Űrlényes, háborús, világot és családot mentő.
Dan Forester rendbe tette az életét, és nagyjából boldog is. A seregből leszerelt, megnősült és lett egy kislánya, akit rajongásig szeret. Az apjának ugyan nem tudott megbocsátani, de ott volt neki Muri és Emmy. Tudósként ugyan nem kapta meg az áhított állást, de tanárként is szeretik a diákjai. Egy nap azonban egy focimeccs közben 
különös jelenség zavarja meg a játékos, és a fényből katonák lépnek ki. A jövőből érkeztek, segítségért. Űrlények lepték el a Földet, és az emberiség kihalása hamarosan bekövetkezik, hacsak nagyszüleik és szüleik nem mennek és segítenek nekik. A világ összefog a jövő megsegítésére, de így is vesztésre állnak. Dan is besorozásra kerül, és a jövőben látja, mennyire esélyük sincs. Az utolsó reménynek mégis ő lesz a kulcsa: Muri felnőve a sereg vezető tudósa és ezredes, aki azt a szert keresi, ami kiírtja az űrlényeket. Ha Dan visszaviszi magával, a múltban még lehet esélyük nyerni.
De kapott ez a film hideget a kritikusoktól! Nagyon nem szerették Chris Pratt legutóbbi akciómoziját. Én ennyire nem esek neki, de már előre le is szögezem, hogy úgy kell nézni ezt a filmet, hogy ne akarjunk gondolkodni rajta. Ahogy mondani szoktam: az élvezetéhez ki kell kapcsolni az agyunk, különben a hülye megoldásain fogunk bosszankodni.
Egyrészt, ez a film nem oldja meg az időutazás paradoxonját. Ha Dan visszaviszi a szert a múltba, legyőzik az űrlényeket, elmarad az invázió, Muri nem lesz vezető biológus, aki kifejleszti az ellenszert. Akkor hogyan került vissza a szer a múltba, és mivel irtották ki az űrlényeket? De lehetne sorolni. A jövő megváltoztatása miért nem törli el azt, amit a jövőből változtattak meg a jelenben? De hagyjuk is, ahogy mondtam, belegondolva fejfájást okoz.
Hiszen kisebb szinten is bőven van blődség benne. Kezdve azzal, hogy amit a vezető tudósok nem tudtak megoldani, egy középiskolás abszolválja egy laptoppal. De abba is bele lehetne menni, hogy az űrlény, amit nem sikerül agyonlőni, mert meg se érzi a golyókat, egy késsel simán leverik? Persze. De ezzel elengedtem, agy kikapcsol.
A látvány megvan benne. Nem lettek szépek az űrlények, de idegennek és gyilkosnak tűnnek. Jól néz ki, amikor tömegével rohamoznak, vagy amikor emberközeli küzdelmeket kapunk. A helyszíneket is változatosan hozzák, így lesz városi, hómezős, vagy éppen tengeri létesítményben is csata. Megvan az arány, hogy nem olyan sok ez, de annyira változatos, hogy sokkal mozgalmasabb tőle, és eladja magát.
A karakterek egyszerűek és az indítékaik is könnyen megérthetőek. Van, aki a családját, más az egész emberiséget akarja megmenteni. Esetleg az értelmes halált keresi, vagy a bocsánatot és így vezekel a múltjáért. Az űrlényke meg csak enni és szaporodni akarnak, bennük aztán nem kell semmilyen összetett gondolatot keresni. Itt is fel lehetne hozni, hogy a tudós apa egyben volt zöld sapkás szuperkatona is, de már mondtam: ezeket el kell engedni.
A casting is olyan, ami megy a látványhoz. Chris Pratt meg se kell erőltesse magát, itt ő az abszolút jófiú, aki nagyon meg akarja menteni a lányát, mellette okos és fitt is. Igen, most is van egy le a pólót jelenet. Azokat szereti a színész. Yvonne Strahovski ugyanez pepitában: jó harcos, jó tudós, és maximum némi gyerekkori fájdalom miatti szenvedést kell prezentálnia. Pazarlásnak tűnik egy JK Simmons a megváltást kereső apa szerepére, mert neki ennyi sem jut. Merev, eltökélt arccal irtani a lényeket vagy nézni a fiára, akivel nem találja a hangot. Sokkal többre lenne mindenki képes, de ezek a szerepek nem igénylik.
Akció látványfilmnek tehát rendbe van, a sztárszereposztással együtt, de csak ennyi.
A holnap háborúja – 5/3,5 a látvány elment, a történet akciófilmnek ok, de az agyunkat érdemes lekapcsolni hozzá.
