Jobbá váló, másokon segítő, kosztümös.

A fiatal favágó, Jean, nem bírta tovább nézni, ahogy a megözvegyült nővére és gyermekei éheznek. Munkát ő sem kapott, neki sem volt mit adni – így lopásra fanyalodott. Egy kenyeret vett el, de elfogták. 5 év börtön járt érte. A keményen dolgoztatott, megbélyegzett férfi egyre jobban elveszti önmagát, többször is szökni próbál, így az évei egyre szaporodnak: még 5, még 10 év letöltendő vár rá. A fegyházat vezető Javert pedig semmilyen mentséget nem ismer. Számára csak az írott törvény számít. Valjean elvadul, ám a sorsán változtatni tud egy jószívű püspök, aki még egy esélyt kínál a férfinak a tisztes életre. Így születik meg Madeleine apó, egy kisváros jótevője. Ám Javert nem az a férfi, aki kiengedi a kezei közül az egykori rabot. Amikor útjaik keresztezik egymást, megújult hévvel veti magát a férfi után, nem nézve, milyen ember lett belőle és mennyi embernek fontos. Újabb nehéz napok jönnek.

Vannak azok a nagy regények, amelyeket nem lehet elégszer elolvasni vagy filmen, sorozaton feldolgozni őket. (Bár, ha van egy annyira jó feldolgozás, mint a LotR filmek, merészség kell újra hozzányúlni, az is biztos.) A nyomorultak is egy ilyen történet, millió meg egy változatban létezik már, és még lesznek újabbak is. Ebből sajnos nincs még olyan feldolgozás, amit tökéletesnek éreznék. De, ahogy Victor Hugo is megfogalmazta, amíg olyan társadalom van, hogy emberek mindenük elveszthetik és tönkre tehetik őket, az ilyen történeteket el kell mesélni. Ezt el is mesélik, sokszor.

Az 1978-as feldolgozás brit. Ez önmagában nem jelentene semmit – a BBC is brit, azt a sorozatos feldolgozást nem is olyan régen a jobbak közé sorolom. Ennek a filmnek azonban megoldásai vannak, hogy nem tudtam nyugodt szívvel nézni.

Először is, számomra új koncepcióval közelítettek az eseményekhez. Mindenben Valjean alakja kerül előtérbe, és a mellékszálakat és szereplőket szinte nullára visszanyesik. Itt hossza láthatjuk, hogyan kerül börtönbe, hogyan próbál többször szökni és miként válik odabent vademberré. A későbbiekben is ő ki van emelve, a többi esemény meg eltűnt. Nem tudom, egy a történetet nem ismerőnek milyen élmény, én hiányoltam a regényből a kedves jeleneteim, amelyekben ő nincs. Eponine alakját, a Thenardier család ármányait, ahogy sorsszerűen összeérnek a szálak. Ok, így is közel 2 óra a film, valahol értem is, miért húztak így, csak éppen a nekem kedves fordulatok és próbatételek tűntek el.

Azt is sérelmeztem, hogy néz ki ’Párizs’. Már Napóleon után járunk, Párizs akkor már szép volt és rendezett. Itt meg olyan házak, szűk utcák voltak, hogy az olasz reneszánsz városok inkább beugrottak róla, mint Firenze óvárosa vagy Siena. Nem éreztem egy percre sem úgy, hogy Párizst látom. A nyomorultakban pedig az alap lenne.

Ilyen alapon a színészek és a küllemük is nagyon lefárasztott. Bár lehet, korunk eye candy projektjei elrontottak. Mert most bizony nem egyszer azon szörnyülködtem, milyen ronda – ok, átlagos – Cosette, Marius, Fantine is. Két alakot éreztem korrektnek: Javert, Anthony Perkins nagyon komolyan is játssza, és Marius nagyapja. Azt is hozzá tudnám tenni, hogy a kosztümök se tetszettek. Cosette szép ruhái nagyon, de nagyon nem tűntek a szememben szépnek. Valahogy olcsónak tűntek még az öltönyök is.

A cselekményben is van több változtatás, de ezeken könnyebben átlendültem. Hogy ismételjem magam, hatalmas az alapanyag, húzni kell és pont. De sok más… zavar így is.

A francia, 50-es évekbeli verzió, a BBC sorozat vagy éppen a musical is jobb lett ennél.

A nyomorultak (1978) – 5/3 bár a történetet rajongásig szeretem, ez a feldolgozás fura. A kiemelt részek, a színészek.

Les Miserables (1978) - Original Theatrical Trailer - YouTube