Minden napra egy film

Minden napra egy film

Apokolips War

Justice League Dark

2020. június 01. - BBerni86

Világmentős, kalandos, harcos.

Darkside a Földet is meg akarja hódítani, és az Igazság Ligája megelőző csapást készül mérni rá, a saját bolygóján. Arra azonban nem számítottak, hogy Darkside éppen erre számít. Csapdát állít nekik, és végez a Ligával. Aki nem hal meg, arra agymosás és rabszolgaság vár. Nagyon keveseknek sikerül csak elszökni, hogy 6_1apokolips_war.jpgaztán szembesüljenek vele, hogyan zsákmányolja ki Darkside a Földet. Az erejétől megfosztott Superman Raven segítségével keresi a megoldást, ehhez több bujdosó segítségére is szüksége van. Míg Lois az Öngyilkos Osztagot igyekszik az oldalukra állítani, Clark és Raven John Constantine segítségét kérik, aki egy ideje csak a lerészegedéssel foglalkozik. Meg kell találnia nekik Damian Wayne-t, aki átvette az Árnyak Ligájának vezetését, és aki az egyetlen lehet, aki az agymosott Batman tudatát visszahozhatja. A csapat összeáll, de még így is esélytelen harcba indulnak, ám már nincs mit veszteniük.

Lassan azért lesz nehéz a DC animációkat nyomon követni, mert vannak köztük olyanok, melyek nem csak egyedülálló filmek, mint a Red Son volt. Egyesek össze vannak kötve, és folytatólagos történeteket mesélnek el. Ilyen az Apokolips War is, aminek előzményei és a nyitott vége alapján folytatás is lesz. Igaz, nem bánom, mert ennek jó történetvonala van, csak néha már kezdek belezavarodni, mi és hogyan, mihez kapcsolódik.

A lényegi történet azonban előismeret nélkül is érthető és leköti a nézőjét – inkább a vége problémás, mert teljesen nyitva hagyták. Szinte látom a képzeletbeli kérdőjelet a zárás után, hogy akkor most mi lesz. Mivel ez nem Marvel film, még csak egy nyom sincs a stáblista után, hogy utat mutasson.

Alapvetően egy komor, akció központú részről van szó, amiben nincsenek bonyolult tervek. Össze lehet foglalni annyival, hogy összeáll a csapat és elindulnak a háborúba. Egymásnak mennek az ellenségek, és jöhet a harc karddal, fegyverekkel, mágiával, kinek mi áll rendelkezésére.

A humort némileg hiányoltam is belőle, legalább pár jó beszólás belefért volna, csak éppen annyira vészterhes már itt a hangulat, hogy ezt is mellőzték. Az Öngyilkos Osztag még villant valamit, de ez messze nem az a szint, ahogy pl. a Tini Ninja részen vigyorogtam. Itt a világvége ellen küzdenek, a Föld egy romhalmaz, és a legnagyobb hősöket Darkside szó szerint tönkretette.

Ennek megfelelően a képi világ is sötét, és vigasztalan. Ugyan a Harley Quinn évad már kezdi edzeni a szemem, hogy animált figurák is milyen véres véget érhetnek, itt azért sokkoló volt azt látni, hogy a korábban verhetetlen hősök hogyan végzik darabokban, vagy félig géppé alakítva, ahogy Darkside kísérletezik velük.

Valahol azonban ezekben van az ötlet is. Amit Darkside kitalál a folyékony kriptonit használatával, az olyasmi, ami egy más felállásban Lex Luthornak is nagyon bejött volna. De eléggé kreatív volt abban, hogyan használja ki a Föld szuperhőseit. Jól történetbe helyezték a démont, akit Raven tart féken, lassan a halálba kínozva saját magát. Minimális aranyosság volt abban, ahogy Raven és Damian kapcsolatát megrajzolták. Valahogy olyan vigasztalan volt egy reménytelen világban…

A grafika nagyjából a szokott minőségű. Akciójelenetekben sokat fejlődtek, és a karaktereik kellően egyediek is lettek. Mondjuk, van pár dolog, amit nehezen emésztek meg, de ezek inkább a cselekményben vannak: ha pl. Damian az Árnyak Ligájának feje, amikor háborúba mennek, miért nem megy egy orgyilkos sem velük harcba?

Érdeklődve várom, folytatják-e a sztorit, vagy másik projekt jön majd sorra.

 

Justice League Dark: Apokolips War - 5/4 humor nincs, de annyira komor a témája, hogy így is belefért. Sötét, izgalmas animáció.

https://www.youtube.com/watch?v=tnCkn5xD2jg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1815733998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.06.03. 15:45:56

A filmről:

Lezárni egy 15 filmből álló folyamot nem egyszerű, sok buktatója van, de sikerült. Ami elkezdődött 2013-ban, mostanra összeért, és kapott egy méltó koronát.
Mindenki benne volt, a liga, a sötét liga, az öngyilkos osztag (harley kicsit sokat is igazából, king shark meg tuti csak harly sorija miatt került ide), titánok, mindenki.
A film címe, a sötét liga, nem a sötét liga sincs benne többet, mint a töbi csapat, egyedül Constantine kap nagyobb szerepet, ezúttal nem batman, hanem superman mellett.
Nagyon jó lett, csak ajánlani tudom.

folytatásról pedig:

nem valószínű. egyrészt legközelebb Superman jön ismét elvileg, de ő "önálló" filmmel (mint a red son), másrészt ez a film a zárása, utolsó története a 2013-as Justice League: The Flashpoint Paradox kontinuitásnak elvileg. en.wikipedia.org/wiki/DC_Animated_Movie_Universe

kíváncsian várom, hogy merre viszi a dc az animációs történeteit. Ezek sokkal jobban mennek nekik, mint a filmek, és köröket ver a Marvel animációs részlegére is.
süti beállítások módosítása