A rutintól eltérő, nyaralós, szerelmes.
Tess egy olyan anya lánya, akit a férje elhagyott, és egyedül kellett a lányának mindent megadnia. Így szilárd értékeket és elvárásokat fogalmazott meg a lányának: diploma, jó állás, stabilitás. Tess végig egyetlen cégnél dolgozott, ám annak tulajváltásakor közlik vele, hogy a pozícióját megszűntetik, rá már nincs szükség. A nő 
elkeseredésében így is elutazik a konferenciára, és próbál bejutni a rendezvényekre, új állást találni magának, mielőtt be kellene vallania az anyjának, mi történt. Ám semmi sem a tervek szerint alakul: senki nem hívja vissza, a rendezvényről kidobják, a foglalását törlik, és egy vihar miatt még a szigeten is ragad. Újra és újra összefut az önkéntes, világpolgár Carterrel, aki most a megmentésére siet. Bár teljesen más a világnézetük, az együtt töltött idő hatására mindketten elgondolkoztak, hogyan életek eddig, de hogyan kellene tovább.
Romantikus komédia – ha már ez a zsáner, két dolgot biztosan elvárunk. Legyen egy páros, akik a film végére összejönnek, és legyenek nagyon szerelmesek. Legyen benne humor is, a páros keveredjen humoros helyzetekbe. Ha ez megvan…
Itt azonban egyikre sem tudom azt mondani, hogy a film megfelelően abszolválta. Nem is igazán romantikus komédiának nevezném, hanem limonádénak, csak éppen ilyen zsáner nincs. Mint egy higított romantikus komédia, a tartalom sok vízzel felöntve.
A film alig romantikus. Tess és Carter kevés pillanatot kapott, inkább csak beleképzelni lehet, hogy esnek szerelembe, és nem látni. Nagy gesztus is csak a film végére érkezik, de az is abban a formában, ahogy számítani lehetett rá.
A humorával is az a baj, hogy mintha lenne, de igazából nincs. Mosolyogni lehet rajta, de nem nevetni. Ahhoz visszafogott és álságosan romantikus. Szinte semmilyennek nevezhető.
A történet nem éppen mozgalmas. Vannak események, de lassan és semmit nem éreztem jelentősnek a filmben. Még Tess állásának megszűnése is olyan sterilen van tálalva, hogy nem értettem, hova lettek az érzelmek. A romantikus éra ezért nem is tud működni: egyszerűen nincs elég érzelem a szereplőkben és a történetben. A kalandok is a szigeten… papíron jobban hangzik, mint megnézve. A szállás nélkül maradás, a kitörő hatalmas vihar – de a szereplők lényegében védett helyen vannak, biztonságban, és csak beszélgetnek, bármi is legyen a közvetlen környezetükben, akár egy vihar/hurrikán is.
A szereplők minimális karaktert kaptak. Igazából az a lényeg, hogy egy tekintetben mennyire mások, és ezt az egyet mutatták meg részletesebben: Tess szereti a biztos dolgokat, a rutint. Carter ellenben a pillanatnak él, neki nincsenek tervei és gyökerei. Nagyon máshogy gondolkodnak arról, mi a fontos a számukra. Az, hogy a másik nézőpontját próbálják megérteni, nyit a nézeteiken, és mi levonhatjuk a tanulságot, hogy az elutasítást mellőzve, igyekezni kell minél nyitottabbnak lenni és megérteni a másikat.
A két főszerepet két tévés ismerős kapta: Vanessa Marcil és James Denton. Egyikük sem éppen virágkorát éli, és egy ponton zavart is, hogy Marcil láthatóan nem egy huszonéves naiva. Mert a karaktere sok szempontból olyan, mintha sokkal fiatalabb lenne. Nagyon rutin ez mindkét színésznek, nem kellett megerőltetni maguk, csak sokat mosolyogni. Denton játékáról különben sokat elmond, hogy a szinkronhangja nagyon háttérbe nyomja. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy Kautzky Armand hangja több karaktert ad a színésznek és a szerepének, mint amit Denton tett bele.
A forgatási helyszín is csak papíron szép: a kis büdzsé nagyon érezhető az egészen.
A nézhető limonádék között van, de egy tipikus és átlagos romantikus komédiánál nem tud többet, inkább csak kevesebbet.
Az éden foglyai - 5/3 tipikus és kiszámítható romantikus komédia, ami abszolút limonádé, poén kevés akad.
