Küldetésre készülő, női, család és karrier között egyensúlyozó.
Sarah még kislány volt, amikor már arról álmodott, hogy egy napon űrhajós lesz belőle. Az életét így is alakította: sikeresen túljutott a kiképzésen, miközben anya is lett. Thomas is az űrkutatásban dolgozik, de már nincsenek együtt. Sarah a lányáért rajongó anya, egyben az űrbe vágyó asztronauta is. Most megkapja a nagy esélyt, a Mars 
felé tartó expedíció tagjának választják. Még egy kiképzést végig kell csinálnia, a lányától távol a Csillagvárosban, majd karanténba kell vonulnia az indulás előtt. A lányát addig Thomasra bízhatja, kap üzeneteket és telefonon, levélben is érintkezhetnek, de a nőt így is megviseli a lánya hiánya. Az anyaság és a karrierje is fontos, de működhet-e a kettő együtt? Sarah megpróbálkozik egyensúlyt teremteni, de amit az egyikbe beletesz, a másiktól kell elvennie.
Ez egy olyan női film, ami úgy feminista, hogy nem is az teljesen. Ha regény lenne, rányomnám, hogy chick-lit. Női hőse van, egy női sorsot követünk végig, annak minden dilemmájával, csak talán extrémebb szakmával az átlagnál, hogy plusz feszültség legyen a történetben – jobban eladható így, mintha, mondjuk, üzletasszony lenne Sarah.
Szembe állítja a családanyát a karriert építő nővel. Akkor igazán látványos a dolog, amikor egy ponton a küldetés vezetője is bele próbál szólni az ügyeibe, aki két kisfiút hagy itthon. Sarah megmondja neki, hogy ő könnyebben van – a felesége intéz mindent otthon. Más az, amikor az anyának kell hátrahagynia a kisgyerekét, ha nem is hosszú időre.
Itt viszont van egy pont, amit kifejezetten rühelltem a filmben. A végén – már a karanténban a kilövés előtt. Fontos az a karantén, semmit nem kaphatnak el, mert az űrben nincs orvos, aki segíteni tudna neki egy influenzával vagy bármi mással. A szakmai énje tudja is ezt a nőnek, de ő egyben anya is. A lánya és Thomas elkésnek, már karanténban kell lennie, mire ideérnek. Nem tudja megölelni a gyerekét, sem elvinni a rakétához, amit megígért neki. Egy férfi nem csinálna ebből akkora drámát, de Sarah igen.
Az anyai szíve erősebb lesz, mint az asztronauta agya. Csinál valami őrültséget, és utáltam a filmen, hogy milyen könnyen megúszta. Azzal pont azt vette el, ami szerintem a filmnek a központi üzenete lehetett volna. Hogy mennyire nehéz az olyan anyáknak, akiknek egyszerre kell helyt állni a család szíveként és a munkahelyén is. Mindkettő komoly és súlyos szerep, nem egyszerű rangsorolni, és nekik muszáj. Sarah azzal, hogy megszegte a szabályt, tulajdonképpen a küldetést sodorta nagy veszélybe. Az meg külön bosszant, hogy elvileg milyen nagy volt a biztonság köröttük, mégis milyen könnyen megtette, amit. Következmények nélkül – rossz üzenet.
Az nem meglepő, hogy Eva Green uralja a szerepét. Nőies, ugyanakkor erős. Az anyát és az űrhajósnőt is hozza, a karaktere gyengédebb és keményebb oldalát. Ez az ő filmje, hiába van mellette pl. Matt Dillon, mint a küldetés kapitánya.
A filmnek sikerül azt elérnie, hogy akció és igazából kaland nélkül is lekötött. Az űrhajós filmeket az szokta eladni, amikor valami baj van. Az Armageddonban minden elromlott, ami elromolhatott, a Mentőexpedícióban Mark egyedül maradt a Marson, a Gravitációban Sandra Bullock küzdött a hazajutásért. Az Apolló 13-at még nem is említettem, pedig az egyik kedvenc a zsánerben. Houston, van egy kis baj. Itt az emberi dráma fogott meg. Nem kellett a külső vészhelyzet, elég volt az is, ahogy az anya megéli, hogy el kell köszönnie.
Azt külön is érdemes kiemelni, milyen meghatóra sikerült a film fotós montázsa. Mert ez a történet fikció ugyan, de valóságon alapul. Anyákon, akik űrhajósok lettek.
A kedvenceim nem veri, de sokkal jobban tetszett, mint amikor Natalie Portman karaktere igyekezett az űrút után visszarázódni a hétköznapokba.
Ígérem, hogy visszatérek - 5/4 nem körömrágó izgalom, de egy női film egyéni drámával, Eva Green erős jelenlétével.
