatér, a munkatársak unszolására Charlie találkát beszél meg vele. Ám a betegség lecsap, kórházban ér véget a randi. Charlie alternatívát keres: össze akarja hozni jóképű, de szerény értelmi képességű öccsét a nővel, aki mellett így már kibírná ájulás nélkül. De boldog lehet így bárki is?
Már ott elakadok, hogy eldöntsem, minek soroljam be ezt a filmet. Biztos, hogy romantikus, hiszen a szerelem körül forog benne minden. De nem nyálasan, vagy heves szenvedéllyel, csak olyan csendesebb formában. Akad benne komédia elem, még talán egy kis dráma is. Visszafogott romantikus komédia?
A romantikus szál adott, összességében egy szerelmi négyszöget rajzolnak meg. Charlie odavan Francescáért, aki viszonozná is a vonzalmat. De Francesca barátja Cooper (Charlie öccse) lesz, míg Charlie Bethany barátjaként próbálkozik a párkapcsolattal. Lehet sejteni, mennyire teszi elégedetté a plusz egy főket, amint észreveszik, hogy a párjuk mennyivel boldogabbnak tűnik a másik mellett. Nincsen is nagy dráma, annyira egyértelmű mindenkinek, ki kivel akar lenni igazából.
A poénok két dologra épülnek benne: az egyik Charlie különös betegsége. Milyen eljárásai vannak, hogy véletlenül se érezze magát boldognak. Ezek között akadnak érdekesek, mint gyászzenével a fülében munkába menni, fájdalmas ötletek: rajzszögeket a lábujjába bökve menni találkára. De fura is, ami komikus elemet is hordoz. Elég ránézni, milyen filmeket néznek a randin. Szerelmesen összebújva egy háborús dokumentum jellegű drámán? De az is visszatérő elem, hogy a legrosszabbkor képes bealudni. (Esküvőn, egy hídon, ahol fenyeget a zuhanás veszélye.)
A másik, hogy igyekszik egyszerre segíteni és gátolni a saját és Francesca kapcsolatát.
Mindkettőre igaz, hogy jó hangulatot teremtenek a filmen, de igazán vicces nem tud lenni. Az a fajta ártalmatlan, kellemes limonádé, amit elnéz az ember, de nem nevettet meg. Jó ízlésen belül maradnak szerencsére, ezért jár a pont. De valahogy visszafogott, néhol erőltetett is az egész. Cooper eltúlzottan mamlasz, például.
Az is a kellemes, kissé túlnyomott jellemzője a filmnek, hogy mennyire át akarja adni az üzenetét. Hogy túl rövid ahhoz az élet, hogy félelmekkel éljük le. El kell fogadni, ami adott, és abból kihozni a legtöbbet. Ezt mondja a beteg nagyanyja Francescának, és az öccse Charlie-nak is. Csak idő, amíg eljut az agyukig.
Ami még fura volt, hogy középkorúak a film szereplői. Mégis, úgy van az egész megírva és eljátszva, mintha huszonévesek lennének. Nagyon nem azok. A négy főszereplő átlagéletkora 39 év. A történetük alapján éretlenek, még helyezkednek az életben, a kinézetük alapján meg már kamasz gyerekeik kellene, hogy legyen.
A szereposztás különben nem rossz. Morena Baccarin hitelesen szórakozott és szenvedélyes olaszos szépség, Martin Freeman már kinézete alapján hűvös angol. Angolul néztem, így nekem az is élmény, milyen Melissa Rauch eredeti hangja, nem Agymenők torzított.
Egyszer simán nézős, kellemes kis film, plusz valós történet az alapja. De egyszer elég is.
Örömóda - 5/3,5 az alapötlet egyszerre ismerős és új, csak éppen a poénokat sikerült takarékra venni.
