Kalandos, állatos, kincskereső, ármányos.
John Dolittle doktor különleges képességgel rendelkezik – érti az állatok nyelvét. Emberek és állatok elismert gyógyásza volt, míg szörnyű tragédia nem érte. Szeretett felesége, Lily odaveszett a tengeren. A doktor így visszavonult, mintha már nem is élne. Egy napon azonban ketten is felkeresik a birtokán: egy környékbeli parasztfiú, akit a rokonai vadászni akartak tanítani, de ő idehozta meggyógyítani a sérült mókust. A másik lady Rose, aki a beteg királynőnek kér segítséget. Dolittle muszáj, hogy elinduljon: ha a királynő meghal, a birtoka elveszik, és akkor mi lesz az állataival? A gyógymód egy különleges gyümölcs, melynek keresése közben Lily odaveszett. Dolittle önjelölt tanoncával, Tommyval, és az állataival útra kel a gyümölcsért, míg egy rivális orvos mindent megtenne, hogy akadályozza küldetésében. Hiszen az ármánykodó főnemes a királynő halála esetén nagy jutalmat ígért neki.
Dr. Dolittle eredetileg egy gyerekkönyv sorozat hőse volt. Egy jólelkű doktor, aki ért az állatok nyelvén. A történetet modernizálták, és sikeres filmmé változtatták anno, most az Universal pedig igyekezett visszatérni az alapokhoz. Ez a Dolittle nem az, akit Eddie Murphy játszott a maga idejében sikerrel.
A kor történelmi, Viktória a királynő. Ez már eleve ad neki egy pluszt, hiszen egy más közegbe helyezi el a történetet. Magukat az állatokat könnyebb mozgatni egy modern eszközöktől mentes világban. A látványvilágban sem utolsó, hogy nem autókkal van tele az utca, hanem hintókkal járnak még az emberek. A lovagló emberek mellett a struccon lovagló doktor sem olyan feltűnő, mint lenne a sportkocsik között.
De összességében, jobban néz ki történelmi korban a film világa. Színesebb, érdekesebb és mesésebb is. Azzal, hogy napjainkba helyezték, egy olyan mese veszett el belőle, ami ebben megvan. Itt simán hihetőbb egy ennyire különc, de egyben zseniális figura.
Ami még tetszett: itt az állati nyelvek tudása sem adottság, hanem tanulás kérdése. Tommy, aki Dolittle birtokán meglátja a jövőt, amit szeretne megélni, csak egy átlagos gyerek, aki a többségnél jobban szereti az állatokat. Tud rájuk figyelni, és így lesz képes arra, hogy magától is, majd Dolittle irányításával tanulja a nyelveiket.
Szinte Disney filmhez méltóan kedvesek és szerethetőek a karakterei. Dolittle pont az a karakter, aki Robert Downey Jr-nek van kitalálva. Egyszerre zseni és különc. A mentor szerepkör is kezd hozzá nőni a szerepeihez: Tony Stark ugyanúgy vette pártfogásába Peter Parkert, mint itt John Dolittle Tommy-t. Az állatok humorosak, erős egyéniségek, és eredetiben durva, milyen színészek adták nekik a hangjukat. Rami Malek, Emma Thompson, Ralph Fiennes, Tom Holland, Marion Cotillard… a szinkron se rossz különben, de ezzel a listával nem tud versenyezni.
Ha már színészek. Downey Jr. mellett még Michael Sheen, akit ki akarok emelni. Nem semmi, hány arca és milyen humora van ennek a színésznek. Ahogy látok tőle valamit, mindig elképedek, mennyi mindenre képes. Ez talán egy sablonosabb gonosz tőle, de ezt is annyira jól csinálta, annyira a sajátjává tette… Hajlamos vagyok inkább a jóképű színészeket követni figyelemmel, de Sheen egyre inkább a kedvenceim közé kerül, és a tehetsége miatt, nem a külleméért.
A külcsín remek, a szereposztás mesébe illik, a CGI gyönyörű. Akkor miért nem orbitális siker a Dolittle? Mert a történettel nem alkottak ekkorát. Kalandos, de nem élmény. Egyszerű, nem is olyan vicces. Nem véletlenül lett bukás, és a kritikusok sem szerették. Nekem a színészei sokat dobtak az élményen, de tény, hogy a cselekmény nem fogott meg, engem se.
A kisgyerekeknek azonban nyugodtan ajánlom a családba, egyszer nézhető idősebbként is.
Dolittle - 5/3,5 humoros, kellemes családi film, ami nem egy maradandó élmény, de jó néznivaló.
