Gyerekkorom egyik kedvenc téli filmje volt a Hóbarát. Abban van az, hogy a zenész édesapa hazafelé tartva autóbalesetet szenved, de egy évvel később a fia és a neje hóemberére rákerülnek a ruhái, és a férfi a hóember testében kap egy esélyt, hogy elköszönjön és jóvá tegyen pár hibát.
Nos, amiért felemlegetem ezt a Keaton-filmet, hogy ebben a Tom és Jerry mesében is van egy nagyon hasonló motívum. Itt is életre kel egy hóember, amit az egyik főszereplő épített. Jerry unokaöccsének építménye lesz ez. De említhettem volna a Jégvarázs Olafját is, jut eszembe. A lényeg, kaptunk egy újabb életre kelt hóembert.
A mese egyik célja is az lesz, hogy valamiképpen életben tartsák az egerek az új barátjukat. Egy legenda lesz a megoldás, a hegyen levő mágikus földről, a Hóemberek földjéről, ahol sosem olvad el a hó. Ide kell majd eljutniuk, miután a hóember segített nekik megoldani a kisvárosi gondokat.
De mielőtt erre a szálra rátérek, meg kell említenie, hogy ez a hóember nem egy túl szimpatikus figura. Pedig jót akar, kedves és teljesen szimpatikus szereplőnek alkották meg, és mégsem szerettem. Nekem már túl egyszerű és butácska figura. És igen, Tom és Jerry mesében nem is kellene többet várnom, de valahogy nem nyert meg ez a figura.
Pláne, hogy dalra is fakadnak és nem tetszettek a mese zenéi. Az csak egy dolog, hogy szinkronnal néztem, a dalok meg angolul szóltak – én értem, de pl. a keresztgyerekem nem tudott volna mit kezdeni vele -, de még csak nem is dallamos.
A másik szálon van Tom, és az volt az, amit értékelni is tudtam. Az egerek egy kedves, idősebb játékboltos nőnél laknak, akinek a szemközti szomszédja is játékokban utazik. A nő régimódi, kedves termékeket árul, míg a férfi mindenféle modern és elektronikus játékot. Tom meg nála lakik. A boltosok vetélkednek, és a kedves néni áll vesztésre. Ennek megfelelően az állataik is folyamatosan törik a borsot egymás orra alá.
A világa roppant egyszerű: a néni és az egerek meg a Hóember jók. A gazdag boltos gonosz, és még a hűségesen neki dolgozó Tommal is cudarul bánik. E fekete-fehér oldal. Tom az egyetlen, aki kicsit többet tud ennél az egyszerű felosztásnál. Hűségesen dolgozik a gazdájának, egerészne, és Tom tulajdonképpen idilli háziállat. De majd felnyílik a szeme, hogy mit kap mindezért cserébe, és hol lenne igazából a helye. Így ő a sötét oldalról majd átáll, és pozitív szereplőként zárja a mesét. Ami szerintem fontos, mert ugyan Tom és Jerry hajszolják egymást, de nem jó – rossz figurák, csak vicces állatkák, akik természetüknél fogva ellenfelek. A mesében meg közben barátok is.
Korrekten meg van rajzolva is. Az egerek és Tom, az emberi alakok, de még a hóember is kedves figura lett. Nyilván nem egy Pixar, de egy teljesen vállalható, mutatható Tom és Jerry mese.
A cselekményt a több szál kellően mozgalmassá teszi, és a szokásos macska – egér párharcok is pörgetik a történetet. Most még téli üzenet is van benne – a barátságról, vagy éppen az ajándékokról. Nem mindig a legújabb és a legdrágább a jobb.
Gyerekkorom egyik klasszikusa volt a Tom és Jerry, most is elnézem. Akár egész estés verzióban is, csak nem élőszereplősen. Ezt jobb mesének meghagyni, ahogy ez a show is tette.
