Testvéres, szerelmes, karriert építő.
Jo March New Yorkban igyekszik érvényesülni – a gyerekkori jó barát, a gazdag Laurie megkérte a kezét, de a lány kikosarazta. Otthon így nem tudott maradni, házi tanítói állást vállalt és igyekezett kiadatni a történeteit. Gyűjt, hogy segíthesse a családját, amíg a szép húga, Amy Európában van és igyekszik jól férjhez menni, hogy majd ő gondoskodhasson a családról. Amy festeni tanul, és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy Fred Vaughn megkérje a 
kezét. Csak éppen a visszautasítástól szenvedő Laurie is itt van, és Amy szíve mindig is ezért a fiúért dobogott. De nem akar a vigaszdíj lenni, amivel Laurie vigasztalódik, mivel Jót nem kaphatja meg. Közben Meg igyekszik megbékélni azzal, hogy szegény ember felesége, akit nagyon szeret ugyan, de sok mindenről le kell mondania. Beth pedig az életéért küzd.
Louisa May Alcott története is egyike azoknak az örök lányregényeknek, melyeket újra és újra elővesznek, feldolgoznak és ki is adnak. Nekem is megvan a teljes sorozat, olvastam is, és nem is tudom, hány film- és sorozatfeldolgozást is végignéztem már. Az egyik legutóbbi a 2019-es, ami elvileg új nézőpontot igyekezett hozni.
Greta Gerwig nem a szokott módon, lineárisan mesél. Ő ott indítja a történetet, ami a feldolgozásokban az utolsó negyedbe szokott kerülni. Jo New Yorkban, Amy és Laurie Európában. Csak éppen ebben a történetben megkerülhetetlen a korábban történtek ismertetése, és flashback elemekkel Gerwig is újra elmesél mindent. Látjuk, ahogy Laurie ide kerül, összebarátkozik a lányokkal és évekig jár Jo nyomában. Látjuk, ahogy Meg szerelmes lesz és házasodik. Ahogy Amy hiába epedik Laurie után, aki csak Jót látja. Ahogy Beth beteg lesz, és belekerül egy ördögi körbe. Itt van minden, az egész előzmény – talán több a múltbeli jelenet, mint a jelen. Így maximum érdekes, hogy az időrend változott, de ugyanazt meséli el Gerwig is. Így már ez nem is annyira más.
Ahogy azt is le lehet húzni, hogy Jo feminista hősnővé lett alakítva. Ugyan erőteljesebben mondogatja, hogy nem akar férjhez menni és önálló nő lesz, de Gerwig nem tér el az eredeti történettől, és nem lépi meg, hogy Jo valóban független és egyedülálló marad. Ugyanúgy, ahogy Alcott megírta, Jo életébe is belép a férfi és a végére feleség lesz. Vagyis, ebben a tekintetben sem új a film, és nem is éreztem szükségesnek Jo nagy kirohanásait arról, hogy ő nem lesz egyike a nőknek, akiknek a család és a férj a céljuk.
Viszont, külcsínben és a történet elmesélésében jó a film. Szép ruhák, korhű hangulat van benne. Szívesen néztem, és elszórakoztatott, hogy a lányok ruháit nézegettem. Florence Pugh inkább sportos alkatként él a fejemben, itt viszont kifejezetten nőies lett, szerintem ő kapta a legszebb együtteseket a filmben – biztos vagyok benne, hogy Meg rózsaszín ruhájának is meglennének a rajongói, de én Laurie-val értettem egyet. Nekem se tetszett az a szett.
Az időugrásokkal mozgalmas is lett a film, bár ezt nem tudom reálisan megítélni. Az egész cselekményt ismertem előre, de így is lekötött, még izgalmasnak is merném nevezni. Szeretem ezt a történetet, és ez húzza magával, hogy a filmet is szerettem.
Amit még érdemes kiemelni, hogy nagyon erős stábot raktak össze. A fiatal színésznők között 3 olyan is szerepel benne, akik Hollywood csúcsaira érhetnek, vagy már ott is vannak. Watson, Pugh és Ronan, az utóbbi kettő az Oscar-jelölést is behúzta a filmért. De Chalamet, Laura Dern, Streep és Chris Cooper se gyenge választás.
Lassan össze kell írnom a Kisasszony feldolgozásokat, ezt azok közé, amelyikeket szerettem.
Kisasszonyok – 5/4,5 bár újdonságot nem hozott, egy hangulatos és kellemes feldolgozás lett jó színészekkel.
