Ha voltak tűzoltók, akkor most nézzük a kórházat.
Ugyanúgy el tudom mondani, hogy elvált a két sorozat sorsa. Vagyis, a környezet és a külső események egyeznek, de már nem szövik egybe a cselekményt. Talán eddig ez az év volt leginkább az, amikor saját utakon jártak és nem nyúltak át a történetek egyikből a másikba. Csökkentik a mindkettőben jelen lévő szereplőket is - az már szinte csak George és Miranda.
Akkor, mi volt az idei évad vezérszárnya?
Meredith visszatért a munkába, és kereste, mi legyen a következő nagy projekt. Itt a jött képbe egy nagyon gazdag és nagyon sikeres sebész, aki az Parkinson-kutatását és gyógyítását tűzte ki célul. Érintett volt, nem meglepő. Meredith-t akarta a vezető orvosnak, aki aztán vitte magával a sógornőjét is. Így a sorozatot felezték: egyrészt maradtunk a klinikán a nem mozgolódó dokikkal és követtük, mit alkot Mer és Amelia a másik kórházban.
Meg is jegyzem hamar, hogy szappanoperásan a magánélet szépen vezeti a szálakat, bárkit is nézek. Mer újra összetalálkozik Nickkel, és a barátságuk gyorsan fordul többe. Amelia pedig az egyik kutatóorvossal talál közös nevezőt, miközben Lincoln szívét összetörte. A férfi családot, több gyereket akart és Amelia menekülőre fogta.
Mit hoztak ki ebből? Az egykori legjobb barátok, Linc és Jo összeköltöztek, aztán köztük is egyre mélyültek az érzelmek. Ott aztán mehetett az agyalás, hogy ez barátság extrákkal, vagy egymásba szerettek, vagy mi van. Mondhatnám úgy is, kellően megnehezítették maguknak az életüket.
Azt már említettem párszor, hogy ez a sorozat és a másik sem szereti a fix párokat. Már meg is kezdték Maggie és Winston házasságának bomlasztását is, nem hiszem, hogy még egy évadra együtt hagyják őket. Nick és Mer veszekedtek zárásként egy nagyot. Bámulatos, hogy mennyire és egyre jobban, mintha kényszerük lenne rá, hajtják a guilty pleasure faktort, amitől már röhejes, mennyire nem képesek ezek a karakterek szépen és boldogan egy párkapcsolatban meglenni.
De, azért az is igaz, hogy még vannak releváns és gyakran érdekes kórházi témái is. A gyakornoki program ebben az évadban komoly bajba került, mert Webber módszere halálesethez vezetett. Vizsgálat, mindenféle teher került a dokikra. Ennek köszönhető, hogy Nick is jött besegíteni és több szerepet kapott a színész - Scott Speedman játssza. Ott volt a kutatás, annak a szigorú szabályai és a vezetőségi egyensúlyozás. Owen pedig megint a katonai múltja miatt találta magát nehéz helyzetben - azt is írhatnám, hogy belementek az eutanázia kérdéskörébe és egyértelmű az állásfoglalás is.
Színészek kapcsán már nincs mit hozzátenni. Az alapstáb, bár ilyen szereplő már nem sok van benne, közel 20 éve van szerepben. De a frissebbek is jó ideje játsszák már a szerepeiket. Speedman az új ember, bár egyetlen epizódban már szerepelt korábban, Mer betege volt korábban. Én meg elfogult vagyok, mert az Underworld Michael Corvinja - aki megjegyzem, szintén orvos volt - óta kifejezetten szimpatizálok a színésszel.
És most vagyok azon a ponton, hogy kezdek belefáradni a sorozatba. Az évad végére már nem egyszer fogtam a fejem, hogy már megint mit találtak ki, miközben meg sok mindenben annyira ugyanazt adják elő, mindig kicsit másképpen. Nem ennyire a végén adom fel a nézését, de nagyon érezni, hogy ez már vékonyodó rétestészta.