Gyerekeket tanító, álmokért küzdő, helyes ösvényre találó, táncos.
April rég arról álmodott, hogy a Broadway táncos csillaga lesz. Kikerült a szülővárosából, egy jó iskolában tanult, és már csak egy karnyújtásra van a céltól. Ám balszerencséjére egy befolyásos mecénás elől szerez taxit, és a próbán a bocsánatkérésre is rosszul sül el. A nő közli a lánnyal, ezzel vége a karrierjének. April kénytelen hazamenni, és kitalálni, hogyan szerezze vissza az álmát. Az egykori tánciskolájába meghívják beszélgetni, és a tanárnő egy táncverseny szóróanyagát is neki adja. Amikor a lány rádöbben, hogy egy menő producer is a zsűriben ül, azonnal a gyerekek tánctanárának ajánlkozik, hogy velük fellépve folytassa a Broadway meghódítását. Nem számít azonban arra, hogy ő is tanulhat a gyerekektől, és a siker mellett akár boldog is lehetne. Ám a versenyre bejutni nem egyszerű feladat…
A Netflix újabb családi komédiája, ami a sikerelemek közül egyet azonnal bevet, rögtön több adagban is: tele van cuki gyerekekkel, kiskamasz és óvodás között bőven ilyen-olyan éves, cuki és lázadó, félénk és magabiztos, sok-sok széles mosollyal. Már csak egy kabalakutya hiányzott a csapatból, hogy nagyon rájuk nyomjam a cuki jelzőt – azért egy helyes plüss állat van a birtokukban…
Az egyik felem nagyon szeretne azon merengeni, miért nem lett ez egy jó film. Annyi mindenbe bele lehetne kötni, és elég fáradt is vagyok ahhoz, hogy megtegyem ezt. Csak éppen, nem akarom. Annak ellenére, hogy mekkora klisék vannak benne és egyes jeleneteket mennyire fájt nézni – az első tanár-diák tánc ilyen azzal a rémes jelmezzel a főszereplőn – összességében nem ez hagyott nyomot bennem.
Hanem, hogy ez egy aranyos film. Kiszámítható? Nagyon. Klisés? Az nem kifejezés. De az a fajta lélekmelengetés, amit időnként jól esik megengedni magunknak. Amelyek tulajdonképpen mesék a mai világból, sok-sok pozitív hanggal és aranyos karakterrel.
Ezt a filmet elsősorban a gyerekek és a tánc adja el. Ahogy lenni szokott, a nagyon béna kis csapatból a végére perfekt táncosok lesznek, akikkel jó koreográfiákat is össze lehet hozni. Olyan kiszámítható momentumai is vannak, mint az edző fiának esete. A kissrác a nővére táncóráira szokott beülni, amíg az apja fociedzést tart. Színezget, nézeget. Helyes kis szőke kölyök különben. Már amikor rajzolgatott, nekem beugrott Billy Elliot. Igazam lett! Nem egy kedvenc részem arra a kisfiúra és a családjára épül.
De nagyon bírtam a tánctanárnőt is, aki elsőre az a karakter, aki az agyadra megy. Hangos és harsány, irritáló. De akkora szíve van, annyira szereti amit csinál és a gyerekeket is, hogy a végére nem lehetett nem megkedvelni.
Volt annyi jó érzés a készítőkben, hogy a gyengén prezentált szerelmi szálra alig tettek fókuszt. Nem is kellett ebbe több ebből: elsősorban a táncról és a gyerekek készüléséről szólt a film, ami közben April is átgondol dolgokat. A karrier itt fontosabb, mint újra átgondolni, mi lehetett volna közte és Nick között, vagy most mi van még meg a kettősükben.
A koreográfiákon érezni, hogy gyerekek az előadók, de van egy-egy meglepően jó részük is, vagy humorral ellensúlyoznak. Az emelésen nagyon jót mosolyogtam. A felnőtt produkciók, pl. April az előadáson, ennyire nem vettek meg.
A szereposztás tévés – vannak ismerős arcok, Carson a Disneynél már megalapozta a nevét, és most esett le az is, hogy a Pretty Little Liars legutóbbi alsorozatában is fontos szerepe volt. De azok a ruhák, amiket itt ráadtak… Volt nagyon rémes is benne. Igaz, szép is. Ha pedig nem nyomjuk ki a filmet a vége után, még énekelni is hallhatjuk a színésznőt. Az Utódok ismerőinek ez sem meglepetés, Sofia Carson is énekes-színész Disney felfedezett.
Nekem abszolút jól esett megnézni, jókat mosolyogtam rajta.
Táncra fel! - 5/4 tipikusan az a film, amit tudom, mivel lehetne lehúzni, de aranyosnak találtam, elnéztem.
