Romantikus, sikerkönyves, megtévesztős.
Andre lektor, minden napját mások regényeinek kipofozásával tölti. Titkon azonban arról álmodik, hogy egyszer belőle is író lesz. Egy alkalommal felfigyel egy étteremre, melynek bájos tulaja szívét-lelkét kiteszi a vendégeiért. A 
nő lénye, a mosolya megragadja, és írni kezd. A regény elkészül, és álnéven a kiadó vezetőjének is a figyelmébe ajánlja. A regény zöld utat kap, A nő mosolya hamarosan nyomtatásban is megjelenik és hatalmas durranás lesz. Mindenki a szerzővel akar interjút, és Andre kelekótya ügynöke fel is bérel egy színészt, aki testet adna Andre írói álnevének. Aurelie, aki egy borzalmas szakításon van túl, véletlenül botlik bele a regénybe. A hősnőben, Sophie-ban magára ismer. Igyekszik találkát szervezni az íróval, aki a valaha kapott legszebb szerelmes levelet írta hozzá regényként. Andre bajba is kerül: Aurelie az ő álomnője és múzsája, de a nő az írót keresi, akit éppenséggel egy jóképű, bár állástalan színész kelt életre éppen…
Azért érdekes dolgokat tud produkálni a filmipar. Nicolas Barreau annyira francia regényeket ír, hogy az már szinte túlzás. Bájos, párizsi romantikus regényeket, amiket annak ellenére falok én is, hogy valahol cikinek is érzem, hogy ennyire szeretem őket. De ez van, tegyék Párizst a borítóra és nekem felcsillan a szemem, Barreau meg a város hangulatát is tudja hozni egy könnyed, szerelmes történetben.
De, amire ki akarok lyukadni, hogy ezt a vegytisztán francia világot most a németek filmesítették meg. A helyszín párizsi, a vágóképek szinte olyanok, mintha egy képeslap albumot lapozgatnék Párizs nevezetességeiről. Mondjuk, azt már a rajongásom ellenére is túlzásnak éreztem, amikor harmadszor sétálnak el ugyanazon a hídon az Eiffel-torony közelében… Ennek ellenére nekem remek program volt az is, hogy az utcai és sétálós jeleneteknél (akadt benne pár) a hátteret figyeltem, és belőttem a helyszíneket. Vagyok annyira megszállott, hogy ebben is megtaláltam a magam élményét.
Elkalandoztam. A nő mosolya német film, német színészekkel, de Párizsban és Barreau a forgatókönyvet is jegyzi társszerzőként. A filmen ezt érezni is – ugyanaz a finom báj megmaradt benne, amiért ezeket a regényeket annyian olvassuk. Le is döbbentem, amikor a stáblistán olvastam a német színészek neveit tucatszám. Nem is értem, egy ennyire francia történet és szerző hogyan kötött ki a németeknél…
Ha már németek és színészek. Korrekten játszottak, nem volt velük semmi bajom. A végére még komolyan kedveltem is őket, annak ellenére, hogy elsőre elborzadtam a korukon. Mintha mindenki egy 10 évvel idősebb lenne, mint ahogy a regény alapján fejben elképzeltem. Amikor Aurelie barátnője azt mondta a nőnek, hogy vonzó fiatal nő – még majdnem fel is nevettem. A regényben tényleg az volt, itt azért a fiatal már nem annyira találó jelző.
Igazság szerint nincs a filmben és a történetben semmi olyan plusz, ami kiemelné a zsánerből, vagy valamiben más lenne. Nem, a tipikus romantikus komédia elemeket használja, de jól van összeállítva. Szórakoztató, kellemes és nem baj, hogy a zsáner jellegzetes fordulatai és jelenetei jönnek sorra, mert korrekten össze vannak illesztve.
A karaktereket, a színészek kora ellenére hamar a szívembe zártam. Andre rekord sebességgel lett a kedvencem, és magamon is meglepődtem, mikor találtam az egész filmben a legvonzóbbnak. Amikor készül a nagy vallomásra, és megszállottan írni kezd. Viszi magával a kis gépét, és folyton gépel, még egy kávé mellett is a bárban. Tudom, elvetemült vagyok, de akkor szinte beleszerettem magam is… Szerény, tehetséges, elsőre nem feltűnő figura, de megvolt benne az a plusz, amiért bírok egy szereplőt.
Ha ilyen adaptációkat csinálnak a németek, hajrá! Van még a szerzőnek bőven regénye…
A nő mosolya - 5/4 a romantikus komédiák ismert elemeiből főzték, de kellemes lett a végeredmény. Tetszett.
