Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Resident

4. évad

2021. július 10. - BBerni86

Kórházas, átalakuló, betegekért küzdő, családos és baráti körös.the_resident_1.jpg

A Chastain túlélte a vírust, de a fenntartó már nem látja gazdaságosnak a kórház működését. El akarják adni, és parkoló lenne a helyén. Mivel sikerül közkórházzá alakulni, maradhatnak, és próbálhat mindenki visszatérni a mindennapokhoz. Nic és Conrad már házasok, és az első baba is érkezik. Nem várt bonyodalmak nehezítik a terhességet, közben a kórházért dolgoznak mindketten. Devon az apja halálát igyekszik feldolgozni, és segít egy új rezidensnek. Azon is elmereng, hogy ideje lenne megállapodni és kész hagyományos indiai módszereket is bevetni. Kitt igazgatóként bizonyíthat, míg a műtétjéből lassan felépülő Cain a képességeiért küzd. Mina és AJ kapcsolata nagy próba elé néz, miközben a férfinak az anyjáért is küzdenie kell. Műtétek, nehéz esetek, segítségre szoruló emberek – és az orvosok, akik segítenének.

Egy újabb sorozat, ami az idei évadra csökkentett epizódszámmal került adásba. Ahogy a kórházi sorozatok többsége, a The Resident sem tett úgy, mintha nem lett volna járvány. Igaz, itt is azt a megoldást választották, hogy hamar lepörgették a COVID időszakot, és visszatértek a normálishoz. Ahogy belegondolok, egyedül a New Amsterdam foglalkozik a COVID után helyzetekkel is…

De a lényeg. Kevesebb rész, és egy epizód alatt villámtempóban lepörgették, kivel mi történt a vírus tombolása alatt. Kicsit olyan volt, mintha egy hosszabb sorozatból vágtak volna ki kulcsjeleneteket, amiből megértjük gyorstalpalón az eseménysort. Nem volt az igazi, de nem is az kapta a súlyt az évadban.

Eddig mindig rá tudtam bökni egy problémára, hogy mi működik rosszul az egészségügyi rendszerben, és azt hogyan vesézi ki a sorozat egy-egy évada. Most először nem tudok ilyen központi témát megnevezni. Ha közben fel is merül egy-egy összetettebb probléma, itt csak feldobják és haladnak tovább.

Legfeljebb Mina kapcsán a bevándorlás és vízum kérdés merülhetne fel, de ez vajon mennyire evidens egészségügyi probléma? Fordítva inkább érezném annak, hogy a képzett munkaerő elmegy a jobb állás után, akár külföldre is.

Ragozhatom még egy ideig, de ki fogok lyukadni oda, hogy a The Resident is megindult a szappanopera felé. Annyit azért a javára írok, hogy a Chicago Meddel ellentétben itt nem érzem úgy, hogy mindenki járt már mindenkivel. A párok kitartanak egymás mellett, és talán egy karakter van (Devon), aki minden évadban más mellett kötött ki – a partnereit meg rendszeresen kiírták (költözés, szakítás, máshoz ment hozzá). Szívesebben néztem így.

Már megvan az a családias érzés, hogy ismerősként üdvözlöm a karaktereket. Lényeges változás nincs a jellemükben – Cain azért idén mutatott be egy látványos jobbá válást, bár csak részben – és a színészeket sem cserélgetik. Majdnem mindenki megvan még, akik az első évadban képernyőre kerültek.

Idén nem az orvosi esetek ragadtak be, bár ha erőltetem, azért lesznek emlékeim. A sarlósejtes kutatás biztosan megmaradt – itt azért ott volt mellette az a téma is, hogy a kis start-up hogyan produkál eredményt, amiből a nagy cég elérhetetlenül drága kezelést farag. Mégiscsak találok mellékszálon olyasmit, amivel ez a sorozat ki tudott tűnni az átlagból…

Talán az, hogy Conrad és Nic ebben az évadban a babát várták, más útra terelte kissé Conrad karakterét. Korábban mindig ő volt a nagy lázadó, betegekért mindent megtevő orvos, de most a kórház helyett a magánélet került előtérbe nála is.

De izgalmas, szórakoztató továbbra is, szeretem ezt a sorozatot.

A következő évad már be van rendelve, és minimális nyitott kérdéssel vágunk majd bele. Cain maradása vagy távozása különben érdekesebb nálam, mint Devon magánélete.

 

5/4,5 a COVID időszakot ugyan gyorsan és furcsán tekerték le, de kórházi szappannak ok.

https://www.youtube.com/watch?v=ifG1md28UDs

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6916614372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása