Emberrablós, magából kifordulós, menekülős.
Till a családjáért feladta az álmait: gitáros volt egy bandában, de megnősült, gyereket vállaltak, és egy bankban húzza az igát. Ám eljön az a pont, amikor besokall. Elgondolkozik az álmain, amiből neki már nem maradt semmi. A zene nem része az életének, a feleségét alig látja, mert éppen próbálja elindítani a divatmárkáját. A bankját az 
egyik megtagadott hitelkérelmű férfi kirabolja, és Tillt viszi magával túszként. Eleinte Till retteg, és csak haza akar jutni, de aztán Nappo életviteléből és világából valami rá is átragad. Egy tévedés miatt azt hiszi, a felesége megcsalja, így már kész fejest ugrani a férfival egy még nagyobb melóba is. Hollandiában kellene banki papírokat felbecsülnie, és Till ott aztán elereszti a gyeplőt. Bulizik, drogozik, tombol. A valóság azonban kijózanítóan tud hatni, pláne, ha gengszterek képében érkezik.
Ez a film számomra annyira semmilyen élmény volt, hogy azért esik nehezemre írni róla. Tulajdonképpen azt sem tudom ecsetelni, mi nem tetszett benne, ahogy azt sem, mi lett volna kedvemre való benne.
A cselekmény igazából pont azt adta, amit várt az ember. Az elejétől lehetett látni, hogy Till boldogtalan, és valamikor robbannia kell. Nappo és a felesége körüli félreértés ehhez adja meg az alkalmat, de természetesen abban is biztosak lehetünk, hogy a végére kiderül minden félreértés, és Till visszatérhet a boldog mindennapokhoz. (Ha néhány körülmény meg is változik majd a film elejéhez képest.)
A poénok. Alapvetően az adná őket, hogy a két férfi főszereplő mennyire más karakter. Az egyik alapból olyan döntéseket hoz, hogy azokon fel lehet húzni a szemöldökünk. Most komolyan, hányan mennek be a bankba azért hitelért, hogy vegyenek egy sportkocsit és elvigyék nyaralni a barátnőjüket? Persze fedezet semmi, ahogy kilátás sem, hogy a pénzt vissza tudja fizetni a férfi. Nem is kölcsön kellett volna neki, hanem adomány. De azt is meg lehet nézni, hogy kezeli a saját gyerekeit. Nappo él bele a világba, senki és semmi nem érdekli magán kívül. Talán egy kis fejlődést ilyen téren mutat, Till a barátja lesz, és ezért bevállal némi kockázatot érte a film végén.
A másik, ahogy Till önpusztításba és bulizásba kezd. De azon nem tudok nevetni, hogy részegen tetováltja magát, és még a lopott pénzt is sikerül felgyújtania.
Közben, elvileg van családi üzenet is, hiszen Till családja különben mintaszerű. De megható pillanatokat nem igazán sikerült komponálni, ez inkább egy komédia, ami nem lett vicces.
A kivitelezés is – nem egy látványfilm, bár pár olyan jelenetet tettek bele, ami már szinte akció. Volt benne bankrablás is, autós üldözések és még lövöldözés is kemény bűnözőkkel. Azonban semmi olyasmi, ami kiemelkedne vagy éppen nagyon rossz lenne.
Német film, így az nem meglepő, hogy német színészekkel készítették. Till Schweiger a producerek közt is bent van, így a cameo szerepe nem meglepetés. A két főszerepet Axel Stein és Moritz Bleibtreu kapták. Igazából velük kapcsolatban is csak ismételni tudom magam: nem voltak rosszak, de emlékezetesek sem.
Miről írjak még? Igazából azt tudom csak ragozni, mennyire nem fogott meg ebben a filmben semmi. Még csak a zenéje sem, pedig jobb híján szívesen írnék arról is. Helyette azt tapasztaltam, hogy még a filmzene is semmilyen. Van egy énekes, akinek egy ikonikus dala szól a film nagy részében, Till még a koncertjére is elmegy. Eddig még csak nem is hallottam róla, és Till gitározása sem tetszett.
A film címe, hogy nem az én napom. Nos, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy ez meg nem az én filmem. Háttérfilmként elmegy és ennyi.
Nem az én napom - 5/3 leginkább semmilyennek nem éreztem. Komédia, néha majdnem vicces, de igazán mégse.
