Vidéken boldoguló, szerelmet találó, örökséggel bajlódó.
Giulia mindene a divat, és meg is valósította gyerekkori álmát. Most egy nagy cégnél divattal foglalkozik, és már a kezében van egy párizsi kinevezés is. Már csak a barátjának kell rábólintania, aki egy nagyon anyagias ügyvéd. Ekkor kap vidékről híreket: megörökölte a családi birtokot, amit minél gyorsabban el akar adni. Le is utazik felmérni a terepet, de két problémára bukkan: az egyik az unokabátyja, aki szellemi fogyatékos, de imádja ezt a házat és itt él. A másik a gondnok, egy vonzó özvegy, aki szintén itt él a kisfiával. A helyiek sem akarják, hogy 
Giulia eladja a birtokot. Itt kell maradnia, elintézni a gondnokot – akire egy együtt töltött éjszaka után még haragszik is – és az unokabátyját, közben a birtokot is vezetnie kell. A nő lassan változni kezd: igazi barátokat szerez, jobban felméri az embereket, és Renzo mellett megtalál valamit, amit az ügyvéd mellett nem. De saját magának sem hazudhat: neki a divat jelenti a hivatást. Mit tegyen?
Nem az olasz komédiák az európai kínálatból a kedvenceim, de most éppen egy ilyen filmre bukkantam. Sok tekintetben tipikus film és nem is éreztem a különbséget egy közepes amerikai romantikus komédiával összevetve. Maximum a nevek voltak másik – Giulia és nem Julia, de ezek nem is lényegesek.
A történet nagyon tipikus, aminek a fő szálait már a kezdő konfliktusok után lehet tudni, hogyan lesznek megoldva. Látjuk, hogy Marco mennyire nem illik a lányhoz, csalfa és megszállottan anyagias is. Van viszont egy Renzo, aki a környéken a legsármosabb pasi és kezdettől megvan köztük a kémia. Tipp, ki mellett köt ki a hősnő? Azért egy kis csavar van, mert olyan megoldást találtak, ami kompromisszumos. Renzo és Giulia is megkapja azt, amiben az életben vágyik, miközben együtt is tudnak lenni. Ezt leszámítva itt van a tipikus cselekményvezetés: vagyis az egymásra találás, összeveszés, nagyobb gesztus után békülés és menetelés a happy end felé.
Mellette az szolgáltatja a humort, hogy a divatdiktátor szőkeség hogyan próbál helyt állni a birtokon. Kergeti a tyúkokat, próbál fejni és hasonlók. Lehet, ha városi hátterem lenne, jobban élveztem volna ezt a részt, de mivel a nagyszüleim mellett kapáltam is, tehenet is őriztem gyerekként – anno fejni is tudtam – inkább csak lesajnáltam nyomorult nőt. Azért nem agysebészet megfejni egy tehenet, amik nagyon-nagyon jámbor állatok. Egyszer éreztem együtt, amikor a baromfi ketreceknél a tojásokat akarta összeszedni. Madárfóbiám van, és szerintem a tyúkok gonosz állatok, még a madarak között is az egyik gyilkosabb fajta – így abszolút meg tudtam érteni, hogy Giulia kiborult és kimenekült az ólból. Én be se mentem volna, ő legalább megpróbálta…
Az már jobban sikerült, hogy a két főszereplő mellett megismerjük a vidékieket és az ő ügyeiket. Abban volt valami aranyos, ahogy Mara nagyban kereste a nagy őt, a gyerekkori barát meg majdnem megszakadt, hogy a nő végre a férfit lássa benne, ne a havert. A fogyatékkal élő unokatestvér is csupa szív, kedvelhető alak lett és alapvetően a vidékiek a bogaraikkal együtt is szerethetőre sikerültek, ha elsőre páran idegesítettek is.
Látványelem nincs benne, ha csak valakinek nem számítanak annak a tehenek. Mivel ez egy romantikus komédia, nem is volt elvárás a CGI és a látványorgia.
Olasz film, olasz színészekkel – kis komédia, nem igényelt nagy játékot, inkább eye candy.
Nem fájt megnézni, de nem is esett jól. A háttérben elmenő limonádé tipikus esete.
Jártál már a Holdon? - 5/3 limonádénak elmegy, de újat nem mutat – se nem igazán komédia, se nem romantikus.
