Roald Dahl alkotott nagyon jó történeteket. A fantasy és a szatíra úgy bele tudott keveredni egy-egy meséjébe, amire nagyon kevesek képesek rajta kívül. Néha azonban már sok nekem, amit kihoznak ezekből a mesékből.

Most éppen a Matilda musical filmverzióját néztem, és helyenként fogtam a fejem, hogy ezt ki és miért gondolta jó ötletnek. A történetbe bele sem kezdve, az már fájt, hogy musical lett belőle. Pedig én szeretem a zsánert, de egy musicalbe jó dalok kellenek. Itt talán egy volt, amire azt mondom, hogy egy része tetszett. Nincs benne emlékezetes dallam, vagy ne adj isten, sláger. Semmi dallamtapadás, se egy jó hang. Nem tudom, ha angolul nézem és nem szinkronnal, jobb lenne-e a véleményem, de az énekhangot leszámítva a zene egyezne, és az nem lett fülbemászó. Egy ideje a leginkább semmilyen zenei világú musical, amihez szerencsém volt.

A zene után meg jöhet a történet és az eltúlzott elemek, amelyeket belenyomtak. Nyilván az igazgatónő módszerei is ilyenek, ami közelebb állt egy katonai kiképzéshez, mint iskolához. De az, hogy nyíltan olyanokat mondott, hogy gyűlöli a gyerekeket és mindet meg akarja törni? Az álma egy olyan hely, ahol nincsenek gyerekek. Csak azt nem értem, akkor minek lett iskolaigazgató. Kb. mintha a madárfóbiámmal baromfifarmot akarnék nyitni – kész kínzás lenne nekem is, meg a madaraknak is. De a másik oldal ugyanilyen eltúlzott: a másik iskola az új igazgatónővel meg olyan lett, mint egy vidámpark. Egyik se jó.

Még akkor sem, ha érteni belőle a lényeget. Hogy miképpen adja az egész az iskolai rendszer kritikáját és helyezi a gyerek egyéni igényeire a hangsúlyt. Hogy a szabályok szó szerinti betartása mennyire megöli a kreativitást, és hogy teremt zsarnoki rendszert. Simán ki lehet belőle hozni az autokrata vezetés és a megfélemlítés kritikáját, de akár társadalmi vetület felé is ki lehet vinni. Mert társadalomként sem működik egy ilyen merev, egy akaratot érvényesítő rendszer. Igazgatónőnk kezet foghatna Elenával a The Regime sorozatból.

Látvány – igyekeztek. A külcsín, az effektek, ahogy az egész visszaad hangulatokat és mindennapi varázslatokat. Az egészen brutális, hogy Emma Thompson milyen maskarába lett filmezve. Sikerült elérni, hogy NSZK-s súlyemelőnek nézzen ki. Maga a rendszere is idézte a nácikét, csoda is, hogy nem német szereplő volt eredetileg.

A stáblista is egész impozáns. Emma Thompson a húzónév, de egyre eladhatóbb Lashana Lynch is, aki tényleg eladta, hogy egy rakás szerencsétlenség, akit a nagynénje kedvére terrorizálhat. Ha már emlegettem Kate Winslet rezsimjét, van onnan is szereplő. Mathilda anyját Andrea Riseborough kelti életre, aki a sorozatban Elena házvezetője. Elképesztő a különbség itt és ott. Azt meg még próbálom megfejteni, ki volt a filmben Ralph Fiennes. Állítólag valami kis szerepe van benne, hát én nem szúrtam ki a színészt.

Gyerekként biztos jobban tetszett volna, most már kicsit soknak találtam. A zenéje miatt meg nagyon kár, egyszerűen nem fülbemászó a dallamvilága.